Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-14 / 265. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 14., SZERDA SPORT Muhari Gábor nyerte a futók 50 kilométeres bajnokságát A minap Debrecenben rendez­ték az 50 km-es országos futó­bajnokságot. Az időjárás ke­gyességének köszönhetően még a hóesés előtt, kellemesen hű­vös időben teljesíthették a futók a távot a 3,38 km-es körpályán a Gyulai István Stadionban és környékén. A férfiak versenye kissé „egyhangúra” sikeredett, ugyanis többek nagy meglepeté­sére Muhari Gábor, a Tiszaparti SE és a KEKSZ atlétája magabiz­tos rajt-cél győzelmet aratott, közel fél órával maga mögé utasítva a második helyezettet A győztes idő 3 óra 2 perc 22 mp, mindamel­lett, hogy az idei legjobb Magyar- országon, a világranglistán is az előkelő harmadik helyet jelenti. SZENZÁCIÓS SZEZONZÁRÓ A BALATONNÁL Kétnapos futóhétvégével búcsúz­tatja az idei futószezont a Budapest Sportiroda. November 17-én, szombaton és 18-án, vasárnap ren­dezik meg ugyanis a 4. Balaton Maraton és Félmaratont a siófoki Aranyparton, A résztvevők két nap alatt há­rom részletben teljesíthetik a 42,195 kilométeres távot úgy, hogy szombat délelőtt harmad- maratont (14,065 km), szombat délután hatodmaratont (7,032 km) futnak, majd vasárnap a 21,097 kilométer hosszú félma­ratoni távot teljesítik. A rövidebb távok kedvelői teljesíthetik a ma­ratoni párban, futhatnak félma- ratwnt-egyéniben; vagy párban, de akár a harmad- vagy hatod­maratont is választhatják. Bő­vebb információ: a 1-273-0939- es telefonszámon kapható. ■ Jól hajráztak a Tisza parti tekéshölgyek A szuperliga elmúlt körében a Dymanic TSK csapatát fogadták a Szolnoki MÁV SE női tekézői. Az elején még szoros volt a rangadó, fej-fej mellett haladtak a felek. A hajrá azonban egyér­telmű hazai fölényt hozott. A szolnokiak 6:2-re, 159 fával megnyerték az összecsapást. A Tisza-parti hölgyek vasárnap, az őszi zárókörben Tatabányán vendégszerepeinek. ■ A hazai pálya előnyét maximálisan kihasználó Nemes Károly 185 kilós teljesítménye a felnőtt mezőnyben is abszolút megállná a helyét Őszi erőpróbát tartottak fekvenyomás Egyre nagyobb az érdeklődés a sportág iránt Ismét összegyűltek a szol­noki középiskolás fekve nyomók, hogy a Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Baross Tag- intézményének tornater­mében egy jó hangulatú délutánon bemutassák tudásukatr«- * Németh Gergő Az elmúlt években megfigyel­hető, hogy egyre többen fedezik fel maguknak a megyeszékhe­lyen versenyszerű fekvenyo- mást. Ez látszódik a fo­lyamatosan növekvő indulószá­mon, valamint a formálódó szurkolótáborokon is. A Gépi­pari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Baross tagintézmé­nye a városban már régóta a sportág fellegvárának számít. Borsi István testnevelő vezeté­sével minden ősszel megrende­zik tornatermükben hagyomá­nyos erőpróbájukat, ahol min­dig próbálnak valamit újítani az előző esztendőhöz képest. Ezúttal nemcsak a fiúk, ha­nem a lányok is harcba szálltak az elsőségért. Egyéni sportág­hoz képest óriási volt az érdek­lődés, hatvanhárman indultak összesen. Persze egy fekvenyo- mó-verseny sem igazi nézők nélkül, akik buzdítása elenged­hetetlen ahhoz, hogy a kellő lö­kést megadják a versenyzőnek a súly legyűréséhez. Ezúttal a maratoni, ■ hatórás versenyen is sokan kitartottak a versenyzők, osztály­társak, ' ismerősök mellett. Az erőpróba ismét a vendéglátók abszolút sikerét hozta több számban is. Közülük a legkiemelkedőbben Nemes Károly teljesített, aki a felnőttek 'között is megsüvegelendő ered­ményt ért el, a maga 75 kilójá­val megbirkózott a 185 kilós súllyal is. Sőt a 195 kilós súly­nak is nekiveselkedett, ám ezzel már nem bírt. így is óriási tap­sot kapott a közönségtől a ver­Az idén az öregdiákok is beszálltak a versenybe. seny abszolút legjobbja. Az újonc kategóriában Balog Kor­nél, a Baross versenyzője, míg a lányoknál a vásárhelyis Balázs Brigitta bizonyult az abszolút legjobbnak. Üde színfoltként az idén a szervezők egy új ka­tegóriát is indítot­tak, ahol az egyko­ron középiskolás­ként versenyző öregdiákok mérhet­ték össze tudásukat. A fiúk előbb a bíráskodásban segédkeztek, majd átöltöztek, és a nekik indí­tott kategóriában visszatértek a versenyzéshez. EREDMÉNYEK: Lányok: 65 kg alattiak: 1. Balázs Brigitta (Vá­sárhelyi P. Szki.) 55 kg, 2. Tóth Bianka (Városi Kollégium) 40, 3. Kiss Nikolett (Vásárhelyi) 40. 65 kg felettiek: 1. Halmai Rená­ta (Vásárhelyi) 40 kg, 2. Heg­az eredmény számításához a súlykategóriákban az úgyneve­zett WILKS-táblázatot használ­ják a fekvenyomó-versenyeken. Itt a testsúly és a kinyomott súly arányát veszik alapul. Ezért fordulhatott elő a mosta­ni versenyen is, hogy valaki nagyobb kinyomott eredményé­vel hátrébb végzett. mann Barbara (Vásárhelyi) 40 kg, 3. Nagy Alexandra (Vásár­helyi) 35 kg. Fiúk: 60 kg alattiak: 1. Mozsár József (ÉPFA) 80 kg, 2. Dér Csaba (Baross) 80,3. Kállai Roland (Ba­ross) 62.5. 60-65 kg közöttiek: 1. Nagy Ádám (ÉPFA) 95 kg, 2. Szűcs Gergő' (Baross) 100, 3. Ko­vács Zoltán (Baross) 95.65-70 kg közöttiek: 1. Fényi Bence (Széche­nyi Gimn.) 107.5 kg, 2. Czimmer Zoltán (Baross) 97.5, 3. Gergely Ferenc (Baross) 100 kg. 70-80 kg közöttiek: 1. Nemes Károly (Ba­ross) 185 kg, 2. Tóth Tamás (Vá­sárhelyi) 112.5 kg, 3. Rozsnyai Dániel (Vásárhelyi) 105 kg. 80-90 kg közöttiek: 1. Pásztor Tibor (Ba­ross) 147.5 kg, 2. Szűcs Ferenc (ÉPFA) 140, 3. Balogh Kornél (Baross) 125. 90 kg felettiek: 1. Hajnal Tamás (Ruhaipari) 150 kg, 2. Báli Károly (Jendrassik) 130, 3. Szabó Béla (Baross) 125. Öregdiákok: 1. Kosaras József (Baross) 165 kg, 2. Varga Dániel (Jendrassik) 150, 3. Mendler Ró­bert (Baross) 160. Felkészítő test­nevelők: Pöstényi Attila (ÉPFA), Bíró Péter (Közgazdasági), Hunya Árpád (Jendrassik), Szá­lló Károly (Városi Kollégium), Borsi István (Baross). ir-i ír ** A Sportbált rendeznek a szolnoki pólósok régi, szép hagyományt fel­elevenítve jótékonysági sportbál rendez a Szolnoki Főiskola Vízilabda Sport Club november 17-én, szom­baton este 19 órakor a me­gyeháza dísztermében. Az esemény programjában fel­lép a Jazz Lasz trió, Balássy Betti és még sokan mások. A vendégeket svédasztal és büfé várja, de lesz tombola­sorsolás is. Bővebb felvilágo­sítás az 56/421-001-es tele­fonszámon kapható. MAFC-győzelem a Tiszaligetben A FŐVÁROSI MAFC legénysé­gét fogadta a Szolnoki RK-SI a férfi röplabdabajnokság­ban. A szolnokiak remekül játszva 25:18-ra megnyerték a nyitó szettet. Ezzel a jelek szerint sikerült megrángatni az alvó oroszlán bajuszát, és a következő két menetben összesen nem szerzett 25 pontot a házigazda. A zárófel­vonás ismét kiélezett küzdel­met hozott. A fővárosiak már nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, és 3:l-re nyertek a Tiszaligetben. Az Ignácz—Szentesi duó megérdemelt sikere csapó László-emlékverseny néven páros lábtenisztornát rendeztek a minap Szolno­kon. A megméretésen a ru- iH ;4inos Ignácz—Szentesi duó iy ilett az első, mögötte a Fü- lep—Lengyel, a Hegedűs- Fazekas és a Ferenc—Kántor kettő végzett. Hír a Szolnoki MÁV FC lábteniszezőinek háza tájáról, hogy a tehetsé­ges Pozderka István a hét végén a trencsényi felnőtt világbajnokságon lép majd pályára. Ismét megrendezik a tárt kapu akciót szombaton délelőtt ismét lesz tárt kapu akció, ami in­gyenes pályahasználatot je­lent a szolnoki Zöld Ház tor­nacsarnokában. A 9-12 óra közötti eseményre ezúttal a parkettball kedvelőit várja a rendező Sportcentrum Kht. Bővebb felvilágosítás az 56/423-902-es telefonszá­mon kapható. A Vasas lesz a soros ellenfél Győzelmével élre ugrott az MTK gárdája Az MTK hazai pályán könnye­dén nyert 3-0-ra a REAC ellen ;® a labdarúgó Soproni Liga W 14. fordulójának zárómér- j kőzésén. A kék-fehérek ez- f zel átvették a vezetést a pontvadászatban a Honvéd és a Debrecen előtt. Az első fél­idő MTK-fölényt hozott, igaz, a kék-fehérek vezető góljához kellett a vendég védelem ha­talmas hibája is. A második 45 percben Garami József cseréi jöttek be jobban, hi­szen Pál András beállását köve­tően alig tíz másodperccel gólt lőtt és ezzel el is döntötte a há­rom pont sorsát. A következő, az őszi záró fordulót november 23- 2ó között rendezik meg. ■ kosárlabda Ma hazai pályán szerepelnek a szolnokiak A hatodik forduló mérkőzéseit játsszák a női kosárlabda-baj­nokságban. A Szolnoki NKK ma este hat órakor a Vasas- Csata együttesét fogadja a Ti- szaligeti Sportcsarnokban. A fővárosi piros-kékek edző­je, Tursics Sándor, aki évek óta foglalkozik a csapattal. Termé­szetesen fiatal, utánpótlás korú kosarasokról van szó, 19 év az együttes átlagéletkora. Mindez nem azt jelenti, hogy gyenge lenne az állományuk, hiszen öt meccsből két győzelmet arattak idáig. A három vereséget Sop­ron (50-91), Zala Volán (53-76), Szeged (63-83) követően előbb a BEAC (78-47), majd a Szek- szárd (75-68) elleni győzelem követte. Már csak azért sem le­becsülendő ellenfél a Vasas, mert az elmúlt szezonban ne­hezen adta meg magát a Tisza­ligetben, ahol hosszabbítás után született meg a nyögvenyelős 74-66-os szolnoki győzelem. Bár már a hatodik fordulónál tartunk, mindössze második hazai mérkőzését játssza Kmézics Zorán csapata. Az elsőn kellemes meglepetés­re magabiztosan, 80-59-re verte a jó erőkből álló Zala Volánt. Közben idegenben a Foton 77- 78, a Szeged 52-64, a Cegléd 71- 63 és legutóbb a BEAC ellen 72- 60 lett végeredmény. A szolno­kiak nem titkolják, az alapsza­kasz végén legalább a hatodik helyre várják két. Ám a bravúrt sem zár­ják ki, azaz odaérni a ne­gyedik helyre a Sopron- Pécs-Szeged trió mögé. Ehhez a BSE-Győr-Zala Volán hár­mast kellene megelőzniük He­gedűs Ritáéknak. Először azonban mai össze­csapáson akarnak túl lenni a szolnokiak. Mint azt Abonyi Fe­renc technikai vezető elmondta, foghíjas lesz csapatuk, mert nem számíthatnak a gerinc­problémákkal küszködő Ivona Jerkovicsra. A szerb center je­lenleg hazájában kezelteti nya­valyáját. De bíznak abban, hogy Jerkovics nélkül is legyőzik mai vetélytársukat. ■ Varga Csaba A lengyel Kozdron különösen támadásban jól használható játékos Nem csak a kinyomott súly számított

Next

/
Thumbnails
Contents