Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-08 / 33. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 8., PÉNTEK SPORT 15 Fia léphet nyomdokaiba? kosárlabda Sokak számára még ma is Berkics a király Berkics Laci még mindig nagyon népszerű a szurkolók körében. A tavaly júniusi bajnokavatón sokan üdvözölték az egykori kiválóságot. Nagy lehetőség előtt állnak a Tisza-parti kosaraslányok A két legjobb honi női kosárlabdacsapat, a Sopron és Pécs az Euroliga nyolcaddöntőjében lesz érdekelt ma este hazai pályán. A Sopron a francia Bourges, míg a Pécs a cseh Brno ellen próbája meg kiharcolni a harmadik, mindent eldöntő mérkőzés lehetőségét. A Szolnoki NKK együttese viszont a hazai kupaküzdelmekben, méghozzá a negyeddöntőben lesz érdekelt. A Szekszárd elleni kupacsata első felvonását ma délután öt órakor játszszák a Tolna megyei fővárosban. A szolnokiak bizakodhatnak a párharc előtt, hiszen a bajnoki meccsen 75-58-as győzelmet arattak a szekszárdiak otthonában. Elvileg tehát Hegedűs Ritáék esélyesek a továbbjutásra. Ám a pároscsata koránt sincs lefutva, hiszen két találkozón dől majd el a legjobb négy közé jutás sorsa. A visszavágót jövő pénteken rendezik a Tiszaligetben. Ne feledjük, különösen hazai pályán veszélyes a szekszárdi csapat, hiszen a bajnokságban legyőzte a Szegedet is. Áz elmúlt fordulóban Kmézics Zorán tanítványai is közel álltak ahhoz, hogy verjék a szegedieket, ám izgalmas végjátékban nem sikerült kicsikarniuk a bravúrt. Egyébiránt a szolnokiak MÁV-Coop néven 2004-ben jutottak be először és utoljára a final fourba. Akkor az elődöntőben a Diósgyőrt, majd a fináléban a Sopront győzték le, és hódították el a kupát. Bár a végső győzelemre most kevesebb esélyük van Djelmiséknek, ám a négy közé jutás elvárható tőlük. ■ Varga Cs. Német, angol és olasz meccsek a totószelvényen 1. Hannover-Karlsruhe lx 2. Leverkusen-Hamburg xl 3. Nürnberg-Rostock 1 4. Stuttgart-Hertha 1 5. Wolfsburg-Duisburg 1 6. Dortmund-Schalke xl 7. Bayern München- Bremen xl 8. Atalanta-Fiorentina x2 9. Empoli-Lazio X 10. Sampdoria-Napoli 1 11. Torino-Palermo lx 12. Udinese-Juventus X 13. Chelsea-Uverpool lx 14. Catania-Intemazionale 2 — Rólam cikket? Még érdekel bárkit, mi van velem? - kérdi csodálkozva Berkics László, amikor arra kérem, üljünk le beszélgetni. Aztán gyorsan a régi emlékek közepén találjuk magunkat. Szilvási Zsuzsa Mert bármennyire is „egyszerű”, hétköznapi életet él manapság az egykori válogatott kosaras, a '91- es bajnokcsapat centere, sokak számára még ma is ő a Király. Annak idején már az is óriási felzúdulást váltott ki sportberkekben, hogy sokszoros válogatottként Budapestről kis vidéki csapathoz szerződött Szolnokra, mostanra viszont Kengyelen telepedett le az egykori budai fiú. Onnan jár át Törökszentmiklósra, ahol nyolc éve vezeti üzletét.- Mára szinte teljesen elszakadtam a kosárlabdától, inkább csak a fiaim edzéseire nézek le néha. Roland az idősebbik, nagyon megnyúlt az elmúlt hónapokban, már 190 centi felett van. Talán ennek is köszönhető, hogy kezdi egyre komolyabban venni a kosarazást. Emellett persze folyamatosan figyelemmel kísérem az Olaj eredményeit - meséli Berkics László. - A mostani játékosokat azonban már legfeljebb a pályáról ismerem, egyedül Cziczás Lacival van személyes kapcsolatom. Annak viszont nagyon örültem, hogy tavaly bajnokok és kupagyőztesek lettek, az pedig rendkívül jólesett, hogy rólunk, öreg kosarasokról sem feledkeztek meg az ünnepléskor. Számomra mindig meglepő, amikor kiderül, hogy még emlékeznek ránk. Teljesen kizökkent a mindennapokból, ha például rám köszönnek, felismernek akár az utcán vagy egy-egy nagykereskedésben, amikor hosszú bevásárlólistába mélyedve próbálom BERKICS LÁSZLÓ 1987 és 1993 között 221 bajnoki, Magyar Kupa- és nemzetközi mérkőzésen szerepelt az Olajbányász soraiban. Ez idő alatt 221 mérkőzést játszott, 4999 pontot dobott a pibeszerezni a boltba szükséges árut. De múltkor az interneten bukkantam egy olyan fórumozóra, aki „Berkics a király” néven írogat. Nem tagadom, az is jólesett. Az internet egyébként is rabul ejtett. Ha csak tehetem, a számítógépen intézem a dolgaimat és ez szórakoztat. Rendszeresen olvasom a szouoN.HU-t, és mindig figyelem az online-közvetítéseket a kosármeccsekről. Ám az egykori kosárkirály mindennapjait ma már a miklósi élelmiszerüzlet vezetése tölti ki. Az elmúlt nyolc esztendőben, amióta párjával átvették a főút melletti boltocskát, sokat változott a világ. Régen a forgalmas négyes út határozta meg a kínálatot, mostanra viszont az ros-feketék somiban, ami csaknem 22.62 pontos gólátlagot jelentett mérkőzésenként. Tagja volt az 1991-ben bajnok és 1993-ban bajnoki és kupaezüstérmes Olajbányásznak v.a. elkerülő útnak köszönhetően nyugodtabb a környék. A márkás italok és dohányáruk helyét így a kispénzűek számára is könnyen elérhető napi cikkek foglalták el. — Eleinte a feleségemmel és az anyósommal felváltva dolgoztunk, de most már olyan alkalmazottak szolgálják ki a vevőket, akik sokkal jobban értik a dolgukat — mondja Laci, aki ma már csak elvétve áll be a pult mögé. — Rám elsősorban a beszerzés marad, no meg a zárás, de így is kitölti az üzlet az egész napomat. A maradék időt pihenéssel töltöm. Örülök, ha becsukódik mögöttem a kengyeli ház kapuja, és csak a családdal tudok törődni. Ma már nehezen tudnám olyan mozgalmasan élni az életemet, mint korábban, mint ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy Budapesten jól érezném magam. Igazi kikapcsolódást jelent viszont, amikor az egykori csapattársakkal összejövünk, és felidézzük a régi emlékeket. És ha nagyon magam alatt vagyok, még ma is előszedem a '91-es bajnoki döntőről meg az azt követő ünneplésről készült kazettát. Az mindig helyrebillent... HÍREK Bagdi Gábor kézilabdás emlékének adóznak az EGYKORI Olajbányász-játékos, juniorválogatott, fiatalon elhunyt kézilabdás, Bagdi Gábor emlékére rendeznek kézilabdatornát szombaton délelőtt 10 órától a homoki sportcsarnokban. A mérkőzéssorozaton a Tiszaföldvár 2002, a Mókusok SC (barátok), a Dunakeszi Magyarság és a Tiszaföldvári VSE legénysége lép pályára. Jó formában az Olaj-utánpótlás A felnőtt kosárlabda-baj noksággal párhuzamosan zajló U 20-as pontvadászatban ismét kitett magáért a Szolnoki Olaj KK legénysége. A piros-feketék — akárcsak a felnőttek — a Dombóvári fektették két vállra, méghozzá 94-71-re. Tasnádi Zoltán tanítványai a Szabó P. (22/6 pont), Gaál (15/9), Sonyák (8/6), Mondzinger (23), Vadon (8), csere: Kenyeres (10), Nagy B. (6), Bozsó (1), Halmai (1) összeállításban szerepeltek legutóbb. Teremben játszanak a labdarúgó-palánták vasárnap reggel nyolc órától kora estig utánpótláskorú labdarúgók veszik birtokukba Szolnokon a Tiszaligeti Sportcsarnok küzdőterét. A Lurkó Focimánia FK rendez nagyszabású teremfocitornát három korosztály számára, melyen a rendező klub mellett martfűi, abonyi, rákóczifalvi, mezőtúri, szandaszőlősi és zagyvarékasi srácok lesznek érdekeltek. Szávay Ágira nehéz ellenfél vár ma szávay Ágnes és Jelena Gyementyjeva után az első helyen kiemelt orosz Csakvetadze is sikerrel vette a nyolcaddöntőt a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán, miután két könnyű szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Nathalie Dechy ellen. A világranglistán 20. Szávay a mai napon lép pályára az elődöntőbe jutásért. Ellenfele a szlovén Katarina Srebotnikot legyőző, második helyen kiemelt szlovák Daniela Hantuchova lesz. ■ Berkics rendszeresen figyeli a szoyon.hu online kosárközvetítéseit. Ötezer pont áll a királyi statisztikában Diósgyőrben szerepeltek a jászberényiek A következő hetvenkét óra várható sportműsora kosárlabda Szombaton este Kecskeméten játszik a bajnoki címvédő Olaj KK csapata FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS DVTK—JÁSZBERÉNYI VASAS 2-1 (1-0) Diósgyőr, 300 néző. V: Sípos DVTK: Kövesfalvi (Horváth D.) - Mogyorósi (Lakatos), Sebők V., Kállai (Vitelki), Elek N. - Kamber, Pintér Z., Pelecaci (Huszák T.), Lipusz (Trbovics) - Simon A., Honma (Szélpál) JÁSZBERÉNY: Róza — Fekete (Gulyás), Majzik, Bárkányi, Hídvégi (Kovács Á.) - Benedek (Mocsó), Lukácsi, Fele (Vaszicsku), Hamar (Balogh Z.) - Hevesi (Szeles), Németh Gy. Gólszerzők Kamber, Huszák T., ill. Németh Gy. Jó helytállt és közel volt a döntetlenhez a herényi gárda az NB I-es Diósgyőr otthonában. ■ PÉNTEK kosárlabda. Női Euroliga, nyolcaddöntő, 2. mérkőzések: Sopron-Bourges (francia) 18, Pécs- Brno (cseh) 18. Női Magyar Kupa, negyeddöntő: Szekszárd- Szolnoki NKK, 17. Férfi NB I/B: JKSE-Debrecen, Jászberény, Belvárosi Á. L, 19.20. STRANDFOCi. Nemzetközi torna: Liver3-Nemzeti Étterem (Tiszafüred), 15.20. Magyarország- Németország, 20, Eger Városi Sportcsarnok. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Férfi NB /.: Kiskunfélegyháza-Jászkun Volán, Békés IL-Iászberény, Tisza SEApagy, Szolnoki Főiskola, Ady E. u. csarnoka, 11. KÉZILABDA. Bagdi Gábor emléktorna, Homoki Sportcsarnok, 10. kosárlabda. Férfi NB I/A: Univer Kecskemét-Szolnoki Olaj KK 18, Kaposvár-Dombóvár, Nyíregyháza-Sopron, Albacomp- MAFC, Atomerőmű SEKörmend, Falco KC-PVSK, 18. ZTE—Vásárhelyi KK, 18.30. labdarúgás. Felkészülési mérkőzések Budaörs-Szolnoki MÁVMondi, 11. Jászberényi SE-Vasas-Jászapáti, Hűtőgépgyári-pálya, 11. strandfoci. Nemzetközi torna: Villar-Pi-Nemzeti Étterem (Tiszafüred), 16.30. Magyarország— Lengyelország, 20, Eger, Városi Sportcsarnok. teremlabdarúgás. Megyei bajnokság: Tiszafüred, Törökszentmiklós, A csoport, 9. B csoport: 12.30. vasárnap jégkorong. Amatőr torna: Szolnok, Mátyás király úti műjégpálya, 9. RÖPLABDA. Női NB II.: Szolnok- Dabas, Zöld-ház, 14. strandfoci. Nemzetközi torna: Goldwin Pluss-Nemzeti Étterem (T.füred), 12.30. Magyarország- Svájc, 18, Eger, Sportcsarnok. TEKE: Férfi NB II.: Mezőtúr-Tiszakécske, 10. terem labdarúgás. Megyei bajnokság: Túrkeve, Jászberény (Hűtőgépgyári-csarnok), A csoport, 9. B csoport: 12.30. Szoltisz Kupa, utánpótlás torna: Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 8. ■ Vasárnap hokitornát rendeznek Szolnokon, a Mátyás király úti pályán