Új Néplap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-22 / 247. szám
UJ NÉPLAP - 2007 OKTOBER 22., HÉTFŐ 19 5 6 5 Diákszemmel az 56-os forradalomról, szabadságharcról 1956 őszén elsős gimnazista voltam Karcagon, ahol a Kossuth téri kollégiumban laktunk. Október 23-án este nyolc után hallgattuk a rádiót, mert Gerő Ernő szónokolt. Egyszer abbamaradt minden, nagy csörömpölés hallatszott, majd bemond- ták: tévedésen alapult a beszéd. Másnap reggel kiderült, 15 ezer ember tüntetett a rendszer ellen, és kitört a forradalom. Már október 24-én vonultak a főváros felé Záhony irányából az orosz páncélosok, és mi is beszéltünk a karcagi főtéren két katonával. Ugyanis valakik elfordították az útjelző táblákat, és a páncélosok nem Kisúj irányába fordultak, hanem Kunmadaras felé mentek. Október 28-án vasárnap nem aludtunk: mert katonai busszal mindenkit hazaküldtek, vittek a lakóhelyére. Esett az eső és a szüleim sírva fakadtak Kunhegyesen, amikor reggel 8 óra körül megláttak a kert végén, a jókora három pakkal. Az utcákon nemzeti színű karszalagos nemzetőrök cirkáltak, és hallottam: a helyi párt- és állami vezetőket kivitték répát szedni. A régi vállalati, téesz- és iskolai vezetőket leváltották, újakat választottak. Megalakultak a munkástanácsok és aput is beválasztották ebbe a testületbe a Vörös Október Téeszben, ahol dolgozott. Ezért a forradalom leverése után többször hívatták a rendőrségre, kihallgatták, zaklatták, bár az égvilágon semmit se bírtak rábizonyítani. Kunhegyesen senkit nem vertek meg, öltek meg az „ellenforradalmárok”. A tanácsháza kertjében magasodó szovjet hősi emlékművet viszont ledöntötték. Néhány nap múlva megkezdődött az iskolákban a tanítás, a gyárakban és a földeken a munka. De orosz helyett németet tanultak a nebulók, és a röplapokon függetlenséget, az orosz csapatok távozását követelték. Szűk másfél hét múlva mindennek vége lett. A forradalmi napok múltával azután sok embert megvertek. Mi sem úsztuk meg Karcagon, az 1/C- ben harmincegyen kezdtünk és röplapozásokért tizenkilencen maradtunk. Sok tisztességes, becsületes ember börtönbe került, másokat kivégeztek, megkínoztak. ■ D. Szabó Miklós Kérdéses, érdekes emlék parancsok Egymást váltották a szovjet katonai vezetők Berényben Jászberényben sem kímélték a gyűlölt jelképeket. Az összegyűlt tömeg ledönti a Lehel Gimnázium sarkánál levő szovjet emlékművet. Az '56-os forradalmat és szabadságharcot számos tisztázásra váró legenda övezi. Nincs ez másképpen megyénkben sem. Jászberény akkori története is számos talányt rejt magában. Szathmáry István A szolnoki levéltárban dr. Cseh Géza főlevéltáros asztalán három, falragaszként kinyomtatott parancs fekszik. Valamennyit a jászberényi szovjet csapatok parancsnoka bocsátotta ki 1956. november 5. és 30. között. A szovjet beavatkozás tényének bejelentése mellett a lakosságtól elvárt viselkedésre hívják fel a figyelmet, különös tekintettel a kint levő fegyverek és lőszerek beszolgáltatására. A parancs szerint azokat, akik ezt elmulasztják, a szovjet katonai rögtönítélő bíróság ítélete fenyegeti. — Ezeknek a parancsoknak van egy érdekessége. - mutatja őket Cseh Géza. Valamennyit más más írta alá herényi szovjet parancsnokként, vagyis bő három hét alatt több esetben változott a helyi legmagasabb rangú katonai vezető személye. Az első darab egy november 5-én kelt példány, Kaszporszki alezredes nevével, november 16-án az újabb falragasz tanúsága szerint Kanytyemirov alezredes a helyi szovjet parancsnok, akit a 30-i parancs szerint időközben Gnyilenko ezredes váltott a posztján. Ugyancsak változott közben a városparancsnok személye is. Polyakov századost Bé- loborodov őrnagy követte, de más adatforrásban felbukkan egy titokzatos Trabanovszky főhadnagy is. Az ő személye azért is érdekes, mert rangja mindenképpen kevés egy ekkora városban állomásozó katonai erő vezényléséhez, vagy a városparancsnoki beosztás ellátásához. Valóban különös dokumentumok. A sűrű parancsnokváltás legalábbis elgondolkoztató. Ugyanis a mai napig úgy tudjuk, hogy a Jászberényben állomásozó szovjet katonák nem tettek eleget maradéktalanul a felsőbb parancsnokság elvárásainak. Tóth Jánosnak, a Jász Múzeum egykori igazgatójának tudósítása szerint az oroszok tárgyalásokat folytattak a helyi Forradalmi Bizottmánnyal. Ott szovjet részről az a kijelentés hangzott el, hogy ők semmiképpen nem akarnak lőni a népre, mindenképpen elkerülik az értelmetlen vérontást. Ugyanakkor kérik, hogy a felfegyverzett nemzetőrség se lőjön a szovjet A gyűlölt vörös zászlókat, Rákosi-címereket az utcákon égették el katonákra. A szovjet tárgyaló fél biztosította arról a magyarokat, hogy ők személy szerint megértőén és rokonszenwel szemlélik a magyar nép forradalmi küzdelmeit, s ha rajtuk múlna, már kivonultak volna az országból, de erre nem kaptak parancsot. Tóth János több adatközlője is említette, hogy a november 4-én bevonuló szovjet alakulat parancsnoka egyik első intézkedéseként főbe is lövette a jászberényi szovjet parancsnokot. Az események végkifejlete végül csak a magyarok és oroszok közötti összecsapás lett. Aminek több elesetten kívül az egyik áldozata a jászberényi Nagytemplom tornyának teteje volt, amit szovjet tankágyú lövése rombolt szét és gyújtott fel.- A fegyveres beavatkozásnak is vannak kérdőjelei - mondja Cseh Géza. Ugyanis a szovjet támadást elrendelő parancs korán reggel hangzott el, és ennek ellenére a városban állomásozó oroszok nem mozdultak. Már jó része eltelt a napnak, amikor megindultak és a lövöldözés is ekkor kezdődött. Azt, hogy az addig eltelt időben mi játszódott le a Jászteleki úton levő laktanyában, nem tudjuk. Megkérdeztük olvasóinkat Mi jut eszébe az 1956-os eseményekről? ézsiás Dániel, Jászfényszaru-Az 1956-os forradalomról történelemórán tanultunk tavaly, minden évben megemlékezünk a forradalomról az iskolában. A történéseket főként könyvekből ismerem. Az októberi eseményekről leginkább a szabadság jut eszembe, mivel a szabadságért, függetlenségért harcoltak akkor az országban. béres Sándor, Karcag- Én szenvedő alanya voltam '56-nak. A laktanyában dolgoztam, oda is hoztak 350 rabot Ebédet adtam nekik, ezért a rendőrségen agyba-főbe vertek, lefokoztak, örök életemre tönkretették. Negyven évig segédmunkásként dolgoztam. Ma a TIB tógaként azonban mindent megteszek azért, hogy a fiatalokkal megismertessem azt a kort bognár György Jászberény- A szüleim sokat meséltek az 1956-os forradalomról és azokról a személyes élményekről, amelyek a családot érintették. Édesapám Budapesten volt a forradalom idején, a keresztapámat ekkor comblövés érte. A fővárosból vidékre is kiterjedtek az események, Jászberényben sokat hallottam a templomtorony lerombolásáról myartin Mónika, Karcag- Én csak a tankönyvekből tudom az eseményeket, a karcagi történéseket pedig a nagyszüleim visszaemlékezéseiből. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy ne feledjük el ezeket a napokat, és azt a kevés dokumentumot ami fennmaradt okulásként ismertessük meg ma is minél több fiatallal. PÁNDY ISTVÁN, Szolnok-A jelenlegi torzsalkodásoknak, készülődésnek sok rejtett szándéka van, ami bujkál. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rosszindulatú. Meg kellene nyugodni. Az emberek félnek a tüntetésektől. Már én sem merek felmenni a lányomhoz Budapestre, mert félek attól, hogy történik ott valami. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Tükör által homályosan ünnepeink tüköreink is. Magunkat látjuk bennük. így van ez mindegyikkel. Például ’48-at, az önkényuralom után minden kor a maga képére szabta, s ezzel valójában meg Is őrizte az utána jövőknek az újragondolás lehetőségét. 1956-al sincs másképpen, sőt rosszabbul van. Az önkényuralom itt is elballagott nagy keservesen, de helyette kérdés maradt: hogyan is állunk ezzel a forradalommal? Nem is olyan egyszerű rá a válasz. Amikor a hatalom nem tud tőle igazán megszabadulni, s kínjában józan ünneplés helyett kinn a farkas, benn a bárányt játszik, vagy az évfordulós megemlékezéseken tömegek helyett néhányan lézengenek, akkor nagy baj van, hibába estünk! bonyolítja a dolgot, hogy valójában ez az egyetlen élőnek nevezhető eseményről szóló megemlékezésünk. Ugyanis résztvevői sebeikkel, sérelmeikkel, bűneikkel együtt közöttünk vannak, s még az akkori erőviszonyok sem enyésztek el igazán. Nem is fogunk előbbre jutni addig, amíg az érdekektől mentes józan történettudomány és a jóvátételt követő bűnbánatra válaszoló megbocsátás nem teszi helyére a dolgokat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Az őrsi naplót is áthúzgálták a kisiskolások A mezőtúri Sándor János ötödik osztályos kisdiák volt egy közeli tanyasi iskolában, amikor kitört az '56-os forradalom. - Reggel hallgattuk a rádiót, amikor egyszercsak eldördült egy lövés. Megszakadt az adás - emlékezett vissza. - Később, az iskolában levették a címert. Akkoriban még őrsi naplót írtunk. A pesti események hatására áthúzgáltunk mindent, ami nem odavaló volt. Az emberek a téeszből hordták haza a lovakat, állatokat. Mi tanyán laktunk és csak egy héttel később küldtek a városba, hogy nézzek szét, mi a helyzet. János emlékei szerint a főtér sarkán T 34-es tank állt. Azon kívül nem látszott semmi jele a forradalmi helyzetnek. - Hazafelé menet forgódobos tárat találtam, amit magammal is vittem. Nagyon megijedtek a szüleim, amikor meglátták. Rám szóltak, azonnal dobjam bele a kútba. ■ N. I. j
