Új Néplap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-16 / 13. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2008. JANUÁR 16., SZERDA TÜKÖR — HIRDETÉS Néprajzi kutatás a jövőért kitüntetés A vidéki tudományos műhelyek fontossága Megyénk tudományos dí­ját 2007-ben dr. Örsi Juli­annának, a túrkevei Finta Múzeum igazgatójának ítélték oda. Szathmáry István- Igazgató asszony! Milyen te­vékenységét ismerték el a ki­tüntetéssel?- Kezdettől fogva, 1974-től kezdve társadalom-néprajzi ku­tatásokkal foglalkoztam első­sorban. Ezen belül a családdal, a rokonsággal, tehát a vérségi kapcsolatok vizsgálatával. Ki­emelt témáim közé tartoznak a házassági kapcsolatok kérdései is. Másik nagy területem az életmódkutatás, ami a jelen tár­sadalmának vizsgálatát jelenti. Jelenleg többedmagammal egy kétéves nagy munkában ve­szünk részt, ami a Nemzedékek kutatóúton nevet viseli, és au­gusztusban fog befejeződni. Én vagyok a projektvezetője a ku­tatásnak. Témája az észak-alföl­di régió kistérségeinek össze­hasonlító vizsgálata, és 12 fel­nőtt kutató mellett harminc di­ák, egyetemi és főiskolai hall­gató vesz részt benne. Ennek során egyaránt végzünk társa­dalmi és természeti kutatáso­kat, vizsgáljuk a családi, nem­zedéki kapcsolatokat, de példá­ul a civil szervezeteket is. Erre a kutatásra Jász-Nagykun-Szol- nok megyében a mezőtúri és a kunszentmártoni kistérséget választottuk ki, de további öt kistérség is szerepel a listán Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szat- már megyében is. Dr. Örsi Julianna túrkevei múzeumigazgató eddigi munkásságáért a Jász- Nagykun-Szolnok Megye Tudományos Díját vehette át nemrég- Milyen módon kívánják a szélesebb közönség elé tárni kutatásaik eredményét? — Folyamatosan közlünk anyagokat a Jászkunság című fo­lyóiratban, azonkívül konferen­ciákon vitatjuk meg rendszere­sen az addigi eredményeket. Be­fejezésül egy konferenciakötet­ben vonjuk meg az egész mun­ka mérlegét. Mind az írott for­mában közzétett anyag, mind pe­dig az internetes változat bárki rendelkezésére fog állni. — Lehet-e például közigazgatá­si vagy bármilyen gazdasági tervezés alapja ez az anyag?- Természetesen. Hiszen pél­dául tartalmaz olyan, a tervezés­ben felhasználható elemeket, mint a munkanélküliség-kuta­tás, vagy az újrahasznosítható energiaforrások területe. Ennek a kutatásnak az eredménye min­denképpen átültethető a gyakor- laü életbe.- A néprajznak lehet-e szerepe a mostani Magyarország jöv& képének alakításában? — A múlt ismerete nélkül nagyon nehéz tervezni a jövőt. Ahhoz, hogy a jövőbeni elképze­lések biztos alapokon álljanak, fel kell használni az elmúlt idő­szakok eredményeit. Különösen fontos ez akkor, amikor a társa­dalom a válság jeleit mutatja mind erkölcsi, mind közösségi szinten. Van mit tanulnunk az elődöktől. Tehát a néprajz által összegyűjtött információk min­denképpen részei lehetnek an­nak az alapnak, amire a jövőn­ket építjük. DVDAJfÁNLÓ Magyarországon ma is évente több halálos kimenetelű kutya­támadásról hallunk híreket. Az okok egyértelműen a kutyatar­tók felelőtlenségére és a kutyákkal kap­csolatos ismeretek hi­ányára vezethetők vissza. Hogy ez meg­változzon, abban fon­tos szerepe lehet en­nek a filmnek, mely­nek címe: Kutya Unió, az írója, rende­zője és operatőre Dénes Gábor. Az Európai Unióhoz való csat­lakozás során a kutyatartással kapcsolatos elvárások is meg­változtak. A közép és nagy testű kutyáknak, illetve gazdáiknak, ahogy Európában számos he­lyen, kötelező lesz az alapkép­zés. A film azokat az alapisme­reteket adja át, amelyek nélkül ma már nem igazán lehet ku­tyát tartani. Ebben Vasteleki- Einbech Péter kynológus szak­értő van segítségünkre. Az alap parancsok, mint az áll, fekszik, ül, marad, hozzám megtanítása elengedhetetlen feltétele a biz­tonságos kutyatartásnak. Per­sze elsősor­ban a kutya gazdáját kell megtanítani. De ahhoz, hogy megért­se, hogyan kell viselked­ni, hogyan kell kutyája bizalmát elnyernie, bizonyos etológiái ismeretekre is szükség van. A film továbbá bemutatja a kutya kiképzésének eszközeit, módszereit, és technikáit. Első­sorban arra inspirálva a nézőt, hogy amennyiben kutyát tart, és még nem tette meg, akkor ke­ressen fel egy kutyaiskolát, ahol szakemberek segítségével, őt is és kedvencét is megtanítják a szükséges alapismeretekre. (Kutya Unió. Gyártó: DEGA Film Stúdió) ■ B. Gy. Minden idők legsikeresebb haímentése Soha nem látott mennyiségű halat „termeltek ki” 2007-ben a tocsogókból a Halász Kft. mun­katársai - derül ki a Tisza me­gyei szakaszát hasznosító cég nemrégiben elkészült kimuta­tásából. Az ősszel kezdődött és a keményebb mínuszok beáll­táig tartott halmentő akcióban több tonnányi kopoltyúst sike­rült megóvniuk a szakembe­reknek a biztos pusztulástól. Míg ugyanis a tavaszi áradások után hónapokig bölcsői, addig nyáron a kiszáradással fenye­gető aszályok, télen a felszíntől akár a mederig hízó jégtakaró miatt sírjai lehetnek a kubik- gödrök élővilágnak. A Tisza ár­tereinek átfésülése után azon­ban állítható, a korábbiaknál sokkal kevesebb itt rekedt hal esett áldozatul az időjárás és vízállás szeszélyének. ■ B. J. ELVEZD A TANULÁST! FELVÉTELI 2008! VÁLASZD A TESSEDIK SÁMUEL FŐISKOLÁT! www.tsf.hu Kedves Olvasó! A főiskola Békéscsabán működő Gazdasági Főiskolai Karán pénzügy és számviteli, valamint gazdálkodási és menedzsment alapszakok mellett andragőgia, illetve műszaki menedzser alapszakon is képzünk fiatal szakembereket. Folytatunk felsőfokú szakképzést is, az intézményi kommunikátor szak mellett banki szakügyintéző szakon van lehetőség továbbtanulásra. A kampusz infrastruktúrája 2007 elején jelentősen bővült a 325 személyes modem nagyelőadót, valamint a 60 ezer kötetes könyvtárat magába foglaló új épület átadásával. A karon közel 100 darab internetkapcsolattal rendelkező PC áll szabadon a hallgatók rendelkezésére, emellett saját laptopjaikkal is csatlakozhatnak vezeték nélküli hálózatunkon keresztül az internetre. A hallgatók életminőségében jelentős javulást hoz a kollégiumrekonstrukció eredménye, 2008 februárjától diákjaink minden igényt kielégítő apartmanokban lakhatnak. A Gyulán működő egészségügyi fakultás fejlesztései az egészségügyben, a szociális rendszerben és a turizmusban megindult átalakulási folyamatokra épülnek, az oktatási programok ezek szakembereit képezik. A hallgatók felkészülnek önálló vállalkozások szervezésére és a külföldi részképzéseken vagy gyakornokként európai munkaerő-piaci ismereteket is szerezhetnek. Az ápolás és betegeilátás szak ápoló szakiránya az intézmény tradicionális képzése, a szociális munka szakon végzettek a társadalomból kisodródott embereket segítik a társadalomba visszailleszkedni. Magyarországon elsőként Gyulán létrehozott egészségturisztikai képzés rendkívül változatos képzési programmal képez szakembereket a wellness, fitness, alternatív gyógyászat, vízgyógyászat területekre. Egészségügyi szervező szak egészségbiztosítási szakiránya aktuális és piacképes ismereteket ad. A gyulai fakultás fejlesztési célja egy olyan „Egészségturisztikai Oktatási-Kutatási és innovációs Központ” létrehozása, amely - együttműködve a piac érdekelt vállalkozásaival - a kibontakozó „egészségipar” komplex képző és kutató központjává válik. ÉRDEMES ITT TANULNI! TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA ■ JACUZZI ■ ÉLMÉNYMEDENCE - SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM JB&r Nyitva mindennap: 8-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! HIRDETÉS­FELVÉTEL FAX: 56/516-720 A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOKON, a Csokonai úton 2 szobás, 53 m2-es, gázos lakás eladó. Tel: 20/423-0209.-------------------------------------------------------------------------*296736* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-------------------------------------------------------------------------*297637* SZOLNOKON, a Moha úton 49 m2-es, I. em.-i, gázos lakás eladó. 06-30/2853-549.-------------------------------------------------------------------------*297854* «SZOLNOKON, a Balassa B. úton építési te­lek eladó. Érd.: 70/770-5562.--------------------------------------------------------------—--------*297942* HO LT-TISZA-parti kis kastély eladó. Új lakás, tetőtér beépíthető. 70/298-8598.-----------------------------------------------------------------------—*297974* 8 SZOLNOK, Csoók I. út 2. alatt 50 m2-es, 1.5 szobás, bútorozott lakás áron alul eladó. Érd.: 30/953-5150.-------------------------------------------------------------------------*298003* SZOLNOK, Ady E. 20. VI. emeletén lakás eladó. Tel.: 70/9435-587.-------------------------------------------------------------------------*298021* SZOLNOKON, a Vegyi-lakótelepen I. emeleti, 3 szobás, H-M vízórás, hömennyiségmérős lakás eladó. Érdeklődni munkanapokon 6- tól 14 óráig a 06-30/742-8229-es telefo­non.-------------- —*298055* SZ OLNOKON, a Nagy I. krt.-on 2 szobás, erké- lyes lakás eladó. 70/250-6420.------------------------------------------------------------------------*298497* __________GÉPEK_________ MI KROGRANULÁTUM-SZÓRÓ, soros műtrágya­szóró spc-re, sorközmüvelőre a gyártótól. 06- 20/9360-125.-------------------------------------------------------------------------*298012* VZ-3 vízszintes tengelyű szárzúzó, T0 88-as szerves trágyaszóró, MTZ-re szerelhető tolólap eladó. 30/265-3384.-------------------------------------------------------------------------*298458* JÁRMŰ 8 MERCEDES Vitót vásárolnánk 1998-as év­járattól, 9 személyeset, készpénzért. Tel.: 30/2180-787.-----------—— ----------------—-----------------------*297933* OP EL Astra F Karaván '99-es évjárat, 1,5 év műszakival, extrákkal, hölgy tulajdonostól el­adó. 30/265-3384.-------------------------------------------------------------------------------*298461* Minden típusú személy- és kistehergépjármű műszaki vizsgáztatása, saját szervizünkben, rövid határidővel! Férd Nesztor, Szolnok, Abonyi út 1/C. ^ Tel.: 56/512-412. .^.y Műszaki » vizsgáztatás, fia ma bejelenti, holnap már vizsgázhat! 106-59/321-134] ÁLLÁST KÍNÁL KERESKEDELMI cég biztos megélhetést adó te­rületi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. sakraf@vipmail.hu--------------------------------------------------------‘-----------------------*295804* TI SZAFÖLDVÁRI sörözőbe szakképzett pultost keresek. Érd.: 20/426-5226.---------------------------------------------------------------------------------*297119* f Fém alkatrészek gyártásához tervezői és előkészítői feladatokban jártas mérnököt keresünk szolnoki munkahelyre. Előny, német- vagy ango'nyelvjsmere!. Jelentkezéseket szakmai önéletrajz formájában ,Acél-297982" jeligére ^ a kiadóban kérjük leadni. ^ FIGYELEM! UTOLSÓ LEHETŐSÉG! Személy- és vagyonőr OKI képzés indul Szolnokon január­ban, hétvégeken! Részletfizetés, munka, fegy­vervizsga. Hölgyek és nyugdíjasok is elkezdhe­tik. Minden SMS-re válaszolunk! 25.000 Ft. Jelentkezés: 06-20/444-0712. (13-0150- 05).-------------------------------------------------------------------------*297088* KFT. lakatosokat, hegesztőket, segédmunká­sokat keres felvételre. Fizetés 650 Ft/óra. Érd.: 20/471-1938.---------------------------------------------------------------------------------*297119* MUNKAÜGYI és bérelszámolási feladatok ellá­tására keresünk 1 fő megváltozott munkaké­pességű munkavállalót szakirányú végzettség­gel, hasonló területen szerzett gyakorlattal. Szakmai önéletrajzokat bérigény megjelölésé­vel „Munkaügyi előadó-297142" jeligére kér­jük a kiadóba.---------------------------------------------------------------------------------*297142* NAGYKÖRŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA idegenforgalmi és pályázati menedzsert keres. Rátermett jelentkezőnek minden megoldható. Bővebb információ dr. Veres Nándor polgármestertől kérhető a 30/382-2697 telefonszámon. (Folytatás a 14. oldaton.) VIVA VILLA! JOHN REED regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA

Next

/
Thumbnails
Contents