Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-08 / 33. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 8., PÉNTEK GAZDASÁG Milliárdokkal gyarapodtak tavaly a civilek és az egyházak Gúzsba kötött települések pénzügyek Könnyebb támogatást kapni repülőtérre, mint útra Egyszerűbben lehet rendelkezni a jövedelemadó 1+1 százalékáról A személyi jövedelemadóból ta­valy felajánlott 1+1 százalékok összege megközelíti a 14,4 milli­árd forintot. A kedvezményezett­ként megjelöltek közül több mint 27 ezer a civil szervezet, 144 egyház és hat kiemelt költ­ségvetési előirányzat volt. Tavaly az APEH adatai szerint az adóbevallást benyújtó 4,4 mil­lió magánszemély 38 százaléka, azaz több mint másfél millió ál­lampolgár ajánlotta fel adója egy százalékát valamely civil szer­vezetnek, illetve egyháznak. A rendelkező nyilatkozatoknak azonban a 7,5 százalékát, össze­sen 206 ezer darabot érvényte­lennek találta az adóhatóság. Elő­fordult ugyanis, hogy nem töltöt­ték ki megfelelően a rendelkező nyilatkozat, illetve az azt tartal­mazó borítékon nem tüntettek fel minden szükséges adatot, gyan­­akkor a APEH azt is vizsgálta, hogy a rendelkező magánsze­mély az 1+1 százalék alapjául szolgáló jövedelemadót mara­déktalanul megfizette-e. ■ A vállalkozóknak közeledik a bevallási határidő Február 15-ig kell leadniuk szemé­lyi jövedelemadó-bevallásukat az egyéni vállalkozóknak. A megyé­ben ez 14 ezer vállalkozót érint, akik eddig a határidőig rendelkez­hetnek a jövedelemadójuk 1+1 szá­zalékáról is. A főállású egyéni vállalkozók­­nak 2007 óta elektronikus úton kell teljesíteniük bevallási köte­lezettségüket. Az APEH honlap­járól (www.apeh.hu) már letölt­hető a bevallási (0753-as sorszá­mú) nyomtatvány. A bevalláski­töltő program megfelelő paramé­terek beállítása után csak az adó­zóra vonatkozó lapokat engedi megnyitni, így nem önállóan kell kiválasztaniuk a rájuk vonatkozó bevallási lapokat. Újdonság az „aktív segítség” szolgáltatás Is: a képernyő jobb oldalán a bevallási sorokra vonatkozó kitöltési útmu­tató szövege jelenik meg. A február tizenötödiki szemé­lyi jövedelemadó-bevallási ha­táridő a kiegészítő tevékenysé­get folytató egyéni vállalkozókra is vonatkozik. ■ Rákóczifalván tavaly ősszel adták át a révhajót. Bármilyen furcsa is, erre a település könnyebben talált pályázati forrást, mint útépítésre. Az önkormányzatoknak gúzsba kötve kell táncol­niuk - hangzott el tegnap Rákóczifalván polgármes­terek, önkormányzati, gazdasági szakemberek tanácskozásán. Milyen kényszerektől szenved­nek a települések? — en­nek néztünk utána. Teleki József-Könnyebben tudnánk repülőte­ret építeni, mint utat - véli Rákó­­czifalva alpolgármestere. Dr. Tú­­róczi Imre elmondta, amikor kis­hajókikötőt építettek, akkor töb­ben felvetették a településen, mi­ért akarnak hajózni, hiszen egyes utcákban még járni sem tudnak. Ám a települések a fejlesztések­nél kényszerpályán mozognak. Azaz nem feltétlenül azt fejlesz­tik, ami a legfontosabb, hanem amire támogatást lehet nyerni. Huber Ferenc, Fegyvernek polgármestere szerint a legfőbb probléma mégis az, hogy az ön­­kormányzatok évek óta csak egy helyben topognak. Az ellátandó feladatok és az arra kapott álla­mi forintok köszönő viszonyban sincsenek egymással. Tény, két év alatt 500 milliárd­­ról 800 milliárdra nőtt az önkor­mányzatok hiteltartozása. Víg­vári András, az Állami Számve­vőszék munkatársa szerint en­nél is aggasztóbb jel, hogy míg korábban csak a választások előtt növekedett meg, majd foko­zatosan csökkent, addig most folytatódik az eladósodás. — 2006-ig 21 önkormányzat került csődbe. Az elmúlt másfél évben pedig 5-6 hitelrendezési eljárás indult - mondta el Vígvá­ri András. A szakember szerint ugyanakkor számos önkormány­zat van csődközeli helyzetben. Ezek egy része már gyakorlati­lag fizetésképtelen, azaz van hat­van napon túli lejárt számlájuk, ám különböző számviteli megol­dásokkal még elodázzák a bajt. A költségvetésből 5300 milli­árd forint jut az önkormányzat­oknak. Ám ennek a pénznek a felhasználása nem mindig a leg­hatékonyabb - tudtuk meg a parlament önkormányzati bi­zottságának elnökétől. Jauernik István szerint azonban ennél is súlyosabb gond, hogy igazságta­lan a jelenlegi önkormányzati rendszer. Míg egyes önkormány­zatoknál a működésre nem jut pénz, másutt arról folyik a vita, hogy meddig legyen nyitva az Az önkormányzatok rövid lejáratú, azaz jobbára működéshez felvett hitelei az utóbbi években Év Összeg 2002 137 milliárd Ft 2003 166 milliárd Ft 2004 201 milliárd Ft 2005 249 milliárd Ft 2006 338 milliárd Ft FORRÁS: ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK i uszoda, vagy hogy éjszaka mi­lyen gyakran járjon a busz. A politikus szerint nem csak az a kérdés, hogy mennyi a személyi jövedelemadóból helyben maradó rész, hiszen az ország egyes térsé­gei között ugyancsak óriásiak a jö­vedelemkülönbségek. Különösen hátrányban vannak az elöregedő települések, ahol sok a nyugdíjas. Az önkormányzatok közötti egye­­lőtlenség másik oka az iparűzési adóban keresendő. Az ebből szár­mazó bevétel súlya ugyanis az el­múlt években megnőtt. Jauernik István szerint a problémákat nem lehet megoldani csak a fi­nanszírozás vagy csak az ellá­tandó feladatok rendszerének át­alakításával, de az önkormány­zati szerkezet megváltoztatásá­val sem. Egységes reformra van szükség, melyből egyetlen ele­met sem lehet kiemelni. \ Sok múlik a helyi önkormányzati politikusokon- AZ ÖNKORMÁNYZATOK mennek, de nem olyan ütemben, ahogy haladhatnának — állítja dr. Báger Gusztáv. A Szolnoki Főiskola professzora, az Állami Számvevőszék munkatársa szerint a rendszerváltás óta megfigyelhető az folyamat, hogy az állam ki­vonul a feladatellátásból, és azokat az önkormányzatoknak ad­ja át. Ráadásul nincs meghatározva az a minimum, amit ellá­tásként biztosítani kell a településeknél. Ugyanakkor kiszámít­hatatlanná vált a központi finanszírozás. A fejlesztések támoga­tási rendszere sem jó, hiszen gyakran nem azokat a beruházá­sokat segítik, amelyekre szükség lenne. Az önkormányzatok si­keressége ugyanakkor nagyban múlik a helyi politikusok és köz­­tisztviselők rátermettségén is - mondta a szakember. Ebben az évben is lehetőség van arra, hogy a magánszemély ren­delkezzen a befizetett adójának az egy-egy százalékáról. A nyi­latkozatnak tartalmaznia kell a választott szervezet adószámát, de fel lehet tüntetni a szervezet nevét is. Csak egy non-profit szervezetet lehet egyszerre ezen az úton adományhoz juttatni. Az egyházakkal és a kiemelt költségvetési irányzattal kapcso­latosan külön, a befizetett adó to­vábbi egy százalékáról lehet nyi­latkozni. így az adófizető össze­sen két külön-külön nyilatkoza­tot tehet, egy non-profit szerve­zet (vagy a törvényben nevesí­tett további szervezetek) és egy egyház/kiemelt költségvetési irányzat javára. ■ A bevallásra szolgáló nyomtatvány D lapján lehet nyilatkozni arról, kinek kívánjuk juttatni adónk egy százalékát. Idén ugyanakkor már egysze­rűbben lehet rendelkezni az 1+1 százalékról. A korábbiaktól elté­rően ugyanis a személyi jövede­lemadó-bevallásra szolgáló nyom­tatvány D lapján lehet nyilatkoz­ni arról, kinek kívánjuk juttatni adónk egy százalékát. így nincs szükség külön borítékra. Akinek a munkáltató készíti el az adóbevallását, azoknak a ren­delkező nyilatkozatot május tízig kell leadniuk a cégüknél. Ezt az APEH által rendszeresített nyom­tatványon (vagy azzal egyező adattartalmú lapon) tehetik meg. A nyilatkozatokat lezárt, a ragasz­tott felületére átnyúlóan aláírt postai borítékban kell elhelyezni. A borítékon pedig fel kell tüntet­ni az adóazonosító jelet. Adóhatósági adómegállapítás esetén az azt kérő levélhez csa­toltan kell megküldeni a rendel­kező nyilatkozatot tartalmazó borítékot. A magánszemély a rendelkező nyilatkozatot az eddi­giektől eltérően ezentúl lezárt, adóazonosító jelével ellátott pos­tai borítékban személyesen vagy postán is eljuttathatja a megha­tározott határidőig (május 20.) az adóhatóságnak, ha nem küld­te el az adóbevallásával együtt. ■ Az oldalt írta, szerkesztette: Teleki József A „Szolnoki MÁV Kórházért” Alapítvány ezúton fordul tisztelettel az adózó ^ polgárokhoz, a lakossághoz, hogy 2007. évi személyi jövedelemadó 1 %-ának felajánlásával továbbra is támogassák az alábbi célok megvalósulását a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben: • a gyógyító és rahabilitációs tevékenység színvonalának kiemelt fejlesztése, • orvosi műszerek, berendezések beszerzése, • dolgozók oktatásának, továbbképzésének támogatása, • az egészségügyi kultúra emelése. Adószám: 19219794-1-16 1 Az alapítvány számlaszáma: 10104569-08548755-00000004j „Tiszajenő Temploma” Közalapítvány Kuratóriuma ezúton köszöni meg mindazok támogatását, akik 2006. évben a személyi jövedelemadójuk 1 %-át felajánlották a közalapítvány részére. A befolyt 129.140 Ft-ot az alapító okiratban meghatározott feladatra, templomépítési tevékenységre fordítottuk. *300719’ v A Kuncsorbarátok Egyesülete N 2007-ben 5J.125 Ft támogatásban részesült az SZJA 1 %-ának felajánlásaiból, amit ezúton szeretnénk megköszönni minden támogatónak. A felajánlott összeget a településen szabadidős programok rendezésére fordítjuk. Kérjük azokat, akiknek módjukban áll adójuk 1 %-át ajánlják fel egyesületünknek. K Adószám: 18832842-116 J Ha már EGYszer Ön rendelkezik fölötte, fordítsa olyan célra, amely a jövő nemzedékét segíti. Iskolánk a Távoktató Középiskolai Alapítvánnyal azon felnőttek érettségihez jutását segíti, akik munka mellett szeretnének bizonyítani. Ezért kérjük, fordítsa SZJA-ja 1 %-át a Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola JENDRASSIK GYÖRGY Tagintézmény tanulói javára. Adószám: 18684993-1-13. __/ r > Tisztelt Színházbarátok! A Szigligeti Színház javára, a művészeti munka támogatására, több éven keresztül sok, a színházat szerető néző ajánlotta fel adójának 1 %-át, melyet ezúton is köszönünk! Reméljük, hogy ebben az évben is megtisztelnek bennünket támogatásukkal, és az adójuk 1 %-ról szóló rendelkező nyilatkozatban a Szigligeti Színházat jelölik meg támogatott intézményként. A kedvezményezett adószáma: 1541 0467-2-16 A kedvezményezett neve: Szigligeti Színház | Támogatásukat köszönjük: a Szigligeti Színház Társulata V_______________________________________________________J ( TISZTELT ADÓZÓK! S. A „SEGÍTÜNK ITT ÉS MOST” ALAPÍTVÁNY kéri Önöket, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %­­ának felajánlásával támogassák alapítványunk céljainak megvalósítását. A felajánlott összeget a JNSZM „Angolkert” Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye Törökszcnlmiklós. Deák Ferenc út 100. szám alatt lévő ellátottaink életkörülményeinek | javítására kívánjuk fordítani. S Adószámunk: 18829314-1-16. Adjon „Esély-t” a fogyatékkal élőknek a kiszolgáltatottságtól mentes, önálló, önrendelkező életre! „Esélyt a hátrányos helyzetű embereknek” Alapítvány 1 % Adószámunk: 18837610-1-16. i Ha már EGY szer Ön rendelkezik fölötte, fordítsa olyan célra, amely a jövő nemzedékét segíti. Iskolánk volt tanáráról elnevezett PARAJ ISTVÁN ALAPÍTVÁNY a jó képességű, hátrányos helyzetű tanulókat támogatja. Ezért kérjük, fordítsa SZJA-ja 1 %-át a Gépipari, Közlekedési Szakközép- ás Szakiskola JENDRASSIK GYÖRGYTagintézmény tanúlói javára. * Adószám: 19219505-1-16. J

Next

/
Thumbnails
Contents