Új Néplap, 2007. december (18. évfolyam, 281-303. szám)

2007-12-11 / 288. szám

KOZELET HÍRSÁV Horváth: nem készülünk vészforgatókönywel nem készült vészforgató- könyv, mert a kormány bízik abban, hogy az egész­ségbiztosítási törvény mó­dosító javaslatainak keddi szavazásán a kormánypárti képviselők igennel fognak szavazni - mondta Horváth Ágnes. Az egészségügyi tár­ca vezetője közölte: a koalí­ciós pártok olyan középútig jutottak, amely mindkét fél számára elfogadható. Budapesten demonstrált az Amnesty International A ROMA GYEREKEK Szlovák oktatásbeli diszkriminálása, pakisztáni jogsértések, a guantánamói foglyok hely­zete ellen is demonstrált az Amnesty International teg­nap Budapesten. Az Erzsé­bet téren felállított sátor előtt globáüs emberi jogi problémákra és jog­sértésekre próbálták fel­hívni a figyelmet. Akcióban az aktivisták ' Nem egyeztek meg Koszovóról a visegrádiak NEM EGYEZTEK MEG KOSZOVÓ kérdésében a visegrádi mi­niszterelnökök hétfői ostra- vai csúcsértekezletén. Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő reméli, hamaro­san sikerül közös európai megoldást találni a kérdés­ben. Robert Fico szlovák kormányfő hangsúlyozta: Pozsony egy esetlegesen egyoldalúan kikiáltott Koszovó önállóságát nem hajlandó elfogadni. Sólyom levélben válaszol a Magyar Gárda-ügyre sólyom László köztársasági elnök hamarosan levélben válaszol Kállai Ernő levelé­re, amelyben a kisebbségi ombudsman arra kérte az államfőt, fejtse ki álláspont­ját a Magyar Gárdával kap­csolatban - közölte Kumin Ferenc hivatalvezető. A gár­da Tatárszentgyörgyön vasárnap saját megfogal­mazása szerint a „cigány­bűnözés” ellen tüntetett. Jogellenes elbocsátás: pert nyert Szász Károly pert nyert Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Álla­mi Felügyeletének (PSZÁF) egykori elnöke Draskovics Tibor volt pénzügyminisz­terrel szemben. A tegnapi jogerős ítélet kimondja: Szászt jogellenesen távolí­tották el a hivatal éléről. A leváltott vezetőt anyagi kárpótlás is megilleti. Célegyenesben a népszavazás? parlament A kormánykoalíció két pártja máris az ellenkampányra készül , , .. i Frakcióvezetők egymás között. Navracsics Tibor (Fidesz) és Lendvai Ildikó (MSZP) „egyeztet” a szünetben Az Országgyűlés elé került tegnap a népszavazás ügye. Az Alkotmánybíróság újabb kérdéseknek adott hétfőn zöld utat. Tibay Gábor Bejelentették tegnap az Ország- gyűlésben, hogy az Országos Vá­lasztási Bizottság (OVB) hitelesí­tette a vizitdíjról, a kórházi napi­díjról és a tandíjról szóló népsza­vazási kérdésekhez gyűjtött alá­írásokat. Szili Katalin házelnök azt mondta: a házbizottság csü­törtöki ülésén tárgyalják meg, mi­kor kerül majd napirendre a ja­vaslat. A Fidesz azt szeremé, ha még a téli ülésszakon, azaz de­cember 17-én döntene erről a par- | lament. Az előzményekről: a parlament elé végre azért kerülhetett a nép­szavazás, mert a Legfelsőbb Bíró­ság (LB) tegnap további négy, az aktus útjában álló, az OVB hitele­sítő döntését támadó kifogást uta­sított el - egyet már pénteken ki­lőtt a testület A Fidesz időközben Rytkó Emíliát, az Országos Vá­lasztási Iroda (OVI) vezetőjét tá­madta, mondván: Rytkó szomba­ton,‘a kifogások beérkezésének napján nem küldte azokat tovább az LB-nek, holott a törvény erre kötelezné. Rytkót tegnap a Ház­ban Újhelyi István, az önkor­mányzati tárca államtitkára véd­te meg: mint mondta, az OVI to­vábbította volna a kifogásokat, de az LB szombaton nem tartott ügyeletet, így erre csak hétfőn ke­rülhetett sor. Deutsch-Für Tamás (Fidesz) szerint az államtitkár nem mondott igazat. Az ellenzéki párt amúgy a par­lament előtt kérdezte volna az OVI vezetőjét a késlekedés oká­ról, de ezt az Országgyűlés alkot­mányügyi bizottságának kor­mánypárti többsége tegnap nem tartotta szükségesnek. A parla­ment bár az alkotmány üyen irá­nyú módosításához tegnap nem járult hozzá, este mégis elfogad­ta azt az egyszerű többséget igénylő fideszes módosító javasla­tot, mely szerint az ügydöntő nép­szavazás eredménye három évig köti az Országgyűlést: vagyis a Ház nem hozhat a választók több­ségének akaratával ellentétes tar­talmú törvényt. Ugyancsak elfo­gadták azt, hogy sikeres népsza­vazás esetén három évig nem le­het ugyanabban a témában refe­rendumot tartani. Jövő héten zárószavazás lesz a fentiekről. ■ A gyógyszerek patikai árusításáról szóló mindkét kérdésben gyűlhetnek az aláírások. Az Alkotmánybíróság maga is hozzájárult tegnap a népszavazá­si hírfolyam erősítéséhez: a testü­let elutasította az OVB patikalibe­ralizációval kapcsolatos döntéseit megtámadó kifogásokat, így a Fi- desz-KDNP gyűjtheti az aláírá­sokat arról a kérdésről, maradja­nak-e a gyógyszerek a patikák­ban. Az Ab ugyanakkor átenged­te Kálmán László nyelvész ugyan­ezzel kapcsolatos ellenkérését is. A kormánypártok már ké­szülnek az ellenkampányra. Az MSZP Szigetvári Viktor, a párt 2006-os választási kampány- főnökének cégét bízta meg a felké­szüléssel. Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke azt közölte: a párt bejegyeztette a népszavazás 2008.hu interneteimet. Van egy nagy dobásunk! Szeretné’ ötvözni a rövid és hosszú távú megtakarítások kedvező hozamot elérni? Az Erste Duett Extra Megtakarítás fele részben 3 hónapos isnfl I? I eippfeit?FSzeretne bjffis jő betétből, felé részb< Erste Ingatlan Alap befektetési jegyből áll; már 1 000 000 Ft-től gérhető. Az é\Mp% al kamaton felül még évi 3% kamatprémium is elérhető Erste hi^fertya haszná latá/iseté! * A megtakarítás igénybevételének feltétele, hogy a lekötni kívánt betéti összegn^S^^lévő ügyfeleink és®ben. ll alább 10%-a, új ügyfelek esetében a teljes összege Erste Bankon és Erste Befekteteffilft-n kívüli forrásbdSP^mazzl A betéti rész az első kamatperiódus után az aktuális Hirdetményben szereplő standard 3 havi ismétloff vonatkozó kamattal kerül ismételten lekötésre. A betét részletes szerződési feitételeflHKaldnos Szerződéiig! az aktuális kondíciót, valamint a kamatprémiumhoz szükséges hitelkártya hasznáíW^^etes szabályait ; hatályos Hirdetmény tartalmazza. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Tájé|öztátója az ERS| ZRT-nél (tev. e. szám 111/75.005-19/2002) és az ERSTE BANK HUNGARY NYRT. (tevi e|Éj|m: 1-2061, tában rendelkezésre áll, melyeket befektetési döntése meghozatala előtt kérjük, figyeT^Pen olvass! el és tájékozódjon a befektetési jegyek forgalmazásának és tartásának aktuális díjain mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, díjait, az abból származó esetleges károkat, ä'hirdetés nt„, minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak Ajánlatunk visszavonásig érvényes. www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 Tökéletes telitalálat Erste Duett Extra Megtakarítás kamata évi 8+3o/ az első kamat- ^ periódusban EBKM; %36-í1630 ERSTES BEFEKTETÉSI ZRT. ERSTEÉ Értjük egymást. Majd hatszázezer személy jogviszonya tisztázódott Év eleje óta mintegy 600 ezer ember egészségügyi ellátásra jogosító jogviszonya tisztázó­dott az eredetileg 1,088 millió tisztázatlanból. Körülbelül 470 ezren vannak azok, akiknek a jogviszonya továbbra is rende­zetlen - mondta el Farkasinszki Ildikó, az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) fő­osztályvezetője tegnap. Az áprilisban kezdődött ellen­őrzések során az OEP 700 ezer személynek küldött olyan leve­let, amelyben figyelmeztette a címzetteket, hogy az egészség- ügyi ellátásra jogosító jogviszo­nyuk nem rendezett. Ebből ed­dig 247 ezer visszaérkező vá­laszt dolgoztak fel, s ezek 17 szá­zalékában, mintegy 42 ezer eset­ben ismerték el a címzettek, hogy nincs érvényes biztosítá­suk. 205 ezren vitatták a rende­zetlenséget, amely 147 ezer fő esetében már rendeződött. A hiányosság adódhatott abból, hogy a munkaadó nem tett ele­get bejelentési kötelezettségé­nek vagy nem volt az OEP előtt egyértelmű, hogy a nem dolgozók milyen jogcím alapján - nyug­díjasok, gyesen, gyeden lévők - jogosultak ellátásra. ■ M. L. Nem nyomoz az ügyészség tovább a Zsanett-ügyben Megszüntette tegnap a Múzeum körúti erőszakkal meggyanúsí­tott rendőrök elleni nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség, így nem emelnek vádat a Zsanett- ügyben. A vesztegetés esetében bizonyítottság híján, az erőszakos közösülés ügyében bűncselek­mény hiányában szüntették meg az eljárást. „Korai még arról beszélni, hogy a korábbi gyanúsítottak pe­relni fogják-e az államot, a rend­őrséget vagy a feljelentést tevő E. Zsanettet” - mondta el lapunk­nak dr. Magyar György, az egyik rendőr védője. A sértett még pa­nasszal élhet a döntés ellen, ez esetben pótmagánvád indulhat, amelyben Zsanettnek és ügyvéd­jének kell bizonyítania azt, amit az ügyészségnek nem sikerült. Az ügyvéd szavaiból azonban ar­ra következtethetünk, hogy jogi és anyagi elégtételt kívánnak ven­ni, ugyanis dr. Magyar György szerint az alapfizetésüknek mind­össze a felével kellett beérniük fel­függesztésük idejére a „durván meggyalázott” rendőröknek. Mint ismert: E. Zsanett állítása szerint májusban, egy éjjeli köz­úti igazoltatás után öt rendőr egy kihalt mellékutcába vitte őt, majd ketten meg is erőszakolták az egyenruhások közül. ■ Maros L. Vlagyimir Putyin elnök pártja, az Egységes Oroszország és további három párt Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettest javasolta hétfőn

Next

/
Thumbnails
Contents