Új Néplap, 2007. december (18. évfolyam, 281-303. szám)

2007-12-12 / 289. szám

6 HÍRSÁV A liszt 58 százalékkal drágult egy év alatt novemberben összességé­ben 7,1 százalékkal halad­ták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisz­tikai Hivatal. Tizenkét hónap alatt a liszt ára 58,4 százalékkal, az étolajé 30 százalékkal, a tojásé 23 százalékkal, a kenyéré pe­dig 21,5 százalékkal nőtt. Negyvenhárommilliós versenyhivatali bírság A gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 43 millió fo­rint bírságot szabott ki a Navi-Gate Kft.-re. A hivatal közleménye szerint a társa­ság és a viszonteladók kö­zötti szerződésekben az I-Go és Garmin navigációs rendszerekre ajánlott fo­gyasztói árak a valóságban fix árként érvényesültek. Ismét lehet játékból költségvetést tervezni AZ IDÉN IS kipróbálhatják a költségvetés tervezését az in­ternetezők az egy hete indult www.koltsegvetes2008.hu honlapon. A játékban min­denki eldöntheti, mennyit adna például egészségügyre vagy családtámogatásra a jövő évi államháztartási ki­adások egy főre jutó havi 112 990 forintjából. A Hírsávot a Pa Himy támogatja. A BUX-index 2007. december 11-én I ^ — Nyitóérték: 26 834 Zaroertek: 26663 pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.12.11. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás {%) Millió Ft Econet 210 + 0,96 111 Pannonplast 1440 + 0,63 22 Richter 40 000 + 0,50 3 326 Genesis 2398 + 0,33 15 Egis 20100 + 0,25 285 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) MilliéÉt Orco 22 820-1,95 113 OTP 8970-0,99 11847 Synergon 1790-0,83 131 MTelekom 924-0,65 645 FHB 1640 00 T—i o 20 3 26 755 A BUX-index az elmúlt napokban 27 400 27 000 26 600 / 26200 25 943 _fy/z6430 25800 y) 26023 25400 ................................... 25 000 25 323 25398 24 600 P%" 12.03 12.04 12.05 12.06 12.07 12.10 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 11-én. €/Ft $/Ft €/$ f í — 251,75 171,13 1,47 +0,07 Ft-0,93 FI Ocent GAZDASÁG : 2007. DECEMBER 12., SZERDA a———M——Bi——i KERESSE A JELET! A LÓGÓVAL MEGJELÖLT AUTÓKRA MOST EXTRA KEDVEZMÉNY. RÉSZLETEK A MÁRKAKERESKEDÉSEINKBEN ÉS A WWW.CITROEN.HU OLDALON. I CITROEN Az ajánlatok az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. december l-jétől a készlet erejéig, de legkésőbb 2007. december 31-ig bezárólag; a természetes személyek által leadott ügyfélmegrendelés'ekre vonatkozóan. Az. akciós ajánlatok más ked vezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és a2 ÁFÁ-t tartalmazzák. BODEX SZERVIZ KFT. 5000 Szolnok, Thököly út-Városkapu Tel.: 56/512-744 CITROEN TRUKA 5100 Jászberény, Nagykátai út 4/A Tel.: 57/406-906, 503-790 CITROEN0 El SEM TUDJA KÉPZELNI, Ml MINDENT TEHET ÖNÉRT A CITROEN Vacsora és bor csomagban karácsony Megfelelően be kell bugyolálni az ajándékokat Csomagolási tudnivalók, bosszúságmegelőző praktikák Ruhaneműt megkötés nélkül bele lehet tenni a dobozba, a könyveket érdemes papírba becsoma­golni. A borosüveget célszerű kemény műanyag tartóba csomagolni vagy hullámpapírba tekerni. A CD-k csomagolásához méretre szabott dobozokat érdemes használni, vagy körbe kell tekerni védőborí­tással. Készpénzt és ékszert csak az érték feltüntetése mellett lehet küldeni. A posta a feltüntetett értéket téríti, ha esetleg elveszik a csomag. FORRÁS; EUROPRESS-GYÜJTÉS , , .....^KES3ESSI Ti los 8 centiméternél hosszabb pengéjű ollót vagy kést küldeni. Nem lehet a postán feladni gyúlékony anyagot tartalmazó spray-t, öngyújtót, illetve fegyvert, de mégfegyverután- sem. .........JÉEKBEBE1 Ny ers, fagyasztott vagy kész élelmiszertermékeket is fel lehet adni csomagban. Figyelembe kell viszont venni, hogy a posta nem tudja garantálni a megfelelő hőmérsékletet. A romlandó ételeket légmentesen, nedvszívó anyagok közé kell csomagolni. EUROPRESS-GRAFIKA A jövő hét elején érdemes postázni a karácsonyi csomagokat ahhoz, hogy biztosan megérkezzenek az ünnepekig. Érdemes előre tájékozódni, mit és mennyiért lehet feladni. Hampl Márta Érdemes időben összekészíte­niük a csomagjaikat azoknak, akik a postán keresztül szeret- nék eljuttatni ajándékaikat távol élő rokonaiknak. A hagyomá­nyos csomagokat legkésőbb de­cember 20-án postázni kell ah­hoz, hogy az ünnepre megérkez­zenek - figyelmeztet Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivő­je. Akár két napon túli kézbesí­tési határidővel is számolniuk kell a feladóknak. Hagyományos küldeményként legfeljebb húsz­kilós csomagot lehet feladni, amiért belföldön 730 forintot kell fizetni. Az utolsó pillanatban kap­kodok magasabb díjért gyorsabb kézbesítést is választhatnak. Azt is meg lehet határozni, hogy a címzett munkaidőben, vagy azt követően kapja meg a csomagot. A feladó SMS-ben vagy e-maüben értesülhet arról, mikor kézbesí­tették a küldeményét. Élelmiszert szinte korlátlanul lehet küldeni. Még nyers húst, sőt fagyasztott terméket is fel le­het adni a postán fóliában, nedv­szívó rétegek közé tekerve. A feladó felelőssége, hogy az ajándéknak megfelelő csomago­lást válasszon. Az üveg- és por­celántárgyakat, valamint más tö­rékeny tárgyakat fém, fa, mű­Gyorsposta az utolsó pillanatban kapkodóknak TÖBB FUTÁRCÉG közül válogat­hat, akinek az ünnepi kapko­dásban nem sikerül eljutnia a postára. Mint ahogy azt Kuszmann Mónika, a Szürke Farkas Futárszolgálat vezér­igazgató-helyettese lapunknak elmondta, cégüknél mindig van ügyeletes, aki éjjel-nappal fogadja a beérkező megrende­léseket. Az árak a küldemény térfogatától ßggnek. A Byrex Belföldi Futár Expressnél akár december 22-én is fel lehet ad­ni a csomagokat Vidékről Bu­dapestre 2000forinttól akár 26 300forintig is rúghat a kéz­besítés ára. A Sprinter Futár- szolgálatnál a kézbesítés idejé­től és a csomag súlyától fiig- gően minimum 1050, maxi­mum 3900forintot kell fizetni. anyag vagy erős kartondobozba kell csomagolni. Folyadékokat, olajokat és könnyen olvadó zsi­radékokat légmentesen zárt tar­tályba kell elhelyezni, majd azt fémből, fából, tartós műanyag­ból vagy hullámpapír lemezből készült burkolatba kell tenni. Ha a kézbesítéskor sérülést ta­pasztal az átvevő, akkor még a postás jelenlétében nyissa ki a csomagot, majd jelentse az ügy­félszolgálatnak az esetet. A Ma­gyar Posta nem világítja át a kül­deményeket, hanem szúrópró­baszerű ellenőrzéseket végez. Értesítik a címzettet, ha felbon­tották a csomagot. A DHL minden külföldre kül­dött csomagot szigorúan ellen­őriz. Tiltott árunak minősül egyebek között a régiség, a lő­fegyver, az emberi szerv, az em­beri maradvány, az átruházható értékpapír, a készpénz, valamint az ékszer is. HIRDETÉS Gyűjtődoboz kell jövőre a matricabizonylatoknak Január l-jétől megszűnik a papír alapú sztrádamatrica, az autópá­lyákon közlekedők csak bizony­latot kapnak arról, hogy megfi­zették az úthasználati díjat - hív­ta fel a figyelmet tegnapi sajtó- közleményében az Állami Autó­pálya Kezelő (ÁAK) Zrt. Továbbra is több­féle lehetőség közül lehet választani: az ÁAK Zrt. ügyfélszol­gálati irodáiban és kijelölt árusítóhe­lyein, a szerződött viszonteladóknál, benzinkutaknál, valamint SMS-ben és interneten is lehet vásárolni. Az értékesítési pon­tok folyamatosan állnak át az új rendszerre, ezért egyes vi­szonteladóknál már december­ben előfordulhat, hogy a vásár­ló csak bizonylatot kap, matri­cát nem. A jövőben még nagyobb jelen­tősége lesz annak, hogy a vásár­lók még a hitelesítés előtt ellen­őrizzék, helytállóak-e az adatok. A személyesen vásárlók az alá­írásukkal, a telefonos, internetes vevők pedig a válaszüzenetük­kel igazolják az adatok (rend­szám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét. Nagyon fontos tudni, hogy a vásárlásról kapott elismervényt, illetve a te­lefonon vagy e-maüben érkezett nyugtázó üzenetet az érvényes­ség utolsó napjától számított egy évig meg kell majd őriz­ni. A pótdíjfizetési felszólításokat to­vábbra is 60 napon belül postáznia kell az ÁAK-nak. Továbbra is rendszám alapján ellenőrzi az AAK az úthasznála­ti jogosultságot, amit már a díj­köteles autópálya-szakaszokra felhajtás előtt - visszaigazoltan - meg kell vásárolni. A papír alapú matrica meg­szüntetésével éves szinten csaknem 250 millió forint nyom­dai és terjesztési költséget lehet megspórolni. A felszabaduló ősz- szeget a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ útfejlesz­tésekre és üzemeltetésre fordít­ja majd. ■ Z. H. ■ Egy évig meg kell őrizni a sztrádadíjról kapott bizonyla­tot, üzenetet vagy e-mailt. DERMESZTŐÉN JÓ TÉLI AJÁNLATOK AKCIÓS MODELLJEINKRE! CITROEN BERLINGO 2 450 OOO ír mi CITROEN XSARA PICASSO 3 390 000 t m CITROEN C4 PICASSO klímával 4 690 OOO n-röt CITROEN GRAND C4 PICASSO klímával 4 99Ö ÖÜO ét-tói. Tudni kell' kitől kérjünk jó tanácsot HATÓSÁGI FELADATOK Olva­sónk háborog, hogy a Nem­zeti Fogyasztóvédelmi Ható­ság nem foglalkozott a prob­lémájával. Holott, mint kide­rült, a hatóságnak nem volt feladata az adott ügyben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) nem az a feladata, hogy minden egyes egyéni panaszos ügyet meg­oldjon. Van ugyan panasz­irodájuk, ahol felvilágosítást adnak, hogy egy-egy problé­mával a vásárló hová fordul­jon. Sokan azonban nem is próbálkoznak itt, hanem dü­hösen elfordulnak a fogyasz­tóvédelemtől. Úgy érzik, a hatóság nem törődik velük. Nem erről van szó. Az NFH feladata például ellenőrizni, hogy feltüntette-e az árakat az eladó, vagy pontosan mér-e a kereskedő, szabályo­san kitették-e a vásárlók könyvét, és ha valaki bejegy­zi a panaszát, válaszolnak-e rá 30 napon belül. A hatóság vizsgálja emellett, hogy sze- repel-e a jótállás az arra kö­teles termékeken, van-e ma­gyar nyelvű használati út­mutató, nem forgalmaznak-e olyan cikket, amelynek ke­reskedelme nem engedélye­zett. A hatóság azt is ellenőr­zi, hogy az üzlettulajdonos végezheti-e az adott tevé­kenységet. Az említett ese­tekben vizsgálja meg a vá­sárlók panaszait. Ellenben az NFH-nak nincs jogosítványa minőségi prob­lémák megoldására. Azok­ban az üzlet és a vásárló kö­zött van vita, a panaszos a békéltető testülettől kérhet segítséget, vagy a bíróság­hoz fordulhat. ■ Rados Virág KÉRJÜK, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu

Next

/
Thumbnails
Contents