Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-25 / 198. szám
15 Országszerte beindul a futónagyüzem. Ma délután Túri Kupa néven rendeznek utcai futóversenyt Mezőtúron. Az első rajt 15.20 órakor lesz a Közösségi Ház előtt. Az atléták négy távra: a félmaratonra, a 8000 méterre, a 4000 méterre és a 120—600 méteres futásra nevezhetnek. Minden induló ajándékot kap, jelentkezni 13.30 órától lehet a rajtnál. Szeptember 2-án 22. alkalommal rendezik meg a Nike Félma- ratont a Városligetben. A várakozások szerint a szervezők 7000 futóra és legalább ugyanennyi szurkolóra számítanak a versenyen. Az év legnagyobb és legnépszerűbb hazai félmaratoni eseményére a magyarok mellett 43 nemzet képviselői jelezték indulási szándékukat. Bővebb információ: BSI 1/273-0939 és www.futanet.hu. ■ V. Cs. A kunmadarasi szervezők nem hibáztak A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) országos sportági szakszövetség, a motorsport területén kizárólagosan jogosult bajnokságok, kupák megrendezésére. Az augusztus 20-i, kunmadarasi motoros gyorsulási viadal a MAMS versenynaptárában szereplő futam volt, így egyedül a szövetségi állásfoglalás számít hivatalosnak. A versenyen semmiféle baleset, szabálytalanság nem történt, ezért a MAMS nem indít vizsgálatot a történtekkel kapcsolatban a rendező sportszervezet ellen. A két ember halálával járó sajnálatos baleset a pályára vezető úton történt, s az egyik motor vezetőjének KRESZ-szabályokat súlyosan megszegő magatartása okozfa” — áll a közleményben. A MAMS álláspontja szerint a Magyar Gyorsulási Szövetség (mely vizsgálatot akar indítani a kunmadarasi rendezőkkel szemben) olyan jogköröket vindikál magának, amelyre az irányadó jogszabályok szerint nem jogosult, ezért az illetékes ügyészségnél törvényességi felügyeleti kérelemmel él. ■ Érdekes hét vége előtt állnak másodosztályú labdarúgócsapataink: az egyik az éllovas, a másik a sereghajtó ellen lép pályára ma kora este. Géléi József A teljes kudarccal végződött hétközi kupacsaták után — mindkét NB Il-es gárdánk alacsonyabb. osztályú ellenféllel szemben esett ki az MK-ból - együtteseink a javítás reményében várják a szombati összecsapásokat. Jászberényi SE Vasas- Orosháza Amilyen biztató volt a piros-kékek bajnoki rajtja, annyira borúlátóan várják a harmadik fordulót a jászsági szurkolók.- Sajnos a Szolnok elleni bajnokin és a hatvani kupamecs- csen is gyengén játszottunk — ismerte el a pénteki edzés előtt a piros-kékek szakvezetője, Sándor István. - Most ráadásul a mezőny egyik legjobb csapatát, a listavezetőt fogadjuk, amelyik legutóbb is 4-O-ra diadalmaskodott Jászberényben. Egységes, régóta együtt játszó társaság az orosházi, tavaszi kezdó'tizenegyében csupán egyetlen változás történt a nyáron. Az eltávozott Bosnjakovics helyén szereplő fiatal Petneházi viszont két meccsen két gólt szerzett, azaz tökéletesen beilleszkedett a gárdába. Ennek ellenére biztos vagyok benne, jó meccset vívunk vendégeinkkel. A szolnokiak támadójátéka még úgy-ahogy rendben is lenne (felvételünkön a fehér mezes Domokos Imre fejjel veszélyezteti a kaput), ám a csapat védekezése már jócskán hagy kívánnivalót maga után Szűcs Lacit ugyan rosszullét miatt amentő vitte élszerdán a hatvani pályáról, ám már jól van, s az edzéseken is részt Pintér László, a legpechesebb játékos A SZOLNOKI MÁV-MONDI Saját nevelésű labdarúgója, a 24 éves Pintér László jogosan pályázhat a 2007-es esztendő legpechesebb játékosa címre. A téli alapozás végén elvégzett különböző orvosi vizsgálatok szerint ő volt a kék-sárgák legjobb erőben lévő játékosa. Aztán az első felkészülési mécsesek egyikén meghúzódott, s egészen a tavaszi idény közepéig még edzeni sem nagyon tudott. A nyárnak újult erővel vágott neki a fiatal védőjátékos, ám ismét utolérte a végzett, megsérült: július eleje óta mind a mai napig nem derült ki százszázalékos biztonság gal, hogy mi is a baja. Egyelőre csak pihen, és még csak nem is körmnalazódik, mikor térhet vissza a társak közé. vett. Bár Szeles és Hídvégi kisebb sérüléssel bajlódott az elmúlt napokban, mindkettőjükre számítok a találkozón. A tervezett kezdőcsapat: Róza - Fekete G., Majzik, Szeles, Hídvégi (Kovács) — Benedek, Kádár G., Bárkányi, Mohácsi - Németh, Galgóczi (Szabó D.). Cegléd-Sz. MÁV-Mondi Rossz rajt (vereség Tökölön), biztató folytatás (győzelem a Jászberény elleni megyei rangadón), majd váratlan kiesés a Magyar Kupából az NB III-as Egerrel szemben.- A legnagyobb gondom, hogy még mindig nem állt ösz- sze csapatom védekezése, olyan óvodás gólokat kapunk sorozatban, melyet egy utánpótlásgárda sem engedhetne meg magának. Ezen sürgősen változtatnunk kell — ismerte el önkritikusan együttese gyengeségét a kék-sárgák vezetőedzője, Vígh Tibor. - Néhány játékosom ráadásul krónikus önbizalomhiányban szenved. A Cegléd legutóbb hét gólt kapott hazai környezetben, azaz nyilván szeretné kiköszörülni az elszenvedett csorbát, s támadni fog. Az eltiltott Nagy Péterre és a sérült Pintér Lászlóra továbbra sem számíthatok, a többiek viszont harcra készen várják a sereghajtó elleni találkozót. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Bálint, Antal, Balogh P., Gohér — Szalai, Urbán-Szabó (Domokos), Ulvicki, Bogdán — Farkas, Remili. A mai napon a jászberényi és a ceglédi mérkőzés is egyaránt 17.30-kor kezdődik. UJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT SPORT Mezőtúron rajtol a futónagyiizem, ami a jövő héten Pesten folytatódik így vagy úgy, de nyerni kell labdarúgó NB H. Az éllovas és a sereghajtó ellen csapataink uÍd ci/ niuüiiv Új kosarashölgy a szolnokiaknál a lengyel származású Magdalena Kozdron a Szolnoki Női Kosárlabda Klub legújabb szerzeménye. A 26 esztendős, 173 cm magas hátvéd poszton használható játékos a lengyel bajnokságban elődöntős AZS Gorzow csapatától érkezett a Tisza- parti megyeszékhelyre Munkácsi Róbert Rómába szerződött a szolnoki nevelésű, 22 éves vízilabdás, Munkácsi Róbert az elmúlt évadban az olasz Firenze csapatában légióskodott. A játékos most klubot váltott az elkövetkező két évadban a római Lazio állományában fog szerepelni. A Békéscsaba lesz a Martfű vendége tegnap elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa III. fordulójának sorsolását. Megyénk egy szem állva maradt csapata, a Martfű a szebb napokat is megélt békéscsabai gárdát fogadja augusztus 29-én szerdán 16.30 órakor. További érdekes párosítások: FTC-Paks, Fel- csút-Újpest, Hatvan-Vasas. Mindegyik versenyzőnk bejutott a döntőbe mind a 12 számban lesz magyar hajó a jövő évi pekingi olimpia kajak-kenu tesztversenyének fináléjában. Tudniillik Benkő Zoltán és Vajda Attila is sikerrel vette a pénteki középfutamot a Sunji regattaközpontban. Kiadvány készül a MÁV vívókról A szolnoki MÁV SE vívószakosztálya 2009-ben ünnepli 70. születésnapját. A jubileum alkalmából a kiadvány készül a szakosztály történetéből. A szervezők várják a vívással kapcsolatos, írásokat, fényképeket és egyéb dokumentumokat, melyeket felhasználhatnak majd a kiadvány elkészítésekor. Mindemellett támogatókat is várnak a szervezők: Báli István (tel: 06/30/249- 5058) és dr. Nagy Im- re(06/30/907-4989). Az elkövetkező hetvenkét órára tervezett sportműsor labdarúgás Szomszédvárak csapatainak összecsapását rendezik a hét végén Abádszalókon és Kunmadarason SZOMBAT Atlétika. Túri Kupa utcai futóverseny, , Mezőtúr, Közöségi Ház, 15.20. Jorkyball. I. Jorkyball Kupa, Szolnok, Tiszaligeti strand, 10. Kosárlabda. Férfi Európa-baj- noki pótselejtező: Bosznia-Her- cegovina-Magyarország, Ca- nin, 20.30. Labdarúgás. Soproni Liga: Debrecen—Kaposvár, 16. Paks— Nyíregyháza, 17.30. Zalaegerszegi TE-Győr,i ETO, Siófok- MTK, Fehérvár FC-Tatabánya, Sopron-REAC, 19. NB II. Keleti csoport: Jászberényi SE Vasas- Orosháza, Cegléd-Szolnoki MÁV-Mondi, 17.30. Baktaló- rántháza-Vác, Tököl-Makó, Tuzsér—Bocs, 17.30. Ferencvá- ros-Vecsés, Kecskemét-Mező- kövesd, 19. Megyei I. osztály: Kunmadaras-Nagyiván, Mezőtúr-Fegyvernek, Besenyszög- Jászárokszállás, Túrkeve-Jász- ladány, Abádszalók—Tiszaszentimre, 17. Megyei II. osztály: SZajol-Tiszabura, Rákó- czifalva-Cibakháza, Nagykö- rű-Jászdózsa, Tószeg-Csépa, Martfű—Kőtelek, Cserkeszőlő- Pusztamonostor, 17. Megyei III. osztály: Jászbol- dogháza-Alattyán, Kétpó- Kungyalu, Örményes-Jász- szentandrás, Berekfürdő-Ti- szaföldvár, Jászfényszaru-Ti- szapüspök, Tiszajenő-Jászte- lek, 17. Lovassport. Korosztályos díjugrató országos bajnokság, Szolnok, Tiszaliget, 10. Tenisz. Korosztályos és felnőtt megyei bajnokság, Szolnok, Tiszaliget, 9. VASÁRNAP Autósport. Forma-1: Török Nagydíj (RTL Klub), 14. Autó- krossz Európa-bajnoki futam, Nyírád, 9. Labdarúgás. NB II. Keleti csoport: BKV Előre-Kazincbarci- ka, 17.30. NB III. Mátra-csoport: Jászapáti-Salgótarján, Mag- lód-Tiszafüred, 17. Alföldcsoport: Szolnoki Spartacus- Baja, Vegyiművek-pálya, 17. Megyei I. osztály: Jászfényszaru-Kunszentmártoni TE, Kar- cag-Újszász, Jánoshida-Török- szentmiklós, Jászkisér-Kunhe- gyes, 17. Megyei II. osztály: Contarex Kisújszállás—Jászal- sószentgyörgy, Zagyvarékas— Szászberek, Kenderes—Tisza- gyenda, 17. Megyei III. osztály: Jászjákóhalma-Tiszatenyő, Jászágó-Öcsöd, 17. Lovassport. Korosztályos díjugrató országos bajnokság, Szolnok, Tiszaliget, 10. Tenisz. Korosztályos és felnőtt megyei bajnokság, Szolnok, Tiszaliget, 9. HÉTFŐ Labdarúgás. Soproni Liga: Újpest-Vasas (Sport2), 18. ■ A szolnoki rendezésű korosztályos díjugrató bajnokság küzdelmeiben Csernl Panna Zsuzsanna (Igérety) a serdülők között szállt nyeregbe