Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-20 / 67. szám

4 JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGY ALATTYÁN ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK Milliárdos fejlesztés előtt a település beruházás A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésére évek óta készülnek Jászfelsőszentgyörgyön Történetének egyik leg­nagyobb fejlesztésére ké­szül Jászfelsőszentgyörgy. A közelében elhelyezkedő Tápió menti települések­kel összefogva kezdték meg a szennyvízcsatorna­hálózat megépítésének előkészítését. Munkatársuktól Hazánk kistelepüléseihez viszo­nyítva kedvező helyzet alakult ki lászfelsőszentgyörgyön, ugyan­is az infrastruktúrahálózat fej­lettnek mondható. A víz-, gáz, vil­lany-, telefon-, úthálózat teljes egészében kiépült, s fo­lyamatosan halad a kábeltelevízi­ós rendszer építése is. A szenny­vízcsatorna azonban hiányzik.- Már próbálkozott évekkel ezelőtt az akkori önkormányzat, hogy előkészítse a csatornahá lózat kiépítését - mondta Zele- nai Tiborné polgármester asz- szony. - A környékbeli települé­sekkel közösen elindított prog­ram azonban az önkormányzat­okon kívülálló okok miatt meg­hiúsult. Ezt követően azonban Nagykáta gesztorsága mellett az elmúlt ciklusban indult meg új­ra a szervezés. Összesen húsz önkormányzat csatlakozásával készítjük elő az európai uniós fejlesztési alapokhoz benyújtan­dó pályázati anyagot.- Hol tart most ez a munka?- Ez idő szerint az országban egyedülálló nagyságrendű fej­lesztési program kidolgozása zajlik. A húsz település csatorna- hálózatának, illetve a szükséges tisztítóművek tervezésének és megépítésének költsége eléri a 36 milliárd forintot. Amikor el­készül, összességében mintegy nyolcvanezer lakost érint majd a térségben. Jászfelsőszentgyörgy- nek Szentmártonkátával, Tóal­mással, illetve Szentlőrinckátá- val lesz egy közös tisztítóművé, amelyet Jászfelsőszentgyörgy és Szentlőrinckáta határában épí­tenek fel.- A lakosságnak is hozzá kell majd járulnia a fejlesztéshez?-Az uniós támogatás elnyeré­séhez az önkormányzatoknak biztosítania kell önrészt. Ennek jelentős részét pedig a lakossági hozzájárulásokból tudja előte­remteni az önkormányzat. Még március végén megkezdődik Jászfelsőszentgyörgyön is a vízi- közmű-társulat szervezése, amelynek feladata lesz a lakossá­gi befizetések kezelése, illetve később a kivitelezők és a helybé­liek közötti kapcsolattartás koor­dinációja is. Már tudni lehet azt is, hogy egy-egy ingatlanra átszá­mítva a lakossági hozzájárulás mértéke 265 ezer forint lesz. Ezt az összeget azonban előtakaré- kosság formájában is előteremt­hetik. Mindez azt jelenti, hogy havi szinten 1960 forintot kell be­fizetni, és az előtakarékosság idő­tartama száz hónap lesz. A fenn­maradó pénzösszeg az előtaka­rékosság után járó állami támo­gatásból teremthető elő. Nagy feladat lesz a településen a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. Ze- lenai Tiborné polgármester asszony az elkészült terveket ellenőrzi. Növekvő gyermeklétszám lett jellemző jászfelsőszentgyörgy oktatási intézményeiben annak ellenére is növekszik a gyermeklétszám, hogy számos helybéli fiatal a szomszédos Jászberény intézményeiben tölti diákéveit. Az általá­nos iskola mellett az óvodában is azon kell gondolkodnia a fenntartónak, hogy milyen módor\ oldhatja meg a csoportok szá­mának bővítését. A létszámnövekedés pedig együtt jár azzal is, hogy tervezni kell az iskolakonyha eszközeinek korszerűsítését és bővítését is. A fejlesztéseket ezen a területen is csak pályáza­tok igénybevételével tudják majd végrehajtani.-Miért a munkálatok megkez­dése előtt kell megszervezni a ví- ziközmű-társulatot?-Az uniós pályázati feltételek szigorítása miatt már a pályázat beadásakor igazolniuk kell az önkormányzatoknak, hogy ren­delkeznek a fejlesztéshez szük­séges önrésszel. Ez pedig csak a lakossági hozzájárulások besze­désének megkezdésével valósít­ható meg.- Mikor kezdődik a csatorna- hálózat kivitelezése?- Az előkészítettség fokát lát­va, egy sikeres pályázat esetén nagy valószínűséggel már jövő­re megindulhatnak a kivitelezői munkák a településen.- Egy ilyen nagy munka előtt „nem árt”, ha rendben van egy- egy község költségvetése. Jászfel­sőszentgyörgy milyen kondíciók­kal vágott neki ennek az évnek?- Az új képviselő-testület sta­bil pénzügyi helyzetben vette át a település költségvetését 2006- 2007 fordulóján. Az önkormány­zatnak sikerült úgy megoldania az intézmények működtetését, il­letve kisebb fejlesztések finan­szírozását, hogy közben nem kellett adósságot felhalmoznia, hiteleket felvennie. Ráadásul az előkészítés alatt álló szennyvíz­csatorna-beruházásra gondolva némi tartalékot is sikerült ké­peznie. Ez persze nem jelentette azt, hogy az állami normatívák csökkentése ne lett volna hatás­sal mindennapjainkra. A költ­ségcsökkentés kényszere telepü­lésünkön is megjelent, az intéz­Az oldal a kiadó és az önkormányzatok együttműködése alapján jött létre. A költségeket az önkormányzatok viselik. mények kiadásait vissza kellett fognunk. Egyelőre a működtetés biztosítható, de nagyon meg kell azt fontolni, hogy mire marad pénz, és milyen fejlesztést lehet halasztani, figyelembe véve a kö­zeledő szennyvízcsatorna-beru­házást. Amíg ezt be nem fejez­zük, a faluban más, nagyobb fej­lesztésbe aligha foghatunk. — Nem is lesz más fejlesztés a közeljövőben?- Azért természetesen van­nak már futó pályázataink is. A fejlesztések visszafogásán azt kell érteni, hogy saját erőből, pá­lyázati segítség igénybevétele nélkül nem tervezhetjük a helyi beruházásokat. A jászberényi önkormányzattal közös fenntar­tásban lévő általános iskolánk épületét például szeretnénk bő­víteni, felújítani. Jászberénnyel közösen beadott korszerűsítési pályázaton erre az épületre ösz- szességében mintegy százmillió forintos fejlesztési összeg jutna. Igaz, jó néhány helybéli diákot visznek be szüleik Jászberény­be, de még így is emelkedik a ta­nulói létszám. Az iskola épületét szeretnénk egy tanteremmel bő­víteni, illetve pénzt kell fordíta­ni a fűtés, az elektromos hálózat korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére, valamint meg kell ol­dani az épület akadálymentesí­tését is. Bővíteni, korszerűsíteni kell az oktatástechnikai eszkö­zöket, illetve mindezen túl a di­ákok számára az iskola szom­szédságában egy pihenőparkot is szeretnénk kialakítani. Már most készülnek a világtalálkozóra tervezés Nem tettek le arról Alattyánon, hogy a francia köztársasági elnököt vendégül lássák Koczkás Gábor polgármester kiemelte, hogy a Gecse-emlékházat fel kell újítani, az alkotóház építését pedig be kell fejezni a világtalálkozóra Egy év múlva ünnepelheti a település első írásos em­lítésének 800 éves évfor­dulóját Alattyán községe. A faluban ekkor, 2009- ben szervezik meg a Já­szok Világtalálkozóját is. Munkatársunktól Igaz, még több mint egy év van a jeles eseménysorig, de a hely­béliek már most készülnek az évforduló méltó megünneplésé­re és a világtalálkozó esemény­sorának megszervezésére. A képviselő-testület már a 2006-os megalakulását követő­en, a ciklusprogram elfogadása­kor kiemelt szerepet szánt a ju­bileumi ünnepségsor megszer­vezésének, a kellő felkészülés­nek. Koczkás Gábor polgármes­ter elmondta, hogy ez nem csu­pán azt jelenti, hogy színvona­las programsorral szeretnének az érkezőknek kedveskedni. A felkészülés a község épületeinek rendbetételét is magában foglal­ja, ami nem kevés fejlesztést tesz szükségessé Alattyánon. Az eseménysor szervezőbi­zottsága már kijelölte azt a terü­letet, ahol a legtöbb program zaj­lik majd. Ez pedig Gecse Árpád festőművész emlékházának, il­letve a mellette lévő - egyelőre csak szerkezetkész - alkotóház­nak a környéke lesz. A falu álta­lános iskolája az emlékházzal szemben található, illetve az al­kotóháztól nem messze a paró­kia épülete helyezkedik el.- Az elképzelésünk, hogy ezt a térséget egy egészként fogjuk fel, és köréjük szervezzük a vi­lágtalálkozóprogramjait — muta­tott rá a polgármester. —Az emlékház azonban egyelő re még igencsak romos, az alko­tóház pedig évek óta befejezetle­nül áll. — Elsődleges feladataink kö­zött tartjuk számon, hogy a Gecse-ház renoválásához, illetve az alkotóház befejezéséhezjneg- szerezzük az anyagiakat. Szá­munkra az volna az ideális meg­oldás, ha a céljaink eléréséhez sikerülne pályázati támogatást nyernie a településnek. Abban az esetben viszont, ha pályázati támogatást nem tudunk szerez­ni, akkor saját erőből próbáljuk megoldani a felújítást.- A programok szervezésében is ennyire előrehaladtak már?- Az biztos, hogy az elmúlt években a világtalálkozókon már „nyitott szemmel jártunk”. Megpróbáltuk ellesni azokat az ötleteket, amely akár a mi tele­pülésünkön is működhetnek, il­letve idén Pusztamonostoron is már úgy érkezünk a világtalál­kozóra, hogy a látottakat később felhasználhassuk.- Mégis elég korainak tűnik a felkészülés megkezdése.- Csak látszólag kezdtünk hozzá túl korán az előkészüle­teknek. Ha jobban belegondo­lunk, immár alig több mint egy év van hátra a szervezésből, s ha valóban végre akarjuk hajtani azokat a fejlesztéseket, felújítá­sokat a településen, amelyeket fontosnak tartunk, akkor bizony szükség is lesz az elkövetkező hónapokra. Egy ilyen kis telepü­lésnek a költségvetését is alapo­san át kell formálni ahhoz, hogy megfelelhessünk a világtalálko­zókat előttünk szervező telepü­lések által igen magasra tett mércének. Gőzerővel dolgoznak a helyi honismereti kör tagjai is, mert azonkívül, hogy a szervező- munkában segítenek, szeretnék kiadni a világtalálkozóhoz iga­zítva az Alattyán történetét be­mutató kötetet is. Ráadásul szer­vezni szeretnénk egy kiállítást, ahol bemutathatjuk az Alattyán környékén feltárt régészeti em­lékeket, illetve a helyi történe­lem ránk maradt tárgyi emléke­it is. Az eseménysor pedig ab­szolút lehetetlenné válna, ha a helyiek nem éreznék igazán ma­gukénak azt. Szeretnénk a la­kosság mind szélesebb rétegét bevonni egyrészt az előkészítő munkába, másrészt pedig meg­keresni azokat a vállalkozókat, akik támogatásukkal hozzájá­rulhatnának az eseménysor si­keréhez.- A múlt év őszén az egész vi­lágsajtóban megfordult Alattyán neve annak kapcsán, hogy Nico­las Sarkozy francia köztársasági elnök édesapjának családja a fa­luhoz is kötődik. Akkor felvető dött, hogy a francia elnököt is meghívják a világtalálkozóra. El­ment már a meghívó? — A meghívás természetesen nem csak annyiból áll, hogy a képviselő-testület tagjaival meg­fogalmazunk egy levelet, és azt postára adjuk. Szeretnénk betar­tani a diplomácia és a protokoll szigorú szabályait, hogy Nagybócsay Sárközi Pált és fiát, Nicolas Sarkozy francia köztár­sasági elnököt meghívhassuk. Számos tárgyalást folytattunk már az ügyben, és úgy tűnik, hogy sikerül is megfelelő utat, alkalmat találnunk a meghívó átadására is, de erről egyelőre még korai volna beszélni. Min­denesetre annak reményét, hogy az elnök vagy képviseletében va­laki eljöjjön a világtalálkozóra, még továbbra sem adtuk fel. A próbaüzem kezdődhet a szennyvízvezetéken alattyánon az elmúlt években kiépült a szennyvízcsatoma-hálő zat. Jelenleg már azt szeretnék elérni a település választott veze­tői, hogy minél többen csatlakoztassák családi házuk vezeték- rendszerét a csatorna gerincvezetékére. Ennek elősegítése érde­kében határozatot hoztak arról, hogy aki március 1-je és május 31-e között csatlakozik a hálózathoz, annak elengedik a csator­nahasználatért fizetendő díjat az első három hónapban. A la­kosság minél nagyobb arányú csatlakozása azért is fontos, hogy a vezetékrendszert valóban nagyobb teljesítmény mellett lehes­sen tesztelni. Ezzel a hivatalos próbaüzemhez szükséges teljesít­ményértékeket is hamarabb érheti el rendszer, másrészt az eset­legesen meglévő rejtett hibákra is gyorsabban fény derülhet, és a javítást minél előbb megkezdhetik a szakemberek.

Next

/
Thumbnails
Contents