Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-19 / 219. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 19., SZERDA SZOLGÁLTATÁS 11 Ki(k)nek adható az egy százalék? A magánszemélyek rendelke ző nyilatkozatai alapján mely " szervezetek nyerhetik el a személyi jövedelemadó egy százalékát? KIK LEHETNEK KEDVEZMÉNYEZETTEK? Rendelkező nyilatkozat tehető a befizetett adó egyik 1 százalékáról a társadalmi szervezet, az alapítvány, a közalapítvány, a kiemelkedően közhasznú alapítvány, a kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet, valamint a könyvtári, levéltári, múzeumi és egyéb kulturális, illetve alkotó- és előadó-művészeti tevékenységet folytató szervezetek javára. A jogosultsághoz „várakozási idő” szükséges, ez a törvény értelmében az alapítv ányok és a társadalmi szervezetek vonatkozásában két év, a közalapítványok esetében egy év. MILYEN TÖRVÉNYI FELTÉTELEI VANNAK A KEDVEZMÉNYEZETTSÉGNEK? A felsoroltak közül a társadalmi szervezetek, alapítványok és közalapítványok akkor lehetnek kedvezményezettek, ha a székhelyük belföldön van és a működésük magyar- országi közösség, illetőleg a határon túli magyarság érdekében történik. Közülük is csak az, amely nyilatkozik arról, hogy nem folytat közvet■ len politikai tevékenységet; nem állít országgyűlési, ön- kormányzati választáson jelöltet, pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Nincs köztartozása és alapszabálya, alapító okirata szerinti közhasznú tevékenységét 2006. január 1-jé- től megszakítás nélkül ténylegesen folytatja. Kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet esetében a tevékenységét állami szervvel vagy önkormányzattal a 2007. január 1. előtt legalább 1 évvel megkötött szerződés alapján végzi. HOGYAN JUTHAT A SZÁMÁRA RENDELT ÖSSZEGHEZ A KEDVEZMÉNYEZETT? A társadalmi szervezetek, alapítványok esetében az adóhatóság a beérkezett rendelkező nyilatkozatok alapján legkésőbb 2007. szeptember 1-ig értesíti a kedvezményezettet arról, hogy javára a magánszemélyek rendelkeztek. Az értesítés átvételétől számított 30 napon belül lehet a pénzöszszeg átutalását kérni. Ehhez adatlapot kell benyújtani. A határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelemről az állami adóhatóság dönt. Az APEH a határidőben benyújtott kérelmek alapján 30 napon belül, de legkésőbb november 30-ig utalja át a magánszemélyek által rendelt összeget a kedvezményezettnek, az esetlegesen fennálló köztartozások rendezése után. A feltételek hiánya esetén az adóhatóság ezt az igénybejelentővel határozatban közli. ÚJ NÉPLAP, SZOLNOK, PF.: 105. 5001 E-MAIL: SEGIT@UJNEPLAP.HU - TELEFON: 56/516-747 RECEPTVERSENY MA NAPKELTE 6.26 - NYUGTA 18.49 HOLDKELTE 14.51 - NYUGTA 22.17 VILHELMINA napja Vilma (vilhelmina). A német eredetű Vilmos férfinév (jelentése: erős akaratú védelmező, oltalmazó) nőnemű párjának rövidülése, illetve továbbképzése. A név becézése a Minna. Védőszentje: Szent Emília Wilhelmina szerzetalapító. Virága: a kardvirág. EGYÉB NÉVNAPOK: Alfréd, Január, Jónás, Mária, Paloma, Sebő, Szabolcs, Tivadar, Vilma. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Januáriusz emlékezete, Szabolcs, Vilhelmina napja. A református naptárban Vilma napja. Az evangélikus naptárban Vilhelmina, Dorián napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 7. napja. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma is a megye több pontján végeznek ellenőrzést. A közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint így Szolnok és Jászfény- szaru között, Jászladány és Tiszafüred belterületén, valamint a 4-es főúton a 95-ös és a 105-ös km-szelvény között kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traf- fipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Vízállás A Kötikövízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 563 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 726 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 15,1 Celsius-fok. Kisköre- alsónál 250 centiméter, apadó, Szolnoknál 307 centiméter, apadó, a víz 15 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 105 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 274 centiméter, áradó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Kolozsvári gyógyszertár (Kolozsvári út 23.) az ügyeletes. S. 0. S.-telefon A Bizalom Telefonos Lelkise- gély-szolgálat munkatársai éjjel-nappal ingyenesen hívhatók a 06-80/505-505-ös számon. A nagy ízvadászat mai receptjét Apatóczky Éva szelevényi olvasónk küldte be. Forró sonkatekercs hozzávalók: szeletelt gépsonka, sajt, zöldpaprika, vaj, tejföl. elkészítés: 1. Minden szelet sonkához vágjunk egy ujjnyi hosszú, körülbelül egy centiméter vastagságú sajtrudat. 2. A zöldpaprikákat csumázzuk ki, s vágjuk gyűrű alakú szeletekre. 3. Minden sajtra tekerjünk fel egy szelet sonkát, s húzzunk rá kéthárom paprikagyűrűt. Egy kivajazott tűzálló tálba tegyük ezeket a tekercseket, locsoljunk rájuk kevés tejfölt, és szórjuk közéjük a maradék paprikát. 4. Forró sütőben, fedő alatt süssük, amíg a sajt meg nem olvad. it, a receptverseny első három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. CÍM: Új Néplap Szerkesztősége 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. E-mail cím: izvadaszat@ujneplap.hu A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. Mit, hol, mikor? - programajánló MOZI Szolnok, Cinema City: Disturbia 16.30,18.30, 20.30. Férj és férj 13.30.15.45.18.00, 20.15. Láthatatlan 17.15. Vigyázz, kész, szörf! 13.00,15.00. A Simpson család — A film 14.30. L'ecsó 13.15, 15.30, 17.45, 20.00. Ocean's Thirteen 19.30.77SZ4- pARTmozi: A terem: Egyre távolabb 18.00, Valami boldogság 20.00. B terem: Boszporusz felett a híd 18.15, Vaskabátok 20.15. DERŰS ÓRÁK Szolnok. A szüret témaköréhez kapcsolódó, hagyományos, zenés-táncos rendezvényt tartanak Derűs órák címmel ma délután 2 órától 6 óráig az Aba-Novák Kulturális Központ aulájában a nyugdíjaskluboknak. KIÁLLÍTÁS Újszász. A település művelődési házában szeptember 21-től 27-ig fafaragó-kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Tiszafüred. Szűcs Imre fazekas népi iparművész, a népművészet mestere 45 év a fazekaskorong mellett elnevezésű gyűjteményes tárlata látható október 6-ig a Kiss Pál Múzeumban. Tiszaföldvár. A Tiszazugi Földrajzi Múzeumban a Régészetünk jelentős feltárásai 1975—2000 című kiállítás várja látogatóit 2008. február 15-éig. k k k Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adatait ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az azokban történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. Ma is várják a véradásra jelentkezőket A Magyar Vöröskereszt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat a lakosság részére véradást szervez ma a jánoshidai faluházban 14- től 17 óráig, szeptember 20-án Martfűn, a Tiszaparti orvosi rendelőben 8-tól 12 óráig és a berekfürdői termálfürdőben 9- től 12 óráig. Munkanapokon a megye- székhelyen, az OVSZ-nél (Tószegi út 21.) reggel hét és déli tizenkettő óra között várják az ilyen módon segíteni szándékozókat. Az a személy adhat vért, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, és még nincs 65 éves. Az ötven kilogrammnál kisebb test- súlyúak és a szoptató anyák nem adhatnak vért. ■ Továbbra is várjuk olvasóink receptjeA beérkezett receptek alapján az ételek elkészítésében közreműködnek: Hozam Klub Szolnok, Mária u. 27. (Asztalfoglalás: 56/421-994), Garden Hotel Szolnok, Tiszaliget (Asztalfoglalás: 56/520-530), Galéria étterem Szolnok, Szapáry u. 1. (Asztalfoglalás: 56/513-053), Nádas étterem Szolnok, Petőfi út 6. (Asztalfoglalás: 56/421-242), Tisza Száltó Szolnok, Verseghy park 2. (Asztalfoglalás: 56/510-850), Dréher étterem Szolnok, Baross út 7. (Asztalfoglalás: 56/424-706), Pálszabó Mihály, a Mesterszakács-bizottság elnöke, a Francia Gasztronómia lovagja. KALCIUM ÉS BÓR ► KÉTÉLŰ MEREDEK VÍZPART JUHÁSZ GYULA VERSE r~ ÖTLET TULAJDONUNK PADLÁS, TÁJSZÓ RÓMAI 150 FRANCIA FÉRFINÉV ÉVKÖNYV ► ▼ ♦ ▼ ▼ ▼ SZÉN ÉS BÓR l HIVATALI ► TÁBORI TARACK KÍNAI PÉNZNEM TÖRTRÉSZ FÁSULT NAGYAPA NAGYAPJA L ▼ KALAF MENTŐJE ► ▼ FÉRFIT MAGÁZ PÖTTÖMNYI SÜKETNÉMA ► ▼ AFRIKAI ANTILOP ► ▼ TAJTÉK FÉLIG RISZÁL! L HÁZFŐNÖK ► ▼ AAA! KEGYESRENDI ► ▼ BETÖRŐ L MAGTALAN TÚZ! ► REGGEL KÖD ÉS HIDEG Jászberény *17 X 12 X Tiszafüred 17 X 11 X Kunhegyes bómerseöei + deli felhőzet reggeli Készíttette Hl zones Szolnok *17 X 12 X Kunszgntpiárton Karcag Kisújszállás Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma reggel még felhős idő lesz, napközben viszont felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Eső már nem esik. Napközben erős, gyakran viharos északnyugati szél fúj, ami estére legyengül. Kitisztul az. ég, de hajnalban sűrű ködmezők képződnek, és igen hideg lesz. A jellemző hőmérséklet délutánra 17 fok köré emelkedik, csütörtök reggelre 6 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: vasárnapig a napsütés ellenére kissé hűvös idő valószínű, reggelenként ködfoltokkal. Vasárnap átmeneti felhősödósre van kilátás, de eső nélkül. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelfittig sűrű ködfoltok várhatók. Ismét hozzá kell szoknunk a jóval nagyobb követési távolságokhoz, illetve az alacsonyabb utazósebességhez. Az előrejelzés bizonytalansága: vasárnapig „KICSI”. Az olörejelzésárt telelös: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zoiies.liu) r 17 X Visehámérsékleí Duna 13-16 °C Tisza 14-17"C Balaton 16 X Velencei-té 17 CC Fertő 19 C Tisza-tő 13 °C Pollen Penészgombák magas Parlagfű ; magas Libatop közepes SZOLNOK TV 6.00 Aktuális ismétlés, 6.30 Aktuális ismétlés, 7.00 Radar 08.31. ismétlés, 7.30 Kapocs 09.06 ismétlés, 8.00 OKÉ 09.18. ismétlés, 8.30 Aktuális ismétlés, 9.00 Képes képújság, 17.00 HÁLÓZATTV: Makói muzsika 1. - Színházi magazin, 17.30 Képes Képújság, 18.05 Hírek, 18.15 Látlelet, 18.45 Rajzfilm gyerekeknek, 19.00 Aktuális hírmagazin, 19.30 Négy keréken, 20.00 Aktuális ismétlés, 20.30 HÁLÓZATTV: Hír- háló - az ország hírei, 21.00 HÁLÓZATTV: Álomtörő - amerikai sci-fi film, 23.00 Képes Képújság szolnoklv@szolnoktv.hu RÉGIÓ RÁDIÓ 5.55 Köszöntés, hírek; 6.00 Kossuth Rádió - 180 perc; 6.15 Műsorajánló; 6.20 Útinform; 6.25 Műsorajánló; 6.30 Észak-alföldi Krónika; 6.45 Aktuális téma a régióból; 6.55 Ügyeleti hírek; 7.00 Kossuth Rádió - 180 perc; 7.15 Műsorajánló; 7.20 Útinform; 7.25 Műsorajánló; 7.30 Észak-alföldi Krónika; 7.45 Aktuális téma a régióból; 7.50 Programajánló; 8.00 Hírek; 8.15 Aktuális a régióból; 8.20 Útinform; 8.25 Műsorajánló; 8.30 Észak-alföldi Krónika; 8.45 Aktuális a régióból; 8.50 Műsorajánló; 9.00 Kossuth Rádió - Napközben; 12.00 Krónika; 12.40 Magyarországról jövök; 12.48 Ki nyer ma? 13.00 Nótaszó; 14.00 Kossuth Rádió - Magazin műsorok; 16.00 Délutáni zenés magazin; 17.00 Észak-alföldi Krónika; 17.30 Kossuth Rádió - Krónika; 18.00-tól Azonos a Kossuth Rádió műsorával. www.debrecen@radio.hu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna, Zenei beszavazóműsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor. 05.00 Hungáriádé: magyarzenei válogatás. 06.00 Vekker: reggeli ébresztőműsor. 10.00Terefere: délelőtti magazin műsor. 11.00 InterAktív: SMS-és élő telefonos kívánságműsor. 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor. 15.00 Hazafelé: délutáni „hazavezető” műsor. 17.00 Szilencium: információs, zenés műsor. 18.00 InterAk- tív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor. 21.00 Aktív Chart: válogatás a világzenei listáiból. 22.00 Aktív Night éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu Az adó egy százalékának felajánlásáról nyilatkozni kell. De vajon ki lehet a kedvezményezett? Képünk illusztráció.