Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-12 / 61. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 12., SZERDA SPORT A pápai pályán diadalmaskodtak a Szolnoki MÁV férfi tekézői A Szolnoki MÁV szuperligás tekecsapat a legutóbbi fordulóban a pápai csapat otthonába látogatott, ahol a tavalyi évadban vereséget szenvedett. Az első körben Béta Ervin remek játékának köszönhetően a vendégeknek pont- és faelőnyük is lett. A második menetben hasonlóan alakult a játék, ugyanis Molnár László is jobbnak bizonyult ellenfelénél. A befejező körben a két legerősebb pápai játékos ellen kellett felvenni a harcot, de Fehér Béla és Bíró Ervin is remek formában gurított. így a szolnokiak 25 fával (3221:3246), 5:3-ra verték vendéglátóikat. Közülük Bóta Ervin 551, Bíró Norbert 513, Molnár László 537, Bi- alaszek György 521, Fehér Béla 560, Bíró Ervin 564 fát gurított. Ezzel a győzelemmel a harmadik helyről várhatják a folytatást a MÁV SE tekézői. A ifjúságiak mérkőzésén a Pápa nyert 3:l-re, a szolnokiak közül Rozsnyai László 500, Hűvös Zsolt 477 fát termelt. A férfi NB II-ben A Mezőtúri AFC Hódmezővásárhelyre látogatott, ahol szoros mérkőzésen ó:2-es (2874:2838) vereséget szenvedett. Soraikból Rácz 492, Egei 488, Polgár 484, Fodor 468, míg Juhász (Bézi) 423 fás teljesítménnyel rukkolt ki. ■ Varga Cs. Magabiztos Löki, Dzsudzsákék tovább juthatnak Hétfőn este Debrecenben játszották a labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójának zárómeccsét. A DVSC Kouemaha és Cvitkovics góljával 2-O-ra verte a Siófok csapatát. Ezzel a dobogón MTK (38 pont), DVSC (35), Honvéd (35.) a sorrend. Mától a nyolcaddöntők visszavágóit játsszák az UEFA- kupában. Ma este a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV egygó- los előnnyel várja a hazai visszavágót az angol Tottenham ellen. A Juhász Rolanddal felálló belga Anderlecht pedig ötgólos hátránnyal uta/ik a Bayern München otthonába. A Sport 1 TV csütörtökön 20.30-kor a Werder Bremen-Glasgow Rangers (0-2) összecsapást közvetíti. ■ V. Cs. A Ferrari a nagy esélyes forma—í Az Ausztrál Nagy díjjal kezdetét veszi a világbajnokság A Ferrari finn pilótája, Kim Ráikkönen világbajnoki címvédőként az egyes rajtszámot viseli idén az Ausztráliában rajtoló Forma—1-es sorozaton A motoros gyorsasági vb hét végi, katari rajtját követően pénteken megkezdődik a 2008-as Forma- 1-es autós világbajnokság idénye. Az első futamnak Ausztrália ad otthont. Géléi József A július végén nyilvánosságra hozott 2008-as versenynaptártervezethez képest nem történt változás a télen. Az idei autós gyorsasági világbajnokság, a Forma—1 mezőnyére így tizennyolc futam vár. A hagyományos pályák mellett két új helyszínen is bemutatkoznak a száguldó cirkusz résztvevői: Valencia és Szingapúr mindenképpen újdonsággal szolgál a nézőknek és pilótáknak egyaránt. Az ázsiai futam egy különlegességgel is szolgál, nem elég, hogy Monacó- hoz hasonlóan utcai versenypályán zajlik a futam, de a Forma- 1 történetében első alkalommal lesz éjszakai viadal. Az Egyesült Államokban ezzel szemben ebben az évben nem rendeznek versenyt, míg a Magyar Nagydíjra augusztus 3-án kerül sor a Hungaroringen. Akárcsak tavaly, 2008-ban is két háromhetes szünet lesz, az egyik az első három tengerentúli versenyt követően áprilisban keseríti az Fl- rajongók életét, míg a második a hagyományos nyári szünet augusztusban, a magyar verseny után lesz. A nyitófutamra az 1996-ban épült melbourne-i Circuit-on kerül sor. Az 58 körös viadalon hat bal és tíz jobb kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az időeltolódás miatt az FIA kötelezte a rendezőket, hogy a hagyományokkal ellentétben ne délután kettő órakor rajtoljon el a mezőny, hanem néhány órával később, ugyanis Európában a kora hajnali időpont miatt csak kevesen néznék élőben a versenyt. Ha nem is sikerült rábeszélni az ausztrálokat egy villanyfényes futamra, azért az is előrelépés, hogy magyar idő szerint csak vasárnap reggel fél hatkor gyulladnak ki a zöld lámpák. A szakemberek szerint az idei évad a Ferrari és a McLaren versenyfutását hozza. A világbajnoki címvédő Kimi Ráikkönen legnagyobb riválisának Lewis Hamilton ígérkezik, bár egy-egy futam erejéig Felipe Mássá és Heikki Kovalainen is beleszólhat az elsőségbe. Ugyan a BMW továbbra is erősnek tűnik, de a Heidfeldnek és Kubicának a szerencsére is szüksége lesz, ha meg akarja lepni az esélyeseket. A Williams fejlődése A 2008-as autós gyorsasági világbajnokság menetrendje Március 16.: Ausztrál Nagydi] Július 20.: Német Nagydíj Március 23.: Maláj Nagydíj Augusztus 3.: Magyar Nagydi) Április 6.: Bahreini Nagydíj Augusztus 24.: Európa Nagydíj Aprils 27.: , Spanyol Nagydíj Szeptember 7.: Belga NagydQ Május 11.: Török Nagydíj Szeptember 14.: Olasz Nagydíj Május 25.: Monacói Nagydíj Szeptember 28.: Szingapúri Nagydíj Június 8.: Kanadai NagydQ Október 19.: Japán NagydQ Június 22.: Francia Nagydi] Október 19.: Kínai NagydQ Július 6.: Brit Nagydíj November 2.: Brazil NagydQ legalábbis a teszteredmények alapján - töretlennek tűnik, ám Nico Rosberg dobogóra lépése jókora meglepetésnek számítana az évad során. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso meglehetősen viharos mclare- nes éve után visszatért a Re- nault-hoz. Míg azonban 2006- ban a mezőny egyik legjobb autóját hagyta ott a francia istállónál, most egy meglehetősen középszerű négykerekűt tettek alá a mérnökök. Az indulók névsora - Ferrari: Kimi Ráikkönen, Felipe Mássá. BMW Sauber: Nick Heidfeld, Robert Kubica. Renault: Fernando Alonso, Nelsinho Piquet. Williams: Nico Rosberg, Kazuki Nakadzsima. Red Bull Racing: Mark Webber, David Coulthard. Toyota: Jarno Trulli, Timo Glock. Toro Rosso: Sebastian Vettel, Sebastien Bourdais. Honda: Jenson Button, Rubens Barrichello. Super Aguri: Taku- ma Szato, Anthony Davidson. Force India: Adrian Sutil, Gian- carlo Fisichella. McLaren-Mer- cedes: Lewis Hamilton, Heikki Kovalainen. HÍREK Már ezer jegy gazdára talált MÉG EL sem kezdték hivatalosan árulni a március 30-i, Szolnoki MÁV-Mondi—FTC másodosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre érvényes belépőket, de a rendező szolnoki klub tájékoztatása szerint ezer darab máris gazdára talált. Aki nem szeretné az utolsó hétre hagyni a jegyvásárlást, az Tóth Dénes klubigazgatónál (70/241-1830) már most elővételben lefoglalhatja helyét a Tiszaligeti Stadionban. Góliátos születésnapra várják a régi diákokat tizenötödik születésnapját ünnepli hamarosan a Góliát McDonald’s Diák Labdarúgó Klub. Ebből az alkalomból április 6-án (vasárnap), a Széchenyi Gimnázium tornacsarnokában baráti találkozót szervez egykori játékosai számára. Az érdeklődők Lippai János (30/219- 2547 ) edzőnél jelezhetik részvételi szándékukat. A nap folyamán a régi góliáto- sok csapata megmérkőzik az örök rivális Szandasző- lőssel, melynek csapatát Gönczöl Ferenc (30/998- 2550) edző szervezi. Idegenben kezd futsalválogatottunk áprilisban kerül sor a magyar és az ukrán futsalválo- gatott világbajnoki pótselejtező mérkőzéseire. Az első mérkőzést Harkovban április elsején rendezik, a vtsz- szavágónak 15-én a gyöngyösi sportcsarnok ad otthont. A tíz kvalifikációs csoport győzteseit és a két legjobb második helyezettet sorsolták össze. A párharcok nyertesei képviselhetik Európát Brazíliában. Kötélugró-viadal lesz az Újvárosi iskolában ma délután két órától Szolnokon, az Újvárosi Általános Iskola tornacsarnokában rendezik meg a kötélugró diákolimpia városi döntőjét. Az eseményre mintegy 60 versenyzőt várnak a városi iskolákból. Közülük a legjobbak kerülhetnek a megyei fináléba. Ma este az Albacomp otthonában szerepel a címvédő Olaj kosárlabda Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat előtt áll Székesfehérváron a piros-fekete legénység A 22. forduló mérkőzései következnek a férfi bajnokság felsőházában. Az Olaj KK csapata az Albacomp vendége lesz, az összecsapás este hét órakor kezdődik a Székesfehérváron. A felek első összecsapását a mieink nyerték 83-70-re, azóta azonban sok víz lefolyt a Tiszán. Többek között a fehérváriaknál már nem Goran Miljko- vics ül a kispadon, hanem Pe- resztegi Nagy Ákos, az addigi másodedző. 0 tavaly Szegeden a női csapatot irányította. Az állományban is történtek változások. Robert Nuber és Kenneth Henderson (Körmend) távozott soraikból. Ellenben megvették a Kecskemétről is ismert amerikai hátvédet, Cory Bradfordot és honfitársát, a centerposzton bevethető Lamont Boozert. Mióta Peresztegi a főnök a kispadon, kettőt nyertek (MAFC 101- 75, Univer 98-86 - mindkettő otthon, Sopron 91-97 idegenben). Összesítésben 11 győzelmet és 9 vereséget könyveknek el a kék-fehérek, mellyel a heteMÁRCIUS 21., PÉNTEK, 18.00: MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK, 18.00: MÁRCIUS 30., VASÁRNAP, 18.00: ÁPRILIS 09., SZERDA, 19.00: ÁPRILIS 18.. PÉNTEK, 18.00: dik helyen tanyáznak. Az Olaj szintén 20 találkozót tudott le idáig, ebbel 13 győzelem és 7 vereség a mérlegük, ezzel a negyedik helyen állnak. Talán mondani sem kell, hogy Hollin- sék esetleges győzelmük esetén nemcsak leszakítanák mai ve- télytársukat, hanem óriásit lépnének a négy közé jutás irányáOlaj KK—Pécsi VSK Pécsi VSK-Olaj KK Olaj KK-Atomerőmű Falco KC-Olaj KK Körmend-Olaj KK A bajnokság további programja ba. Az más kérdés, hogy Álba csarnokában mindig nehéz nyerni, ez csak a Dombóvárnak és Pécsnek sikerült ebben az évadban. Mindenesetre nem lehetetlen, de a mieink sikeréhez jobb teljesítmény kell, mint nyújtottak az elmúlt fordulókban. Bár a ZTE ellen mutatott védekezés a tavalyi évadban látott Olajt idézte. Pór Péter szerint a hazai meccsek mellett legalább egyet idegenben is nyernie kell csapatának a négybe jutáshoz. A Fehérvár feljövőfélben van, és hagyományosan erős ellenfélnek számít. A mérkőzést a Valo- vics-Kapitány—Farkas bírótrió dirigálja. ■ Varga Csaba Várhatóan Tóth Viktor (labdával) is pályára lép Székesfehérváron