Új Néplap, 2007. november (18. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-10 / 262. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. NOVEMBER 10., SZOMBAT 15 SPORT Begyűjthetik idei első győzelmüket pólósaink Szombaton ismét Csongrád me­gyében vendégeskedik a szol­noki vízilabdacsapat. Ezúttal a Szentes otthonába szállnak me­dencébe Lukács Dénes tanítvá­nyai. A mérkőzés igazi rangadó­nak ígérkezik, ugyanis az el­múlt években a két gárda min­dig óriási csatát vívott a ponto­kért.- Gőzerővel készülünk az előttünk álló három mérkőzés­re — mondta el Lukács Dénes, a szolnokiak trénere. - A Szen­tes, a Pécs és a BVSC elleni baj­nokik háromesélyesek. Jól sike­rült a felkészülésünk, itt volt ugyanis a kazah felnőtt váloga­tott, akikkel tudtunk játszani. A szentesi katlanban agresszív, kemény játékra számítok, bí­zom benne, hogy mi leszünk a sikeresebbek. A következő fordulóban, no­vember 17-én a Pécs gárdája ér­kezik a tiszaligeti uszodába. A találkozó a megszokottól két órával előbb, 16 órakor kezdő­dik, így nem ütközik az Olaj KK hazai mérkőzésével. ■ N. G. Korábban kezdenek a fiú röpisek A kiadott műsortól eltérően, va­sárnap egy órával korábban, az­az 15 órakor kezdődik a Szolno­ki RK-SI—MAFC férfi röplabda élvonalbeli bajnoki ligamérkő­zés. A találkozó helyszíne válto­zatlanul a Tiszaligeti Sportcsar­nok lesz. ■ Kereken egy tucat gólt rúgott a Fáklya Az őszi bajnoki címért játszanak labdarúgás Igazi értékmérő mérkőzésre készül a Jászberényi SE Vasas Az utolsó előtti fordulójá­hoz érkezett a másodosz­tályú labdarúgó-bajnok­ság őszi idénye. A me­zőny rendkívül kiegyenlí­tett, ám az első helyre már csak két csapatnak van esélye. Az egyik a Szolnoki MÁV-Mondi. Géléi József Az ősz rangadóját rendezik szombaton (14.30): a második helyezett fogadja az elsőt. Kecskemét7 Szolnoki MÁV-Mondi A félévi záráshoz közeledve en­nél pikánsabb öszszecsapást nem is kívánhatnak a szurko­lók. Amennyiben a Tisza-parti- ak diadalmaskodnak, az utolsó forduló eredményétől függétle- nül már biztos őszi elsők, dön­tetlen esetén megőrzik kétpon­tos előnyüket, a hazai siker vi­szont azt jelentené, hogy a KTE átvenné a vezetést a táblázaton.- Nemcsak én, de a legelva- kultabb szurkolóink sem szá­mítottak arra a szezon előtt, hogy novemberben versenyben leszünk az első helyért — véle­kedett a pénteki edzés előtt a kék-sárgák szakvezetője, Vígh Tibor. — Sajnos el kell hogy szo- morítsam az értünk szorítókat. Elfogytunk az idény végére. Sú­lyos sérültjeink vannak, akik biztosan n'ettt léphetitek pályá­ra a rangadón. Bogdán Gáborra és Nagy Péterre már hetek óta nem számíthatok, most pedig kidőlt a sorból Ulvicki Mihály és Pintér László is. Ennek elle­nére nem feltartott , kézzel me­gyünk az oroszlán barlangjába, ám kérdéses, fiataljaink miként viselik el a rájuk nehezedő pszichés nyomást. A tervezett kezdőcsapat: Ré­zsó — Bálint, Antal, Balogh, Go­A szolnoki Remili Mohamed (balról) azon kevés játékos közé tartozik, aki ha Jó formában van, egymaga is képes eldönteni a mérkőzést hér — Domokos, Benedek, Szo- boszlai, Szalai — Farkas, Remili. A házigazdák soraiban több olyan labdarúgó is szerepel, akik éveken keresztül megyebe­li csapatot erősítettek. A gólerős Kormos László még tavasszal is túfkevei mez'b&n lépett pályára, a szolnoki Ábét Péter a Tiszali- getben nevelkedett, míg Némedi Norbert nem is olyan régen még meghatározó játékosnak számí­tott a MÁV-Mondi együttesében. A kecskeméti gárda kerete tűnik a legerősebbnek: A horvát Lov- rics, a szerb Szavics, a kameruni Yannick vagy éppen a többéves élvonalbeli múlttal rendelkező Csordás Csaba bármelyik NB li­es együttesbe beférne. Két szurkolói busz is indul a Tiszaligetből A szolnoki MAV-Mondi remek őszi szereplése a jelek szerint felkeltette a drukkerek érdek­lődését. A Kecskemét elleni sorsdöntő bajnoki mérkőzésre két szurkolóbusz is indul (12.30) a Tiszaligeti Stadion főépületétől. Az utazás költsé­gét, illetve a belépő jég}' árát a klub állja. Jászberényi SEVasas- Kazincbarcika Négy, kapott gól nélkül megví­vott bajnoki után legutóbb is­mét megrezdült a herényiek há­lója. Az Üllői úton kapott találat pedig azt jelentette, megsza­kadt a jászságiak szép sorozata. — Nem néztünk ki rosszul, a játékunk miatt nem szólhatok egy rossz szót sem, ám az ered­ménnyel természetesen nem le­hetek elégedett — felelte lapunk érdeklődésére a piros-kékek ve­zetőedzője, Sándor István. — A Fraditól ki lehet kapni egy góllal, de azért fájó a vereség, mert nem egy kidolgozott támadásból vették be hálónkat, hanem egy, a kapunknak háttal álló játékos ösztönösen belecsúsztatott a lab­dába, és az a hosszú sarokba hullott. Ha egy kicsit rutinosai) bak vagyunk, s 0-0-nál két óriási ziccerünk közül, mikor egy az egyben vittük a kapusra a lab­dát, ?áz egyiket belőjük, meglepe­tést is okozhattunk volna. Most már mindegy, itt az újabb nehéz feladat. Ma 13.30-kor értékmérő meccset játszunk a Kazincbarci­kával. Azonos pontszámmal ál­lunk riválisunkkal, mely gyenge rajt után utolsó hat meccséből ötöt megnyert. A tervezett kezdőcsapat: Róza — Fekete, Szeles, Lukácsi, Ko­vács - Fele, Szűcs, Kádár, Híd­végi - Benedek, Németh. JASZJOB.HU ALLASAJANLATOK Projektvezető (35475) Elvárások: középfokú végzettség, felhasználói szintű számitógépes ismeret, jogosítvány, problémamegoldó-készség. Előny: toborzás kiválasztás területén szerzett tapasztalat, HR végzettség. Műszerész (35539) Feladatok: mérőberendezések'rendszeres karbantartása, gyártóeszközök és mérőberendezések kalibrálása, anyagkészlet felügyelete. Elvárások: középfokú műszaki végzettség, 2 éves tapasztalat, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Pénzügyi elemző/kontrolier (35542) Feladatok: költségelemzés, eredmény-kimutatás és mérlegelemzés, készletek és beruházások elemzése és kontrollja, analitikus egyeztetések, riportok összeállítása. Elvárások: felsőfokú szakirányú végzettség, biztos számviteli alapok, tárgyalóképes angotnyelv-tudás. Takarmánykeverék-értékesítő (35346) Elvárások: felsőfokú végzettség, vezetői és kereskedelmi készség, állattartási vagy takarmányozási ismeretek, terhelhető. További információ és megyei állásajánlatok a www.jaszjob.hu oldalon találhatók, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon. GYORSKERESŐ használatával. TANULÁS * TUDÁS, SIKER, LEHETŐSÉG Képzési Ajánlatok, hírek a portálon! Parádés játékkal feledtette szurkolóival a múlt heti veresé­get a törökszentmiklósi Fáklya NB Il-es futsalcsapata. A Lábas- sy Sportcsarnokban megrende­zett összecsapáson a hazaiak Faragó Zs. 2, Szász 2, lenei 2, Zsemberi 2, Bogdán, Kéki, Ko­zák, Őz góljaival 5-2-es félidő után 12-6-ra verték a bonyhádi Viliár Pl legénységét. Annak el­lenére magabiztosan győztek a vendéglátók, hogy már a 11. másodpercben(l) megszerezte a vezetést a vendég gárda. Igaz, pillanatokkal később egyenlí tettek Faragóék, s attól kezdve már csak egy csapat volt a pá­lyán. ■ Felcserélték a pályaválasztói jogot a csapatok A férfi kézilabda NB II-ben sze­replő törökszentmiklósi Szé­kács KE és a Gyula SE gárdája az utolsó pillanatban felcserélte a pályaválasztói jogot. Ezek szerint az összecsapá­sukat vasárnap 17 órakor a tö­rökszentmiklósi Lábassy Sport- csarnokban rendezik meg. Minderről tegnap értesítette la­punkat Kovács Béla, a miklósi- ak klubelnöke. ■ Soha ne becsüld le a bajnokot! kosárlabda Sokat jelent az Olaj kaposvári diadala Vernard Hollins (labdával) sokat tett a piros-feketék győzelméért A Szolnoki Olaj KK kosárszur­kolóinak többsége értetlenül áll a szezonkezdet előtt: a 3:3-as győzelem-vereség mutató nem a legfényesebb egy regnáló baj­nokcsapattól. Az, hogy a sorsolásunkkal a legtöbben elégedettek voltak, és ennek ellenére vette már be két gárda is a szolnoki oroszlánbar­langot, megint csak olaj a tűzre. Találgatni lehet, de nem érde­mes. Ahány szurkoló, annyiféle g vélemény. Valaki annak tulaj- f donítja a gyenge startot, hogy a három távozó helyére egyetlen | kosarast igazolni - aki erőnléti­leg ráadásul borzasztóan halo- vány - több, mint merész hú­zás. Valaki azzal jön, hogy Kel­ley szerelme a Dunántúlra köl­tözött, és emiatt padlón van a gárda legponterősebb légiósa. Mások egyik-másik játékost már legszívesebben elküldenék a klubtól. A legendák tárháza végtelen, de tegnapelőtt Kapos­várott ügy látszott, hogy nem fáradt Olaj „folyt ki” a parkettá­ra. Természetesen voltak hibák, de ez a meccs megmutatta, hogy van tartás a piros-feketék­ben. A dobásokat okosan vá­lasztották meg a mieink, a lab­dát is többet járatták, mint a vesztőszéria három meccsén. Lopatka megint túl van egy 20/10-es estén, de a szufla ha­marabb kifogy belőle, akárcsak tavaly Franából. Tény, hogy a Kaposvár nem egy világverő alakulat, de a szolnokiaknak sokat jelent ez a győzelem. Egy­fajta önbizalomnövelő injekció. Nem a diadal, sokkal inkább a magabiztos kosárlabda miatt, amellyel szemben a vendéglá­tóknak nem sok esélyük volt fe­lülkerekedni a Pór-legénysé­gen. Az igazi teszt azonban két hét múlva vár Jurkunasékra: nagyon valószínű, hogy a Falco hét veretlen forduló után láto­gat a Tiszaligetbe... ■ Molnár Ádám

Next

/
Thumbnails
Contents