Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-18 / 218. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 18., Hatszázezret nyertek eszközök és berendezések vásárlására A helyi tűzoltóegyesület nyár elején kötött együttműködési megállapodást a mezőtúri tűzoltósággal a kölcsönös segítség- nyújtás és a szorosabb szakmai kapcsolat érdekében. Sörös Tibor túrkevei parancsnok szerint a megállapodás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a tűzoltóságok kapcsolata jelentősen javult, a lakosság tűzbiztonsága emelkedett. A pénzügyi nehézségeken a túrkevei tűzoltók pályázatokkal próbálnak meg segíteni. A Magyar Tűzoltó Szövetséghez benyújtott pályázatukkal nemrégiben 600 ezer forintot nyertek eszközök és berendezések vásárlására. Az évi hatmilliós költségvetéssel működő tűzoltóknak nagy kiadást jelentett az aszályos nyár jelentős számú tűzesete. De több közúti baleset műszaki mentéséhez, valamint viharkárok megszüntetéséhez is riasztották őket, sőt egy vízi hulla kiemelésében is részt vettek. Az év hátra lévő részében nagyobb "kiadást a tűzoltó tehergépjármű műszaki vizsgáztatása jelenti majd. A jövő hónaptól a főállású tűzoltói létszám az eddigi két főről háromra emelkedik. ■ A polgárőrök a főzésben is a legjobbak voltak Nemrég rendezték meg Debrecenben a III. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági verseny országos döntőjét. Megyénket egy túrkevei és egy jászberényi versenyző és két kísérő képviselte. A döntőben elméletben közlekedési és polgárőr-ismereti tesztláp, gyakorlatban pedig akadálypálya várta a versenyzőket. Az egyéni elméleti versenyben az első helyezést Dittrich Imre, Túrkeve Város Polgárőr Egyesületének elnöke szerezte meg. Az összesített csapatversenyben megyénk a nyolcadik helyen végzett. A versenyszéria a kevi polgárőrök számára a városnapi rendezvényen folytatódott tovább. Igaz, ekkor könnyedebb műfajban, főzőversenyben szerezték meg az első helyezést egy hamisítatlan gulyáslevessel. ■ A xilofon a növendékek kedvenc hangszere. A felvételen Tóth Anna tanuló, akinek játékát Halusz Katalin tanárnő kíséri zongorán. Ősszel jön az ellenőrzés oktatás Kilogrammban mérték a beküldött iratok súlyát Ebben az évben ünnepli tizenöt éves jubileumát az Egressy Béni zeneiskola. Ám az évfordulót beárnyékolták a szaktárca művészeti iskolákat érintő intézkedései. Török Róbert- Az iskola megalakulásakor írattak be a szüleim, a hangszert, a zongorát én választottam. Összesen tíz évig voltam a zeneiskola diákja - mondta Kádas Judit. - A gimnázium után a szegedi Juhász Gyula tanárképző ének-zene szakára jelentkeztem, ahol ebben az évben diplomáztam. Úgy gondolom, hogy a zene szeretetét a hajdani iskolámnak és tanárainak köszönhetem. Hasonló emlékek idéződtek fel Kontosné Hajdú Hajnalka és Bori Andrea emlékezetében is, akikben az a közös, hogy mindketten a klarinétot választották hangszerüknek.- Nagyszerű évek voltak számunkra, amíg a zeneiskola növendékei voltunk. A rengeteg gyakorlást kárpótolta a sok fellépés, a sok koncert és a sok ismeretség, amit köthettünk fiatallal és időssel egyaránt. Bár nem lettünk zenészek, a zene szeretete belénk ivódott egész életünkre - összegezték véleményüket a hajdani növendékek, akik közül Hajnalka tanítói diplomát szerzett, Andrea pedig egyetemi hallgató. Az intézményfenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Szabó Zoltán szerint nehéz hónapok állnak mögöttük. Egy akadályt már sikeresen vettek, de korai lenne még örülni, a következő komoly megméretés ezután következik.- Az idei évi munkánkat valóban nagyban befolyásolta az illetékes minisztérium által elrendelt, minden művészeti iskolára vonatkozó minősítési eljárás, amelynek következménye legrosszabb esetben akár a megszűnés is lehetett volna — közölte dr. Szabó Zoltán. - A szükséges minősítési dokumentumokat Pujov Jenő igazgató úr és kollégái készítették el fáradságos munkával. A márciusban beküldött iratok mennyiségére jellemző, hogy súlya, kilogrammban is mérhető volt. Többszöri hiánypótlás után, nagy várakozás közepette augusztus végén kaptuk az értesítést, hogy iskolánk megkapta az előminősítést, így folytatni tudja a működését. Azonban ez csak az első felvonás volt, a helyszínen történő gyakorlati ellenőrzés az ősz folyamán várható, amelynek eredménye szintén hatással lehet a további működésre. Remélem, hogy megfelelünk a szigorú követelményeknek, mert egy ilyen kis városnak szüksége van az ilyen és hasonló intézményekre - fogalmazott a kuratórium elnöke. Az iskola vezetőjét, Pujov Jenőt éppen a kengyeli telephelyről érkezve tudtuk utolérni. — Iskolánknak négy helyen, Kétpón, Kengyelen,- Örményesen és Ecsegfalván van kihelyezett telephelye, ahol jelenleg a működési rend egyeztetése zajlik az ottani iskolákkal. Nehezíti helyzetünket az is, hogy szakképzett pedagógusokból vidéken hiány van. Főleg gitár, ütős- hangszer és táncoktatókat alig- alig lehetett a régióban találni. Bízom én is az őszi gyakorlati ellenőrzés sikerében, hiszen az eddig elért eredményeink megkövetelik, hogy tovább tudjuk folytatni a tizenöt éve elkezdett munkát. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu HIRSAV Akadálymentesítésre szeretnének pénzt nyerni A nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez nyújt be pályázatot az idősek otthona az I. számú telephelyük akadály- mentesítésére. A pályázathoz szükséges 1,1 millió forint önerőt az intézmény és a fenntartó közösen biztosítja. Az elnyerhető 9,7 millió forintos támogatásból valósítják meg az épületek teljes körű akadálymentesítését. A tervek szerint a pályázat sikere estén a beruházás a jövő év végére fog elkészülni. Nyolcszáztízezer forintot biztosítanak A KÉPVISELŐ-TESTÜLET legutóbbi ülésén arról döntött, hogy csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön- kormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához. Az ösztöndíj A típusa 10 hónapra, a B típusa 30 hónapra vonatkozik. Az ösztöndíj céljára 27 fő részére tíz hónapon keresztül havi 3 ezer forintot, összesen 810 ezer forintot biztosítanak a jövő évi költségvetésében olyan módon, hogy a huszonhét főből legfeljebb 4 lehet B típusú ösztöndíjas. Idén gyengén termett a pálinkánakvaló a tavalyi jó közepes szilvatermés után ebben az évben alig akad dolga a pálinkafőz- dének. Az elmúlt évi 80 ezer . liter pálinka után most jó, ha 8 ezer litert tudnak kifőzetni a gazdák. A szilvatermést először a májusi fagyok károsították, a maradékot pedig a nyári aszály és a vírusos fertőzések tizedelték meg. Tíz alkotásból összesen négyet díjaztak A fotózás világnapja alkalmából hirdetett fotópályázatot a Magyar Fotóművészek Világszövetsége. A zsűri a túrkevei Szabó Ferenc által készített tíz alkotásokból négyet díjazott. A döntős fotókból egy könyv is megjelent Mindennapi kenyerünk címmel. A díjazott alkotások a budai Kultúra Házában nyílt kiállításon jelenleg is megtekinthetők. A város is segítette már az Intézményt életbevágó segítség volt a zeneiskola számára a város által biztosítottötmillió forint, amit azután a működésre tudtak fordítani. Az intézményben öt főállású és két óraadó pedagógus dolgozik. A tantestület szeptember huszonötig benyújtja pályázatát az Oktatási Minisztériumhoz a tárgyi feltételek javítása érdekében. A sikeres pályázaton elnyerhető pénz nagyságát a tanulói létszám alapján határozzák meg. Megkezdte működését az új autómosó SZOLGÁLTATÁS Korszerű technológia biztosítja a kocsik ápolását Szeptember elején kezdte meg működését Túr- kevén a Kábái út sarkán (a Tescóval szemben) az új önkiszolgáló autómosó. A beruházás tavaly nyár végén kezdődött el, & Az új autómosó a nap minden órájálSan nyitva tart és idén március végére fejeződött be. A nyitásra azonban az engedélyek vontatott kiadása miatt csak most kerülhetett sor. A kétállásos önki- szolgáló autómosóba a legújabb fejlesztésű autómosó rendszer lett beépítve, amely alkalmas személygépkocsik, mikrobuszok, autóbuszok és egyéb járművek tisztítására. A négyprogramos mosóberendezés fázisai: 1. Kisnyomású samponozás. 2. Nagynyomású melegvizes mosás. 3. Vaxolás. 4. Sótalanított hideg vizes öblítés, amely cseppmentesen szárad. A mosó területén található egy kétállásos porszívó és egy keréknyomás-ellenőrző berendezés is. ■ ▲ Várjuk a kedves autótulajdonosokat, próbálják ki az új autómosót a nap bármely órájában. Nyitva tartás: mindennap 0-24 óráig. Ki hogy gyorsult az iszapban? találkozó Háromszázan gyűltek össze a hét végén Immár hetedik alkalommal találkoztak a motorozás és a rockzene hívei a Kevi Motor-Rock Egyesület már hagyományosnak számító motorostalálkozóján a Hollósi-tanyán. Máté Viktor, az egyesület vezetője lapunknak elmondta, az utóbbi évek legjobb buliját sikerült megvalósítaniuk. Ezt igazolja a mintegy háromszáz motoros vendég is, akik közül sokan már visszajárók- ként érkeznek a kevi találkozóra, de a hazaiak mellett voltak délvidéki és erdélyi magyarok is. A legtávolabbi résztvevő egyébként egy hetvenéves német úr volt, aki nem kevesebb, mint ezerkétszáz kilométerről Az iszapgyorsulási verseny izgalmas kihívást jelentett látogatott a kunsági településre. A kellemes környezetben lezajlott rendezvény változatos programokkal szórakoztatta a találkozó résztvevőit. Nagy sikert aratott egyebek mellett a motorról történő íjászat, az iszapgyorsulási és a dinnyefejelő verseny, amelyekre jócskán akadt jelentkező. Nem maradhatott el a hagyományos motoros felvonulás és a Street Fighter Show sem. Az esték folyamán rockzenekarok koncertjein csápolhatott a mintegy ezerfős publikum, a babos kendős Nagy Feró legnagyobb örömére. A rendezvény szervezői egyébként már a jövő évi találkozóra készülnek. ■