Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-12 / 263. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 12., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR A foglalkozásokon hasznos tárgyakat készítenek, és képességfejlesztő gyakorlatokat végeznek az Idősek. Ezek feledtetik a napi gondokat. Megterhelő a díjemelés bizonytalanság Sok nyugdíjas számára létkérdés a fizetés Sértettvédelmi program, biztonság a védteleneknek A rendőrség fokozott figyel­met fordít a kiszolgáltatott em­berek védelmére Mezőtúron. A városban egyedülálló módon működik egy sértettvédelmi program, mely a Rendőrkapi­tányság egyéni kezdeményezé­sére jött létre évekkel ezelőtt. Lé­nyege a legvédtelenebbek segíté­se, valamint fokozott szemmel tartása. Sok olyan idős egyedül­álló ember él a város peremterü­letein, aki könnyedén bűncse­lekmény áldozatává válhat, vagy vált. E veszélyeztetett rétegnek nyújt biztonságot a program.— mondta Szakács László alezre­des. A közrendvédelmi osztály- vezető határozza meg, kik azok, akik ilyenfajta védelemre szo­rulnak a városban. A védelmi feladatokat a közrendvédelmi szolgálat áldozatvédelmi cso­portja látja el. jelenleg körülbe­lül 40-50 tagja van e program­nak. Ez az a létszám, amit egyéb teendői mellett még biztosítani tud a hatóság. A védelemben ré­szesülők lakásaira ajtónyitás-ér­zékelőket szereltek, valamint plakátokat helyeztek ki bűn- megelőzés céljából. A jövőben mozgásérzékelő lámpák felsze­relését tervezik. ■ Ismét tisztítják a vízvezetéket a településen A héten megkezdik a vízveze­ték-hálózat mosatását Mezőtú­ron. Ebben az évben ez már az ötödik tisztítási alkalom lesz, normális esetben elegendő len­ne kétszer megismételni ezt az eljárást - mondta Herczeg a Víz - és Csatornamű Kft. ügyveze­tője. A rendszer elmaradottsága miatt fokozott figyelmet kell for­dítani az ivóvíz minőségének javítására. Több mint 100 kilométeres ivóvíz-gerinchálózat fut a vá­rosban, mely azbesztcement csövekből áll. Ennek hátránya, hogy falán könnyen megtapad­nak a szennyeződések egyfajta biológiai hártyát képezve. Ezenkívül sok a végvezetékek­ben pangó víz, ami elősegíti a kémiai folyamatok beindulá­sát. Egyre sürgetőbb a rekonst­rukció. ■ Az egyre fokozódó kiadá­sok miatt feszültek, bi­zonytalanok az idősek a szociális otthonban. Vol­tak, akik kiköltöztek, mert a szerény nyugdíj­ból nem bírták kifizetni a havi költségeket. Karsai Zita A nyár folyamán igen komoly szervezeti és szerkezeti átalakí­tás zajlott le a Városi Szociális Otthonban. Július elsejétől me­gyei fenntartásba került az intéz­mény működtetése, a vagyon, az­az a Szolnoki úti épület viszont maradt a város tulajdonában. A változás sokaknak nem jött jól. Vészé Jánosné már ötödik éve lakik az otthonban. Saját laká­sát eladta, hogy gyermekein se­gíteni tudjon.- Nyugdíjam még éppen ki­futja az ellátást, de ruházkodás­ra, vagy egyéb kiadásokra már nincs keret. Körülbelül kilenc­ezer forint költőpénzt kell be­osztanom egész hónapra. Bí­zom benne, hogy a következő év nem hoz drasztikus emelé­seket az alapellátás díjában - mondta az idős hölgy.- A korábbiakban egyesített intézményként működő egy­ségünket szétválasztották. A szociális alapellátás, vagyis a területi gondozás, családsegí­tés, gyermekjóléti szolgálat a kistérséghez tartozik. Ezek a változások létszámleépítéssel jártak. Tíz főtől kellett meg­válnunk — mondta dr. Ignácz Istvánná az intézmény igazga­tója. A struktúraváltást köve­tően a napköziseket és a házi gondozottakat is az otthon konyhája látja el ebéddel. A városnak egyéves szerződése van a megyével, hogy ez irá­nyú tevékenységét folytassa - tette hozzá.- Mezőtúr idősek otthona je­lenleg 185 főt képes befogadni. Nagyon sokan vannak, akik szeretnének elhelyezést kapni, de az intézmény kapacitása miatt nem tudunk számukra helyet biztosítani. A napokban számoltuk össze, összesen 120 fő jelezte igényét a beköltözés­re, ők várólistára kerültek. Sokszor éveket kell várni, hogy valaki bekerüljön - tette hozzá az igazgatónő. A szociális ott­hon rendelkezik apartman­résszel, mely kétfős szobákból áll, saját konyhával, fürdőszo­bával, wc-vel, mosógéppel. Ezek igényes otthoni környeze­tet biztosítanak. A beköltözés feltétele 1800 000 forintos egy­szeri befizetés.- Szomorú szívvel vettem tudomásul, hogy az egyszeri befizetés miatt az eddigi nor­matívát lehet, hogy elveszti az intézmény. Ennek oka, hogy az emelt szintű ellátást már nem finanszírozza az állam. Bízunk abban, hogy bizonyos feltételekkel továbbra is meg­maradhat a korábbi támoga­tás, hiszen egyre nagyobb az igény az ilyen fajta ellátásra - folytatta. Az otthon alapellátási díja a szervezeti átalakítást követően megemelkedett. Egyre több idős ember kerül abba a sajná­latos helyzetbe, hogy nyugdíja már nem fedezi a kötelező ki­adásokat. Az új szabályozások értelmében, ha valaki nem tud­ja fizetni az ellátását, a megye az egyenes ági leszármazottra rója ki a fizetési kötelezettséget. Amennyiben nincs ilyen, ráter­helik az illető tulajdonában lévő ingatlanra, ingóságra. Ha sem- milye sincs az otthonban lakó­nak, akkor a normatívából kell biztosítani az ellátást.- Anyagi okok miatt senkit sem költöztetünk ki - hangsú­lyozta dr. Ignácz Istvánná. Az egyre fokozódó kiadások miatt fe­szültek, bizonytalanok az idősek. Voltak, akik kiköltöztek, mert a szerény nyugdíjból nem bírták kifizetni a havi költségeket.. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hasid ÍLZÓijW:! Lényeges, hogy fontosnak érezzék magukat az idős emberek számára a foglalkoztatók szerveznek képesség- fejlesztő programokat. A napokban például a Jászapáti Mód­szertani Központ tartott foglalkozást megbeszéléssel, bemutatók­kal, gyakorlatokkal, tapasztalatok átadásával. Lényeges, hogy az itt élő emberek érezzék fontosak még nagybetegen, akár toló- székben is. Az is hatalmas érték, ha szőnyegszövéshez szükséges anyagokat vágnak, vagy festenek, gipszmunkákat készítenek, hímeznek - mondta dr. Ignácz Istvánné igazgató asszony. HÍRSAV Megegyezés született a terület ügyében tíz éve húzódik a METÁL- Elektro-Technik Kft. és az önkormányzat vitája Mező­túron, amelyet egy túlkeríté- sezés indított el. Októberben megegyezés született az ügyben. A túlkerített részt és a telekkiegészítést a Kft. megvásárolja - tájékoztatott Mlinárcsek János alpolgár­mester. Közbeszerzési eljárás a hálózat kiépítésére ismét közbeszerzési eljárás indul az újvárosi csapadék­víz-csatorna hálózat építésé­re. A részvételre jelentkezett a SADE Kft. (Budapest), Du­na Aszfalt Kft. (Tiszakécs- ke), Penta Kft. (Göd), Somo­gyi és Társa Kft. (Kecske­mét). A jelentkezők közül a Somogyi és Társa Kft. jelent­kezése érvénytelen. A továb­bi három pályázó a szerző­dés teljesítésére alkalmas - állapította meg a képviselő- testület. Rossz a temetők állapota a városban a mezőtúri temetők állapota rossz és tovább romlik. Az önkormányzat a temetők körbekerítésében látja a ke­gyeleti hely megóvását. Vá­rosi érdek is, hogy ne le­gyen szemétkupac a sírok mellett. Az önkormányzat támogatását nyújtaná a ke­gyeleti hely körbekerítésé­hez - mondta Mlinárcsek János alpolgármester. Veszteséges a túri fürdő, befektetőt keresnek veszteségesen működik a strandfürdő Mezőtúron. A veszteség mértéke ebben az évben 15 millió forint volt - tájékoztatott Herczeg Zsolt a Víz - és Csatornamű Kft. ügyvezetője. A kft. egyéb te­vékenységi köréből befolyt nyereségét kénytelen ilyen kiadásokra fordítani. Az ön- kormányzat ebben az évben kétmillió forint támogatást nyújtott a társaságnak. A vá­rosi fürdőt befektetők bevo­násával kívánják továbbfej­leszteni. A tárgyalások folya­matban vannak, eredmények a novemberi képviselő-testü­leti ülésen várhatók. Balogh Adám az év mezőtúri sportolója portré A 15 éves fiatalember szereti az egyéni versenyszámokat Egész évben küzdöttek a parlagfű ellen Héken Balogh Ádám, a Teleki Blanka Gimnázium tanulója a napok­ban átvehette a szülővárosa ál­tal adományozott kitüntetést, „Az év mezőtúri sportolója” dí­jat. A 15 éves fiú két éve kezdett komolyabban foglalkozni a sporttal, de már számos orszá­gos helyezést tudhat a ma­gáénak. 2006-ban a magyar serdülő válogatott aranyjelvé­nyes sportolója lett. Ugró ver­senyszámokban mutatta meg tehetségét: magasugrás, távol­ugrás és hármasugrás.- Szeretem az egyéni ver­senyszámokat, hiszen itt kizá­rólag csak rajtam múlik az eredmény. Eddig hetente három alkalommal jártam edzeni, ez a Balogh Ádám rengeteg érem és kupa tulajdonosa, de mindig a jövőbe tekint következő évtől heti négy vagy öt alkalomra módosul majd - mondta Ádám. Egy-egy edzés két órát vesz igénybe.- Az egész napos ülés után nagyon jót tesz a mozgás, felfrissü­lök, kikapcsolódok - folytatta. - A ver­senyek nemcsak pozitív eredfnénye- ket hoznak, olykor szembe kell nézni a kudarcél­ményekkel is. Ezek soha nem keserítettek el, inkább újabb cé­lokat állítottak elém. Mindig a jövőbe nézek, s már a következő kihívásra koncentrálok. Szerin­tem ezt csak így érdemes foly­tatni - mesélte. Ádám rengeteg érmével, ku­pával büszkélkedhet, de orszá­gos bajnokságon még nem sike­rült a dobogó tetejére állnia.- Mindig dobogós helyezést érek el, de az aranyérem még vá­rat magára. Remé­lem a következő bajnoki szezonban sikerül elcsípni az első helyet. A távol­ugrás és hármasugrás verseny­számokban szeretnék fejlődni. Bízom benne, hogy a kemé­nyebb edzésterv meghozza gyü­mölcsét és az „év mezőtúri sportolójaként” a következő idényben országos bajnok le­szek. ■ Mezőhéken a 2007. év a parlag­fűirtás, gyomtalanítás jegyében telt. - Több parlagfű-mentesí­téssel kapcsolatos pályázaton vettünk részt és nyertünk támo­gatást motoros fűkaszák, fűnyí­rók beszerzéséhez, parlagfű­mentesítési akció szervezésé­hez, parlagfűirtásra szervezett célprogramos közmunka végzé­séhez. A pályázati célok nagyon jól kiegészítették egymást. A kapott támogatások segítségé­vel hatékony volt Mezőhéken a kül- és belterületek parlagfű­mentesítése, környezetünk szebbé tétele - mondta Fórizs Ágnes polgármester asszony. A Megyei önkormányzat által meghirdetett akciók szervezé­sére kiírt lehetőség mellett az FVM és a „Parlagfűmentes Ma­gyarországért” Tárcaközi Bi­zottság által kiírt pályázat, vala­mint közhasznú foglalkoztatási pályázatokkal jelentős és látvá­nyos javulást ért el a község. A beszerzett eszközökkel a koráb­bi évekhez képest sokkal na­gyobb területet gyomtalanított a lakosság. Soha ennyi ember és gép nem dolgozott még, mint az idén tavasztól őszig. Az egész éves program záró rendezvénye nemrég zajlott le. A szemlék so­rán 32 ház érdemelte ki a ki­tüntető címet. A mezőhéki Pol­gárőr Egyesület tagjai sokat se­gítettek a gyomos területek fel­derítésében. ■ ■ Adám a távol- és hármas­ugrásban szeretne még fejlődni.

Next

/
Thumbnails
Contents