Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-04 / 29. szám

ÚJ NÉPLAP —2008. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ ism Abádszalók fejlesztés az Észak-alföldi Regionális Operatív Program turisztikai pályázatára több tervvel is készül Abádsza­lók. A fejlesztési elképzelések kö­zött szerepel a szabadvízi strand területének felújítása, a kiszolgá­ló helyiségek átépítése. Tervezik továbbá egy új szabadtéri szín­pad és egy többfunkciós bemu­tatóhely, látogató központ kialakí­tását is. PA Mesterszállás hangulat a mesterszállási Együtt Egymásért Nyugdíjasklub ebben az évben már a második foglalkozására készül. A múlt hónapban volt az első, ahol a tavalyi évet értékel­ték, majd a klubtagok vidám mű­sort adtak. A soron következő foglalkozásuk február 5-én, ked­den esedékes, ahol felkötik a far­sangfarkát. Ez nem jelent mást, mint a farsangbúcsúztatót, hi­szen másnap hamvazószerda lesz. Hogy jobb legyen a hangu­lat, ezen az összejövetelen gu­lyásleves és fánk is ízesíti, par­don színesíti a programot, dszm Mezőtúr TÁMOGATÁS Negyven­két első lakáshoz jutó családnak nyújtott anyagi segítséget a me­zőtúri önkormányzat. Harminc­­nyolc használt lakást vásárló család 100 ezer forint, három új lakást vásárló, illetve egy új la­kást építő család pedig 300 ezer forint támogatást kapott. A támo­gatás összértéke 5 millió forint, közölte Miinárcsek János alpol­gármester. KZ SzajOl KIRÁNDULÁS A szajoli Szegfű Vasutas Nyugdíjasklub­nak elkészült az idei, vagyis a 2008-as munkaterve. Megün­­nepltk a névnapokat, a húsvétot, a karácsonyt, de arról sem feled­keznek meg, hogy országjárások­ra, kirándulásokba, fürdőkbe utazzanak. A tervek szerint mint­egy hat kirándulás, fürdőlátoga­tás lenne az idén. Ám hogy ez csakugyan így lesz-e, abban a végső szót az árak, a tagok pénz­ügyi helyzete mondja ki. ni Tíszaörs tervek Formálódik már a település 2008-as rendez­vényterve, amely a Fut a falu családi sportnap, valamint a II. Tiszaörsi Káposztásbárány-feszti­­válon kívül újabb hagyományte­remtő nagyrendezvényt is tartal­maz. De mindezek mellett készül a fürdő középtávú fejlesztési koncepciója is, amely számba veszi a lehetőségeket, és megha­tározza a jövőbeni fejlesztési irá­nyokat. NG MEGYEI TÜKÖR Büntetés a fogorvosnak kunhegyes Nem hajlandó vizitdíjat szedni dr. Nagy Levente Dr. Nagy Levente tavaly február 15. óta egyetlen fillér vizitdíjat sem kért betegeitől. Emiatt most 327 ezer forintos büntetést szabtak ki rá. mérlegelésre, a vizitdíjat be kell szedni: A büntetésként befolyó bevétel egyébként az egészség­­biztosítási alapnál marad, azt a MEP nem köteles visszafizetni az orvosnak. Nagy doktor úgy véli, miután az Alkotmány kimondja, hogy „a kormány meghatározza a szoci­ális és egészségügyi ellátás álla­mi rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről”, nem kétséges, hogy álláspontja jogos, ezért kifogással él majd a fizetési meghagyás ellen.- Természetesen nekem is hi­ányzik ez a bevétel, amit csak úgy tudok pótolni, hogy sokat dolgozom. Most ugyanis még tel­jesítményfinanszírozás van. A doktor emlékeztetett rá, a vi­zitdíj bevezetése előtt megszűnt például az eszköztámogatás és egyéb juttatás, ezt pótolták a vi­zitdíjjal. Dr. Nagy Levente egyéb­ként abban bízik, hogy a népsza­vazás után okafogyottá válik a MEP követelése. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hárüd szói jen; SZ0U0N.hu Az országban egyedüli­ként, bevezetése óta boj­kottálja a vizitdíj besze­dését a kunhegyesi fogor­vos, dr. Nagy Levente. Az egészségbiztosító viszont most követeli az elmaradt bevételt. Pólyák Adrienn „Felhívom a tisztelt betegek fi­gyelmét, hogy Őz orvosi ellátá­sért ebben a rendelőben vizitdí­jat NEM kell fizetni.” A mondat a kunhegyesi fogorvosi rendelő ajtaján olvasható. Dr. Nagy Le­vente ugyanis alkotmányba üt­közőnek és etikátlannak tartja a vizitdíjat, ezért nem hajlandó be­szedni azt.- Nem hiszem, hogy a vizitdíj sokat segít bárkin is, csak a pol­gárokat terhelik vele - mondja a rendelésre érkezett Nánási Boglárka. - Apukámtól hallot­tam, hogy a doktor úr nem sze­di, ez az ő döntése. — Sok ember örül, hogy itt nem kell vizitdíjat fizetni — mondja egy másik várakozó. — A vizitdíjat kötelező fizetni, de ha itt nem kell, annak csak örül az ember. Ráadásul ez az egy fogor­vos van a városban. Ha bajba ke­rülne, kiállnánk mellette. Dr. Nagy Levente tavaly febru­ár 15. óta egyetlen fillér vizitdí­jat sem kért betegeitől. Az egész­ségbiztosítási pénztár ezért most jegyzőkönyv szerint 1090 beteg után az elmaradt vizitdíjjal egyenértékű, 327 ezer forintos büntetést szabott ki rá - tudtuk meg a doktortól.- A jelenleg érvényes jogsza­bály szerint a betegnek be kell fi­zetni, az orvosnak pedig be kell szedni a vizitdíjat. Ha az orvos ezt a kötelezettségét nem teljesí­ti, az elmaradt díjat meg kell té­rítenie az egészségbiztosítási alapnak. A megyében egyetlen doktor van, aki nem szed vizitdí­jat, ő ezt jelezte is felénk — vázol­ja az ügy hátterét a megyei egészségbiztosítási pénztár igaz­gatója (MEP). Újfaludi Pálné hoz­zátette: a nyári ellenőrzés során kiderült, valóban nem teljesítet­te ezt a kötelességét az orvos, ezért a MEP fizetési felszólítást küldött, majd a jogszabálynak megfelelően a 15 napos határidő lejárta után a bírósághoz fordult, kérve a fizetési meghagyás ki­adását. - A bíróság napokon be­lül elkészíti a fizetési megha­gyást, ami ellen az orvos ellenké­relmet adhat be. Ezután peres el­járásban folytatódhat az ügy. Arra a kérdésre, hogy ha a vi­zitdíj amúgy teljes egészében az orvosnál marad, miért kell be­hajtani az elmaradt pénzt, Újfa­ludi Pálné hangsúlyozta: a jog­szabály szerint nincs lehetőség a Nincs alkotmányos összefüggés dr. kolláth syörgy alkot­mányjogász szerint ez idő szerint a vizitdíj és a kórhá­zi napidíj nem alkotmányelle­nes. Az alaptörvényből ugyan­is csak a társadalombiztosí­táshoz fűződő jogok vezethet& ek le. Mint fogalmazott, lehet a vizitdíjat utálni, de közjogi­­lag nem helytálló érvelés ez ügyben az Alkotmányra hivat­kozni. 3 Akik mindig menekülnek AZ emberek többsége sze­rencsére hírből sem igen is­meri a zárkalétet. Hogy mi­lyen is odabent az élet. Akik viszont már belekós­toltak valamelyik büntetés­végrehajtási intézetben a bezártság érzésébe, nem nagyon vágynak vissza. Vol­taképp nem meglepő, hogy a többszörösen büntetettek gyakran inaszakadtukból menekülnek az elfogásukra kivezényelt rendőrök elől. ezzel ideig-óráig ugyan tud­ják halogatni az elkerülhe­tetlent, de a jó néhányuk­­nak idővel ismét vízszintes csíkok rondítanak majd be­le a szabad kilátásukba. Pe­dig nem kellene sok feltétel­nek megfelelnie ahhoz az elítéltek zömének, hogy korlátozások nélkül élvez­hessék a friss levegőt. Csak be kellene állniuk az egy­szerű emberek mellé a mó­kuskerékbe együtt taposni. Legyen szó utcaseprésről, zsömlesütésről, ügynökös­­ködésről, vagy bármilyen más foglalkozásról. Elvégez­ni a munkájukat és, ha szű­kösen is, de abból megélni, amit kétkezi munkájukkal legálisan keresnek. EGY AZONBAN biztos. Ha nem így is tesznek, esélyük sincs arra, hogy valaha is úgy léphessenek az utcára, hogy tekintetükkel nem a közelgő rendőröket keresik. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZÓLJON.HU-N: ^ Egy szakértő véleménye a balesetet szenvedett heli­kopterről Hadüzenet Tószegről A tűzzel játszik az Olaj Tolvajdivat: most a kutya a legkeresettebb • Gyilkosság Szolnokon Régi könyveket, igazi ritkaságokat is kiállítottak Megkérdeztük olvasóinkat Ön mennyi vizitdíjat fizetett mostanában? Legalább két év az üzem felszámolása A tiszafüredi múzeum régi egy­leti gyűjteményéből került elő az az öt, XVII-XVIII. századi könyv­­ritkaság, amelyet februárban a Hónap műtárgya sorozatban lát­hatnak a Kiss Pál Múzeum láto­gatói. A kultúrtörténeti kurió­zumnak számító köteteket az el­múlt években pályázati támoga­tással restauráltatta a múzeum. A munka nyomán olyan köny­vek újultak meg, amelyeket 1877 és 1890 között adományoz­tak a tiszafüredi régészeti egylet támogatói a gyűjteménynek. A most kiállított kötetek között van egyebek között Szenczi Molnár Albert protestáns vallási író egyik utolsó nagyobb munkája. ■ Pólyák Adrienn GÖMÓRI ISTVÁN. Jászboldoghá­­za: - Sűrűn látogatom a ren­delőt. Az elmúlt időszakban ti­zenháromszor vagy tizennégy­szer fizettem vizitdíjat. Ez szá­mításaim szerint körülbelül négyezer forint. Nem tehetek mást, mert muszáj elmenni az orvoshoz, ha beteg vagyok, vagy ha gyógyszert kell felírat­ni. Ez pedig minden alkalom­mal vizitdíjköteles. csordás smréné. Túrkeve:- Összeszámolva az alkalma­kat, azt mondhatom, hogy húsz esetben fizettem idáig vi­zitdíjat. Mivel szívgyógyszere­ket szedek, azokat havonta ki kell íratni, ehhez hozzájöhet esetleg más betegség is, példá­ul egy megfázás. Most járok éppen fogászati kezelésre is, ahol minden alkalom, amikor kezelnek vizitdíjköteles. SIMON JÁNOS, Szolnok:- Sajnos olyan betegségben szenvedek, amely miatt rend­szeresen kell kórházba jár­nom. Legalább háromhavonta végeznek rajtam vizsgálatokat, így mostanában körülbelül négyezer forint vizitdíjat fizet­tem. Injekciókat is kapok, me­lyek miatt szintén sűrűn láto­gatom a rendelőintézetet, így nem spórolhatok a vizitdíjon. szabó László, Karcag:- Mivel februárban volt egy in­farktusom, azóta sokat járok orvoshoz. Kéthetente a házior­vosomnál fizetem a vizitdíjat, kéthavonta Debrecenben a kardiológián. Már jócskán túl vagyok a húsz alkalmon, nem is számolom hányszor három­száz forintot fizettem ki eddig. Nem örülök neki, de kénytelen vagyok áldozni rá. Folytatás az 1. oldalról - Elég csak abból kiindulni, hogy a kerítésen belül legalább húsz hektár van lebetonozva. Becsléseink szerint több millió euróra rúg majd, mire ezeket fel­tárjuk, eltakarítjuk, és a talajt el­egyengetjük, befüvesítjük. Csak remélhetjük, hogy elegendő lesz az a támogatás, amellyel az unió segíti a program megvalósítását. Mint ahogyan abban is bízunk, nem tűnik el a gyár valamennyi építménye a föld színéről. Amennyiben a csomagolórész­leg és az alig öt éve felhúzott cu­­korsüó megmaradhat, húsz em­bert hosszabb távon is megtart­hatna és foglalkoztathatna a cég. ■ Bugány János

Next

/
Thumbnails
Contents