Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-07 / 32. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK TŰKOR— HIRDETÉS Múltunk kincseit őrzi a megyei levéltár intézményi tervek Nyitás: a mindennapi munkába is bepillanthatnak majd az érdeklődők Czégény Istvánná, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár megbízott igazgatója az intézmény raktárában őrzött régi iratok közül mutat egyet Nyitni a nagyközönség fe­lé. Ezt tartja az idei esz­tendő legfontosabb fel­adatának a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Levéltár megbízott igazgatója. Czé­gény Istvánnét a tudomá­nyos műhely ez évi terve­iről kérdeztük. Pólyák Adrienn — Január elsején vette át az in­tézmény vezetését. Melyek azok a fontosabb célok, amelyeket szeretne a levéltár élén elérni?- Ebben az évben szeretnénk jobban nyitni a nagy közönség fe­lé, és közelebbről megismertetni a levéltár mindennapi munká­ját, az itt őrzött kincseket. Ebben számítunk az Új Néplap és a Grátisz segítségére is. A lap ha­sábjain részben évfordulókhoz kötve, részben azoktól függetle­nül szeretnénk bemutatni a ná­lunk található dokumentumok legérdekesebbjeit, valamint a megye kiemelkedő személyisé­geinek életútját. Emellett a több száz darabos kéziratos térkép­­gyűjteményünk legszebb darab­jaival is megismertetjük az olva­sókat. Idén is szeretnénk megje­lentetni a Levéltári Évkönyvet, amely a sorban már a huszon­­harmadik lesz, valamint a Levél­tári Közlemények című soroza­tunk újabb darabját. Ehhez pá­lyázati forrásokra számítunk. Minden évben szépszámú ér­deklődőt vonz, és nem csak szakmabelieket, a levéltári nap, amelyen levéltárosok, neves tör­ténészek ismertetik legújabb ku­tatási eredményeiket. Ebben az évben az 1848—49-es forrada­lom és szabadságharc adja majd az előadások gerincét.- Idén egy másik jubileumot is ünnepelünk. A megyei levéltár miként emlékezik meg Hunya­di Mátyás királlyá koronázás­nak 550. évfordulójáról?- Szeretnénk, ha a megyében mindenki tudna róla, hogy itt, a levéltárban milyen nagy kincset őrzünk. Egy eredeti, 1484- bői va­ló Mátyás-oklevélről van szó, amit tavasszal egy kamarakiállí­táson mutatunk be. A tárlaton emellett helyet kapnak a Hunya­di család címerének, pecsétjé­nek és a Corvináknak a fotói, va­lamint áttekintést nyújtunk a korhoz kapcsolódó irodalomból is. A kiállításra meghívjuk majd a megye általános és középisko­láit, de természetesen minden érdeklődőt szívesen látunk. — A levéltár szolgáltatásait el­sősorban kutatók, helytörténé­szek veszik igénybe. Tervezik-e a szolgáltatások bővítését?- Természetesen azon va­gyunk, hogy a hozzánk forduló érdeklődőket a lehető legmaga­sabb színvonalon szolgáljuk ki. Ennek érdekében egyre több adatbázist teszünk elérhetővé a kutatószobában lévő számítógé­pen. Többéves munkával ugyan­csak számítógépre vittük a levél­tár több mint hétezer kötetes könyvtári anyagát, valamint a szakdolgozat-állományt. Az adatbázisok egy része a levéltár internetes honlapján, a www.szolarchiv.hu címen is elérhető, így akár kényelmesen, otthoni körülmények között is dolgozhatnak a kutatók. Czégény Istvánné SZÜLETETT: 1954, Szolnok iskolái: Verseghy Ferenc Gimnázium Szombathelyi Tanárképző Fő­iskola népművelés-ének szak ELTE BTK Népművelés 3 éves kiegészítő szak ELTE BTK Levéltár 3 éves ki­egészítő szak 1984 óta dolgozik a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Le­véltárban, 1993-tól mint igaz­gatóhelyettes.- Ha már a honlapot említette, két évvel ezelőtt kezdték el a le­véltárban őrzött oklevelek digita­lizálását Hol tart ez a munka?- A legértékesebb okleveleink digitalizálása már befejeződött, de a munka nem áll meg. Van a honlapon egy, „A hónap doku­mentuma" elnevezésű rovatunk, amelyben egy-egy fontosabb ok­irat fotóját és részletes leírását adjuk közre. A végső cél egyéb­ként az, hogy a levéltár leggyak­rabban kutatott irategyüttesei felkerüljenek az internetre. — Mostanság melyek azok az iratok, amelyek iránt a legna­gyobb érdeklődés mutatkozik?- Első helyen a családfakuta­tás áll, erre vonatkozó kérések­kel keresnek bennünket a leg­gyakrabban, de egy-egy évfordu­lóhoz kapcsolódóan is sok az ér­deklődő nálunk. «*>*»» Mii, Mr-<v.«T mttMi m w .*. o©.^..,Tx lNOKI FŐISKOLA LVÉTELI KAMRÁNYZÁRÖ SHOW MŰSORA IDŐPONT: 2008. FEBRUÁR 8., 15.30 ÓRAKOR (I. ELŐADÁS) 18.00 ÓRAKOR (II. ELŐADÁS) Műsorvezetők: ■ r HELYSZÍN: SZOLNOK PLAZA Program: Szolnoki Főiskola-Olaj KK kosarasainak műsora, meglepetés ajándékokkal DIVATBEMUTATÓ I. Impro táncegyüttes műsora DIVATBEMUTATÓ II. Szolnoki Főiskola kórusának előadása Step tánc bemutató, előadó: Paul István DIVATBEMUTATÓ III. Kóíz kérdések értékes Főiskolás ajándéktárgyakért Szolnoki Főiskola VSC Vízilabdásainak „Singing int he rain" zenés-táncos előadása Finálé A divatbemutatón az töéOrhjStím kollekcióját a Szmtwkí fStSMmM hallgatói mutatják be. A műsort megelőzi a Szolnoki Főiskola díjnyertes Imj&nc Klubjának kóstolódat egybekötött látvány bemutatója. A műsor nem jöhetett Volna létre a Szulmkí fmkofa H&Híj&ívt OitkvmäMimUl ^ és hallgatói nélkülf iizitótí Fakultás n«pfu>t, tort**« in tavnlitjo« T amogatok: s » *fc-Z6S FMJTWACOWras Műszaki es Mezőgazdasági Fakultás SZOLNOK*LAZA MILYEN CÉLRA, HOVÁ UTALJUK ADÓNK 1 + 1 %-á Az Üj Néplap az előző évekhez hasonlóan az idén is kedvezményes hirdetési lehetőséget biztosít alapítványoknak, egyházaknak, különböző szervezeteknek, hogy megjelentessék az adózókhoz szóló felhívásukat. A 2008. február 8>án tematikus oldalon megjelenő felhívások közül az adózók kiválaszthatják azt a szervezetet, amelynek adójuk 1 %-át felajánlják. A KERETES HIRDETÉSEK KEDVEZMÉNYES ÁRAI: 1/50 (43 x 50 mm) 6.000 Ft 2/50 (90 x 50 mm) 9.600 Ft 2/100 (90 x ÍOO mm) 18.000 Ft HIRDETÉSEIKET AZ ALÁBBI HELYEKEN VÁRJUK: Új Néplap: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Fax: 56/516-720 e-mail: hird.szolnok@ axels.hu Ügyfélszolgálati irodáinkban: Szolnok, Jászberény, Karcag, Kunhegyes, Kunszentmárton, Törökszentmiklós, Sütő út 6/A. 8.00-12.00 Szabadság tér 4. 8.00-16.00 Szent István sugárút 17. 8.00-11.00 Kossuth út 25. Új Néplap iroda 8.00-12.00 Sétáló utca 8.00-14.00 Táncsics út 4. 8.00-12.00 Bruckmann Balázs és Kiss Ramóna is a Károly Róbert Főiskolára felvételizik A népszerű sorozat színészei a kereskede­lem és marketing szakra jelentkeznek. A következő tanévtől a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola diákja szeretne lenni a nép­szerű Bruckmann Balázs és Kiss Ramóna, akiket naponta láthatnak a nézők a televízi­óban. A fiatalok a legutóbbi főiskolai nyílt napon közösen töltötték ki a jelentkezési lapjukat. A színészek a Károly Róbert Főis­kola kereskedelem és marketing szakát je­lölték meg. Balázs fellépett a főiskola február 6-i fél­évnyitó buliján is. A sztárral a Hallgatói Ön­­kormányzat által szervezett további bulikon is találkozhatnak majd a diákok. ▲ Bruckmann Balázs fellépett a félévnyitó bulin is

Next

/
Thumbnails
Contents