Új Néplap, 2007. december (18. évfolyam, 281-303. szám)
2007-12-18 / 294. szám
Mezőtúr és Mesterszállás körjegyzőséget hoz létre 2008. január elsejével megalakul Mezőtúr-Mesterszállás Körjegyzősége, melynek székhelye Mezőtúron lesz. A körjegyzőség az egyes önkormányzati és államigazgatási feladatok közös ellátását szolgáló legátfogóbb társulási forma. Mezőtúr-Mesterszállás Körjegyzőségének feladatait a mezőtúri Polgármesteri Hivatal, a körjegyzői feladatokat pedig Mezőtúr jegyzője látja el. A mezőtúri önkormányzat hivatalában többletfeladat jelentkezik majd, különösen a jegyző feladatai nőnek meg, hiszen a jövőben ő felel mindkét önkormányzat törvényes működéséért. Helyettese Mezőtúr aljegyzője. A körjegyzőség felügyeleti szerve Mezőtúr és Mesterszállás önkormányzatának képviselőtestülete. A társulás megszüntetését adott esetben ők kezdeményezhetik. A hónap eleji közös testületi ülésen Mezőtúr és Mesterszállás képviselői döntöttek az együttes ülések levezetésének formájáról és helyéről. Az éves költségvetést Mezőtúron, a zárszámadást Mesterszálláson hagyják jóvá. A körjegyzőség összlétszáma: 73 fő, ebből Mesterszálláson 4 fő, Mezőtúron 69 fő dolgozik. Megállapodtak a fenntartási, működési költségek viseléséről. A körjegyzőség 2008-ban 4,4 millió forint állami forráshoz juthat. ■ K. Z. Jó minőségű a búza- és az árpavetés a megyében- A tavalyihoz képest biztatónak ígérkezik a jövő év, régen lehetett azt mondani, hogy a határban kevés talajmunkával kell számolni- közölte Gombár Mihály a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója. Elmondása szerint, bár csapadékos októbert, novembert tudhatunk magunk mögött, melyek hátráltatták a talajmunkálatokat, mégis november végéig kilencvenöt százaléka befejeződött a munkáknak. Kifejtette, hogy decém- ber 10-ig 150 milliméterrel hullott több csapadék, mint tavaly ilyenkor. Ennek eredményeképp néhol megjelentek a felszíni vízhatások. Egyedül a pocokállománynak nem tett jót a sok eső, mely egyébként az utóbbi időben igencsak elszaporodott.- A mezőgazdasággal kapcsolatos nyári pánikhangulat lecsendesedett — vélte a főigazgató. Az értékesítési árak kompenzálták a növénytermesztők kárait. Az állattenyésztőket azonban hátrányosabban érinti mindez, hiszen náluk alacsony felvásárlási árakról és drága takarmányköltségekről beszélhetünk. Lapunk kérdésére a vezető közölte, hogy 128 ezer hektár búzát és 18 ezer hektár ősziárpát vetettek megyénkben — jóformán ugyanannyit, mint az elmúlt évben. A vetések több mint fele jó, a kisebb része közepes minőségű. ■ D. Sz. Z. Papírmaion! makettje. A Mondi Business Paper Hungary Zrt. szolnoki gyárának a tárgyalójában maketteken mutatják be a papírgyártás történetét. Képünkön egy tizennyolcadik századi papírmalom merítőműhelye látható. Rákócziúj faluban a napokban lemondott a polgármester. Hivatalosan egészségügyi okok miatt. Ugyanakkor a településen már egy éve folyt a huzavona a faluvezető és a képviselő-testület nagyobbik fele között. Ám nem ez az egyetlen megyebeli kistelepülés, ahol a tavalyi választások óta forrnak az indulatok. Teleki József Rákócziújfaluban már nem először feszült egymásnak az ön- kormányzat és a polgármester. 1996-ban az akkori képviselők egyszer már megpróbálták hivatalából elmozdítani Kecskés Jánost. De a polgármestert nem sikerült lemondásra kényszeríte- niük. így aztán az önkormányzat feloszlatta önmagát. A huzavona azonban nem ártott meg a faluvezetőnek. Az új választást ugyanis megnyerte. Éppen úgy, mint azóta is mindegyiket. Legutóbb tavaly ősszel választották meg ismét. Ám ezúttal már az alakuló ülésen világossá vált, hogy nemigen tud együtt dolgozni a polgármester és a képviselők többsége. A faluvezető alpolgármester-jelöltjét elutasították a képviselők. Nem adták meg a hozzájárulásokat ahhoz, hogy Kecskés János a környező települések polgármestereihez hasonlóan a víz- és csatornaművek felügyelőbizottságának tagja lehessen. Később a költségvetés körül alakult ki vita. A képviselők úgy vélték, nincs belelátá- suk a pénzügyi dolgokba. Tavasszal az állítólagos sorozatos törvénysértésekre és összeférhetetlenségre hivatkozva a képviselők egy csoportja a polgármester megbízatásának megszüntetését kezdeményezte. Ettől kezdve azonban iszapbirkózás indult. Hol a képviselők, hol a jegyző hiányoztak, vagy éppen a polgármester rekesztette be idő előtt az ülést. Végül a köz- igazgatási hivatal lépett közbe, és hívta össze a testületet. A falu azonban nem csendesedett el. Távozott a jegyző, majd a polgár- mester ellen fegyelmit kezdeméIsmét bizalmat kaptak a faluvezetők többszőr is előfordult már, hogy a képviselők által megbuktatni akart polgármestert rendre újraválasztották a település lakói. így volt ez például Tiszajenőn. 1992-ben a képviselők úgy vélték, hogy Horthy Csaba alkalmatlan polgármesternek. Tiltakozásul le is mondtak mandátumukról. A polgármester azonban maradt. A 2000-res nagy árvíz után ismét a polgár- mester alkalmatlanságát vetette fel a képviselők egy csoportja. A hónapokig eltartó huzakodás során még az is felmerült, hog)'feloszlatja magát a testület. Ám ezt a képviselők közül sem mindenki támogatta. így maradt a testület és a polgármester is. Szelevényen az 1998-2002- es ciklusban a képviselők pénzügyi szabálytalanságok miatt jelentették fel az akkori polgármestert, Gálos Lászlót. A nyomozás, a bírósági eljárás évekig elhúzódott, 2002- ben azonban újraválasztották a faluvezetőt. Hosszas pereskedés végén aztán jogerős bírósági határozattal megszüntették a polgármester tisztségét, így 2005-ben időközi választást írtak ki. A sors, illetőleg a jog szeszélye folytán Gálos is harcba szállhatott a posztért, ám ekkor már másra szavazott a lakosság többsége. A bíróság dönt A jogszabályok szerint a polgármester megbízatása megszűnik akkor, ha például lemond a tisztségéről, vagy a képviselőtestület feloszlatja önmagát. A képviselők fegyelmi eljárást is indíthatnak a polgármester elten. Arra is van jogi lehetősége a testületnek, hogy sorozatos törvény- sértések miatt, annak megállapítása érdekében bírósághoz forduljon. A polgármester tisztségének megszüntetését ugyanis csak a bíróság mondhatja ki. Rákócziújfaluban Habara Sándorné volt az egyik önkormányzati képviselő, aki rendszeresen szót emelt a polgármester tevékenysége ellen nyezett a képviselők egy csoportja. Mindezen előzmények után aztán egészségügyi okokra hivatkozva lemondott a faluvezető. Tiszaderzsen is gyakorlatilag az önkormányzat tavalyi alakuló ülése óta áll a bál. A képviselők egy része még választási csalást is emlegetett. Az idei költségvetést csak megismételt szavazáson fogadta el a testület. Herédy Dezső harcedzett polgármesternek számít, hiszen egyszer már megesett, hogy idő előtt volt kénytelen új képviselő- testületet választani települése. A polgármester és Bóta Mihály jegyző között is 2003 óta tart a küzdelem. Bóta tavaly októberben fel is jelentette a faluvezetőt, a rendőrségtől az ügyészségen át az ombudszmanig szinte minden hivatal segítéségét kérve. A jegyző szerint ugyanis a falu- , vezető többek előtt kijelen tette: magnókat helyezett el több szobába, és tudja, hogy ki, mit beszél. Nagyréven viszont Burka István polgármester és Szabó Anita jegyző közösen vette fel a harcot tavasszal egyes képviselőtestületi tagok és néhány lakos ellen. A helyiek többek között azért hibáztatták a polgármestert, mert a választási kampányban beígért bentlakásos idősotthon nem épült meg, s szerintük a testületi tagok által a falu fejlesztésére felajánlott tiszteletdíjakat haszontalan dolgokra fordították. A falu vezetőinek fejére olvasták, hogy állítólag a bélés árvízkárokra kapott állami támogatás összegéből 800 ezer forintot törvénytelenül másra költöttek el, és a beruházásoknál a „Burka-Szabó” páros kedvenc vállalkozását részesítették rendre előnyben. A polgármester és a jegyző értetlenül fogadták a vádakat. Szerintük látványos fejlesztések zajlottak a településen. Tószegen 2008. február 10-én lesz időközi választás. Papp István polgármester idén november közepén mondott le. Elhatározását elsősorban az utóbbi időben megromlott egészségi állapota indokolta. Súlyos betegségen és komoly műtéten, illetve rehabilitációs időszakon esett át, az elmúlt fél évet betegállományban töltötte. Papp István egyébként egyike a legtöbbször megválasztott települési irányítóknak megyénkben. A tószegiektől először huszonkét esztendeje, még tanácselnökként kapott bizalmat, azóta ötször erősítették meg pozíciójában. A polgármester meglehetősen nehéz helyzetet hagyott Tiszaderzsen dr. Bóta Mihály jegyző már 2003 óta küzd a polgármesterrel maga mögött. Nem rég még az a hír is felröppent a faluban, hogy a pedagógusok nem kapják meg fizetésüket. A bérükhöz ugyan mindenki hozzájutott, ám tény, az önkormányzat a csőd szélén táncolt. A 2002-ben befejeződött szennyvízcsatorna-építés kapcsán ugyanis elszámolási vita támadt Tószeg és Tiszavárkony között. Mindennek nyomán az APEH késedelmi pótlék címén előbb közel ötmillió forintot emelt le Tószeg számlájáról, majd 141 millió forintra nyújtott be inkasszót. A napokban azonban sikerült egyezségre jutnia a két településnek, és az APEH is feloldotta a tószegi helyhatóság pénzforgalmát korlátozó intézkedést. Időközi választással indul a következő év Pusztamonostoron is. Azután, hogy október közepén rendkívüli testületi ülésen feloszlatta magát a képviselő- testület, a választási törvénynek megfelelően a helyi választási bizottság 2008. január 13-ra tűzte ki az voksolás időpontját. Sőregi János volt polgármester az időközi választáson is szeretne harcba indulni a tisztségért. MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. DECEMBER 18., KEDD viták Idén több polgármester széke is megingott, volt, aki egészségügyi okok miatt mondott le JÖNNEK, MENNEK, IDŐNKÉNT MARADNAK