Új Néplap, 2007. december (18. évfolyam, 281-303. szám)

2007-12-05 / 283. szám

6 GAZDASAG I\ ■feigMmmmmmmmmsm ?$ HIRSAV Több mint egymilliárdért kelt el egy Rolls-Royce rekordösszegért, mintegy 3,5 millió fontért (1,246 mil­liárd forint) kelt el a világ legöregebb Rolls-Royce-a a londoni Bonhams aukciós ház árverésén. Az 1904-ben gyártott autó kikiáltási ára egymillió font volt, és végül egy telefonos licitáló aján­lotta érte a legtöbbet. Sokakat megégetett a Csillagszóró A TIZENHÁROM NAPJA zajló Csillagszóró hadművelet so­rán eddig több mint 4500 ellenőrzést végeztek a ható­ságok, és több mint 250 millió forint bírságot szab­tak ki. Az ellenőrzések so­rán százmillió forint érték­ben foglaltak le CD-ket, DVD-ket, ruhákat, ezer feke­temunkást értek tetten. Kétmilliárdos turisztikai fejlesztés Tokajban az utolsó szakaszához ér­kezett az Összefogással To­kaj Világörökségért című program. Az elsősorban ide­genforgalmi fejlesztéseket összefogó projekt nagyság­rendje összességében több mint kétmilliárd forint. A program révén 12 telepü­lésen végeztek valamilyen turisztikai beruházást. A Hírsávot a támogatja. Jövőre járadék helyett bér rehabilitáció Három év alatt készítenék fel a rokkantakat 2007. DECEMBER 5., SZERDA A BUX-index 2007. december 4-én Januártól vezetik be a re­habilitációs járadékot. A kormányzat azt kívánja elősegíteni, hogy az egészségkárosodottak a megmaradt képességeik­nek leginkább megfelelő munkát találjanak. Tóth Marcella Januártól megváltozik a rok­kantsági ellátási rendszer, és be­vezetik az úgynevezett rehabili­tációs járadékot. Az erről szóló nyáron elfogadott törvényhez kapcsolódó végrehajtási rende­letet a napokban fogadta el a kor­mány - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A rendszer át­alakításának célja, hogy rok­kantsági nyugdíjat tényleg csak az kaphasson, aki a teljes értékű munka elvégzésére rehabilitá­ció esetén sem képes. Ma ugyan­is Magyarországon csaknem nyolcszázezer rokkantnyugdíjas él. Több mint hatvan százalékuk nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Mindez a gyakorlatban azt je­lenti, hogy akik jövő év január el­seje után igénylik a rokkant­nyugdíjat, azoknál két lehetőség jöhet szóba. Egyrészt a rokkant­nyugdíj, másrészt a legfeljebb hároméves rehabilitáció. Ez utóbbi célja, hogy a rokkant a re­habilitáció után a megmaradt képességének leginkább megfe­lelő munkát találjon, és járadék helyett bérből élhessen. Azok, akiket véglegesen leszázalékoltak, továbbra is kapják a juttatást Rehabilitációs járadékra jogosultak köre ■ 50-79 százalékos egészség- károsodást szenvedett, és ezért foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas ■ kereső tevékenységet nem folytat, vagy a keresete legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatko­zó jövedelme havi átlagánál ■ rehabilitálható ■ az életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte ■ nem részesül egyéb társada­lombiztosítási vagy munkanél­küli ellátásban A járadékot a lakóhely szerint illetékes regionális nyugdíjbiz­tosítási igazgatóságnál lehet igé­nyelni az erre rendszeresített nyomtatványon. Az egészségká­rosodás mértékéről, a szakmai munkaképességről, a rehabili- tálhatóságról, a rehabilitáció le­hetséges irányáról és időtartamá­ról az Országos Rehabilitá­ciós és Szociális Szakértői Intézet ad szakvéleményt. Szintén az in­tézet feladata a rokkantsági nyugdíj megállapításához szük­séges szakvélemény kiadása. A komplex minősítés után az érintett és a munkaügyi központ rehabilitációs megállapodást köt. Ebben rögzítik, hogy az ellá­tásban részesülőnek mit kell megtennie azért, hogy munká­ba tudjon állni, illetve azt is, hogy ehhez milyen állami segít­séget kap. A rehabilitációs jára­dék összege megegyezik az azo­nos szolgálati idő és átlagkereset alapján kiszámítható III. csopor­tos rokkantsági nyugdíj össze­gének a 120 százalékával. Fontos tudni, hogy a jelenlegi rokkantnyugdíjasok közül nem érinti a változás azt, akinek az ál­lapotát orvos szakértő véglege­sen véleményezte, illetve az I. csoportos rokkantnyugdíjasokat sem. Nekik az új rendszerben sem kell felülvizsgálatra men­niük, és változatlanul kapják majd a rokkantnyugdíjat. A II. és III. csoportosokra azonban fo­kozatosan az új szabályok lesz­nek érvényesek. 25100 15.30. a Ne* York i 5 25 00n ______________tőzsde nyitása /j po nt/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK ™7..2.4. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Phylaxia . 27 +3,85 52 Mól 24990 +0,81 11812 Genesis 2310 +3,52 41 Egis 19 750 +0,51 9 256 OTP 8316 +0,41 9 256 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Fotex 861-1,03 82 FHB 1600-0,62 162 Rába 1877-0,37 77 MTelekom 905-0,33 432 Richter 37 750-0,15 2 059 A BUX-index az elmúlt napokban 23 600 pont/ 11.26 11.27 11.28 11.29 11.30 12.03 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 4-én. €/Ft $/Ft €/$ i * 253,08 -0,32 Ft 172,63 -0,34 Ft 1,46 Ocent FÜRDETÉS Jár Önnek a jobb! Az Egészségügyi Minisztérium meghatározta, hogy mostantól milyen étkezési ellátást kötelező' nyújtani a kórházi betegeknek: Kétféle választható menü ebédre. Naponta legalább egy alka­lommal friss gyümölcs vagy zöldség. Napközbeni kisétkeztetés (müzli-szelet, túrókrém, jog­hurt stb.). Igény szerinti folyadékfo­gyasztás ásványvíz, tea. gyümölcslé formájában. Minden beteg tápláltsági álla­potának felmérése dietetikus szakértővel. A gyógyulás egyik feltétele a megfelelő táplálkozás. A vizit­díjnak és a kórházi napidíjnak köszönhetően idén novembertől kétszeresére tudjuk emelni azt az összeget, amit a kórházak a napi étkeztetésre fordítanak. A vizitdíj és a kórházi napidíj azt jelenti: mindenkinek jár a jobb ellátás. Amennyiben úgy érzi, hogy a kórházi étkeztetés nem felel meg a felsorolt követelmé­nyeknek, kérjük, forduljon az Egészségbiztosítási Felügyelet­hez (061 237 2222), amely minden ilyen esetben vizsgálatot indít. Információ: 06 60 376 636. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM 9 UJMAGYARORSZAG EGÉSZSÉGÜGYI I f»0#V7 REFORM AVW/

Next

/
Thumbnails
Contents