Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-22 / 272. szám
A Viganóban délutánonként ropják a táncot. A Kis Galagonya csoport táncosainak tudását Dudás Dániel csiszolja. Ki jár jól a minősítéssel? művészetoktatás Tudni akarják, hol, mire költötték a pénzt A polgárőrségen belül tűzoltó tagozat alakult Jászdózsán A napokban kiegészítette feladatkörét Jászdózsán a helyi polgárőr-egyesület. A civil közösségen belül létrejött ugyanis az önkéntes tűzoltó tagozat. Mint azt Szerencsés István polgármester elmondta, a településen hosszú éveken át nem működött a tűzoltó-egyesület, s most a polgárőrség keretein belül próbálják újraéleszteni az egykor szebb napokat látott közösséget. ■ Éveken át nem működött tűzoltó-egyesület. A tizenöt alapító tag első feladatai közé tartozik, hogy az egykori tűzoltószertár felszereltségét leltárszerűen áttekinti. Az elképzelés szerint ezt már a hét végén meg is teszik. A szertárban felhalmozott eszközök egy része segítségükre lehet a majdani tűzvédelmi tevékenységben, jelentős hányada viszont nagy valószínűséggel alapja lehet egy később létrehozandó kis tűzoltómúzeumnak. A távlati cél az, hogy a helységben is olyan önkéntes egységet alakítsanak ki, szereljenek fel, amely hathatós segítséget nyújthat a tűzesetek megfékezésében a hivatásos tűzoltóknak. ■ Őszi díszek után már az adventiek készülnek Jászágón a könyvtárban már elkezdték a karácsonyi ünnepekre való készülődést. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt- változatos programokat kínálnak a szervezők. A könyvtárban korábban már tartottak kézműves-foglalkozást, amelyen őszi ablakdíszeket készítettek a gyerekek. A nagy érdeklődésre való tekintettel karácsony előtt várhatóan újabb foglalkozásokat szerveznek. A gyerekek különböző technikákkal, többek között karácsonyi képeslapokat, asztali díszeket, apróbb ajándékokat készíthetnek. Természetesen Jászágó szépkorúinak idén is megszervezik a karácsonyi ünnepséget, ahol a helyi gyerekek adventi műsorszámokkal ajándékozzák meg az időseket. ■ Minősítő eljárás indult az alapfokú művészetoktatást folytató intézményekben. A szándékok szerint azért, hogy kiderüljön, hol folyik az adott területen minőségi munka. Banka Csaba A Felső-Jászság városainak oktatási intézményeiben népszerű az alapfokú művészetoktatás. Az elmúlt években több általános iskolában vezették be ezt az oktatási formát, illetve a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportjaira építve egy teljesen önálló „néptánciskola” is létrejött 2001-ben. Az elmúlt hónapokban ezekben az iskolákban egy úgynevezett minősítő eljárás indult el. A szándékok szerint azért, hogy mindenki számára egyértelművé váljon, hogy hol folyik valódi művészetoktatás.- Értem a döntéshozók szándékát, és egyet is értek azzal, hogy szorosabban kell ellenőrizni az intézményeket — mutatott rá Szűcs Gábor, a jászberényi Vi- ganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese. - Ugyanis az ország több pontján kizárólag a többletnormatí- vák miatt hoztak létre papíron művészetoktatási intézményeket. Gyanítható, hogy rengeteg pénz ment ki úgy az államkasz- szából, hogy azt nem a céloknak megfelelően használták fel. Nálunk is lezajlott már az előminősítő eljárás, illetve a helyszíni ellenőrzésre is sor került. Valószínűsíthetjük, hogy az iskola megfelel a kiváló minősítés követelményeinek. Ha ez így lesz reménykedhetünk, hogy ez a normatívák nagyságrendjében is meglátszik majd. — Most nem elegendő a központilag utalt összeg? — Nem. Az alapításkor még a működtetés mellett a viseletek elkészítésére, fesztiválokra, a szakmai színvonal további emelésére is maradt anyagi forrásunk. Ma pedig már a működtetésre sem elegendő a normatíva. 2004-ben még tanulónként 68 ezer forintot kapott iskolánk egy évben, az idei tanévben pedig már mindössze 40 ezer forintot. Abban bízunk, hogy a minősítő eljárást követően ez a helyzet változik, és a valós művészeti oktatást folytató intézmények támogatását emelik. Egyelőre csak reménykedni tudunk abban, hogy nem a normatívák további csökkentése a szándék, hiszen akkor értelmetlen volt az egész minősítési folyamat elindítása. A normatíva léte, a művészeti iskola létét is jelenti - húzta alá Szakali János, a jászfénysza- rui általános iskola igazgatója is. Az intézmény kereteiben jelenleg mintegy két és félszáz gyermek jár a művészetoktatás valamely területére (zene, képzőművészet, néptánc, színjáték, modern tánc). Hozzátette, az önkormányzat már így is támogatja a művészeti oktatás megtartását. Fontos, hogy a minősítés megfelelően sikerüljön, hisz kérdéses, hogy adott esetben nagyságrendekkel magasabb összeget fel tudna-e még vállalni a település költségvetése. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu SZ0LJ0N.hu ASZÖLÍMSMÖi* Eddig sikeresen vett akadályok jászárokszálláson a Széchenyi István Általános Iskolában zeneiskola is működik. Csömör János igazgató örömmel számolt be arról, hogy a szakmai színvonalat vizsgáló rostákon úgy tűnik, sikeresen jutott túl az intézmény. Amennyiben valami miatt „elmeszelték” volna az iskolát, a tanulónként járó évi 105 ezer forintos normatíva a felére csökkent volna. Mivel az eddigi ösz- szeg is maximum a fenntartásra volt elegendő, a csökkenetés a zeneiskola végét jelenthetné. A jelek szerint azonban a helyi ön- kormányzat hosszú távon számol a zeneiskola megtartásával. A Szent Vince úti intézményegység újjáépítésével együtt ugyanis egy új zeneiskolai szárny létrehozását is tervezik. A fejlesztési pályázatot ennek megfelelően készítik elő. 5 Folytatódtak a vállalkozó nőknek tartott képzések jászfényszarun novemberben tovább folytatódtak a vállalkozó, valamint a vállalkozás indítását tervező nők számára tartott képzések, tréningek. A hónap elején a napjainkban egyre elterjedtebbé váló távmunka előnyeiről és hátrányairól, külföldi tapasztalatairól hallgathattak előadást a hölgyek. Felavatták a felújított ravatalozót Jászágón jászágón november elsején felavatták a felújított ravatalozót. Mint azt Mozsár Lászlóné polgármester elmondta, a beruházást régiós pályázati forrásból és a temetkezési szolgáltató segítségével valósították meg. A ravatalozó felújítása közel négy és fél millió forintba került. Fényszarura érkezett nemrég a tárlat jászfényszarun a Petőfi Művelődési Házban múlt héten nyílt kézműves-kiállítás jászsági kismesterek munkáiból. A tárlat Jászapátiról érkezett Fényszarura. A jász kézművesek népi mesterségeinek kiállításán többek között szőtteseket, népi ruhákat, fából faragott tárgyakat, mézeskalács-különlegességeket mutatnak be az érdeklődőknek. Egy cár teljesített szolgálatot Berényben a jász múzeum, a Bolgár Kulturális Intézet és a Jász Múzeumért Alapítvány szervezésében emlékeznek meg ma délután négykor az egykor Jászberényben szolgálatot teljesítő Koburg- Koháry Ferdinánd huszár főhadnagyról, akit 1887-ben Bulgária fejedelmévé, majd cárjává választottak. Az előadást Alexander Gjurov filológus-történész tartja, köszöntőt mond Piamer Pjekov, a Bolgár Kulturális Intézet igazgatója. Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba Az oldalt írta: Banka Csaba, Illés Anita A fotót készítette: Sárközi János Minden héten más és más kedvezménnyel várja vásárlóit a Füle és Fia Húsfeldolgozó Kft. 2007. november 26. és 2008. január 1. között, 5 héten át többféle hústermék és húskészítmény árát csökkentjük jelentősen. Győződjön meg Jászapáti, István király út 46/A. Telefon: 57/440-497 róla Jászapáti, Litkei Máté tér (Piactér) Telefon: 70/7783-911 Jászkisér, Szabadság út 9. Telefon: 57/451-407 bonjainkban Jászszentandrás, Mártírok út 1/1. Telefon: 57/447-173 j személyesen: Heves, Hunyadi út (Piactér) Telefon: 70/7783-912 ? NYITÓ AJÁNLATUNK: Sertéskaraj: Sertésoldalas: Parasztkolbász: Paprikás vastag kolbász: Disznósajt: Füstölt, főtt császárszalonna: 1 480 Ft Sült császárszalonna: 7-600 Ft 940 Ft 688 Ft 1.070 Ft 1.400 Ft 730 Ft 1.130 Ft 1.200 Ft Hadik András nyomdokában jártak jubileum Berlinben emlékezett a jászfényszarui bandérium A jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium tagjai Berlinben, a Brandenburgi Kapunál emlékeztek Hadik András katonai teljesítményére. A lovassági tábornok, később Mária Terézia császári seregeinek főparancsnoka csapataival 1757 októberében néhány napra elfoglalta Berlint a hétéves háború idején, és a városra több mint 200 ezer talléros hadisarcot vetett ki. A 250 éves jubileum apropóján a burgerlandi Lorettóban tevékenykedő Eszterházy Huszárok és a Magyar Huszár- és Ka- tpnai Hagyományőrző Szövetség közös túrát szervezett Hadik csapatainak útját követve. Ézsiás Vencel a — kontingens gerincét adó — fényszarui bandérium tagja elmondta, hogy számukra ez egyszerre volt kihívás és egyfajta kultúrmisszió is. Az annak idején Európa- szerte ünnepelt hadvezér csapatainak megjelenése után magyar huszárt aligha köszöntöttek jó szívvel Berlinben. A megemlékezést azonban immár Németországban sem a hódító és a legyőzött szemszögéből nézték, hanem közös történelmi örökség iránti tisztelet szerint fogadták. Ennek megfelelően a megemlékező túra zárásaként a Brandenburgi Kapu előtt tartott katonai díszszemle minden résztvevő számára örök emlék marad. ■ Jászfényszarui hagyományőrző huszárok a Brandenburgi Kapunál