Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-15 / 266. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK ALSÓ-JÁSZSÁG A korosodás nem jelenthet egyet a mozgás hiányával Jórészt hetven, nyolcvanöt év közötti idős nyugdíjasok vesznek részt Jászapátin a Senior Sportprogramban. Mint azt Friczné Urbán Magdolnától, a helyi könyvtár és művelődési ház igazgatójától megtudtuk, az októbertől december végéig tartó eseménysort a Jászsági Többcélú Társulás által benyújtott pályázat támogatásával valósíthatják meg. A programokat az intézmény keretében működő nyugdíjasklubok tagjai között hirdették meg. ■ A „Nagyik a neten” nevet kapott program részeként megismerkednek az internet használatával. A jászszentandrási Rózsika néni úgy érzi, hogy nem tájékoztatták megfelelően a riasztóval kapcsolatban, és bánja, hogy aláírta a szerződést Utólag megbánt vásárlás eladás Főleg az idősek sajnálják a riasztókra kiadott pénzt Az időskori aktív életet elősegítő program részeként úszásra, gyógytestnevelésre, játékos sportvetélkedők szervezésére van lehetőség. Ez utóbbiakon a gyerekekkel közösen vesznek részt, túráznak, de még táncórákat is vehetnek a szépkorúak. A mozgásos tevékenységek mellett több előadás is szól a betegségek megelőzésének lehetőségeiről, az egészséges táplálkozásról, az életmódról. A résztvevők a huszonegyedik század igényeinek megfelelően még az internet használatával, a számítógépekkel is megismerkednek a „Nagyik a neten” nevet kapott program részeként. A térségi társulástól kettőszáz-, míg a helyi ön- kormányzattól ötvenezer forintot nyertek a megvalósításhoz. ■ Sikeres volt a ladányi civilek pályázata Jászladányon a helyi Civil Kerékasztal koordinálásával a Nemzeti Civil Alaphoz nyújtott be kilenc helyi közösség pályázatot működési költségei támogatására. Az alap mind a kilenc anyagot támogatásra érdemesnek találta, és száz-, illetve négyszázezer forintos támogatást szavazott meg a részükre, összesen közel másfél millió forint értékben. A támogatási szerződéseket a minap küldték meg, a pénz felhasználására jövő májusig van lehetőség. ■ Jászszentandráson főként az idősek körében váltott ki felháborodást a gáz- és szén-monoxid-riasztó berendezések értékesítése. Többen is úgy érzik, félrevezették őket, mert nem kaptak tájékoztatást arról, hogy mire jó a készülék, meg kell-e egyáltalán vásárolni. Illés Anita- Jól mondják azt, hogy az ember mindig úgy jár, ahogy életében még soha - mondja a jászszentandrási Torba József- né, Rózsika néni. — Hallottam, hogy csengetnek, de épp hátul voltam, és kiszóltam, hogy mindjárt megyek. Mint meséli, mire kiért, látta már, hogy két fiatalember van az udvarban. Mint kiderült, gáz- é§ szén-monoxid-riasztót értékesítettek a településen.- Nagyon nem értek én ehhez, de gondoltam, jól jöhet egy riasztó, így aláírtam a szerződést- mondja az asszony. - Mivel a fiamék dolgoztak, és nem voltak otthon, úgy voltam vele, hogy nekik is veszek egyet. A készülék ára nyugdíjasoknak huszonötezer forint, nem nyugdíjasoknak pedig harminckétezer. Foglalót is kértek, a fennmaradó összeget majd a beszereléskor kell kifizetni - meséli Rózsika néni.- Majd este, miután a gyerekekkel is beszéltem, kiderült, hogy nem is lett volna szükséges a készülék, és az üzletben jóval olcsóbban lehet kapni hasonló riasztót. Ezek után úgy érzem, hogy nem tájékoztattak megfelelően az értékesítők. Most pedig futhatok a pénzem után. Nekünk, nyugdíjasoknak különösen vigyázni kell, nem értünk mi annyira a modern technikai eszközökhöz, és akkor jöttek az értékesítők, amikor nem tudtunk tanácsot kérni a gyerekeinktől - mondja a nyugdíjas. Hasonlóan járt Kácsorné Anna néni is.- Aláírtam a szerződést, és adtam kilencezer forint foglalót is a készülékért. Egyedül voltam itthon, de miután a polgár- mesteri hivatal bélyegzőjével ellátott engedéllyel jöttek, megbíztam az értékesítőkben. Egész nap azon töprengtem, vajon jól tettem-e, hogy aláírtam a szerződést. Majd délután, amikor hazajött az unokám, ő világosított fel, hogy nem kellett volna azonnal megvennem a riasztót, mert az üzletekben van olcsóbb is.- Üzletkötőinkről sosem kaptunk negatív visszajelzéseket - nyilatkozta az értékesítő cég munkatársa lapunknak megkeresésünkre. - Az ügyfelek önszántukból, kényszerítés nélkül egyeztek bele a szerződés feltételeibe, amely tartalmazza a gázriasztó felszerelését, gázkészülékek ellenőrzését, beüzemelését, a lakásban lévő gázszivárgás háttérszintmérését, a riasztó megszólalása esetén kiszállást, hibamegállapítást, valamint a riasztó meghibásodása esetén egy éven belül ingyenes kiszállással való készülékcserét. Azoknak, akik nem kérik a készüléket, a kilencezer forintos foglaló nem jár vissza, mert ebben az esetben a megrendelő mondja vissza a szolgáltatást. Abban az esetben jár csak visz- sza a foglaló, ha utólagosan kiderül, hogy gyámság alatt áll a szerződést aláíró személy. Akkor lehetne reklamálni, ha nem teljesítenénk határidőre a szállítását és beszerelését. A szerződésben foglalt időpont szerint fogjuk teljesíteni kötelezettségünket - tájékoztatott a cég munkatársa. Nem lehet igazolni, hogy mi volt az értékesítéskor A gáz- és szén-monoxid-riasztó berendezéseket értékesítő cég képviselői a polgármesteri hivatalt is megkeresték, hogy bejelentsék: a települő sen értékesítik termékeiket. — A polgármesteri hivataltól igazolást kértek, bejelentették jászszentandráson az értékesítés megkezdését - tájékoztatott Márkus Erika jegyző. - Az igazolást megkapták, de az nem minősül engedélynek, az értékesítéshez nem szükséges engedély a hivataltól. A lakosság részéről számos panasz érkezett a hivatalba. Majd bejöttek az értékesítők is, akik másként adták elő a történteket, mint a lakók. Sajnos nem voltunk ott az értékesítéskor, nem lehet igazolni, hogy mi történt - mondta a település jegyzője. H Befejeződött immár az előkészítő munka kistérségi szintű család- segítő és gyermekjóléti szolgálat jön létre január 1-től. A Jászsági Többcélú Társulás bizottságai, munkacsoportjai a napokban befejezték az előkészítő munkát. Egységes rendszerbe foglalták a tizenkét csatlakozó település szolgálatainak szervezeti és működési szabályzatát, illetve az új intézmény alapító okiratát fogalmazták meg. A létrehozásról a társulás tanácsa pénteken, rendkívüli ülésén szavaz. Közös névnapi ünnep a szépkorúaknál alattyánön a nyugdíjasklub tagjai rendszeresen szerveznek közösségi eseményeket, a soron következőt — egy nagy névnapi ünnepséget - a hét végén tartják. Már napokkal a rendezvény előtt elkezdődik a készülődés. Házi süteményeket, tortákat készítenek, és a finomságokkal kedveskednek egymásnak a szépkorúak. Együttműködés tótvázsonyi fiatalokkal a jásziványért Közhasznú Egyesület tagjai a hét végén tanulmányúton voltak a Veszprém közeli Tótvá- zsonyban. Az iványiak megismerkedhettek Tótvá- zsony nevezetességeivel, civil szervezeteivel. A jászsági fiatalok a dunántúli település ifjúsági egyesületével együttműködési megállapodást írtak alá. A két község szervezetei a jövőben kölcsönösen látogatják egymást, részt vesznek majd egymás rendezvényein. Egri festőművész mutatja be munkáit jászapátin a Vágó Pál Múzeumban a Jász Alkotók Köre hagyományos nyári alkotótáborában rendszeresen részt vevő Vozári Viktória festőművész alkotásait állították ki a napokban. A tárlat néhány hétig még megtekinthető. EMCON Technologies, Az EMCON Technologies Kft. amerikai tulajdonú cégcsoport, a világ egyik vezető gépjármű kipufogórendszer gyártója. Jászárokszállási gyárunk számos világmárka beszállítója. Dinamikus, profitorientált és kiemelkedően felkészült csapatunkba keresünk: 1) Készülék- és eszközgyártás minőségi hegesztésére HEGESZTŐKET Elvárás: • Szakmunkás-bizonyítvány (lehetőleg vasipari szakirány) • előny: AWI, CO, kézi ív gyakorlat • Pályakezdő esetén betanítás vagy átképzés 2) A gyártóüzem termelési és villamos berendezéseinek javítására, karbantartására KARBANTARTÓ VILLANYSZERELŐT Elvárás: • Műszerész vagy villanyszerelői végzettség (hidraulikai, pneumatikái ismeret előny) • PLC vezérelt gépek javításában és karbantartásában való jártasság • PC felhasználói ismeretek Amit kínálunk: • Szakmai fejlődés • Biztonságos, kulturált munkakörnyezet • 3 műszakos munkarend • Versenyképes jövedelem (béren felüli juttatások: közlekedési támogatás, műszak szerinti vállalati busz, étkezési jegy, teljesítményhez kötött prémiumok) Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, várjuk önéletrajzát az 5123- Jászárokszállás, Ipar u. 2. címre vagy a 06-57-531-501-es faxszámra, vagy a agnes.toth@emcontechnologies.com e-mail címre. További érdeklődés a 06- 57-531 -517-es telefonszámon. Az oldalt szerkesztette: Banka Csaba Az oldalt írta: Banka Csaba, Illés Anita A fotót készítette: Sárközi János Hirdetési tanácsadó: Bús Csaba Tel.: 30/647-46-59 Új Néplap Jászberényi Szerkesztőség Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710 Tel/fax.: 57/501-711' E-mail:'csaba.banka@axelspringer.hu marketingasszisztensi munkakörbe. A pályázókkal szembeni elvárások: • jelentős megvalósítási tapasztalattal rendelkezik a marketing online és offline területén • honlapjaink statisztikai analízise, következtetések levonása, rendszeres elemzése • önállóság, megbízhatóság, felelősség • szervesen részt vesz a kft. rövid- és hosszú távú marketingtervének kialakításában • jó szervező- és kiváló kommunikációs készség • magabiztos angolnyelv-tudás, szóban és írásban • erős Word, Excel, Power Point, Outlook ismeretek • adatbázis-kezelés, lekérdezések ismerete • hasonló munkakörben eltöltött minimum 1 éves szakmai tapasztalat Munkavégzés helye: Jászberény. A jelentkezést szakmai önéletrajz és motivációs levél elküldésével a czinege.jr@czinege.hu, vagy 5100 Jászberény Pesü u. 36. címre várjuk. •291U42Ismét helyére kerül a kíséri Rákóczi-szobor Elegendő pénz gyűlt össze ahhoz, hogy Jászkiséren eredeti helyén Ismét visszaállítsák II. Rákóczi Ferenc szobrát. Mint emlékezetes, a Művelődés Háza előtti parkból, fémtolvajok tulajdonították el a bronzszobrot. A gyorsan felajánlott nyomravezetői díj, illetve a hivatalos szervek munkája nyomán megkerült a köztéri alkotás. A hivatalos eljárást követően a rendőrség visszaadta a településnek a szobrot, és elkezdődött a gyűjtés, hogy visszaállíthassák azt. A szobor létrehozásának kezdeményezői, illetve az önkormányzat is egyértelműnek látták, hogy csak megfelelő előkészületek után helyezhetik ki ismét. Hogy még egyszer ne fordulhasson elő a lopás, biztonságtechnikai berendezésekkel szerették volna „körülbástyázni” a bronzportrét. A baráti kör gyűjtést szervezett, a művelődési házzal együttműködve pedig egy jótékonysági bált is szerveztek. Ez utóbbin mintegy 90 ezer forint jött össze, az önkormányzat pedig - tudtuk meg Hajdú László polgármestertől - félmillió forintot szavazott meg a cél megvalósítására. A területet be- kamerázták, illetve további biztonságtechnikai berendezéseket is kiépítettek. Ennek megfelelően november 17-én, szombaton délelőtt újraavatják a visszaállított szobrot. ■