Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-22 / 45. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 22., PÉNTEK SPORT 15 Töltény nélkül tüzelték az ágyúsok a címvédő Milan kapuját Világbajnokok a Ligetben evezés Ezúttal a szárazföldön vetélkednek a sportág legjobbjai Továbbra is az élmezőnyben a Széchenyi Krt.-i Általános Iskola A labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti találkozói közül egyedül a londonin nem láthattak gólt a nézők. Az Arsenal a címvédő Milan együttesét fogadta az Emirates-stadionban, ám hiába dolgozott ki több helyzetet, képtelen volt a kapuba találni. Az első félidő nagy részében kiegyenlített játékot láthatott a közönség, ám az utolsó negyedórát nagyon megnyomták az ágyúsok, s három nagy ziccert is elhibáztak. Szünet után is az angol együttes játéka dominált, de Adebayor például a 94. percben, óriási helyzetben is csak a felső lécre bólintotta a labdát, így maradt a gól nélküli dönteüen, 0-0. Ez pedig azt jelenti, ugyan az olaszoknak egy minimális győzelem is elég a nyolc közé lépéshez, de nyílt maradt a továbbjutás kérdése. Bár a francia Lyon a második félidő elején megszerezte a vezetést és már-már győztesnek tűnt a Manchester United ellen, ám Tevez a hajrában egyenlített, s az 1-1-gyel a vörös ördögök kerültek lépéselőnybe. A Fenerbahce háromszor is megszerezte a vezetést Isztambulban a Sevilla ellen, mely kétszer tudott egyenlíteni, így 3-2-re nyertek a törökök. Mindez kevés lehet a két hét múlva sorra kerülő visszavágón a félholdasoknak, hiszen az elmúlt év sikercsapatának egy 1-0- ás hazai győzelem is boldogságot jelenti. A Celtic kétszer is előnybe került a Barcelona ellen Glasgowban, mégis vereséget szenvedett, miután Messi a hajrában harmadszor is megrezegtette a zöld-fehérek hálóját, 2-3. ■ Olasz és német meccsek a totó tippszelvényén 1. Bielefeld—Duisburg 1 2. Dortmund-Rostock 1 3. Frankfurt-Werder x2 4. Leverkusen-Schalke lx 5. Stuttgart-Karlsruhe 1 6. Wolfeburg-Hertha X 7. B. München-Hamburg lx 8. Nürnberg-Cottbus 1 9. Reggina-Juventus 2 10. Cagliari—Lazio 2 11. Uvomo-Napoli X 12. Roma-Riorentina 1 13. Sampdoria-Inter X 14. Milan-Palermo 1 A Tisza Evezős Egylet kiválóságai Simon Béla (elől) és Vinkó Gáspár (második) ezúttal az ergométeres versenyben mérhetik le felkészültségüket Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Magyar Diáksport Szövetség Budapesten, a Magyar Sport Házában jutalmazási ünnepségen látta vendégül a 2006-2007. tanévi diákolimpiái országos döntőkön kiemelkedően szereplő oktatási intézmények vezetőit, testnevelőit. Az elmúlt tanévben az I—IV. korcsoport versenyein 470 oktatási intézmény, míg az V-VI. korcsoport versenyein 295 iskola ért el legalább 0,50 pontot. Közülük a szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, amelyik évek óta előkelő helyen végez az iskolák közötti pontversenyben, a tavalyi évad eredményei alapján az ötödik helyet szerezte meg. Az ezzel járó elismerést Szügyi Dezső igazgató és Polgár Ágnes vezető-testnevelő vette át a minapi ünnepségen. ■ Amerikai centert Ebben az évadban Szolnok rendezheti meg az evezősök ergométeres magyar bajnokságát. Az eseményt szombaton 10 órakor rendezik a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Varga Csaba A rendező Magyar Evezős Szövetség ezzel a döntéssel elismeri a szolnoki klubnál folyó szakmai munkát, hiszen hosszú évek óta szállítják az utánpótlás korosztályokban a kiváló eredményeket. Sőt ma már az olimpiai keretben szerepelnek a Tisza Evezős Egylet legjobbjai, mégpedig Simon Béla és Vinkó Gáspár révén. A Szolnoki Sportcentrum Kht. nemcsak befogadta, hanem támogatja is a rendezvényt, mivel a helyi sportiskola reménységei nagy számban indulnak majd a versenyen.- Az „evezős ergométer” szókapcsolatot ha le szeretnénk fordítani, akkor úgy írjuk körül, hogy szárazföldön végzett evezősmozgás, amit mérőműszerekkel követve objektív teljesítménymutatót kapunk - tájékoztatott bennünket Molnár Dezső, a szolnoki Tisza Evezős Egylet vezetőedzője. - Tehát ez a gép folyamatosan visszafelé számolja a hátralévő távot, csapásonként ad információt a versenyzőknek a maguk teljesítményéről, illetve az addig eltelt időről és az 500 méteres részidőről. A versenytáv egységesen 2000 méter akárcsak a vízen minden korosztálynak, így a serdülő kategóriától a veteránok 80 éves korosztályáig. Ezen belül nőknek és férfiaknak is kiírják a versenyszámokat, illetve ifjúsági és felnőtt korosztályban könnyűsúlyú evezősök is összemérhetik tudásukat.- Közülük ki lesz a nyerő?- A kategóriákat az a versenyző nyeri, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot vagy holtverseny esetén a wati/testsúly aránya dönt. A versenyt egy kivetítő segítségével kísérhetik nyomon a nézők a lelátóról, ahol is a vásznon mind a tizenöt versenyzőt egy-egy kishajóval jelképezve láthatják, mellettük pedig kiírva az 500 méterre eső átlagos részidejüket követhetik.-Mekkora létszámra számítanak?- Várhatóan az eddigi évekhez hasonlóan 450-500 versenyző fogja „széttépni” a gépeket szombaton a Tiszaligeti Sportcsarnokban délelőtt tíz órakor kezdődő várhatóan hatórás megméretésen. A nagyközönség láthatja majd a sportág honi legjobbjait. Indul többek között a világ és Európa-bajnok Varga Tamást, Hirling Zsoltot és Haller Ákost. Természetesen rajthoz állnak klubunk reménységei, mint Juhász Adrián, aki bajnok volt tavaly ergón. Szintén címvédőként rajtol Simon Béla, valamint Vinkó Gáspár és Bajnóczki Bence is jó eséllyel pályázik korosztálya bajnoki címére. Továbbá az amatőr kategóriában láthatják Szabó Kornél kétszeres U 23-as világbajnokunkat immár a tűzoltók csapatában. A rendezvényt nem csak a nézőknek ajánljuk, akik ingyen tekinthetik meg a viadalt, hanem minden sportolónak, hiszen versenyen kívül ők is belekóstolhatnak az ergométeres evezés rejtelmeibe - nyilatkozta a szakember. Molnár Dezső színvonalas versenyt vár Élő közvetítés is lesz a sportcsarnokból A 18. ERGOMÉTER országos bajnokságot nemcsak a Tiszaligeti Sportcsarnokban, hanem a www.neteyes.hu internetes honlapon is nyomon követhetik az érdeklődök szombaton. És ne feledjük, amellett hogy világ- és Európa-bajnokok mérik össze tudásukat a Tisza Evezős Egylet és a — ' > Szolnoki J Sportiskola ts indulnak a megméretésen. Sőt közülük többen győzelmi eséllyel indulnak a magyar bajnokságon. szerződtettek a piros-feketék A mai napon lejár az átigazolási időszak a kosarasoknál. A bajnoki címvédő Olaj KK is igyekszik megerősíteni sorait. Már csak azért is, mert a csapat egyik alapembere Andrius lurkunas hoszszabb ideje már, hogy makacs sérüléssel bajlódik. A litván légiós szolgálataira továbbra is számítanak a klubnál, ám pótlásáról is gondoskodtak időközben. Mint azt Tóth Zoltán az Olaj KK ügyvezető elnöke elmondta a szezon végéig szóló szerződést kötöttek az amerikai Marqus Ledoux-szal. Az erőcsatár posztján jól használható játékos 29 éves, és 203 cm magas. Az elmúlt évadban a Körmend szüleiben pattogtatott, ahol 28 meccsen 12 pontos és 6.5 lepattanó átlagot jegyzett. A rájátszásban azonban Achilles-ín sérülést szenvedett, ezért a továbbiakban már nem szereli. pelhetett a Rába-partiak között. Felépülését követően az oszrák első' ligás Güssing csapatában játszott 10 mérkőzést, ott azért vált szabaddá mert klubja nem jutott be a negyeddöntőbe. Ledoux a tegnapi tréningen debütált az Olajnál. ■ V. Cs. Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora vízilabda A magyar férfi válogatott hazai nemzetközi tornával készül a közelgő spanyolországi Európa-bajnokságra PÉNTEK Kosárlabda. Férfi NB I. A csoport: Falco KC-Soproni sÖrdögök, Szombathely, 19. Labdarúgás. Soproni Liga: Debrecen-Diósgyőr (Duna TV), 19. Röplabda. Női NB L: Jászberényi RK-Békéscsaba, 18. Vízilabda. Volvo Kupa, férfi válogatottak nemzetközi tornája, Kecskemét: Ausztrália-Kanada, 18. Magyarország-Románla, 20 ó SZOMBAT Atlétika. Fedettpályás országos bajnokság, Budapest, Syma Csarnok, 10. Evezés. Ergométeres országos bajnokság, Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 10. NB 1/B: Tiszaföldvár-Kiskőrös, 18. Férfi NB II.: Kondoros-Székács KE, 18. Abony-Hatvan, 18. Békéscsaba-Martfű, 15. Női NB II.: Martfű-Makó, 17. Kosárlabda. Férfi NB I. A csoport: Nyíregyháza-Szolnoki Olaj KK, 18. Atomerőmű-Dombóvár, Pécs-Hódmezővásárhely, 18. Zalakerámia-Kaposvár, 18.30. Albacomp-Kecskemét, 19. Körmend-MAFC, 19. Labdarúgás. Soproni Liga: Győri ETO-Nyíregyháza, 14. Újpest-Siófok, 15. Tatabánya- Vasas, Szőnyi u., 16. Honvéd- REAC, 16. Paks-Zalaegerszeg, 16. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MÁV-Mondi-Békéscsaba, 11. Soroksár—Jászberényi SE Vasas, ló. Tiszafüred- Abádszalók, 10.30. Jászapáti- Bp. Erőmű, Eger, 11. Röplabda. Férfi NB I., Kiemelt csoport: Szolnoki RK SI-Kecskeméti RC, Gépipari SZKI, 16. Teke. Férfi szuperliga: Szolnoki MÁV-BKV Előre, Körösi u., 10. Férfi NB II. Mezőtúr-Debrecen, 9. Vízilabda. Volvo Kupa, férfi válogatottak nemzetközi tornája, Kecskemét: Románia-Ausztrália, 18. Magyarország-Kanada, 20. VASÁRNAP Asztalitenisz. Férfi NB I.: Jászkun Volán-Békés, Gépipari SZKI, 11. Jászberény-Szolnoki Tisza SE, 11. Atlétika. Fedettpályás országos bajnokság, Budapest, Syma Csarnok, 10. Kézilabda. Női BL, középdöntő, 3. forduló: Győri ETO KCOltchim Valcea (Viasat3), 16.15. Férfi NB II.: Törökszentmiklós- Mezőtúr, 18. Női NB II.: Túrkeve-Tiszakécske, 15. Abony- Szeghalom, 17. JTKF DSE-Kölcsey DSE, Jászberény, 12.45. Yoshi Trans-Gyöngyös, Jászapáti, 16.30. Női megyei bajnokság, Tiszaföldvár, Homoki Sportcsarnok, 9. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Jászberény-Kecskemét II., Bercsényi Sportcsarnok, 18. Teke. Női szuperliga: Szolnoki MÁV-Köfém SC, Körösi u., 10. Vízilabda. Volvo Kupa, férfi válogatottak nemzetközi tornája, Kecskemét: Románia-Kanada, 11. Magyarország-Ausztrália, 13.15. ■ Kézilabda. Férfi BL, középdöntő, 3. forduló: Pick Szeged- Barcelona (Viasat3), 16.15. Férfi A hét végén megkezdődik az NB ll-es kézilabda-bajnokság