Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-29 / 278. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR MN NMNM * •nmmur —• • .1 ¥«\ • r - ’ <S • * • ' 1 * .m Adventi szavaló- és zsoltáréneklő versenyt rendeznek november 30-án, pénteken a Kunhegyesi Református Általános Iskolában. Az immár ötödik alkalommal meghirdetett megméretésre a nagykunsági egyházmegye refor­mátus oktatási intézményeiből összesen kilencvenkettő gyer­mek nevezett be. pa Mezőtúr ingatlanok a város árverésen értékesíti több önkor­mányzati tulajdonban lévő ingat­lanját. Egy másik ingatlan értéke­sítésére pedig a város vezetése pályázatot ír ki. kz Nagykörű ÜNNEPELTEK Névna­pi ünnepséget rendezett a helyi nyugdíjasklub. A mintegy ötven- hét résztvevő finom ebéd után nótázott és táncolt. A nyugdíja­sok egyébként már a karácsonyi ünnepségre is készülnek. A de­cember 18-ai találkozón minden tagot ajándékkal lepnek meg. rá Szajol ELSODORTA Szerdán hajnali három óra ötven perc körüli időben a Szajoli vasúti hídon egy mozdony elsodorta a szolgálatban lévő hídőrt. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi a helyszínen életét vesztette, mrfk Szolnok AJÁNDÉKOZÁS A Város vezetésének anyagi támogatásá­val, a Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete ajándék- csomagokat adott át a szolnoki nyugdíjaskluboknak tegnap dél­előtt a Civil Házban. A csomago­kat az egyesület évzáró rendez­vényén vették át az érintettek, bb Tiszaföldvár gyűjtők Új szelek­tív hulladékgyűjtő szigeteket ala­kítottak ki több helyen a város­ban. Ezek különféle válogatott hulladék — papír, műanyag fla­kon, színes és fehér üveg — befo­gadására alkalmasak, ürítésük­ről az önkormányzat gondosko­dik. Az ezzel kapcsolatban felme­rülő költségeket a város fizeti, rá T örökszen tin iklós elbírálták A városban elbírálták a tanulmá­nyi ösztöndíj elnyerésére benyúj­tott pályázatokat. Az önkormány­zattól összesen tizenegy — négy, felsőfokú tanulmányait most kez­dő, illetve hét felsőbb éves — di­ák kap majd tanulmányi hozzájá­rulást. A nyertes fiatalok össze­sen tíz hónapon keresztül havon­ta tizenötezer forint támogatás­ban részesülnek ilyen módon, ng JEGYZIET TELEKI JÓZSEF Miként előzhető meg vajon a tanteremi rendbontás? Szakemberek szerint kevés eszköz van a tanárok kezében. Felvételünk illusztráció. Az iskolában a diák az úr? fegyelmezés Alig vannak eszközök a pedagógusok kezében Vajon mit tehetnek a pe­dagógusok egy iskolai rendbontás megakadályo­zására? A válasz nem egyszerű, hiszen kevés eszköz van erre a pedagó­gusok kezében. Négyesi Ildikó- Mióta betiltották a kormost, át­estünk a ló túlsó oldalára. Szin­te eltörpülnek a számon kérhe­tő kötelezettségek a diákok jogai mellett. Utóbbiakkal a gyerekek és szüleik mostanában nagyon is tisztában vannak - mondta egy általános iskolai tanító. A törvény tiltja, hogy a taná­rok rossz jegyet adjanak vagy ki- küldjék a gyerekeket óráról a helytelen viselkedés miatt. Ke­vés eszköz van a pedagógusok kezében, mellyel fegyelmezni tudják a diákokat.- Szükség van megfelelő kiál­lásra ahhoz, hogy tiszteljenek a tanulók - mondta Szabó Miklós, aki közel kétméteres, mázsa kö­rüli magyartanár. - Tapasztal­tam, hogy a gyengébb fizikumú kolléganőimre nem hallgatnak annyira a diákok, mint rám. A diákok között azért akadnak olyanok, akik sok rosszaságot el­követnek az órákon. A szolnoki Gál Bettina ugyan nem tartozik közéjük, de iskolájában több ilyen tanuló is volt.- A tavalyi nyolcadikosok szá­mos csínytevést elkövettek. Az egyik gyerek eltörte a másik uj­ját, leveleztek órán, kitépték a tankönyvből az aznap tanult anyagot. Bettina emlékei szerint ők szaktanárit és igazgatói figyel­meztetést kaptak. S nem lehet­tek ott az év végi banketten sem.- A fiam most elsős. Gyakran csúfolják, csúnyán beszélnek ve­le - panaszolta a szolnoki Bara­bás Beáta. - A múltkor azért ka­pott fekete pontot a gyermekem, mert rondább szót mondott tár­sánál. Nem tudom, ettől szebben beszélnek-e majd a gyerekek. Gábor, egy fiatal szolnoki apu­ka teljesen megérti a pedagóguso­kat. Mint elmondta, felesége alsó tagozaton tanít. Látja, mekkota gondban vannak a tanárok, ami­kor például az éppen összevere­kedni akaró gyerekeket próbálják szétválasztani. Akadt olyan diák, aki megfenyegette pedagógusát, hogy feljelenti, ha hozzányúl.- Az első világháborút köve­tően jelentek meg a nők a peda­góguspályán. A hatvanas évek­től kezdve rohamosan csökkent a férfi pedagógusok száma - me­sélte a szolnoki nyugdíjas tanító, Derzsi Albin. Azt is hozzátette, a nők szerinte engedékenyebbek, ezért nem hallgatnak rájuk any- nyira a gyerekek. Kedvezményekkel elérhető a fegyelem szilágyi Zsuzsanna alsó osz­tályos tanítónő. Elmondása szerint neki soha nincs prob­lémája az osztályával. Nem kell őket fegyelmezni, mert különféle kedvezményekkel sok mindent el lehet érni ná­luk. Napközi otthonos osztály­ban tanít, így délutánonként is együtt vannak. Igyekszik hatni az eszükre. Minél ha­marabb megtanulják a leckét, annál hamarabb mehetnek játszani. A szakemberek szerint a gye­rekek jogait szabályozza a köz­oktatási törvény. A tanulóknak lehetőségük van arra, hogy meg­ismerjék a tartalmát. Még fóru­mokat is tartanak nekik.- A jó pedagógusnak nincs szüksége testi fenyítésre. Érde­keltté kell tenni a gyereket az órai munkában. Akkor biztosan nem lesz velük probléma — fo­galmazott egy lapunk által meg­kérdezett szakember. Ezekhez azonban új pedagó­giai módszertanra lenne szük­ség. A minősítés helyett fejlesz­tő értékelést kelle­ne a gyerek munkájáról adni. A legtöbb diáknál azért nincs nevelési probléma A MUNKAHELYTEREMTÉS egy város, egy térség fejlődésnek talán a legsarkalatosabb pontja. Hiszen ha biztosított a tisztes megélhetés, akkor onnan aligha kívánkoznak el az emberei«;. Az adók ré­vén pedig még az önkor­mányzat kasszájába is több jut, amellyel otthonosabbá is tehető egy település. a befektetőkért folyó ver­senyben azonban eddig nem •álltunk nyerésre a megyé­ben. Az 1990-es évek elején a nagy cégek az ország nyu­gati részében igyekeztek megvetni a lá bukat. Később pedig átléptek rajtunk a ke­let felé induló befektetők, így már nemcsak Székesfe­hérvárral, Debrecennel, vagy Nyíregyházával kell versengenünk, hanem a kör­nyező országok nagyvárosai­val is. Az erőfeszítéseket pe­dig egy pillámat alatt semmi­vé teheti akár egy uniós sza­bályváltozás is. Bizonyság erre a szolnoki cukorgyár bezárása is. A vállalkozások mostanság azonban nem csak mennek. Nemrég dőlt el, Szolnokon áll meg a Stadler-vonat. A spanyol Segura pedig most kezdi üzeme építését. Sőt már a kína iák is errefelé ka­csingatnak . Reméljük, ez végre azt jelenti, hogy las­san beérik a hosszú évek munkájának gyümölcse. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! vele ;meny@szolj on .hu tiszaföldvár Farkas Imre or­szággyűlési képviselő tájékoz­tatót és fogadóórát tart holnap délután őt órától a Homoki Ál­talános 1 skolában. jászlad ány A képviselő- testület kihelyezett ülést tart ma délu tán kettő órától a szoci­ális otthon társalgótermében (Kossuth L. út 106.). ■ Verseny a befektetőkért Megkérdeztük olvasóinkat Van elég joga a tanárnak a fegyelmezéshez? nagy László, Túrkeve:- Szerintem ma már a taná­roknak semmilyen joguk nincs a fegyelmezésre az iskolában. Egyetlen lehetőségnek maradt, a szép szó és a meggyőzés. Az én gyerekkoromban egy jókor jött nyakleves nagyobb haté­konyságú volt, mint ma az írásbeli figyelmeztető, mégsem fordult egy szülő sem ombuds­manhoz. őrös istván, Karcag:- Korábban dolgoztam tanár­ként, így tapasztalatból mon­dom, nincs. A gyerekek félel­metesen tudatában vannak a jogaiknak, de a kötelességük­nek már kevésbé. Ha erélye­sebben szól valakire az órán a tanár, ezt telefonnal rögzítik is, s van amikor a szülő is tá­madólag lép fel a tanáiral szemben. KISSNÉ SZILÁGYI ERIKA, Szol- nok - Úgy gondolom, hogy fegyelmezni van joga a peda­gógusoknak, testileg bántani viszont nincs. Különböző esz­közök állnak a tanárok ren­delkezésére ahhoz, hogy nevel­ni tudják a gyerekeket. Ilyen például a feketepont-osztás, az intő, de lényegében ide sorol­hatjuk az osztálykirándulás­ból való kizárást is. czakó Ferenc, Törökszentmik- lós: - Az én időmben még volt joga és tekintélye a tanárok­nak, a mai időkben ez már nem igazán van így. Az a véle­ményem, hogy egy kicsit lehet­nének szigorúbbak a pedagó­gusok, de persze csak azoknál a diákoknál, akik azt megér­demlik. Hiszen nem minden tanuló rossz magaviseletű, de aki az, azt nevelni kell. A kínaiak motorgyárat telepítenének Szolnokra A szocialisták most is csak mel­lébeszéltek, és nem léptek Szol­nok fejlődése érdekében. Szalay Ferenc polgármester tegnapi saj­tótájékoztatóján így kommentál­ta, hogy képviselőként a költség- vetéshez benyújtott egyetlen ja­vaslata sem kapta meg a parla­mentben a többség támogatását. A 4-es főút négysávosításával, a Damjanich felújításával és a szandaszőlősi elkerülő úttal kap­csolatos javaslatát a kormány- többség szavazta le. Eredményesnek nevezte kínai tárgyalásait. Három együttmű­ködési nyilatkozatot is aláírtak Shankxi tartománnyal, a térség egyik városával és egyetemével. Az utóbbi diákok és tanárok cse­réjéről iszol, míg a másik kettő a kulturá lis és a gazdasági kapcso­latokat fűzi szorosabbra. A pol­gármester szerint Szolnok első­sorban a környezetvédelem te­rén tue Ina segíteni a kínai part­nerein ek. De a tárgyalásokon szóba kerültek a logisztikai köz­pont á Ital kínált lehetőségek és egy kismotor-összeszerelő lete­lepítése is. Szalay Ferenc bejelentette, a műjég pálya működéséhez nyolc millió forinttal járul hozzá a vá­ros. Cserébe januártól az iskolák délelő« ttonként ismét térítésmen­tesen használhatják a pályát, a karácsonyi időszakban pedig minden gyermek ingyen korcso- lyázh at. ■ Teleki J.

Next

/
Thumbnails
Contents