Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-22 / 45. szám
4 ÚJ NÉPLAP-2008. FEBRUÁR 22., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Drága a tojás, ezért nem dobálunk! vizit Hiába győzködte szolnoki látogatásán az egészségügyi miniszter az ellene tüntetőket Nem ijedős, csak ha pisztolyt fognak rá sár Orosházáról jött és egy másik rendezvényre a fővárosba sietett, szolnoki látogatása alkalmából annyi időt szakított a miniszter asszony, hogy megossza lapunkkal személyes érzéseit a ténykedését kísérő tiltakozáshullám-' mai kapcsolatban.- A vizrroü és a kórházi napidíj bevezetése egy megszokott állapoton változtatott—magyarázta. -így érthető, hogy ezt nem fogadják kitörő lelkesedéssel az emberek. Ettől azonban még égető szükség van a reformokra, amelyek előkészítésében és kommunikációjában nem érzek semmiféle hiányosságot— fogalmazott Ahhoz, hogy mindezt végigcsináljuk, nekem is erősnek kell lennem A feladataim talán jobban megkövetelik a határozottságot, minta változásokat övező közhangulat mostanihoz hasonló meg nyihúnulásai - vélekedett Horváth Ágnes saját bevallása szerint egyébként sincs könnyű helyzetben, hiszen nehéz belpolitikai viszonyok között kell megvalósítania elképzeléseit így a népszavazás kapcsán sincsenek illúziói, hiszen - mint mondta - e voksolás kimenetele ugyanúgy borítékolható, mintha arról kellene döntenünk- szeretnénk-e parkolódíjat fizetni? A személyével kapcsolatosan megnyilvánuló indulatokról szólva azt sem rejtette véka alá, mindig megdöbbenti, ha valaki a megfélemlítés eszközéhez folyamodik- én azonban nem vagyok ijedős típus, kivéve, ha pisztolyt szegeznek rám - utalt egy minap Vecsésen vele megtörtént incidensre. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu VIDEÓ ÉS KÉPGALÉRIA: Hasa Scóijofil SZ0LJ0N.hu Sajtótájékoztatónak indult, ám a résztvevők számára minden bizonnyal nem a program hivatalos része miatt marad emlékezetes Horváth Ágnes egészségügyi miniszter tegnapi szolnoki látogatása. Bugány János Bejelentett tüntetéssel várják az egészségügyi minisztert Szolnokon az SZDSZ területi irodája előtt - terjedt futótűzként a hír tegnap délután úgy másfél órával Horváth Ágnes érkezése előtt a megyeszékhelyen. Sokan már erre az Információra felkapták a fejüket. Balhét szimatoltak. Mint utóbb kiderült, nem is ok nélkül... Bár a szaktárca vezetőjének érkezése csak ló órára volt várható, a Kossuth tér 1. szám alatti irodaház körül már jóval korábban is rendőrök tucatjai posztoltak. Fél órával a nagy esemény előtt azután a demonstráció résztvevői is elkezdtek szállingózni a tett színhelyére. Kezdetben meglehetősen félszegen szemlélték az egyenruhások erődemonstrációját, ám miután néhányan szóba elegyedtek a hatóság kirendelt képviselőivel, megilletődöttségük lassan oldódni látszott. Néhány, Gyurcsány Ferenc korábbi látogatásairól már ismerős plakát mellett hamarosan a vadonatúj, kifejezetten „egészségügyes” táblakollekció is előkerült. No meg az elmaradhatatlan sípok és hangosbeszélő, amely nélkül szinte már mellőzöttnek érezhetnék magukat a megyénkbe tévedő kormánypárti politikusok. A friss, ropogós főtéren azonban a miniszter asszonyt aligha riogatta a magányosság réme. Részben, mert annyi marcona testőr fedezékében szállt ki autójából, hogy arra még egy kisebbfajta magánhadsereg vezére is büszke lett volna. Másrészt pedig a nevével fémjelzett reformok ellenzőinek olyan hangorkánja fogadta, amelyre a sötét jármű szélvédőjén kitekintve, s a fogadására összegyűlt talán félszáz demonstráló láttán aligha számíthatott. Valószínűleg a marconák is alábecsülték e maroknyi csoport képességeit, mert a fenyegető moraj hallatán reflexszerűen előkapták legfőbb védelmi fegyvereket és kiterjesztették záptojástaszító bevonattal ellátott, öblös esernyőiket Ágnes asszony feje fölé. Igaz, közben kiderült, ezúttal kissé túlreagálták a történteket. A helyzet komikumát fokozva a kordon túloldalán állók közül néhányan meg is jegyezték fennhangon: „Drága a tojás, ezért nem dobáljuk!” Mindez alig néhány másodperc alatt történt, majd a vendégeket elnyelte a biztonságos irodaépület, ahol a sajtótájékoztató pedáns rendjét alig zavarta az ablakon beszűrődő „Horváth Ágnes mondjon le!!!” és hasonló rigmusok. Egy-egy hangosabb bekiabálás azonban még így is keltett némi feltűnést az SZDSZ helyi fellegvárának falai között, amelyre az előadó - feltehetőleg számos hasonló helyzetben a tökéletességig csiszolt - elnéző A reformokra szükség van — hangoztatta tegnap Szolnokon Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nie a társadalomnak azt a két keserű pirulát, amelyet vizitdíjnak és kórházi napidíjnak hívnak. Már-már úgy látszott, a progmosollyal reá- ram végeztével az épület előtt is gált. Közben pe- elcsitul a népharag. Ám történt dig ugyancsak valami, amire aüghanem senki profin felépített sem számított. A miniszter aszlogika alapján és meg- szony ugyan már odabent megingathatatlan meggyőző- említette, hogy távozóban elvedéssel beszélt arról, mi- gyűl egy kicsit a hangoskodók ért is szükséges lenyel- között, hátha sikerül észérvekkel meggyőznie néhányukat. Ám, amikor a főbejárat nehéz faajtaján kilépve valóban „közönsége” felé vette az irányt, tetőpontjára hágott a zűrzavar. Az őrszemélyzet ugyan tette a dolgát, ám Horváth Ágnes szemmel láthatólag nem szeppent meg a dühös emberek láttán. Sőt, átverekedve magát a súlyos megjegyzések egész zuhatagán, kezét nyújtotta a kemény mag transzparenseket lobogtató tagjainak és igyekezett beszédbe elegyedni velük. Ez azonban nem sikerült. így néhány kényszeredett érvelési kísérlet és az eszmecsere „kiprovokálásának" sikertelen kísérlete után elbúcsúzott a tüntetőktől. Mintha mi sem történt volna, szokott mosolyával autóba ült és sietve Budapest felé vette az irányt... Horváth Ágnes mondjon le! A minisztert tüntetők várták Szolnokon. ASMK-JÁSZKüON* Megkérdeztük olvasóinkat On elmegy-e a népszavazásra? K. NAGYNÉ SZENDREY ANDREA. Karcag -Igen, én elmegyek, mert mindig is fontosnak tartottam a véleményem kinyilvánítását így a népszavazásra feltett kérdésekre a szavazößMben be fogom ikszelni a válaszaimat Remélem, sokan gondolják úgy mint én, azaz hogy fontos ezekben a kérdésekben a véleménynyitvánítás és elmennek az adott napon szavazni madarász károlyné. Túrkeve: - Mindenképpen elmegyek és szavazni is fogok. A médiában nyomon követtem a körülötte zajló eseményeket, már csak ezért is érdemes lesz elmenni. Az álláspontom már régen kialakult, amin már nem fogok változtatni. Jó lenne, ha a sok huzavona után eredményes lenne a népszavazás, függetlenül az eredménytől fodor Ferenc. Szolnok:- Értesüléseim szerint, ha nem megy el valaki szavazni, akkor egyetért a jelenlegi helyzettel és nem kívánja, hogy változás történjen. A magam részéről sok mindennel nem értek egyet, így a vizitdíjjal és a tandíjjal sem, de nem megyek el a népszavazásra. Éppen nem fogok itthon tartózkodni a szavazás napján. almási JÓZSEFNÉ, Jászberény: - Minden szavazáskor elmentem leadni a voksol Úgy gondolom, ha a jó Isten erőt ad, a márciusi népszavazásra is el fogok menni. Ha már van olyan lehetőség, hogy élhetünk a szavazással, akkor miért ne szóljunk bele az ország sorsába. Aztán csak reménykedni tudok abban, könnyebb lesz a megélhetés, változás lesz. Multimédiás központtá alakulna a kulturális ház- Az Aba-Novák Kulturális Központtól függ, hogy a kulturális teljesítőképességet hogyan tudja a városi felemelkedés szolgálatába állítani. Az épület a városi kulturális életben egyfajta központi szerepre tör - mondta Matúz János a kulturális központ művészeti vezetője. Fontos az intézmények közötti információátadás, valamint az is, hogy átalakulnak egy kulturális szolgáltató központból egy multimédiás művészeti központtá.- Ez azt jelenti, hogy a gyerekektől kezdve egészen a nyugdíjas korosztályig a kultúra minden területén mértékadó módon szeretnénk részt venni. Ettől az évtől kezdve a központban évente két fesztivál lesz — hangsúlyozta Matúz János. Az egyik egy összművészeti fesztivál lesz az év első felében, a másik rendezvény ősszel lesz a Nemzetek Hete címet viselő program keretében. A közeljövőben több fontos program is lesz a „házban”. Ezek közé tartozik a Életerő Nap, melynek kiemelt feladata az egészség megőrzése. Ezt a rendezvényt tavaly indították el hagyományteremtő módon. A drogokkal kapcsolatban igyekeznek felhívni a fiatalok figyelmét arra, mit tud az intézmény helyette nyújtani. A Mesék szárnyán sorozat is fontos, mely nagyon népszerű az óvodások és kisiskolások körében. ■ N. I.