Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-14 / 215. szám
A Kossuth tér megint visszatér? tüntetés A Körcsarnokban lesz a kézigála - Vagy negyven rendőrt vádoltak meg Az ügyészség szerint a rendőrségi vezetők nem voltak partnerek a túlkapások kivizsgálásában HÍRSÁV Mindenképpen elítélik az erőszakoló rendőröket a katonai ügyészség már vádat emelt kötelességszegés miatt az ellen az öt rendőr ellen, akiket E. Zsanett megerőszakolásával gyanúsítanak. A vád: a Múzeum körúti erőszak éjszakáján elhagyták a szolgálati helyüket, futni hagyták az érvényes iratok nélkül autózó lányt, amiért egy-három év börtönt is kaphatnak. A nemi erőszak gyanújában még tart a nyomozás. A szlovák főügyész a Malina-botrányról malina Hedvig ügyében eljárva „a rendőrség és az ügyészség is hibázott”, mondta egy kereskedelmi rádiónak Szlovákia legfőbb ügyésze. Dobroslav Trnka megvizsgálja, jogszerű volt-e a nyitrai rendőrség és az ügyészség eljárása a tavaly augusztusban Nyitrán megvert magyar egyetemista ügyében. Maiina Hedvig igazat mondott Székházat vettek a szocialisták székhazat vett az MSZP Budapesten. A VI. kerületi, 2800 négyzetméteres egykori KPVDSZ-székházért sajtóinformációk szerint 700 millió, nettó 515 millió forintot fizethet a nagyobbik kormánypárt. A párt Köztársaság téri, 1378 négyzetméteres székházának eladására április elején hirdettek nyilvános pályázatot, de a párt vezetősége már februárban kiköltözött az ingatlanból. Fegyház a pécsi emberrablás kitervelőinek Többéves fegyházbüntetésre ítélték azt a két férfit, akik tavaly el akarták rabolni az APEH egyik tisztviselőjének fiát. A bűnözők így akartak kikényszeríteni az adóhivataltól egy százötvenmillió forintos, jogtalan kifizetést. A Fővárosi Bíróság tegnapi, nem jogerős ítéletében C. Sz. elsőrendű vádlottat négy év hat hónapi, míg T. F.-et négyévi fegyházbüntetésre ítélte első fokon. A vád terrorcselekmény előkészülete volt. A bírósági eljárás során többek közt egy különlegesen védett tanút is kihallgattak, aki fedett nyomozóként dolgozott az ügyön. A két vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért és elmondta: megbánták, amit tettek. ■ Szabad a Kossuth tér a tavalyi demonstrációk évfordulóján - mégsem ott lesz a kézilabda-fesztivál. A tüntetők máris a Parlament elé készülnek. Vég Márton - Tibay Gábor Nem a Parlament előtt, hanem a pesti Körcsarnokban rendezik meg az eredetileg a térre tervezett kézilabda-fesztivált - közölte tegnap Sinka László. A Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára a kapott fenyegetésekkel és a várható rossz idővel indokolta a helyszín- változtatást. így elvileg szabad a tér az őszödi beszéd miatt kitört kormányellenes tüntetéssorozat és a tévéostrom évfordulójának napjain, 17-én és 18-án. A rendőrség, ha hivatalosan is értesítik a változásról, újragondolja az engedélyezést. „Ha a formai követelményeknek megfelelő kérvény érkezik, a rendőrség nem fogja megakadályozni | a demonstrációt a Kossuth téren”- mondta lapunknak Tafferner | Éva, a Budapesti Rendőr-főkapi- J tányság szóvivője. Bene Gábor, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője lapunknak azt mondta: először egy hónapja jelentették be szeptember 17-ei tüntetési szándékukat a Kossuth térre, ám akkor a rendőrség - mivel a térre már adtak ki területfoglalási engedélyt - illetékesség hiányára hivatkozva nem foglalkozott kérésükkel. Bene közölte: a kézilabdagála áthelyezésének hírére megismétlik ezt, ám hozzátette: szkeptikus az engedélyezés kapcsán. Szerinte el fogják utasítani kérésüket, ha pedig mégsem - holott ragaszkodnak az erőszakmentességhez -, provokációra számít a téren. A 2006-os őszi események kapcsán eddig összesen 39 rendőr ellen emeltek vádat - közölte Falvai Zsolt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője azt mondta: a rendőrség felső vezetői kevés értékelhető segítséget adtak, az alegységek parancsnokai gyakorlatilag nem bizonyultak együttműködőnek. „Hátráltatta a munkánkat, hogy sem a szeptemberi, sem az októberi zavargások alatt nem viseltek azonosító számot a rendőrök. Ha pedig sikerült azonosítanunk egy alegységet, akkor kiderült, hogy a tömegoszlatáskor mindenki hátul volt, vagyis a civilek saját magukat bilincselték meg” - hangsúlyozta Falvai. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter ugyanakkor a rendőrök büntetlenségét firtató Sólyom László államfőnek azt írta: „Az adatok és az eljárások tapasztalatai sem azt a következtetést nem alapozzák meg, hogy a rendőrség nem működik együtt a jogsértések tisztázásában, sem arra a feltételezésre nem adnak okot, hogy az elkövetők jelentős része büntetlenül marad”. A mérleg másik Oldalán egyelőre 112 terhelt szerepel, őket többnyire közérdekű üzem működésének megzavarásával, illetve rendzavarással gyanúsítják. Könnygáz: utánpótlást kapott a Rebisz a rendészeti Biztonsági Szolgálathoz megérkezett az a 11 ezer darab könnygáz- gránát és 2200 liter paprikaoldat, amelyet 160 millió forintért rendeltek meg. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: zavargások esetén a március 15-ei- hez hasonló típusú rendőri fellépésre kell számítani. Agárdahisztéria az MSZP-nek kedvezett a magyar gárda megalakulása és az azt követő viták is hozzájárulhattak, hogy az MSZP elmozdult a mélypontról - derül ki a Medián felméréséből. A szocialisták támogatottsága a teljes népesség körében két hónap alatt 21-ről 25 százalékra nőtt, a Fidesz 39 százalékon áll. A Jobbik erősödött: a párt egy százalékot kapna. Közülük 59 embernek kell vagy kellett bíróság elé állnia. Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője elmondta: a büntetés-végrehajtási intézetekben történt túlkapásokkal kapcsolatban 16 ügyet vizsgáltak, ezeket bizonyíték hiányában le is zárták. Bencze József országos főkapitány tegnap közölte: eljárást indítottak a hétfői randalírozók ellen, akik a parlamentből távozó képviselők autóira támadtak. Buszbaleset: a sofőr elismerte, gyorsan hajtott A három elhunyt mellett összesen harmincketten sérültek meg a szerda reggeli bélmegyeri buszbalesetben. Még szerda este és csütörtökön is többen jelentkeztek a kórházakban sérülésekkel. Egyiküknek, egy Gyulán jelentkező vésztői asszonynak - aki gyermekével foglalt helyet a járaton - életveszélyes a sérülése, egyik bordája átszúrta a tüdejét. A tegnapi békéscsabai tájékoztatón elhangzott: 39-en utaztak a buszon. A sofőrt, a 41 éves vésztői Cs. Tamást őrizetbe vették, halálos tömegszerencsétienség okozásával gyanúsítják. Kezdeményezték előzetes letartóztatását is. A sofőr beismerte: túl gyorsan akarta bevenni a kanyart. A vésztői asszonyon kívül még ketten vannak életveszélyben, egyikük a szolnoki, másikuk a berettyóújfalui kórházban fekszik. Ide Bélmegyerről nyolcán mentek vért adni, hogy segítsék egy 18 éves lány műtétjét. A balesetben elhunyt egy másik bélmegyeri lány: békéscsabai iskolájában tegnap megemlékezést tartottak. ■ Ny. L. Most akár ingyen telepítéssel vagy ingyen feltöltéssel. Príma otthon mindenhol A Prímagáz nem ismer lehetetlent! Olyan helyre költözne, ahol nincs vezetékes földgáz? A Prímagáz tartályos P8-gáz segítségévei meghitt hangulatot varázsolhat a lakásába, bárhol az országban, A tartály a föld alatt, illetve a föld felett is elhelyezhető, a Prímagáz egyedülálló újításának, a Mobil Tartály*-nak köszönhetően, akár 2 nap alatt! gj PRÍMAGÁZ) A 15 éves Prímagáz szakértelmével és tapasztalatával valóban nmq lehetetlen. Talá A sikeres találkozásban most testre szabott fizetési konstrukciókkal segítjük! a almai teiKere és találjon rá a Prímagázra! A részletekért hívja a Pr(magaz Vevőszolgálat (06) 40 45-50-50 es ken számát, vagy látogasson el hohlapurk'3 a www.primagaz.hu men1 “Az ajánlat csak az adotr feltétetek teljesítése esetén vehető igénybe. ■ l CjSÜ PRÍMAGÁZy Mindenhol otthon. Sólyom Szabadkán. I _________