Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-10 / 59. szám

3 2008. MÁRCIUS 10.. HÉTFŐ / ■Firma« Tavaszra lefagyhat a mirelitpiac konzervipar Mivel az ipar­ág tavaly az aszály miatt az előző évi mennyiségnek csak a háromnegyedét vásá­rolta fel, tavaszra hiány ala­kulhat ki mélyhűtött zöldsé­gekből. Elsősorban a zöld­borsó-, tök-, spenót- és egreskészletek merülhetnek ki - közölte az elmúlt héten a Magyar Hűtő- és Konzerv­ipari Szövetség elnöke. Csökkenő termelés a mezőgazdaságban KSH A tavalyi esztendő vég­leges GDP-adatai szerint a mezőgazdaság teljesítménye 2007-ben 13,3 százalékkal csökkent - közölte a Köz­ponti Statisztikai Hivatal. Az ok: a növénytermesztés visszaesése az aszály miatt. Az őstermelők is fizetnek járulékot APEH A végleges adatok sze­rint 208 ezer őstermelő vál­tott ki adószámot az ország­ban. Láthatóvá váló jövedel­mük a becslések szerint összesen legalább 120 mil­liárd forintot tesz ki, ami után szja-t még nem, de mintegy 3 milliárd forint járulékot kell fizetniük. A kistelepülések gépjárművet kapnak EMVA A hátrányos helyzetű kistelepülések május 1-jéig pályázhatnak legalább 100 lóerős, 8+1 férőhelyes, új gépjármű beszerzésére az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból. A támogatás felső határa 40 ezer eurónak megfelelő forintösszeg. A kistelepülésekről mikrobusz viszi a gyerekeket óvodába Rekordot döntött a spanyol borexport Madrid A Spanyol Bor­szövetség legfrissebb adatai szerint 2007-ben a spanyol borexport mennyisége 6,6 százalékkal, árbevétele pe­dig 12,4 százalékkal emelke­dett. A kivitel elérte az 1528 millió litert, aminek átlagára 1,2 euró volt. A spanyol bo­rok legnagyobb mennyiség­ben Franciaországban és Németországban találnak fo­gyasztót, értékben azonban az Egyesült Királyság és a németek mellett az USA vásárol legtöbbet. Akar-e még valaki tejet termelni? piacszabályozás Térítésmentes kvótát kaphat, ha most kér a gazdálkodó Összevissza mozog a ha­zai tejpiac, csökkenhet a termelői ár. Bálái F. István Az év elején jóval 100 forint fe­letti felvásárlási árban és hosz- szú távon is kedvező pozícióban reménykedtek a hazai tejterme­lők, a legújabb hírek azonban már a piac beszűküléséről szól­nak. A Tej Terméktanács a ter­melői árak csökkenését érzéke­li a külpiaci kereslet visszaesése nyomán. Vége tehát az exportroham­nak, viszont a továbbra is magas takarmányárak miatt a terme­lők nem akarják olcsóbban adni az árut. A fogyasztók az üzletek polcain így egyelőre semmit sem érzékelnek a háttérben dúló ár­háborúból. Eközben a Mezőgaz­dasági és Vidékfejlesztési Hiva­tal ingyenes tejkvótát kínál a ter­melőknek. Mégpedig 19 millió kilogrammot azoknak, akik fel­dolgozóknak szállítanak, 35 mil­lió kilogrammot pedig közvetlen értékesítésre. Utóbbit azok a tehenesgazdák kaphatják, akik háztól értékesítik a tejet közvet­lenül a fogyasztóknak. Olyan ter­melők is kaphatnak kvótát, akik eddig ezzel nem rendelkeztek. Ők kétéves tehenenként leg­feljebb hatezer kilogramm, köz­vetlen értékesítési tejkvótát igé­nyelhetnek térítésmentesen. A beszállítási tejkvóta igénylésé­nek feltétele, hogy a kérelmező az MVH által jóváhagyott fel­vásárlónak értékesítsen. A most megszerezhető kvóták nem nö­velik a történelmi bázisjogosult­ság nagyságát, s 2009. március 31-éig nem is ruházhatók át. Ki­vétel, ha a gazda az egész gazda­ságot értékesíti. A kis gazdaságok tejtermelői már reményüket vesztették, pedig a közvetlen értékesítésnek lenne jövője HIRDETÉS K&H európai uniós források bevonásával király légy ne írnok! rohitel vállalkozásoknak ± igény szerint beszerezzük a szüksé 'csadas* EL) paiyazati min %-> K&H Cégvonal 06 40 444 444 -> www.kh.hu *• ,7J. * * SZÍ I gyors ügyek sávja hiteltanácsadás pályázati tanácsadás biztosítások Jelen hirdetés nem minősül ajaniatteteliieii, cetje pusztán a ügyelem felkeltése A termek, szotgaítatas részletes leírását, kondícióit a vonatkozó szerződés. Altalanos szerződési fettételek, a KSH Bank Uzlotszabaiyzata es Hirdetménye tartalmazza, melyek megtekinthettek öarmety KSH banktiókPan. ffletve lettlthetók honiapunkról (www.kh hu) A megkövetelt biztosítékokról, a hitelkeret összegéről és a rendelkezésre bocsátására a KSH Bank írt. minden esetben imáiban, Kizárólag a sajat tebatetei trennt dórit A Bank a kondíciók megváltoztatásénak jogát fenntar tja ‘A Pályázati tanácsadási szdgéttatast a KSH CsoportszotgéllatO Központ Pályázati igazgatósága nyújtja. "Az EU pátyázatl mMSséglwtosltast szolgáltatás költségeit az automatikus pályázatok esetében az akció keretén belut, 2008 március 3. és 2008. augusztus 31 között elengedjük, amennyijén a véllalkozés a lámogatés malié, az önért kiegészítésére a KSH Bank által kínált hitetaisttukciöt vesz igépybe. Egyelőre még árelőnyt hoz a gazdáknak a GMO tiltása „A génmódosított (GMO) növé­nyekre vonatkozó magyarorszá­gi köztermesztési tilalom nem tartható fenn örökké, ugyanak­kor továbbra is óvatosságra van szükség a kockázatok teljes mértékű tisztázásához” - mond­ta Gráf József föld­művelésügyi mi­niszter egy konfe­rencián az elmúlt héten Budapesten. Hozzátette, hogy a kormány nem tartja „ördögtől való dolognak” a biotechnológiát, ugyanis hosszú távon nem kifizetődő a tudomá­nyos eredmények mellőzése. Mielőtt azonban a kormány el­mozdulna az elutasító álláspont­ról, száz százalékban meg kell győződni arról, hogy az engedé­lyezés nem gyakorol-e kedvezőt­len hatást a fogyasztókra, s nem kerülnek-e hátrányosabb hely­zetbe a technológiát alkalmazni nem kívánó gazdák. Jelenleg a kulcsfontosságú gabonaágazat­ban a Magyarországról szárma­zó, GMO-mentes termény gaz­dasági előnnyel jár. Az általános ellenállás miatt ugyanis a ma­gyarok 20-25 százalékos ár­előnyt élveznek a vetőmag­piacon a GMO vetőmagokhoz képest. Ez azért is jelentős, mert az EU-ban a vető­magágazatban má­sodik helyen állunk Franciaország mö­gött. Egyelőre hiá­nyoznak azok a köz- gazdasági számítá­sok, amelyek kimutatnák, hogy a technológia alkalmazásával el­érhető többlethozamokkal vagy a mentesség miatti további ár­előnnyel járunk-e jobban. A köztermesztési tilalom fel­oldásához nem az egyre enge­dékenyebb Európai Unió nyo­mása vezet majd, hanem a nö­vénytermesztés biológiája miatt lehetetlenül el a tiltás. A minisz­ter azt is leszögezte: akárhogyan is módosítsuk a szigorú szabá­lyokat, ahhoz parlamenti kon­szenzus kell. ■ ■ Hiányoznak a számítások arra vonatko­zóan, hogy mivel járunk jobban. Egészségi állapota miatt lemondott a BKV-vezér „A családom kérésének eleget téve egészségügyi állapotom miatt a mai napon kértem a BKV ZRt. arra jogosult igazgatóta­nácsának elnökétől a felmentésemet” - áll abban a közle­ményben, amelyet vasárnap este adott ki Antal Attila. A BKV 53 éves vezérigazgatója, aki 2007 eleje óta irányította a Budapesti Köz­lekedési Társaságot, hozzátette: pár napja életmentő műtéten esett át, és még több hetet kell szívszanatóriumban töltenie. „Úgy éreztem, belefáradtam. Mondhatnám azt is, akik és amit akartak, elérték, félreállok” - ír­ta kemény hangvételű levelében Antal Attila, akit az elmúlt he­tekben élesen tá­madtak a használt- busz-beszerzési pá­lyázat miatt. A BKV felügyelő­bizottsága februári ülésén több hiányosságot is talált a beszerzés­ben. Felmerült: Antalnak szólnia kellett volna, hogy a fia kapcsolat­ban áll a tender egyetlen jelentke­zőjével. A közelmúltban vizsgá­lat indult a BKV milliárdos ta­nácsadói szerződései miatt is. ■ Szívműtéten esett át nemrég Antal Attila.

Next

/
Thumbnails
Contents