Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-11 / 35. szám
9 ÚJ NÉPLAP-2008. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ TÜKÖR— HIRDETÉS Még álmában is rímeket költ a könyvelő portré Mészáros Ildikó szülőfaluját, Fegyverneket népszerűsíti verseiben és dalszövegeiben Mészáros Ildikó nemcsak verseket, hanem szöveget is ír dalokhoz. Egyik nagy vágya, hogy dalszövegeit egyszer majd viszonthallja a rádióból is. A fegyverneki Mészáros Ildikó foglalkozását te: kintve könyvelő. Ám szabadidejében szívesen veti papírra versbe szedett gondolatait, akár még az éjszaka kellős közepén is. Németh Gergő Mészáros Ildikó számára ez nem újkeletű foglalatosság, mivel korábban is írogatott már apróbb versecskéket. Ezeket különböző fecniken gyűjtötte, ám nagytakarításokkor kivétel nélkül a kukába száműzte mindet. Azután 2004-ben egy súlyos betegségből felépülve ügy gondolta, mindenképpen kell, hogy valamit hátrahagyjon az elkövetkező nemzedékre. Barátai segítségével sikerült is kiadnia egy verseskötetet, amely azonban még több fájdalmas, kemény hangvételű alkotást tartalmazott. Második kötetével viszont vidámabb témák felé kacsingatott. Ezzel már nem csak közvetlen környezete, hanem az ország távolabbi pontjain élők érdeklődését is felkeltette. így fedezték fel egy miskolci székhelyű irodalmi rádiónál, ahol színészek előadásában műsorba is került néhány verse. Ám Ildikó hangsúlyozza, istenigazából saját maga szereti előadni költeményeit, mivel közben a testbeszédével szinte egyszemélyes színházként meg is jeleníti-az elhangzó Szavakat, így közelebb hozza azt az egyszerű emberek számára. Legkedvesebb emlékeként őrzi meg, amikor a fényről szóló háromsoros költeményét huszonöt, gyertyát tartó kisdiák segítségével tette még érthetőbbé a közönség számára előadóestjén. Az elismerő szavak sem maradtak el. Még 2005-ben Mécs László irodalmi díjat kapott. Emellett különböző antológiákban jelentek meg versei. A rengeteg elismerés ellenére Ildikó újabban egy kicsit másabb műfaj, a dalszövegírás felé is nyitott. - Ez annyiban másabb, hogy úgy írom a verseimet, hogy tudom, megzenésítik azokat — mondja a költőnő. — Szilágyi Sándor készíti a zenei alapokat, tanítványa, Rocsa Eszter pedig énekeli a fülbemászó dallamokkal megspékelt verseimet. Ismerőseink körében már nagy sikert arattunk több dalunkkal is. Rendszeresen kérik tőlem, hogy küldjem el ezekét á „slágergyanús” szerzeményeket e-mailben. így a Babaüzenettel, az Őrült szívvel, a fegyverneki Kálváriadomb ihlette két dalával és a Tavirózsával is - ami a fegyverneki Holt-Tisza-ágon őshonos vízinövény — elindultak a szélesebb nyilvánosság felé vezető úton. Ez utóbbi alkotáshoz videoklip is készült. Mindez azonban Mészáros Ildikó szerint nem öncélú. — Szeretném munkásságommal tovább öregbíteni ugyanis Fegyvernek hírnevét, legyen szó zenéről, vagy versről. Emellett a méltánytalanul mellőzött Kálvária-dombot kívánom népszerűsíteni — vallja a hölgy. — Sokan kérik el tőlem a Kálváriáról készült versemet, mert egyfajta összetartozás-érzést nyújt a rideg hétköznapokban. Amikor eszembe jut egy gondolat, a kulcsszót azonnal papírra kell vetnem, akárhol is legyek és akármit is csináljak. Később ezt az irományt előveszem, és a hívószóról eszembe jut ugyanaz Névjegy: NÉV; Mészáros Ildikó foglalkozása: könyvelő, költő KÖTETEI: Virágot kapni Szivánúny EGYIK LEGSIKERESEBB VERSE: Az őrült szív Megverselte a főnök unokája gondolatait mészáros sldikő már nyolc éve dolgozik a törökszentmiklósi Surjányhús cégnél. Főnökének, Tóth Tibornak már több verset is dedikált. Egyszer főnöke unokája születésekor lepte meg őt egy öt versszakos alkotással, amelyben az újszülött „tolmácsolja” friss élményeit szülei számára. a kép. Az ágyam melletti éjjeliszekrényen is tartok néhány darab papírt, hiszen így ha rímes álmom van, és az versbe foglalható, gyorsan leírom, és nyugodtan aludhatok tovább. Mészáros Ildikónak két kötete is készülőben van. Az egyik, a Kálvária-dombról szóló rövid kiadvány nyolcvan százalékban elkészült. A másik, a sorban harmadik verseskötetének anyagát már egy csokorba gyűjtötte, de még kiadásra vár. £ továbbra is folya maradnia, előfizetője lapun* alább 3 hónapra HOGYAN > Ha On az Uj N« mást tennie, mi előfizetőnknek > Ha Ön még nem rendelje meg leg az Új Néplapot! Az új Néplapot megrendelheti: • Telefonon: az ingyenes 06-80/200 t> telefonszámon munkaidőben (csak vezetékes telefonról hívható) • E-mailben: terj.szohiok@axels.hu • Személyesen: bármelyik kézbesítőnél, vagy a kiadóban (kiadó címe: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2.) Az akcióban azok a természetes személyek \ ehetnek részt, akik folyamatos előfizetői lapunknak, illetve azok az új előfizetők, akik ' sorsolás időpontjáig legalább 3 hónapra, gy összegben kifizetik az új Néplapot 900 órakor KISORSOLUNK: • 6 db 66 cm-es LCD Televíziót • 6 db digitális fényképezőgépet • 6 db DVD lejátszót • 6 db digitális mikrohullámú sütőt • 6 db tálas mixert 6 db gőzölős vasalót 6 db gofri és szendvicssütőt 6 db teafőzőt 6 db vízforralót 6 db kenyérpirítót Az akcióban az Axel Springer Magyarország Kft. JNSZ Megyei Irodájának dolgozói, és közvellen hozzátartozói nem vehetnek részt.