Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-05 / 257. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 5., HÉTFŐ TISZA-TÓ Fáradhatatlanul dolgoznak a munkagépek a szennyvízelvezető csatorna és a tisztítómű építésén Tiszaroffon. A próbaüzem márciusban indul. Szó sincs az ígéretekről beruházás Nem a települések elvárásai voltak túlzottak Harminchármán bizonyították szakmai felkészültségüket A „Lépj egyet előre!” program keretében szerveztek falusi vendéglátó szakképzést Abád- szalókon. A tanfolyam 33 hallgatója falusi turizmus, vendéglátó-idegenforgalmi, gazdálkodási és vállalkozási, mezőgazdasági, illetve ételkészítési ismereteit bővíthette. A résztvevők számára a tanultak nem voltak teljesen ismeretlenek, hiszen mindegyikük falusi vendéglátással foglalkozik Abádszalókon, Tisza- burán, Kunhegyesen vagy Ti- szaderzsen. A tanfolyam révén azonban a már meglévő gyakorlatukhoz az elméleti alapokat is megszerezhették, és új szakmai fogásokat is elsajátíthattak. A képzés elméleti és gyakorlati vizsgával zárult. A tanfolyamot szervező Zolnainé Szabó Ibolya elmondta, hogy a szakmailag jól felkészült csoport kapott falusi vendéglátó szakmunkás-bizonyítványt. ■ 1 Már a jövő évi programokat tervezik Sikeres szezont tudhatnak maguk mögött az Abádszalóki Nyár programsorozatának szervezői. A minap a képviselő-testület elé került beszámolóból kiderül, hogy a rendezvényeknek körülbelül 64 ezer látogatója volt. A már megszokott koncertek mellett idén kompér-, illetve borfesztivállal és szüreti bállal, továbbá retro partival bővült az amúgy sem szegényes kínálat. A gyerekek körében nagy sikert arattak a „Banya Tanya” kézműves-foglalkozásai, és az előző évinél többen voltak kíváncsiak a Babamúzeum gyűjteményére is. A programszervezők már a következő, jubileumi esztendőre készülnek, hiszen 2008-ban ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Abádszalóki Nyár. A tervek szerint a hagyományos rendezvények mellett nagyobb hangsúlyt fektetnek a családi és gyermekprogramokra, és elképzelhető, hogy ismét beindul a kertmozi. ■ Tovább épül a csatorna- hálózat Tiszaroffon és Ti- szagyendán. A Vásárhelyi-tervben beígért egyéb jóléti szolgáltatásokról azonban ma már senki sem beszél. Pólyák Adrienn A két településen a Vásárhelyiterv biztosította lakossági jóléti szolgáltatások keretében, 100 százalékos állami támogatással kezdődött a csatornahálózat és a szennyvíztisztítómű kiépítése, utóbbi Tiszabura szennyvizét is befogadja majd. Az építkezés persze bosszúsággal is jár.- Az utak a csatornázás miatt Nem elég csak megépíteni, a csatornát karban is kell tartani meglehetősen rossz állapotban vannak, az úttest a csatornafejeknél több helyen be van szakadva - panaszolja egy üdülőtulajdonos. Egy helybeli lakos, Molnár Lajosné szerint ugyanakkor nem ennyire rossz a helyzet.- Előttünk rendesen befejezték a munkát. A beruházás történetében voltak egyéb buktatók is.- Az első ütem megvalósításakor gondot okozott, hogy az előző önkormányzat által tett téves jognyilatkozat folytán nem igényelhettük vissza az áfát, így 200 millió forint került ki a rendszerből. Ez a jognyilatkozat egyébként minden szűrőn átment — idézte fel a korábban történteket a gesztortelepülés, Tiszaroff polgármestere. Kamarás Zsolt hozzátette: szerencsére sikerült a kivitelezővel és a fejlesztési tanáccsal megegyezésre jutni a műszaki tartalom csökkentésében, a korábban elveszített forrásra pedig gyógyír a most rendelkezésre álló 105 millió forint, amelynek felhasználásával körülbelül 1200- 1500 méternyi csatorna épülhet meg. Ezzel Roffon elérik a 65, Tiszagyendán pedig a 60 százalékos lefedettséget. A szennyvíztisztítómű és a csatorna- hálózat próbaüzeme a tervek szerint jövő év márciusában indul. A munka azonban nem áll le, mivel Tiszaroff és Tiszagyen- da közösen kíván pályázni a Környezet és Energia Operatív Program támogatására mintegy 500 millió forint értékben. Eny- nyi pénz kell ahhoz, hogy a két településen valamennyi lakás rácsatlakozhasson a szennyvíz- hálózatra. A korábbi pályázattal ellentétben ehhez már önerőre is szükség van. Az elképzelések szerint a most készülő beruházás üzemeltetését koncesszióba adnák, a koncessziós díjat pedig a pályázati önerőre fordítanák — vázolta a jövőbeni elképzeléseket Tiszaroff első embere. Kamarás Zsolt hangsúlyozta, hogy a Vásárhelyi-terv megvalósításának 25 évre történő eltolásáról szóló közelmúltbeli hírek komoly gondot okoznak, mert ezzel a vésztározók kijelölésekor beígért, úgynevezett lakossági jóléti szolgáltatásoknak csak egy része valósul meg.- Abban, hogy itt szinte lakossági ellenállás nélkül történhetett meg a vésztározó területének kijelölése, az ottani földek átminősítése, a nyomvonalak kisajátítása, nagy szerepet játszott ez az ígérvény. Ma azonban már egyáltalán nem beszélünk a tájgazdálkodásról, a vidék megtartó erejének erősítéséről, amitől teljes lenne a Vásárhelyi-terv. Nem beszélünk az anyagkinyerő helyek utóhasznosításáról sem, ami további gazdálkodási, turisztikai, sportolási lehetőségeket rejthetne magában. A polgármester szerint nem állja meg a helyét az a kormányzati érvelés, hogy túlzottak lettek volna a Vásárhelyitervvel kapcsolatos társadalmi elvárások, ezeket ugyanis nem a települések fogalmazták meg. Kétszáznyolcvan képet küldtek be az alkotók megszületett az I. Tisza-ta- vi Fotópályázat eredménye. A Tisza-tó Turisztikai Portál felhívására 33 alkotó 280 képet küldött be. A háromtagú zsűri 33 alkotást talált kiállításra, illetve arra érdemesnek, hogy a Tisza-tavi kiadványokat illusztrálja. Jobb körülmények között sportolhatnak befejezéséhez közeledik a Kunhegyesi Általános Iskola Kossuth Tagintézménye tornatermének teljes belső felújítása. Faburkolatot kaptak az oldalfalak, kicserélték a padozatot, korszerűsítették a terem világítását, így most már jó körülmények között edzhet az iskola röplabdás diákolimpiái bajnokcsapata. A hónap végére elkészül a központ bővítése TISZAGYENDÁN a DÓZSa György út aszfaltozása már befejeződött, november végére pedig elkészül a család- segítő és gyermekjóléti központnak is helyet adó gondozási központ bővítése. Ugyancsak ebben a hónapban vis maior-támogatásból helyreállítják a településen a Gorkij úti belvízelvezető csatornát. Csomagok háromszáz rászoruló családnak tomajmonostora az EU élel- miszersegély programja keretében 2,1 tonna tartósélelmiszert kapott. Az egyebek között búzadarát, száraztésztát, vaníliás karikát tartalmazó 4-5 kilogrammos csomagokat mintegy 300 rászoruló család között osztották szét. Készek az ötletek a következő szezonra elkészült a Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projektiroda jövő évi marketingterve. 2008 a Vizek Éve lesz, ennek, valamint a tó 30. születésnapjának jegyében állították össze a szakemberek a tematikus programokat. A tervek szerint lesznek akciók a horgászturizmus, a vízparti üdülések és az egészségturizmus népszerűsítésére. Tiszabőn a végéhez közeledik a munka tiszaroff és Tiszagyenda mellett Tiszabő is részese a Vásárhe- lyi-terv támogatásával megmlósuló beruházásnak. A községben az első ütem 340 millió forintos forrásából lassan befejezik a belvizet elvezető csatornahálózat kiépítését. A most rendelkezésre álló 74 millió forintot eg}' belvíztározó tó kialakítására, valamint a település úthálózatának fejlesztésére fordítják. ■ Az elképzelések szerint a most készülő beruházás üzemeltetését koncesszióba adnák. Kistérségi szinten látják el a szociális feladatokat Fokozott rendőri jelenlét a Tisza-tavon ellenőrzés Az új kishajót is bevetik a tilosban halászók ellen A Tiszafüred Többcélú Kistérségi Társulás tagjai január elsejétől kistérségi szinten biztosítják a lakosság szociális ellátását, határozott legutóbbi ülésén a kistérségi tanács. A tiszaszentímrei székhellyel létrejövő új szociális szolgáltató központ önálló költségvetési szervezetként 12 településen szervezi majd a már jelenleg is működő ellátási formákat, így egyebek között az étkeztetést, az idősek nappali, illetve bentlakásos ellátását, a családsegítést. A szociális szolgáltatások kistérségi szintre emelésének szakmai és anyagi indokai egyaránt vannak. A legtöbb esetben az állami normatíva és a térítési díj nem fedezi a tényleges költségeket. Az ellátás közös megszervezése esetén viszont kiegészítő hozzájárulást kapnak a települések, amelyek összefogva a pályázatokon is nagyobb eséllyel indulhatnak többletforrások megszerzésére Az alapítók szándéka szerint mindez, valamint az egységes szakmai irányítás magasabb színvonalú ellátást eredményez. Hosszú távon pedig olyan, ma még nem elérhető szolgáltatások, mint például a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás megszervezése is elérhető közelségbe kerül a tiszafüredi többcélú kistérségi társulás települései számára. ■ A hagyományokhoz híven a Tisza-tó téli vízszintjének beállításával egyidőben fokozott ellenőrzést tart a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság. Csúr Péter rendőr őrnagy, a vízirendészet kiskörei őrsparancsnoka lapunknak elmondta, hogy a vízszint csökkentésekor egyre többen halásznak a zavarosban. A víz visszavonultával ugyanis a halak nagyobb tömegben gyűlnek össze, megkönnyítve ezzel az orvhalászok dolgát. Az éjjel-nappali rendőri jelenlétnek éppen az az elsődleges célja, hogy visszaszorítsa az engedély nélküli hor- gászatot-halászatot. Mától november 18-áig a Tisza-tavon, az A vízirendészet új, korszerű kishajójáról éjjel-nappal figyelik a tavat élő folyón és a védtöltésen közlekedők számíthatnak alapos ellenőrzésre. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a járművek csomagtartóinak, utánfutóinak vizsgálatára, az Ittas vízi járművezetők, illetve a töltésen ittasan autózók kiszűrésére. A rendőrök munkáját ebben az évben már egy fűthető, hőkamerával, íadarral, irányítható fényszóróval felszerelt kisgéphajó is segíti. Az őrnagy a korábbi évek tapasztalatai alapján úgy látja, hogy jelentős visszatartó ereje van a fokozott rendőri jelenlétnek. Csúr Péter hozzátette: hasonló akciókra a téli időszakban folyamatosan sor kerül a Tisza-tó környékén. ■