Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-28 / 227. szám
z- <1 Új pályázat az uszodára közgyűlés Stadler-ügyben még zajlanak az ígéretes tárgyalások Hegmanné Nemes Sára alpolgármester és Bozó Andrea védelmébe vette az előterjesztést. A közgyűlés tagjai abban megegyeztek, hogy az 1,87 milliárd forintos támogatást nem szabad a „nagykalapban” hagyni. Bár egyhangúlag rábólintottak a tervezetre, leszögezték, a ligeti termálfürdő ne egy legyen a tucatból. A zárt ülésen hozott határozatokról a közgyűlést követően Sza- lay Ferenc számolt be. A Damjanich uszoda, illetve a felső-szandai rét egy jelentősebb területére vonatkozó, a polgármesteri hivatalba beérkezett érvénytelen és előnytelen pályázatokat követően ezúttal újabb pályázatok kiírását szorgalmazza a képviselő-testület. Továbbá elfogadták az Abonyi úü „lengyel piac” hasznosításáról szóló előterjesztést, amely által olyan befektetőt keres a város, aki a hasz- náltcikk-piac megtartásával egy minőségibb kereskedelmi-szolgáltató központot létesít a területen. Kereskedelmi központot képzel el a szolnoki képviselő-testület az egykori lengyel piac területén. A ti- szaligeti termálfürdő fejlesztésére szánt állami pénzt pedig mindenképp el kell nyerni a város érdekében. Mészáros Géza Ferenc válaszában kifejtette, a szakértők szerint biztonságosak a játszóterek, inkább azok körbekerítéséről fog gondoskodni az önkormányzat. A fideszes Tasná- di Zoltán a Széchenyi körúton száguldozó gyorshajtók megfékezésének lehetőségéről érdeklődött. Szalay Ferenc elmondta, a szakemberek „fekvőrendőrök” beépítése helyett jelzőlámpák felállítását javasolják a körzetben. Dr. Kovács László (Fidesz) kérdése a StadlerSzolnokra településére irányult. A város első emberének vátósza' ígéretes megjegyzéseket tartalmazott, ám hozzátette, amíg az egyeztetések zajlanak, addig a fejleményekről nem kíván nyilatkozni. A napirendi pontok vitái közben a képviselők egyhangúlag örömmel vették, hogy a város mintegy 80 millió forintos támogatást nyert egy pályázaton a Liget Otthon számára, s ez a fejlesztés további 12 fogyatékos személy elhelyezését segítheti. A legtöbb véleményezés a „Szolnok a Tisza fővárosa” elnevezésű tervezet tiszaligeti termálfürdő és rekreációs központot érintő elemét érte. A programot korábban továbbfejlesztésre visszaadták. Ezúttal az új változatot elemezték a képviselők. A tanácskozási joggal felruházott civil szakember, Pintér László, és a szocialisták közül Radóez-Zoltán, Csák László és Füle István kidolgozatlan, elavult tervezetnek jellemezte az új projektet, amely nem lesz versenyképes az elbírálásnál. Tóth Ferenc civil képviselő befektetők bevonásával képzelné el a fürdő jövőjét. Szalay Ferenc, Átvette díszpolgári elismerését Schwajda György UJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 28., PENTEK MEGYEI TŰKOR Viták célpontja a tiszaligeti strandfürdő fejlesztése. A képviselők szerint a közel kétmilliárd forintos pályázatot mindéképp el kell nyerni. A szolnoki közgyűlés tegnapi ülésén, a napirend előtti kérdések között, Tóth Ferenc civil képviselő felvetette, hogy'Szolnokdh a meglévő 59 köztéri játszótér felét újjá kell építem az unió által meghatározott 2008. december 31-i határideig. Az eddig megépítettek azonban veszélyek forrásai, hiszen számos sérüléseket okozott már a gyermekeknek. Szalay Szalay Ferenc elmondta, amíg zajlanak a tárgyalások, a fejleményekről nem kíván nyilatkozni a városnapi ünnepségen külföldön tartózkodott, ezért csak tegnap, a „szezonnyitó” közgyűlésen vette át díszpolgári kitüntetését Schwajda György: A neves színházi szakember többször, több évig volt igazgatója a Szigligeti Színháznak, amelynek a rendszerváltás alatt történő újjáépítése is az ő nevéhez fűződik. Elhangzott: Schwajda György a színház élén végzett hosszú pályafutása alatt olyan, a város jó hírnevét öregbítő, a hazai és a nemzetközi színházi világban elismerést aratott értékeket teremtett, amelyek méltóvá tették a „Szolnok Díszpolgára” cím elnyerésére. Cibakháza járdák Az előző évekhez hasonlóan az önkormányzat idei költségvetésében is van keret járdafelújításra. A település vezetése bízik abban, hogy ez évben is minél több utcában sikerül ezt a tennivalót elvégezni. A munka rugalmas elvégzéséhez azonban nagy szükség van a lakosság segítségére is. rá lásziadány sztárvendég Nagy erőkkel készülnek már a szervezők az október tizenharmadiaki hagymanapra. Mint Dankó István polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, ebben az esztendőben a sztárvendég Vikidéi Gyula lesz, akinek ötven- perces műsorát élvezheti majd a hallgatóság, bgy Kunszentmárton fórum a mikro- és családi vállalkozások helyzete, talpon maradásuknak lehetőségei kerültek szóba az Ipartestületek Országos Szövetségének tegnapi fórumán. A kunszentmártoni rendezvény kapcsolódott ahhoz az országjáró programhoz, mely során az adott megye gazdasági, szakmai, társadalmi szervezetei az együttműködés lehetőségeiről váltanak szót a szakemberek, tj Szolnok SPORTNAP Tegnap immár ötödik alkalommal rendezték meg a Tiszaligetben a fogyatékkal élők megyei kulturális és sportnapját. A program célja egy olyan, hagyományon alapuló kulturális és sportrendezvény megvalósítása, ahol a fogyatékkal élők és ép társaik találkozhatnak egymással, ni TisZaföldvársÉTA Egészségnapot rendeznek a Papp Bertalan Ószőlőftíltalános Iskotátjári- Sétáljunk együtt Szív-ügyeinkért címmel. A gyerekek ma délelőtt egészségnapi programokon vesznek részt. Délután pedig közös sétára várják a szülőket, valamint a nagyszülőket is. Ma délután fél ötkor az iskolánál gyülekeznek a résztvevők, akik a Malom, Remény, Bajcsy és Kossuth úton sétálnak végig, rá Tiszafüred FELÚJÍTÁS Elkészültek a felújításokkal a Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégiumban. Az intézmény hat tanterme új burkolatot, valamint bútort kapott. A munkálatok az általános iskolai részben három, s a gimnáziumban is ugyanennyi termet érintettek — közölte Kájelné Mat- lák Erika igazgató, dsz \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön hogyan képzeli el a termálfürdő Jövőjét? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: .. ^ www.szollon.hii 3 JEGYZET MOLNÁR ÁDÁM • • Örömlányok számlatömbbel több mint egy éve már annak, hogy egy örömlánnyal sikerült hosszasan beszélgetnünk a megpróbáltatásairól. Neki akkor az volt a legnagyobb problémája, hogy ki akart szállni a bizniszből, ezt hallva a „menedzsere” azonban három hónapra beutalta az intenzívre. Se munka, se tb, se biztosítás nem volt. Mostanáig. hétfőtől viszont számlaképes éjszakai pillangók lephetik el az utakat, szóval az adóhivatal fellélegezhet. Előbb-utóbb még az is ösz- szejöhet, hogy a negyvenezer prostiból negyvenezer egyéni vállalkozó válik és minden csilingelő forint után fizetik majd az adót. Nem is keveset, hiszen a magyar férfiak egy része nagykanállal habzsolja az életet, éves szinten átlagban 180 milliárdot pottyantva az említett hölgyek bukszájába. tisztes adófizetőkké válnak a szerelem ledér doktornői? Azért ez felvet egy újabb kérdést: mi lesz a „menedzserekkel”? Fia az adó mellett nekik is juttatnak a büdzséből a lányok, akkor még kevesebb marad a zsebükben. Ezek után jön majd az egységes tarifacsomag bevezetése? Még szerencse, hogy a kuncsaftoknál mindig van feltöltőkártya. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Három cég nyújtja majd be az ajánlatát A szerződés teljesítésére alkalmasnak találta az újvárosi csapadékcsatorna-hálózat építésére jelentkezett cégeket a mezőtúri képviselő-testület. A kivitelezési munkálatok elvégzésére 3 kft. nyújtja be ajánlatát. ■ K. Z. Behajtók álltak tegnap egy vállalkozás bejárata előtt Szolnok A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a férfiakat, de azok nem követtek el semmilyen jogsértést Néhány nagy darab férfi sárga kabátban, hatalmas, Adós fizess! feliratokkal a hátán állt tegnap délelőtt egy szolnoki vállalkozás épülete előtt. Mint kiderült, a sárga kabátosok egy biztonsági cég munkatársai, akik egy hitelező megbízásából tüntettek a helyszínen. Lapunk kérdésére elmondták, hogy szerintük a vállalkozás tulajdonosa több tízmillió forinttal tartozik megbízójuknak, amit, úgy tudják, nem áll szándékában visszafizetni. A demonstrálok közölték, hogy folyt per az ügyben, amit megbízójuk meg is nyert, és hogy állítólag bírósági végzés van náluk a hitelező igazáról. Mindezek mellett azt is közölték, hogy a feltűnő, csendes tüntetésen kívül egyéb módszert nem vetnek be a pénzbehajtások alkalmával, így tehát a kiszemelteknek semmi okuk félni tőlük. Az adósok nyolcvan százaléka egyébként végül kifizeti a tartozást, mivel a család általában elég nehezen viseli a- | valljuk meg őszintén - megalá- i zó színjátékot. Közölték azt is, | hogy a látványos megmozdulás j már a behajtás utolsó fázisa. Elő- § szőr mindenkire szép szóval pró■ Egy törvény szerint ugyanis a gyülekezés alapvető szabadságjog. A sárga ruhás férfiak egy szolnoki vállalkozás épülete előtt tűntek fel bálnak hatni, ám ha látják, hogy a rábeszélés süket fülekre talál, akkor kénytelenek a demonstrálás drasztikus módszerével élni. Egyébként a zavaró jelenlét nemcsak a munkahelyen próbálja nyomás alá helyezni az adóst, hanem lakása környékén is. Mivel bejelentés érkezett a rendőrségre a tüntetőkkel kapcsolatban, a járőrök ki is vonultak a helyszínre, mondta érdeklődésünkre Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az ácsorgókat igazoltatták, ám meg kellett állapítaniuk, hogy jogsértő magatartást nem folytatnak. A forgalmat ugyanis nem zavarják, nem hangoskodnak, mások jogait nem sértik. így az ügynek ebből a szempontból itt vége is lett, a rendőrség további intézkedésre nem jogosult, tgy törvény szerint ugyanis a gyülekezés alapvető szabadságjog, amelynek az állam biztosítja a szabad gyakorlását, amíg az mások jogainak és szabadságának sérelmével nem jár. ■ M. L. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu