Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-20 / 67. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK BULVÁR — MŰSOR Rosszfiú a filmvásznon is hujber ferenc Elcserélte szerelmét egy chopper motorra Ubrankovics Júlia és Hujber Ferenc a film egyik jelenetében. Egyből egymásra hangolódtak. HIRSAV Súgólyukba csúszott az operaénekes becsúszott a súgólyukba Wagner Trisztán és Izolda előadása közben a New York-i Metropolitan operá­ban egy tenor. Az előadást meg kellett szakítani, míg egy orvos megvizsgálta Gary Lehman énekest, majd engedélyezte a folytatást. Hegyalja fesztivál: idén kilencedszerre! JÚLIUS 9. ÉS 13. KÖZÖTT több mint kétszáz produk­cióval - már kilencedszer - rendezik meg a Hegyalja fesztivált. A fellépők között lesz Juliette & The Licks, 69 Eyes, N.O.H.A, Caliban és a Future Prophecies. Ott lesz a Tankcsapda is, egy különleges show-t mutat be. Húszmillió forint egy eredeti Tolkienért TOLKIEN A Hobbit című klasszikus regényének egyik első kiadása rekord­áron, 60 ezer fontért (csaknem 20 miihó forintért) cserélt gazdát egy londoni árverésen. A brit író által aláírt és közeli barátjának ajánlott példányt egy telefo­nos licitáló vásárolta meg. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Bacsó Péter új filmjében, a Majdnem szűzben, a rosszfiú szerepében Hujber Ferencet láthatjuk. Hegedűs V. Rita- Hogy érezte magát a forga­táson?- Nem volt sok forgatási napom, de így is nagyon jól érez­tem magam. Kevés szerepem volt, de azt szerettem.- Még azt is, hogy megverik?- A verekedést nem vettük fel, csak azt látják a filmben a nézők, hogy véres fejjel jövök be. Elég félelmetesre sikerült a jelenet.- Először forgatott Bacsó Péter­rel. Milyen volt vele dolgozni?- Bacsó Péter egy édes, nagy gyerek, nagyon jó volt vele a kö­zös munka. Ő sosem fog megöre­gedni. Nagy embernek tartom.- Hogyan zajlott a forgatás?- Bacsó nagyon komoly utasí­tásokat adott, mégis hagyott minket dolgozni. Ha valamit keresztül akart vinni, akkor keményen a kezébe vette a gyeplőt. Nagyon határozott el­képzelései voltak.- Sosem lehetett vele vitába szállni?- Ha a fejébe vett valamit, akkor nem. Elmondta, mit szeretne, és nekünk meg kellett csinálni.- A női főszereplő, Ubrankovics Júlia még csak tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen. Hogyan jött ki vele?- A próbafelvételen azonnal egymásra hangolódtunk. Na­gyon könnyű volt vele dolgozni. Bár a filmben nem bántam vele kesztyűs kézzel, elcseréltem őt egy Harley Davidsonra.- Most mivel foglalkozik?- Májusban kezdődik a Vala­mi Amerika második részének forgatása Herendi Gábor rende­zésében. Közben meg a Jóban, Rosszban című sorozatban tű­nök fel mint plasztikai sebész.- Megváltozott az élete, amió­ta menő sorozatban szerepel?- Egyáltalán nem. Nem ez a sorozat tett népszerűvé.- Szándékos, hogy felkapott rosszfiú a bulvársajtóban?- Egyáltalán nem. Emiatt jelen­leg egyszerre hat sajtóperem van. Névjegy SZÜLETETT: 1974 1999-BEN diplomázott n szín­művészétől Horvai István osztályában. A Vígszínház tagja 1998-tól 2001-ig RENDSZERESEN SZEREPEL a Jóban, Rosszban sorozatban néhány filmje: Majdnem szűz, Offside - 2007, Állítsá­tok meg Terézanyut! - 2004, Egérút - 2001, A torinói lepel, Valami Amerika - 2002 Kilencvenéves korában meghalt a világhírű Urodüsszeia írója Sri Lankán, választott hazájá­ban kilencvenéves korában el­hunyt Arthur C. Clarke brit sci- fi-író, a nagy sikerrel megfilme­sített 2001: Űrodüsszeia című regény szerzője. A gyermek- bénulás következményeivel rég­óta küzdő író légzésproblémák miatt halt meg. ■ Több mint nyolcvan népszerű könyvet írt hetven év alatt. Hét évtizedes pályája során több mint 80 könyvet írt. Clarke a második világhábo­rú alatt rádiósként szolgált a brit királyi légierőnél. Később bekapcsolódott a brit bolygó­közi társaság munkájába, 1945- ben alkotta meg a műholdas te­lekommunikáció elvét, évtize­dekkel azelőtt, hogy azt a való­ságban „hasznosították”. A Föld adott pontjáról látszólag moz­dulatlan műholdak pályáit az ő tiszteletére máig Clarke-pá- lyáknak hívják (olyan pálya ez az Egyenlítő síkjában, amelyen a Föld felszíne felett 36 000 ki­lométerre keringenek a műhol­dak. Ezen a keringési idő 24 óra, tehát a műhold együtt forog a Földdel). Clarke a tudomány világában is tiszteletet vívott ki; 1976-ban az amerikai űrhajózási intézet tisz­teletbeli tagjává választotta. ■ 2008. MÁRCIUS 20 H 600 *0 8.35 J 10.05 M 11.10 Jj 11.30 'H fi Reggeli Reflektor Top Shop Receptklub Randivonat © (amerikai vígjáték, 2001) Fsz.: Lance Bass (Kevin), Joey Fatone (Rod) TV 2 ................... 6. 00 Strucc © (D 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.20 Jóban Rosszban ( 9.50 Stahl konyhája 10.00 Kvízió délelőtt 10.35 Teleshop 11.40 Kvízió 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © 10.00 A palota ékköve © (dél-koreai sor. - 54/9.) 60 ’ 11.05 Drága doktor úr © (olasz vígjátéksor. - 52/38.) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.02 Száz vasutat, ezeret 9.30 Arcpoétika 10.10 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.15 Ally McBeal © 7.15 Baywatóh © 8.20 Kölykök 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Jake és a dagi © (amerikai krimisorozat) 7.00 Duna tér 7.25 Élő egyház (ism.) 7.55 Lizzie McGuire 8.20 Nyúl Péter és barátai 8.55 Mint oldott kéve 10.00 Bűvölet© 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 6.00 7.00 8.00 9.10 10.00 11.10 Mesél a sivatag A Halál völgye; A sivatag liliomai Kutyasuli Koktélábécé Dagi gyerekek © Vadvilág Tűsarokmánla © 13.15 13.45 15.10 15.25 16.25 17.25 Disney-rajzfilm 06-91-334-455 Receptklub Doki© Vacsoracsata © Gasztroreality Mónika- A kibeszélőshow © 12.30 Az agyfürkész totál kész (amerikai vígjáték, 2001) 14.00 Született kémek © 14.25 Melrose Place © 15.25 Capri - Az álmok szigete (olasz sorozat) 16.25 Hal a tortán© 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 12.15 Tv-taxi (ism.) 12.30 Slovenski utrinki 13.00 Együtt 13.35 Bűvölet© 14.30 Fekete vipera © 15.05 Fogadóóra 15.35 Kisváros © 16.35 Ablak 12.15 Záróra 13.00 Segítünk! 13.30 Connect with English 14.05 Városlakók© 15.00 A tenger legendái © 15.30 Európa legszebb kertjei 15.55 Membrán 16.20 Válaszd a tudást! 12.05 Baywatch © (amerikai sorozat) 13.10 Sherlock Holmes visszatér 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Vészhelyzet © 17.25 Szívek szállodája © 14.00 Hírek. Duna tér 14.15 Minden tanulás 14.45 Irány Thaiföld 15.10 Volt egy hegy... 15.45 Prizma 16.15 Világunk 17.15 Mese 17.45 Hírek. Időjárás 12.05 13.15 14.15 15.15 16.10 Koktélábécé (5-6.) A mór örökség (1.) © Mesél a sivatag A Halál völgye; A sivatag liliomai A fülével látó fiú © Dagi gyerekek (5.) © (ismeretterj- sor.) 18.30 Tények (É> 19.00 Jóban Rosszban @ (magyar sorozat) 19.30 Aktív® 20.05 Kutyaszorítóban © (amerikai krimisorozat) ® Fsz,: Donnie Wahlberg 21.00 A kód neve: Merkúr © ® (am. akciófilm, 1998) 102 * Fsz.: Bruce Willis, Alec Baldwin, Miko Hughes 18.30 Híradó <S> 19.05 A széf 20.00 Fókusz © „ 20.35 Barátok közt © fj i (magyar sorozat) 7* Utána: Hírek W 21.15 Esti showder W Fábry Sándorral © Utána: Hírek 23.05 Házon kívül Heti magazin 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Védelmi jog© (olasz krimisor. -26/12.) 18.40 Az ÖRÖKÖS 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 TS - Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság Nők 17.20 Évfordulók (14.) 17.25 Mesélő cégtáblák 17.50 Zöld 7-es (30/20.) 17.55 TS - Úszó- és műugró­Európa-bajnokság 20.20 Pillanatok a nagyvilágból 20.25 Zöld 7-es 20.30 Híradó este. Sport 21.00 A ház szelleme © (amerikai krimi, 2001) 88" 18.30 Kölykök © (gyerektalkshow felnőtteknek) 19.00 Miért éppen Alaszka?© (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi - meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI-Miamihelyszínelők© (amerikai krimisorozat) 18.00 Bűvölet© (olasz sorozat - 13-14.) 19.05 Családom és egyéb állatfajták (angol film, 2006) 88" 20.35 A világörökség kincsei (német ism.-terjesztő sor.) 21.00 Híróra 22.05 Kikötő 22.25 Tolvajok királya © (német-szlovák film, 2004) 17.05 Tűsarokmánla © 18.05 Kutyasuli (ismerettel], sor.) 19.10 Vadvilág (7-8.) (ismeretterj. sor.) A fogólábú botsáska; Szentjánosbogarak 20.20 A haladás csapdái (ismeretterj. sor.) Az Aral-tó katasztrófája; Azbeszt - halálos por IS 23.35 Point Pleasant - Titkok városa © (amerikai thriller-sorozat) 0.35 Reflektor © 0.55 Infománia © 1.25 Médium © (angol misztikus thrillersor.) 23.15 Tangó 23.20 Csillagközi romboló (amerikai sci-fi akciófilm­sorozat - 4/4.) © 0.20 Tények este 0.50 Halálcsók © (angol-amerikai thriller) 22.40 Modern képmesék 22.50 Csütörtök este 23.25 Hírek Időjárás-jelentés 23.35 Sporthírek 23.40 Tv-taxi 24.00 Magánbeszélgetések 22.30 Egymillió fontos hangjegy 22.45 Modern képmesék 22.50 Záróra 23.35 Nap-nyugta 2.05 Bűvölet© 3.00 Mesélő cégtáblák 3.25 Századfordító magyarok 22.05 Las Vegas© (amerikai krimisorozat) 23.05 Nyomtalanul © 0.05 Babylon 5 © 1.05 Start 1.35 CSI - Miami helyszínelők (ismétlés) © 0.15 Chaplin szereti a zenét 1.05 Híróra (ism.) 2.00 Váltó 2.10 Kikötő (ism.) 2.35 Mese 2.45 Nótacsokor 3.15 Kikötő - extra (ism.) 21.40 1 harci gép -12 diák (3-4.) Önálló repülés; Az első bombázás 22.40 Merész régész 23.45 Az utazás jövője © 0.50 A húsvét misztériuma © 11.30 Randivonat amerikai vígjáték 12.30 Az agyfürkész totál... amerikai vígjáték 13.35 Bűvölet olasz sorozat 21.00 A ház szelleme amerikai krimi 20.00 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 22.25 Tolvajok királya német-szlovák film 14.15 Mesél a sivatag ismeretterjesztő sorozat 12.00 Hírek. 13.05 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soro­ló. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Vonal­ban. 1830 Eu. híradó. 19.00 Híradó. 1930 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó21. 2135 Lapzárta. 22.05 Európai híradó. 2230 Garázs. 23.05 BBC-híradó. 2330 Negyedik. HÁLÓZAT TfTLIVUVITJZTSlíJIVT MIHIMAX 9.10 Egyenes beszéd. 9.45 Friderikusz most. 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50 Többet ész­szel! 1630 Hal-adás. 17.00 Te vagy az éle­tem. 1735 Híradó. 18.55 Híradó. 1925 Egye­nes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.15 Dominó. 22.10 Generációk. 22.40 Vonalkód. 22.55 Világkép. 23.05 700-as klub. 18.00 Virágzó Magyarország. 1830 Eur-óra. 19.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 20.00 Virágzó Magyarország. 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 Pokoli utazás (am. thriller, 1993). 23.00Anagyesés(am.film, 1996). 1.00 Hír­háld. 130 Nagy mezőgazdasági magazin. 15.00 Andy Griffith-show. 1530 Alfa holdbá- zis(12.). 1620Anapemyő(olaszvígj., 1966). 18.00 A meztelen igazság (angol vígj., 1957). 1930 Kalauz. 20.00 Döntő pillanat (magyar film, 1938). 21.10 Privát rocktörténet 22.10 Monty és Python - mielőtt egymásra találtak (11.). 22.40 Best of Folytassa... (13/4.) 8.30 Mai helyzet. 8.45 Olasz labdarúgás. 10.15 Olasz labdarúgás. Lazio-Roma. 13.00 H20-magazin. 14.00 Tenisz. ATP-verseny, In­dian Wells. 17.30 Olasz labdarúgás. 1830 Zuhanyhíradó. 1930 Mai helyzet 19.45 Férfi kézilabda.Magyarország-Szlovénia.22.00Te- nisz. ATP-verseny, Indian Wells. 24.00 Póker. 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Mondókák. 17.00 Thomas, a gőzmozdony. 17.10 Rupert maci kalandjai. 1725 Eperke. 17.50 Symfollies. 17.55 Moby Dick. 18.20 Tom, a nagy utazó. 18.45 Pat és Stan. 18.50 Mini News. 18.55 Nouky, Paco és Lola. 19.00 Elmo világa. 19.15 Miss BG. 1930 Miss Mallard nyomoz. 12.00 Az építőipar. 13.00 Brainiac. 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Roncsmentés. 17.00 Lakókocsi­gondok. 18.00 Hot rodok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan készült? 21.00 A legnehe­zebbmunkák. 22.00 Az utolsó 24 óra. 23.00 Futballhuligánok. 24.00 Autókereskedők.

Next

/
Thumbnails
Contents