Új Néplap, 2007. december (18. évfolyam, 281-303. szám)

2007-12-19 / 295. szám

HOZELET Tasnádi az elmeorvosát is megvesztegethette? az egyik, Tasnádi Péter be- számíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolat­ban vesztegetés bűntette mi­att nyomozást rendelt el az ügyészség. Néhány szakértő szerint Tasnádi Péter feltehe­tően évtizedek óta agysorva­dásban szenved így nem tel­jesen beszámítható. Egy ké­sőbbi szakvélemény szerint ez nem helytálló, az ügyész­ség szerint Tasnádi megren­delésére készülhetett. Lengyel hiába perelte a rendőröket elutasította Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő rendőrök ellen tett feljelenté­sét a nyomozóügyészség; az elutasítás ellen panasszal él a politikus. A feljelentést há­rom cselekmény kapcsán tette Lengyel a vele szemben intézkedő rendőrök ellen: hi­vatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége, köny- nyű testi sértés és jogellenes fogva tartás miatt. Kormányfő lett Julija Timosenko az ukrán parlament kedden szoros szavazással megvá­lasztotta miniszterelnöknek Julija Timosenkót. A 450 fős parlamentben Timosenkót 226 képviselő támogatta, az ellenzék bojkottálta a szava­zást. December 11-én már tartottak egy bizalmi szava­zást róla, de akkor a szüksé­gesnél egy szavazattal keve­sebbet, 225 voksot kapott. Timosenko boldogsága Vasfüggöny helyett Kárpátalja Újfajta vízummal léphetnek át a schengeni övezetbe Gortvai Erzsébet (jobbra) volt az Európai Unióban az első, aki tegnap, Göncz Kinga külügyminisztertől, átvehette a kishatárátlépésre jogosító engedélyt Alig két és fél nappal az­előtt, hogy a nyugati és az északi határok megnyílná­nak, a keleti végeken a kishatárátlépés rendszerét élesztették fel. Gyükeri Mercédesz - Ungvár „Az öcsém Budapesten él, az uno­katestvéreim viszont nem mesz- sze, Kisvárdán. Őket látogatom főleg, hiszen a családomból majd­nem mindenki áttelepült Ma­gyarországra” - meséli Gortvai Erzsébet. Az idős ungvári hölgy értetlenkedve fogadja, hogy tör­ténelmet írt: ő volt az első, aki teg­nap átvehette a már EU-konform kishatárforgalmi engedélyt. Azt mondja: neki ez nem jelent külö­nösebb változást, ötéves vízuma van Magyarországra - olyan en­gedély, amelyet a magyar hatósá­gok a héten állítottak ki utoljára - ehhez jön még neki a határ öt­ven kilométeres körzetében tar­tózkodásra jogosító új passzus, ráadásul mindkettő ingyen. Nem mindenki van ilyen sze­rencsés helyzetben: míg a kárpát­aljai magyarság kilencven száza­léka, 180 ezren ebben a félszáz ki­lométeres sávban élnek, a Vajda­ságban ugyanez nem mondható el. Ráadásul az EU-ban magyar kezdeményezésre egy éve elfoga­dott, a tagállamok külső' határain való kishatárforgalmat engedélyező rend­szert az unióban elő­ször a magyar-uk­rán határon vezették be. Az ingyenesség sem teljes körű: nyugdíjasokat vagy diákokat megillet, általánosságban azon­ban húsz euróba kerül az enge­dély. Ugyanakkor a Magyaror­szág schengeni csatlakozásától ki­adandó vízumok a határon túli magyaroknak - kárpátaljaiakon kívül a vajdaságiaknak - 35 euróba kerülnek, ehhez jön még az egy-két eurós kötelező biztosí­tás. Magyarországon ez nem len­ne fontos, ám a beutazóknak ak­kor is meg kell kötniük, ha csak hazánkba készülnek. Hiszen fizi­kai akadálya nem lesz annak, liogy akár Portugáliáig jussanak el. Nincs ez másképp a kishatár- engedéllyel sem, hiszen az ebben az esetben „határnak” számító Nyíregyházán se állítottak fel őr­bódékat. A schengeni rendszer kitalálói a bárhol bevethető mély­ségi ellenőrzésben bíznak, a most csat­lakozók felkészültsé­gében kételkedő osztrákok pedig ab­ban, hogy ezeket az ellenőrzéseket fokozzák, különö­sen az új schengeni határszaka­szok mentén. Míg a határok átjárhatóságát a magyarok pozitívumként értéke­lik, Európa nyugati felén jókora hiányosságnak tűnik a vasfüg­göny hiánya. Vagy ha mégsem, hát feltüntetik: a határőrség és az ungvári főkonzulátus lapunk ál­tal megkérdezett képviselői értet­lenül fogadták a londoni Tele- graphban megjelent riportot, amely szerint a nyírbátori határ­átkelő finoman szólva nem felel meg a szigorú elvárásoknak. Ahogy cáfolják a cikk azon állítá­sát is, hogy az átkelőnél még a zöldhatár is forgalmasabb, főleg a nagyszámú illegális bevándorló miatt. Megtudtuk: a magyar-uk­rán határszakasz már jó ideje - a hőkamerás ellenőrzés bevezeté­se óta - nem számít a kedvelt emigránsútvonalak közé. Forgalom azért van: sőt a vá­mosok Záhonyt leginkább ABC- nek nevezik. A vegyesbolt válasz­téka: Alkohol, Benzin, Cigaretta. Határfejlesztés az EU-val A MAGYAR FÉL AZ ÁFÁT ADTA (MILLIÓ FT, BRUTTÓ) Bácsalmás 310 Barabás 335 Beremend 475 Berzence 192 Hercegszántó 317 Létavértes 125 Létén ye 609 Lónya 340 Tiszasziget 439 Udvar 218 Tompa mériegállomás 105 Záhony mérlegállomás 72 Minden harmadik párkapcsolat már élettársi formában működik Elfogadta a kormánypártok támo­gatásával az Országgyűlés a re­gisztrált élettársi kapcsolatról szó­ló törvénytervezetet. A januártól hatályos törvény engedélyezi, hogy az azonos neműek anya­könyvvezető előtt nyilatkozza­nak szándékaikról, és szinte a házastársakéhoz hasonló jogo­kat biztosít nekik. Gyermeket azonban csak házaspárok fogad­hatnak örökbe a jövőben is. ■ Az élettársak gyerme­keire ugyanolyan sza­bályok vonatkoznak, mint a házasokéra. A kapcsolat felbontásához elég lesz, ha a felek közjegyző­höz fordulnak, aki a közös meg­egyezés esetén okiratba foglalja a viszony megszűnését. Ha a két személy között vita támad, a fel­bontás bírósági úton történik. Nem vehetik azonban fel egy­más nevét az élettársak, bár a le­hetőség továbbra is meglesz a névváltoztatási kérelem benyúj­tására, de ez hosszabb és költsé­gesebb eljárás, mintha a törvény biztosította volna. Több jogot szereznek az élet­társak például hitelfelvételnél, vagy párjuk kórházba kerülése esetén felviJágosiTást is kaphat­nak partnerük állapotáról, de át­vehetik egymás ajánlott külde­ményeit is. A bejegyzett élettársi kapcsolat azonos öröklési jogi jogkövetkezményekkel jár, mint egy házasságban, és ugyanolyan hatással bír a vagyonjogi kérdé­sekben is. Kiskorú azonban a gyámhatóság előzetes engedélyé­vel sem élhet ezzel a lehetőséggel. Az ezer lakosra jutó házasság- kötések száma 1980-ban még 7,5 volt, ami tavalyra 4,4-re csök­kent. Ma minden harmadik új kapcsolat élettársi kapcsolatnak tekinthető, legalább egymillió ember érintett, és a hazánkban születő gyermekek nagy része is ilyen viszonyból származik. A bejegyzett élettársi kapcso­latban születendő gyermekekre is ugyanolyan rendelkezések vo­natkoznak majd, mint a házasok csemetéire. ■ M. L. USA: magyar belügy Labore kinevezése „A miniszterelnök semmibe vet­te a parlamenti demokráciát, ami­kor úgy nevezte ki Labore Sán­dort a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, hogy őt előzőleg nem talál­ta alkalmasnak a nemzetbizton­sági bizottság” - jelentette ki a testület KDNP-s elnöke. Simicskó István leszögezte: az exszovjet KGB-akadémiát végzett Labore személye hátráltathatja a Ma­gyarország iránti bizalom meg­erősödését a NATO-szövetsége- sek között. Közben tegnap az amerikai külügy közölte, az USA a korábbi hírekkel ellentétben nem foglalt állást a kinevezéssel kapcsolatban. Közölték: Wa­shington mindezt Magyarország belügyének tekinti. ■ V. M. Barroso elnök a mi példánk követésére buzdít Üdvözölte Jósé Manuel Barroso, az Európai Unió bizottságának elnöke a lisszaboni szerződés hétfői magyar elfogadását, és fel­szólította a többi tagállamot: kö­vessék Magyarország példáját. „Dicséret illeti Magyarországot azért, mert elsőként ratifikálta a reformszerződést. Jelentős első lépés ez ahhoz, hogy az új szer­ződés konkrét jó hatásai érződje­nek” - mondta tegnap Barroso. A bizottság elnöke úgy véli: szimbolikus, hogy az első ratifi­káció olyan tagországból érke­zett, amely csak 2004-ben lépett be az unióba. Szerinte ez azt mu­tatja, hogy az unió bővítése ösz­tönzőleg hat az integráció to­vábbfejlesztésére is. ■ Z. H. Sólyom László kihirdetheti a népszavazást A Ház hétfőn későn este elrendel­te a népszavazást a Fidesz által kezdeményezett kérdésekben, így szavazhatunk a tandíjról, a vi- zitdíjról és a kórházi napidíjról. A legvalószínűbbnek egy tavaszi népszavazás látszik. Ez a döntés még megtámadható jogorvoslati kérelemmel. Ezután Sólyom László államfőnek kell a népsza­vazás napját kitűzni egy 90 na­pon belüli időpontra. „Tizennégy hónap után végre eljutottunk ab­ba a fázisba, amikor elérhető kö­zelségbe került a népszavazás, és a választópolgárok végre ma­guk is véleményt mondhatnak ezekről a kérdésekről” - mond­ta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. ■ M. V. Meghallgatás. A romák kérésére fogadta az Országos Cigány Önkormányzat vezetőit a köztársasági elnök. Só­lyom László szerint a romák ügyében a közelmúltban pozitív lépések történtek, mivel minden jelentős politikai erő és parlamenti párt, valamint az államfő is elítélte a Magyar Gárdát. Sólyom László közölte: az eddigi intézke­dések nem voltak elegendőek, ami abból is látszik, hogy a cigány társadalom ma is szegénységben él. Az állam­fő szerint a szegénységből való kiút az integráció lehet, vagyis a kisebbség beemelése a többségi társadalomba. ■ Húsz euróért Nyíregyházáig, 35-ért egész Eu­rópába jár vízum. Az olasz származású egykori francia topmodellröl és a francia államfőről a párizsi Disneylandben készült közös (megrendelt) fotóval a címlapján jelent meg több francia országos napilap is. A francia elnöki hivatal nem fűzött megegyzést ahhoz, hegy Nicolas Sarkozy milyen kapcsolatban van a modellel.

Next

/
Thumbnails
Contents