Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-15 / 266. szám

2 POSTÁNKBÓL A család dolga a nevelés Olvastam, hogy az iskolában olykor már szinte a diák az úr napjainkban. Sok olyan törté­netet hallunk, miszerint álta­lános vagy középiskolás korú gyerekek terrorizálják a kör­nyezetükben lévő gyerekeket, kellemetlenkednek a tanárok­nak. Mindez, úgy gondolom, a gyermeknevelés csődje. Ugyanis ha már kisgyer­mekkorban a szülő nem neve­li a saját gyerekét megfelelő­en, az évek múltával komoly gondok jelentkeznek. A gyere­keknek igaz, jogaik vannak, de a kötelezettségek elfogadására is már korán rá kell nevelni, elsősorban a családokban, oda­haza. B. ISTVÁNNÉ, JÁSZBERÉNY LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK, PF. 105. Villámkérdés, villámválasz Ha a munkáltatóm az elren­delt túlórát nem fizeti ki, mi­lyen mód van a megváltásá­ra, „lecsúsztatására”? Ha éj­szaka történt két óra túlóra végzése, akkor a lecsúsztat­ható idő szintén kettő óra, vagy esetleg több, mivel éj­szakai munkavégzésre pót­lékot fizetnek normális munkavégzés esetén? - ér­deklődik egyik olvasónk. •“A túlmunka ellenértéke­ként ugyanazon mértékű szabadidő is biztosítható, ha a kollektív szerződés vagy a felek megállapodása így rendelkezik. A munka tör­vénykönyve nem tartalmaz olyan szabályt, ami szerint a szabadidőt a nap ugyanazon szakában, jelen esetben éj­szaka kellene biztosítani. A szabadidő a pótlékot váltja meg, de a ledolgozott időre járó díjazást ki kell fizetni. A csúsztatás az az eset, ami­kor a munkavállaló kérel­mére őt előbb elengedik, és a kieső időt később ledolgoz­za; ez nem minősül túlmun­kának - olvasható egy in­ternetes oldalon. ■ MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Nincs büntetés eldobott csikkért cigaretta Elsősorban csak figyelmeztetnek a közterület-felügyelők Vajon megengedhető-e, ha a dohányosok rágyúj­tanak mondjuk a játszóté­ren? S kell-e büntetésre számítaniuk, ha a megye nagyvárosaiban eldobnak egy csikket? Négyesi I.—Békési B. —Nagyon zavar, amikor a munka­helyen a konyhában dohányoz­nak — mondta Csézli Katalin, aki egy telefonos irodában dolgozik. A munkavédelmi törvény sze­rint a nemdohányzók védelme érdekében gondoskodni kell do­hányzóhelyek, -helyiségek kije­löléséről, illetőleg a zárt légterű dohányzóhelyeken a folyamatos légcserét biztosító megfelelő mű­szaki megoldásról.- Gyakran utazom vonattal, előfordul, hogy a leszállás előtt telefüstölik a nemdohányzó elő­teret — mondta Kiss Tamás. Jelenleg is közlekednek a for­galomban olyan típusú vasúti kocsik, melyeknek az egyik fele dohányzó, a másik része pedig nem - mondta Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-Start Zrt. sajtószó­vivője. - Előfordulnak persze olyan esetek is, amikor nem a megfelelő helyen gyújtanak rá az utasok - tette hozzá. A vasúttársaság szóvivője ar­ról is beszámolt, hogy az érvény­ben lévő jogszabályok szerint, ha valaki tiltott helyen dohány­zik a vonaton, pénzbírság kisza­bására csak az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munkatársai jogosultak, a me­netjegyellenőr nem. Utóbbi a je­lenlegi törvények értelmében rendőri intézkedést kérhet.- Az étterem egy nemdohány­zó és két dohányzó részből áll, sze­rintem átérződik a füst - mondta Radics Róbert, aki egy mezőtúri étteremben felszolgáló. - Emiatt azonban soha nem volt panasz, mert a vendégeink inkább kimen­nek az étteremből, ha rágyújta­nak - jegyezte meg Róbert.-Kimutatható, hogy az embe­rek az utóbbi időszakban az ala­csonyabb nikotin-és kátránytar- talmú dohányokat keresik. Ezen­kívül elterjedtek az úgynevezett „sodord magad” cigaretták, ame­lyek lényegesen olcsóbbak a ha­gyományosaknál - mondta Be­nedek János, a dohánygyárak számára alapanyagokat gyártó Cigarettázni már csak olyan helyen lehet, ahol az nem zavarja a nemdohányzókat. Az unió tovább szigorítana. Képünk Illusztráció. szolnoki cég vezérigazgatója. - Úgy vélem, hogy reálisak a do­hányzási lehetőségekre vonatko­zó jelenlegi szabályok, mert mindkét fél érdekeit figyelembe veszik azokban. A cigarettázással azonban akad­nak egészen másféle, leginkább az egyes emberekre visszavezet­hető problémák. Például az, hogy a cigarettacsikket csak úgy eldolr- ják az utcán. Ezzel szennyezik a környezetet. A szolnoki közterü­let-felügyelettől megtudtuk, ha va­laki eldobja a közterület-felügye­lők orra előtt a cigit, elsőre beérik szóbeli figyelmeztetéssel. Egyéb­ként a cigaretta eldobása szemete­lésnek minősül. Kormányrende­let mondja ki, hogy aki valamit el­dob az utcán, az 500-tól 10 ezer fo­rintig büntethető, közölték a szol­noki közterület-felügyeletnél.- Mióta itt dolgozom a kollé­gámmal, nem sok problémánk akadt a szemeteléssel. A kormány- rendelet szerint büntethetjük azo­kat, akik elhajítanak dolgokat az utcán, de általában csak rájuk szó­lunk - tájékoztatta lapunkat Tol­nai Gábor, a mezőtúri közterület­felügyelet munkatársa. - Ha töblj- ször is ismétlődik az eset egy em­bernél, akkor büntetünk. A jászberényi közterület-fel­ügyelet munkatársai szerint a városban tilos szemetelni. Ha va­lakit tetten érnek, az büntetést vonhat maga után, mely itt Is 500-tól 10 ezer forintig terjed. Milyen szigorításokat terveznek az EU-ban? Mint kiderült, elsősorban csak figyelmeztetnek a közterület-fel­ügyelők. Egy csikk eldobásáért még senkit nem büntettek meg. Hódmezővásárhelyen viszont október elsejétől tilos a játszótere­ken dohányozni. Az önkormány­zat tulajdonában lévő cégeknél és intézményeknél már bevezet­ték a dohányfüstmentességet. Dombóváron ez év közepétől köz­területen tilos rágyújtani. Aki ezt megszegi, az akár harmincezer forintot is fizethet. Megkérdeztük a szolnoki önkormányzatot is. Azt válaszolták, hogy nem tervezik ilyen bevezetését. A dohányzás súlyosan károsítja ’az egészséget két éven belül betiltaná az Európai Parlament (EP) a do hányzást minden közlekedési eszközön és munkahelyen. Az összes, a dohányfogyasztás mi­att fellépő egészségügyi költség finanszírozásáért a gyártókat tenné felelőssé az Európai Unió. Az EP képviselői azt is javasolják, hogy ne lehessen cigizni az autóban, ha kisko­ré ül benne. Ne lehessen el­adni az unióban 18 év alatti- m aknak dohánykészítményt, tm és cigarettaautomatát is csak úgy lehessen folállí- $ tani, hogy a kiskorúak ne férjenek hozzá. 250 ezer forintot is fizethetünk A nemdohányzók védelméről szóló törvény szerint az egészségvédelmi bírság ösz- szege a dohányzással össze­függő tilalmak, korlátozások megsértése esetén legfeljebb 50 ezer forint. a dohányzóhelyek kijelölésé­re vonatkozó kötelezettség nem vagy nem megfelelő tel­jesítése, valamint a dohány­zást, illetőleg a dohánytermé­kek forgalmazását érintő ti­lalmak, korlátozások megtar­tására vonatkozó ellenőrzési kötelezettség elmulasztása esetén minimum 100 ezer, legfeljebb 250 ezer forintot kell fizetni. \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön szigorítana a dohányzásra vonatkozó szabályokon? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: | www.szolion.hu Megkérdeztük olvasóinkat Szigorítana a dohányzásra vonatkozó szabályokon? csípés zsolt, Túrkeve:- Szerintem nem ártana tovább szigorítani a dohányzásra vo­natkozó szabályokat. Első­sorban olyan helyeken kellene szigorítani, ahová a nem do­hányzók is nagy számban jár­nak. Ahol hiába van külön he­lyiség a dohányzóknak, mégis mi, nemdohányzók is szívjuk a füstöt. Remélem, a szigorítás ha lassan is, de eléri eredményét susányi János, Karcag:- Én egyetértek a szigorítások­kal. Közintézményekben, isko­lákban egyáltalán nem enged­ném meg a dohányzást. Szóra­kozóhelyen is csak korlátozva, jó ötlet, hogy járjon büntetés az eldobott csikkért is, csak nem tudom, hogy lehetne meg­valósítani. A szemetelés neve­lés kérdése, mindenki mellé nem állhat ellenőr. farkas Nóra Jászapáti:- Nem szigorítanám a szabá­lyokat. Az az igazság, hogy so­kan a mostani szabályokat sem tartják be, és nem hiszek abban, hogy ha szigorítaná­nak, akkor többen betartanák. Talán a meglévő előírásokat kellene alkalmazni hatásosab­ban. Például az üzletekben ne szolgálják ki a tizennyolc éven aluliakat cigarettával. TÖRÖK MAYA. Szolnok- Mindenképpen szigorítanám őket, főleg az éttermekben. Ugyanis engem nagyon zavar, hogy olyan helyen is rá lehet gyújtani, ahol egyébként enni szoktak az emberek. Akkor is, ha van arra külön helyiség. A másik pedig az utcán való csikkeldobálás. Ha komolyan ellenőriznék és büntetnék, ta­lán javulna valamit a helyzet. Szolnok is rákényszerül ingatlanadó kivetésére?- Ismét megalázó helyzetbe hoz­ták a településeket a kormányzó pártok - hangoztatta városházi sajtótájékoztatóján Szalay Fe­renc, Szolnok polgármestere. - Az MSZP és az SZDSZ képvise­lői a fideszes javaslatok és szem­benállások ellenére megszavaz­ták azt a törvényt, amellyel az ingatlanadó a jövőben területala­púról értékalapúvá válik. Mindez rákényszeríti az ön- kormányzatokat, hogy a lakos­ságra újabb terheket rakjon, már csak azért is, hogy a települések költségvetései ne omoljanak ösz- sze. így, bár még országos szin­ten sincs kidolgozva a technoló­giája, valószínűleg Szolnokon is muszáj lesz ezt az adót bevezet­ni - mondta Szalay Ferenc, ám hozzátette, a városvezetés min­dent megtesz azért, hogy ez az újabb szociálisan érzéketlen tör­vény a lehető legkevésbé sújtsa az egyre jobban elszegényedő la­kosságot. A polgármester szólt a november 29-1 közgyűlésre elő­terjesztendő költségvetési kon­cepcióról is. Elmondta, a kormányintézke­dések következtében egymilli- árd forintot megvontak a megye- székhelytől. Ötszázmilliót meg­haladó összeg a normatív támo­gatásokból kieső rész, míg több mint háromszázmilliótól az adó­képességének javulása miatt esett el a város. ■ Mészáros G.

Next

/
Thumbnails
Contents