Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-13 / 37. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 13., SZERDA KARCAG ÉS KÖRNYÉKE A tűzoltóság udvarán a gyorsbeavatkozó használatát gyakorolja Zsíros Tamás (elöl), Tőkés Tamás (jobbra), Kovács Attila (balra) és Tóth Gábor (hátul) Első bevetés: toronyháztűz vonulások A tizenhárom új tűzoltónak még nincs kellő rutinja Uniós pénzből akarnak tábort szervezni a Berekben A Karcagi Ifjúsági Ház szeretné nyáron a testvérvárosi diákokat Berekfürdőben táboroztatok Eh­hez az Európai Bizottság Fiata­lok Lendületben Programhoz pá­lyázik támogatásért. Ez az ifjúsá­gi csereprogram lehetővé teszi a különböző országokból szárma­zó (13 és 25 év közötti) fiatalok számára, hogy megismerkedje­nek egymás kultúrájával. ■ A pályázaton az ifjúsági ház szakemberei 3,4 mil­lió forintot remélnek. Ha a ház nyer, akkor augusz­tusban Karcag, valamint a test­vérvárosok Longueau, Schwarz­heide és Krosno Odrzanskie ön­­kormányzataival közösen meg­szerveznének a fiatalok részére egy négyoldalú nemzetközi tá­bort a testvérvárosi kapcsolatok erősítése céljából. A táborban a fiatalok találkoz­nának egymással és megismer­nék a másik három ország kul­túráját. A programban települé­senként 12-12 középiskolás és 2- 2 felnőtt kísérő venne részt a Be­rekfürdői Ifjúsági Táborban. A pályázaton az ifjúsági ház szak­emberei 3,4 millió forintot re­mélnek, a pályázathoz szüksé­ges 800 ezer forintos önrészt az önkormányzat a város költség­­vetéséből biztosítja. ■ Indiába is kerülnek majd hegesztőgépek Magyar-indiai kormányközi és üzleti megállapodásokat írtak alá nemrég Újdelhiben. Egy kar­cagi kft. is sikeresen állapodott meg indiai partnerével. Szűcs Já­­nos cégvezető óriási lehetőségé­nek tartja a megkötött 300 ezer eurós üzlet. A kinti partner fémmegmunká­lással foglalkozik, mely tevé­kenysége bővítéséhez keresett hegesztőgépeket. A megállapo­dás azt is jelenti, hogy a karcagi cégnél az eddigi 16 fő helyett 80- 100-an találnak munkát. ■ Tavaly 634 alkalommal riasztották a karcagi tűz­oltókat. Ebből huszon­négyszer rosszízű tréfát űzött velük a telefonáló, vaklárma volt a riasztás. Daróczi Erzsébet — Sajnos tehetetlenek va­gyunk. Amíg az ilyen „tréfáért” nem jár büntetés, addig nem fog csökkenni ezeknek a hívások­nak a száma - mondja Lévai Kál­mán alezredes, parancsnok, aki­vel gondjaikról beszélgettünk. Mint ismeretes, év végén egy durrdefekt miatt Karcag határá­ban az árokba borult és összetört az egyik fecskendőjük. Ez is hi­ányzik a mentéskor. A másik nagy gondjuk, hogy az öreg ruti­nos tűzoltóik egyharmada év vé­gén ismét nyugdíjba ment — Mi az oka ennek az állo­mánycserének? —Először az 1996. évi szolgála­ti törvény hatályba lépésekor vo­nult nyugdíjba a kollégák egyhar­mada. A hiányzó létszám felvéte­le után gyors beiskolázással és tanfolyamokkal megoldottuk a problémát Sajnos az állomány ta­pasztaltabb tagjainak egyharma­da - a nyugdíjtörvény változásá­nak hírére - most ismét nyugál­lományba menekült. Ez nehéz helyzet elé állított bennünket, rö­vid idő alatt 13 fiatal, tehetséges és tettre kész dolgozót kellett talál­nunk és gondoskodnunk képzé­sükről. Most a hatfős elsőszeres fecskendőnkön akár négy fő is fi­a fiatal tűzoltók közül Tőkés Tamás első bevetése a horto­bágyi tűznél volt. - Itt igazán megtanultam a csapatmunkát- meséli. Kovács Attila egykor diáktűzoltó volt. - Ez teljesen más, itt élesben oltjuk a tüzet- mondja. - Fontos a bizalom, hiszen a mentésben a bajbaju­atal, tapasztalatlan és kevésbé harcedzett. Volt, aki első szolgála­tán a debreceni tízemeletes lakó­­háztűzhöz vonult. Nagy megpró­báltatás a baleseteknél a műsza­ki mentés is. Hiányoznak a kor­szerű eszközökhöz a kezelői jogo­sítványok, remélem, idén soron kívüli képzésekkel megoldjuk a problémát. A tűzoltók tavaly 634 alkalom­mal vonultak. Ez másfélszerese a 2006-os 420 esetnek. Működé­si területük Bucsával is nőtt, a szélsőséges időjárás pedig gon­tottakra és egymásra is vigyáz­nunk kell. Zsíros Tamás első bevetése egy éjszakai baleset­nél volt. Mint felidézte, a felbo­rult autóból ő vette ki a rémült kisgyermeket. Tóth Gábor is a hortobágyi tűz oltásával kez­dett. Nem bánta meg, hogy gépkocsivezetőből tűzoltó lett. A karcagi tűzoltók vonulása 2007-ben Vonulások száma 634 Működési területükre 487 Illetékességi területen kívülre 147 Tűzeset 193 Műszaki mentés 235 FORRÁS: KARCAGI TŰZOLTÓSÁG doskodott arról, hogy ne marad­janak feladat nélkül. Bár még nincs kész a sérült fecskendő 8- 10 milliós javítása, de januártól a kategóriacsökkentés miatt tar­talékszer lett belőle. így idegen területről kell Karcagra segítsé­get hívni, ez mintegy tizenöt­húsz perces késedelmet is okoz­hat. További késedelem, hogy más megyéből csak két megyei ügyeletén keresztül tudnak ri­asztást kérni. Ha majd készen lesz a fecs­kendő javítása, szeretnénk visz­­szaálh'tani. Természetesen nem tartaléknak, hanem a terület vé­delmére, vonuló szerként, visz­­szaálh'tva a tűzvédelem megszo­kott és a lakosság által elvárt színvonalát. ■EE®*. Többet keresnek a karcagi városvezetők januártól a köztisztviselői illetményalap, mely a pol­gármester, alpolgármester il­letménye megállapításának alapjául szolgál, 36 800. fo­rintról 38 650 forintra válto­zott. A karcagi képviselők dr. Fazekas Sándor polgár­­mester havi illetményét 496 800 forintról 521 800 forint­ra emelték. Dobos László fő­állású alpolgármester 496 700 forintos illetménye 521 700 forint, míg dr. Kapusi Lajos társadalmi megbízatá­sú alpolgármester 209 000 ezer forintos havi tiszteletdí­ja 219 500 forint lett. A fürdő szépítéséért dolgoztak a berekiek szombaton a berekfürdőiek és üdülőtulajdonosok társa­dalmi munkát végeztek a községben. Aki tudott gereb­­lyét, seprűt ragadott, hogy részt vegyen a strand avar­mentesítésében. A munkára közel 30 helybeli jelentke­zett, így a fürdő területe gyorsan avarmentessé vált. Legközelebb a horgásztavak rendbetételére várják az ön­kéntes segítőket. Ismét fonóba várják a madarasiakat február 23-án rendezi meg a kunmadarasi művelődési ház a Fonó 2008 című tán­cos, zenés farsangi műsorát. Fellépnek a Pátria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tiszafüredi és kunmadarasi táncosai, és a Veress Zoltán Általános Iskola táncosai. A talpalávalóról a Bíró zene­kar gondoskodik. Felvétel is készül a nótaműsorról vasárnap 14.30 órakor a karcagi Déryné művelődési központban a Zenés vasár­nap délután műsorán felvé­telt készít egy országos tele­vízió. A nótaműsorban fel­lép: Dóka Zsuzsanna, Farkas Rozika, Karcagi Nagy Zoltán és Lente Lajos. Kísér: az Új Generáció cigányzenekar. A bajbajutottakra és egymásra is vigyázniuk kell Áruházból iskolai konyha terv Az engedélyek megszerzése után márciustól főznek Az elmúlt héten Márki Sándor kunmadarasi polgármester át­adta az új iskolai konyhát. A volt áruház épületét összességében huszonöt millió forintért vette meg a község. Az épületben százharmincegy millióból — melyhez az Észak-alföldi Regio­nális Fejlesztési Tanácstól ötven millió forintot nyertek - egy di­ákélelmezési konyhát alakítot­tak ki. Az összesen hétszázötven ada­gos, HACCP-rendszerű konyha megfelel az uniós előírásoknak is. A felépítése is könnyen átlátható. Hiszen a földszinten a kiszolgáló-létesítmények kaptak helyet, az emeletre került az ét­kező, a tálaló, az ebédkiosztó, a mosogatók, valamint mindezek mellett a vizesblokk is. A szinte­ket egyébként lift kapcsolja ösz­­sze. Itt már a korosztályonkénti főzés is megoldható. ■ Géléi Tamás élelmezésvezető (balról a második) örül az új konyhának Sportszolgáltató központot hoznak létre A karcagi önkormányzat április 1-től sportszolgáltató központot alapít. A központ veszi át több, jelenleg is önkormányzati finan­szírozású intézmény sporttal kapcsolatos teendőinek ellátá­sát. így megalakulása után ellát­ja majd a karcagi Liget Úti Sport­telep, az Erzsébet Liget, a Mada­­rasi úti, gimnáziumi városi sportudvar, a Szélmalmi Foga­dóház, valamint mindezek mellett a Sistak és a berekfürdői ifjúsági tábor működtetését, fel­ügyeletét is. Emellett többek között a köz­pont szervezi majd a városi diák- és szabadidősportot is. De természetesen nem csupán ezt a tevékenységet. Hiszen a termé­szetjárást éppúgy, mint az ösz­­szes megyei, országos, illetve vá­rosi sportversenyt is meg­szervezi, továbbá azok lebo­nyolítását is elvégzi. ■ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki a ÍOO %-ban tulajdonában álló Kisújszállási Vízmű Kft. ügyvezető igazgatói állásának betöltésére. Pályázati feltétel: • szakirányú, felsőfokú végzettség, • 5 év szakmai gyakorlat, • vezetői gyakorlat, • büntetlen előélet. Az elbírálásnál előnyt jelent: • gazdasági, közgazdasági további szakképesítés, • vízellátásra vonatkozó szakképesítés, • mélyépítés, közműépítés területére vonatkozó műszaki ellenőri képesítés. A pályázathoz csatolni kell: • diplomamásolatot, • szakmai önéletrajzot, • szakmai elképzelést a kft. vezetésére, működtetésére, • erkölcsi bizonyítványt. Az állás betölthető: 2008. április 5. napjától, legfeljebb öt évre szóló munkaviszony. A pályázat benyújtási határideje: 2008. február 22-én 13.00 óráig. A pályázattal kapcsolatosan Kecze István, Kisújszállás város polgármesterénél - telefonon történő egyeztetés után - lehet érdeklődni. Tel.: 59/520-244. A pályázatot Kisújszállás város polgármesteréhez (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.) kell benyújtani. *301674*

Next

/
Thumbnails
Contents