Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-11 / 60. szám
2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 11., KEDD Verekedés lett a szóváltás vége diákokA rendőrség az eset után csoportos garázdaság miatt indított eljárást Szakemberek szerint egyre több a neveletlen gyerek, akik azt hiszik, minden csínyt és balhét megúszhatnak. Felvételünk illusztráció. Kinek kell egy korlát? A napokban az egyik boltba mentem péksüteményekért Szolnokon. Az üzlet szépen kialakított. A megközelítése azonban a fájós lábammal kissé problémás volt: magas lépcsőkön lehet oda feljutni. Gyanítom, volt ott kapaszkodó, mert a nyoma látszik a lépcsőn, csakhogy valaki eltulajdonította onnan. Ugyanígy tett az illető a mellette lévő üzlet bejáratánál elhelyezett korláttal, annak is csak a hűlt helye látszik. Szomorú, hogy vannak emberek, akik tolvaj lásuk során nem gondolnak arra, milyen kárt okoznak tettükkel. Sajnos arra pedig nincs semmilyen garancia, hogy ha vissza is rakják a kapaszkodót, azt nem tulajdonítják el újra. LÉNÁRT ISTVÁNNÉ, SZOLNOK Villámkérdés, villámválasz <•“ Két óvodáskorú kislányom mellett nemsokára sikerül elhelyezkednem. Mennyi pótszabadság jár a kicsik után?—érdeklődik egyik olvasónk. A gyermek után járó szabadság két formáját veheti igénybe a munkavállaló: a fizetés nélküli szabadságot és a pótszabadságot. Fizetés nélküli szabadságot köteles a munkáltató kiadni a szülőnek, ha gyermekét 3. életéve betöltéséig gondoznia kell, ha a gyermek 12. életévéig betegsége miatt otthoni ápolásra szorul. Pótszabadságot bármely szülő igénybe vehet. A pótszabadság a gyermek születésének évétől jár annak az évnek a végéig, amelyben a gyermek a 16. életévét betölti. A pótszabadság mértéke egy gyermek esetén évi 2 nap, két gyermek után évi 4 nap, 3 vagy annál több gyermek esetén összesen évi 7 nap. ■ Egy vitát követően egy iskola közelében néhány pofon is elcsattant pár diák között a minap Szolnokon. A történtek miatt a rendőrség is eljárást indított. Géléi József Csak iskolai szóváltásnak indult a dolog két felsős tanuló között. A délelőtti szócsatában magát vesztesnek érző fél a tanítás után összetrombitálta „bandáját” - még nézőközönségről is gondoskodott — és a sulitól nem messze megvárta „vitapartnerét”. Váratlanul érte azonban, hogy emberére akadt sportos évfolyamtársában, aki ugyan nem állt le verekedni, de azért megvédte magát. Néhány pofon el- csattanása után a támadók nyúl- cipőt húztak és villámgyorsan kereket oldottak. A történtek ennek ellenére még aznap délután eljutottak a közeli iskola vezetőjének fülébe, aki jelentette az esetet a rendőrségen. Másnap az egyenruhások a tizennégy évesnél idősebb három erőszakoskoSzappanos Józsefné dót - az osztályfőnök kíséretében - kihallgatásra be is vitték az őrsre.- A rendőrség csoportos garázdaság miatt eljárást indított két fiatalkorú, valamint egy gyermekkorú elkövető ellen, akik március 5-én, a kora délutáni órákban összeverekedtek két másik fiatalkorúval - tájékoztatta lapunkat a történtekkel kapcsolatban a megyei rendőrfőkapitányság sajtóreferense, Szabó Zita főhadnagy. De vajon mi az oka az iskolai erőszak terjedésének? Melyik a legveszélyeztetettebb korosztály? Csak a fiúkra jellemző az agresszió vagy mostanában már a lányok is kiveszik részüket belőle? Hogyan lehetne gátat szabni a különféle erőszakos események terjedésének? A válaszadásra, az okok elemzésére és a lehetőségek felvázolására a legnagyobb gyereklétszámmal rendelkező szolnoki általános iskola igazgatónőjét kértük fel.- Bár valóban előfordulnak ilyen esetek, azért azt hiszem még nem ez a jellemző a magyar iskolákra — kezdte a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskolát vezető Szappanos Józsefné. - Véleményem szerint nem az oktatási intézmények tehetnek az agresz- szió terjedéséről. Ez társadalmi probléma, melynek megoldását badarság lenne az iskoláktól várni. Sajnos egyre több a neveletlen gyerek, akik azt hiszik, mindent csínyt, balhét megúszhatnak. Az elszegényedés, a munm bandázás: csoportokhoz, idősebbekhez való csapó- dás, a családi kötelékből való kiszakadás m a közösségi szabályok megszegése: a határok betartákanélküliség növekedése nem mentheti fel a családokat, hogy nem foglalkoznak a gyerekekkel. Nincs szülői számonkérés, nincs megfelelő minta a tizenévesek előtt. Manapság gyakran már nem a felnőttek irányítják a gyereket, hanem fordítva. Az iskoláknak nincs igazán olyan eszköz a kezükben, mely megfékezhetné ezt a folyamatot. Pedig meg kell, mert később a társadalom látja majd kárát. A13-15 éves korosztály tagjai közül kerül ki a legtöbb támadó, és bármily meglepő, manapság már egyre több közöttük a lány. Más nevében nem tudok nyilatkozni, csak a saját példánkat hozhatom fel: mi sáriak képtelensége, vissza- utasítottság m támadással való védekezés: ellenszegülés, gyengébbek bántalmazása, az iskola elhagyása FORRÁS: OSZTAEYFONOK.HÜ egyetlen fegyelmezetlenségtől, diákcsínytől sem tekintünk el. Az azonnali számonkéréssel tudatosítjuk tanulóinkban, hogy mindenre odafigyelünk. A hét valamennyi napjára programokat szervezünk nekik, megpróbáljuk lekötni figyelmüket. Állandó meghívott vendégeink a rendőrök, akik rendszeres tájékoztatókkal hívják fel figyelmüket az „élet veszélyeire”. Az oktatási intézményekben a diákok közt tapasztalható agresszivitás, erőszak, zaklatás egyre elterjedtebb jelenség. Azonban nem minden esetben érkezik bejelentés a rendőrségre. Az ilyen ügyek zöme általában az iskolák környékén történik, ahol az elkövetők pechére találni szemtanúkat is. Ha egyébként valaki gyermekkorú, vagyis tizennégy évnél fiatalabb és így követ el valamilyen bűncselekményt, gyanúsítottként nem lehet kihallgatni és eljárás sem indulhat ellene. Ha viszont már fiatalkorú, vagyis a fent említett életkort már betöltötte, akkor bizony abban az esetben az illető már eljárás alá vonható. Hasonló esetek megyei iskolákban 2006, DECEMBER: egy felbőszült szülő berontott a kun- madarasi általános iskolába és megütötte a testnevelő tanárt 2007. május: az egyik szolnoki általános iskola előtt két kisebb gyereket vert meg egy nyolcadikos, szülő választotta szét a feleket. 2007. október: az iskolából haza elé tartó alsós kisgyerektől négy nagyobb fiú elvette a mobiltelefonját Szolnokon. 2008. MÁRCIUS: Szolnokon egy utcai verekedést követően a rendőrség három 14 éves fiút vitt be kihallgatásra. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Ható S2ÓÍ jen; SZOLJONIu A SZOLNÖK-JÄSZKIIN ONLINE ■ A támadók végül villámgyorsan kereket oldottak. Erőszakot kísérő diákmegnyilvánulások Jelenleg keresik a csuklyás rablókat Rablótámadás történt Beseny- szögön a múlt héten, írta meg lapunk.- Péntekre virradóra bejelentés érkezett a megyei rendőr-főkapitányság központi ügyeletére, mely szerint négy, csuklyát viselő férfi betört egy besenyszö- gi családi házba - közölte hétfőn Szabó Zita főhadnagy, rendőrségi sajtóreferens. - Az elkövetők több, különböző típusú vadász- fegyvert vittek magukkal. Az MRFK Bűnügyi Osztálya rablás miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, s jelenleg is nagy erőkkel keresi az elkövetőket. Ennél többet azonban a nyomozás érdekében egyelőre nem mondhatok. ■ Gelei J. Megkérdeztük olvasóinkat Ki tehet legtöbbet az iskolai erőszak ellen? majorné bujda ERZSÉBET. Mezőtúr. - Az iskolai erőszak és általában az erőszakos magatartás elkerülése ellen szerintem a szülők, a család tehetne legtöbbet. Sajnos ma a „sokat dolgozó” apukáknak, anyukáknak nincs idejük nevelni gyermekeiket. Nagyon sokan úgy gondolják, majd a pedagógusok megtanítják a rendre a nebulókat VÖLGYI VIKTOR. Szolnok: - Szerintem a szülők és a tanárok együttműködése fontos az iskolai erőszak elkerüléséhez. A pedagógusok a tanóra keretein belül megbeszélhetnék a diákokkal, hogy mire figyeljenek Amikor még én jártam iskolába, osztályfőnöki órán gyakran volt téma az ilyesmi. Ha ma esetleg nincs ilyen, érdemes lenne visszahozni. Antal Bernadett. Karcag: ■ - Úgy vélem, a diákok és a ta: nárok is. Legfőképp az osztály- : főnökök, mert ők látják legjob- : ban a diákok közötti rossz vi■ szonyt. Visszatartó lehetne a : szigorúbb iskolai büntetés, : mert az osztályfőnökit nem ve : szik komolyan. Tavaly Svájc- '■ ban láttam, hogy a rossz tanu- : lót eltanácsolhatják és a meg : rovás is súlyosabb. KOSZTYÜ DÉNES. Túrkeve: - Véleményem szerint minden ne velési lehetőség otthon, a családi körben kezdődik. Ezért az agresszivitás bármely apró mozzanatát ott lehet korán felismerni és azonnal tudják orvosolni. Amikor már a gyerek iskolás lesz, főleg felső tagozatos vagy középiskolás, ezek a problémák már hatványozottan jelentkeznek. Szolnokra ér a szűrőprogram a hétvégén Március 16-án, vagyis még e hétvégén Szolnokra ér a kormány SZÉP (Szűréssel az életért) programja - jelentette be szolnoki sajtótájékoztatóján hétfőn Budai Bernadett kormányszóvivő. Mint hangsúlyozta, a sikeres őszi szűrőakció folytatásaként márciusban öt nagyvárosban, köztük megyeszékhelyünkön végeznek különböző ingyenes vizsgálatokat. így vasárnap délelőtt tíz és este hat óra között a Tiszaligeti Sportcsarnokban többek között koleszterinszint-, vér- cukorszint-mérésre, anyajegy- szűrésre, prosztataszűrésre, illetve szemészeti, továbbá fül-orr- gégészeti vizsgálatokra nyílik lehetőség. ■ Szilvási Zs. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE, J 5001 SZOLNOK. PF. 105.