Új Néplap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-16 / 242. szám

12 TŰKOR — HIRDETÉS UJ NÉPLAP - 2007. OKTOBER 16., KEDD PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot ír ki a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Építéshatósági osztály, építéshatósági ügyintézői álláshelyére. Ellátandó feladatok: Jogszabályban meghatározott illetékességi területen ellátja az elvi telekalakítási, telekalakítási elvi építési, építési, bontási, használatbavételi és fennmaradási, rendeltetés megváltoztatás engedélyezési, továbbá az ezekkel összefüggő ellenőrzési és kötelezési ügyekkel kapcsolatos feladatokat. A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: • magyar állampolgárság, • összeférhetetlenség a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben foglaltak alapján, • büntetlen előélet, • a 9/1995. (II3.) Korm. rendeletben, valamint a 343/2006. (XII.23.) Korm. rendeletben meghatározott foglalkoztatási és összeférhetetlenségi feltételeknek megfeleljen, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik, • vagyonnyilatkozat, valamint • munkaköri orvosi alkalmasság. Előnyt jelent: • Közigazgatásban a feladatkört érintő területen szerzett gyakorlat. Illetmény, juttatások: a Köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben, a Polgármesteri Hivatalban dolgozó köztisztviselők közszolgálati jogviszonyáról szóló 30/2001. (IX. 27) KR sz. rendeletben, valamint Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselőinek Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1.18958/2003. sz. Jegyzői utasításban foglaltaknak megfelelő. Apálvázat kötelező tartalma: • Három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány • Fényképes szakmai önéletrajz, motivációs levél • Legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okirat másolatban • Előzetes nyilatkozat arról, hogy a Ktv.21 §-ban, illetve a 343/2006.(XII.23) Korm. rendeletben meghatározott összeférhetetlenségi ok a pályázat benyújtásakor fenn áll-e A kötelező tartalom bármelyik elemének hiánya miatt a pályázat hiánypótlásra történő felszólítás nélkül érvénytelen. A pályázatok benyújtási határideje: megjelenést követő 10. nap(2007. október 26). A pályázatok elbírálásának határideje: 2007. október 29. A pályázati eljárás, és a pályázatok elbírálásának módja: • A pályázatokat a munkáltatói jogkör gyakorlója bírálja el. •Apályáztató fenntartja magának azt az jogot hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. Az álláshely betölthető: 2007. novemberOl. napjától. Apálvázat benyújtható: zárt borítékban, amelyen tüntessék fel az alábbiakat Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Dr. Szakali Erzsébet jegyző „Építéshatósági Osztály ügyintézői pályázat” Minden pályázó a döntésről írásos tájékoztatást kap. Az eredménytelenül pályázók részére a teljes pályázati anyag visszaküldésre kerül. A pályázat benyújtásához a munkaköri leírás tervezete megismerhető személyesen a Személyzeti és Munkaügyi osztályon ( Szolnok Kossuth tér 9 fsz 6-8. hétfötől-csütörtökig 7.30-16.00, pénteken 7.30-13.30 óra között) Előzetesen egyeztetett időpontban felvilágosítást nyújt: Simkó József építéshatósági osztályvezető. Tel: 56/503-553. JASZJOB.HU ALLASAJANLATOK . Beszerző (34616) Feladatok: napi szintű kapcsolattartás hazai és külföldi beszállítókkal, ajánlatkérések ügyintézése, folyamatos árkarbantartás. Elvárások: középfokú végzettség, 2-3 éves gyakorlat, tárgyalási szintű angolnyelv-tudás, számítógépes ismeretek. Karosszérlamííhely-vezető (34509) Feladatok: ügyfelekkel, biztosítókkal való kapcsolattartás, lakatos- és fényezőműhely irányítása. Elvárások: szakmai gyakorlat, középfokú végzettség, biztosítások ügyintézésében való jártasság, számítógépes ismeretek, jogosítvány. Területi képviselő (34613) Elvárások: piac-, alaptermék-ismeret, értékesítési tapasztalat, jó kommunikációs készség, erkölcsi bizonyítvány, jogosítvány. Előny: épületgépészeti ismeretek, angolnyelv-tudás. További információ és megyei állásajánlatok a wMfw.iaszlob.hu oldalon találhatók, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával. ÍV-NOTESZ Kegyetlen játék , kövér emberekkel VALKO MIHÁLY ROVATA Azt hittem, én balga lélek, örökre vége azoknak a show- knak, melyekben oly rútul és álságosán esik áldozatul a va­lóság. Aztán most újra itt van, méghozzá A nagy fogyás képé­ben. Amikor is tizenkét duci ember szigorúan összezárva, külvilágtól távol abban re­ménykedik, hogy néhány hét alatt megszabadítják azoktól a fránya kilóktól, melyek oly sok keserűséget, sőt megaláztatást is okoznak nekik. Reményked­nek: kövérségüknek immár ütött az utolsó órája. S közben versenyezhetnek, s aki végül a legtöbbet fogyja, és társainak is a legrokonszenvesebb, jutal­ma lakás, autó. Ha megéri! Mert nem akármilyen meg­próbáltatásoknak vannak ki­téve, tortúrának, amiből ugyan sokat nem láthatunk mi nézők, de sejthetjük olyan vil­lanásokból, mint a Norbié, aki csoportja edzőjeként olykor ökleivel a levegőbe vág, s teli szájjal ordít, már azt a benyo­mást keltvén, mintha egy kín­zó amerikai kiképzőtáborban lennénk, ahol ő a félelmetes őrmester. Alexandra valamivel puhább, lelkizik is a másik csapat edzőjeként. Ők ketten együtt „árulják” közös gyéké­nyen az egyébként is agyon­reklámozott módszerüket. (Nekik bizonyára jól jött ez a fogyósjáték.) Ha a gyakorlatokból keveset is, viszont teljes egészében lát­hatjuk a mérlegeléseket és az úgynevezett kiszavazást. Drá­mai pillanatok, hosszú kitar­tott csendekkel, fel van itt tur­bózva a feszültség alaposan, mintha a világ sorsa múlna azon, hogy valakinek el kell hagyni a tábort. (Pedig tán még örülhetne is.) Hisz foly­tathatja a kúrát Norbiék nél­kül is. Néhány pillanattól elte­kintve — a résztvevők vallo­másaiban olykor megszólal az emberség-valójában kegyet­len játék ez kövér emberek­kel. Hangvételében is, a sok fenyegető hanggal, mi szerint lesz itt sírás-rívás, könnyek hullatása, valakinek mennie kell. Nem is tudom, mit keres a józan szelídségéért oly ked­velt Jakupcsek Gabriella is eb­ben az elidegenítő, rideg mili­őben. ■ TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKECSKE jgSmfa GYÓI>YVÍZ ■ FEDETT USZODA - JACUZZI ■ ÉLMÉNYMEDENCE ■ SZAUNA ■ INFRASZAUNA ■ ÉTTEREM Nyitva mindennap: 8-22 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszaDart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! ÉiR» HALLGAT A Magyar Televízió egyik legsi­keresebb műsora a Csináljuk a fesztivált! sorozat. Az utóbbi 50 év magyar slágerei közül választhattak a nézők. Ennek a műsornak a döntőbeli élő felvételei kerültek fel egy CD-re (kiegészülve a műsorvezető pá­ros, Korda György és Harsányi Levente címadó közös számá­val), illetve a CD-hez csatolt bo­nusz DVD-vel. Ez utóbbin 168 percben megnézhetjük újra a középdöntő összes felvételét. S hogy mi is a sikere a Csináljuk a fesztivált! műsorának? Az időtálló, fülbemászó slágerek mellett az, hogy a mai fiatalok szá­mára kedves, szintén fi­atal énekesek és színészek tol­mácsolták e dalokat újra, így még inkább közel kerülhettek hozzájuk. (Csináljuk a feszti­vált! Kiadó: Universal) u B. Gy. Mesélő tárgyak. Térjünk a tárgyra címmel hangulatos rendezvénysorozatnak adott otthont a Múzeumok őszi fesztiválja keretében a hét végén a Damja­nich múzeum Szolnokon. A legifjabb látogatók maguk is megpróbálhatták agyagból megformálni a program során bemutatott régészeti leleteket. SZIGLIGETI SZÍN Szolnok 2007. november havi műsor 2. péntek 3- szombat 4. vasárnap 6. kedd 7. szerda 8. csütörtök 9- péntek 10. szombat 11. vasárnap 13. kedd 14. szerda 1$. csütörtök 16. péntek 17. szombat 18. vasárnap 23- péntek 24. szombat 25. vasárnap 27. kedd 28. szerda 29. csütörtök 30. péntek 19-00 óra 19.00 óra 15.00 óra 19.00 éra 19.00 óra 19 00 óra 19.00 óra 19 00 óra 15.00 éra 15.00 óra 19.00 óra 15-00 óra 19.00 óra 19.00 óra 15.00 óra 19.00 óra 19 00 óra 15 00 óra 19.00 óra 19.00 óra 15.00 óra 19.00 óra 19-00 óra NAGYSZÍNPAD Az angyalok nem sírnak Major-bérlet Az angyalok nem sírnak Lehár-bérlet Az angyalok nem sírnak lehotay-bérlet Nagyidat cigányok Bérletszünet Az Experidance vendégjátéka Az angyalok nem sírnak Odry-bérlet Az angyalok nem sírnak Az angyalok nem sírnak Zsuzsi kisasszony Zsuzsi kisasszony Zsuzsi kisasszony Zsuzsi kisasszony Kalandra Feli Zsuzsi kisasszony Az. angyalok nem sírnak Az angyalok nem sírnak Két ür szolgája Két úr szolgája Két úr szolgája Két úr szolgája Zsuzsi kisasszony Kátaybérlet Czibulás-bérlet Varsányi-bérlet Bérletszünet Dajka-bérlet Kiss Mányi-bérlet Bérletszünet Gyermekelőadás Básti-bérlet Bajor-bérlet l'por-bérlet Szigligeti-bérlet Bemutató előadás Blaha-bérlet Latinovíts-bérlet Tímár-bérlet Pécsi-bérlet Az angyalok nem sírnak Bérletszünet Az angyalok nem sírnak Hegedűs-bérlet Két úr szolgája Csortos-bérlet SZOBASZINHAZ 14. szerda 1930 óra Szeretők Incze Ildikó önálló estje Szigligeti Színház Szervező- és Jegyiroda: Szolnok, Kossuth tér 17-23- Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 09-00-17.00 óráig. Telefon: (56) 422-902, E-mail: >egyiroda(a>chello.hu www.szigligetiszinhaz.hu RAB RABY JÓKAI MÓR regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA ÉL JÖN A TÉL, ÉS RÁ BY MÉG MINDIG A VÁRMEGYEHÁZ TÖMLŐJÉ­NEK LAKÓJA. ÉGY DECEMBER/ NAPON... Hosszú IDŐ UTÁN ELŐSZÖR TŰRHETŐ ÍTÉLT TS KAP, ÉS VÉGRE BEFŰT!K a celláját. Legalább nyugodt álma lesz az éjjel, gondolja MAGÁBAN. TÉVED. ÉJFÉLTÁJT NAGY CSÖRÖMPÖLÉSSEL FELTÁRUL A CELLA AJTÓ. A BELÉPŐ ALAKOK LÁTTÁN AZTH/SZ/,ÁLMOD/K. Ne féljen semmit, Ráby uram. Mi szentendrei jóbarátai vagyunk. Megvesztegettük a strázsákat, elfoglaltuk a VÁRMEGYEHÁZÁT. KISZABADÍTJUK URASÁGODAT. NAGY KEGYELEM ÉRTE a ms urat. Ezentúl NEM KELL LÁNCOT viselnie, és megborotválkozhat. Kicsodák kendtek ?

Next

/
Thumbnails
Contents