Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-25 / 198. szám
6 A mérnökök előtt nyitva lesz Németország Németország idén megnyithatja kapuit a kelet-európai mérnökök előtt, hogy enyhítse a szakemberhiányt - jelentette be Michael Glos gazdasági miniszter. A német kormány főképp a gépész- és a villamosmérnökök befogadásában érdekelt, mivel - közgazdászok szerint - hiányuk befolyásolhatja a német gazdaság fellendülését. Debrecen eladja a repülőterét értékesíti a debreceni nemzetközi repülőteret és az azt működtető céget az ön- kormányzat - jelentette be Kosa Lajos polgármester. Több mint 10 cég érdeklődik a repülőtér iránt: kínai, orosz, német, osztrák, angol és spanyol befektetők. Még mindig nincs bérmegállapodás nem született megegyezés a BKV és a szakszervezetek között, a tárgyalások hétfőn folytatódnak - közölte a BKV Zrt. Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: a munkáltató továbbra sem hajlandó teljesíteni 6 százalékos, visszamenő- leges béremelési igényüket. A Hírsávot a K&iniWi támogatja. A BUX-index 2007. augusztus 24-én NYERTESEK Részvény Hűmet Utrtsóár(Ft) 108 Változás (%) MOHÓ Ft +2,86 192 Graphisoft 1490 + 1,71 6 OTP 9 099 + 1,11 8865 Mól 26945 +1,03 11433 Richter 3600 +0,95 1236 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Phylaxia Utolsó ér (Ft) 39 Változás (%) Millió Ft-73,29 213 Genesis 2 524-2,96 42 MTelekom 906 -2,58 4834 Synergon 1685-0,41 43 Rába 2 226-0,09 32 A BUX-index az elmúlt napokban ofinnn ,7 000 1 017 26 735 26500 ' 26325 \_25 894 26 000 25 500 25 000 25558 25 633 port/ 08.15 08.16 08.17 08.21 08.22 08.23 /«aP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. augusztus 24-én. €/Ft $/Ft €/$ f t f — 258,98 190,54 1,36 +0,94 Ft +0,10 Ft +lcent GAZDASÁG 2007. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT mmm -mmm Még drágábban szívunk cigaretta Egyre nő az adóbevétel a dohánytermékekből Lehet pályázni: az energiatakarékos keret harmada fogyott el A megpályázható 2,4 milliárd forintos keretnek eddig csupán alig harmadát osztotta szét az Energiaközpont Kht. a Nemzeti Energiatakarékossági Program (NÉP) 2007 keretében. A lakosság, a lakásszövetkezetek és a társasházak részéről az április 10-i kiírás óta körülbelül 4500-an igényeltek vissza nem térítendő támogatást vagy kedvezményes hitelt. Támogatást régi nyüászá- rók cseréjére, utólagos hőszigetelésre, a meglévő fűtési és melegvíz-ellátási rendszer korszerűsítésére vagy megújulóenergiafelhasználást növelő beruházásokra (napkollektor beüzemelésére) lehet igényelni. ■ Tavaly a beruházási költség majdnem harmadát támogatták, idén a felső határ mindössze tizenöt százalék. A tavalyi kiíráshoz képest változtak a feltételek, valószínűleg ezzel magyarázható, hogy eddig idén a tavalyi nyolcezernél jóval kevesebben pályáznak. Tavaly még a beruházási költség 30 százalékáig lehetett támogatásra pályázni, nyflászárócserére 300 ezer, fűtéskorszerűsítésre 300 ezer, azaz egy lakás esetében összesen 600 ezer forint erejéig. Idén a gazdasági tárca (GKM) 15 százalékra csökkentette a támogatás mértékét, amely lakásonként maximum 265 ezer forint lehet. Szintén változás tavalyhoz képest, hogy a szükséges önerőt nemcsak saját forrásból, hanem hitelből is lehet fedezni, de a beruházás teljes egésze is fedezhető a kedvezményes hitelből. A NÉP támogatásaira az erre kialakított formanyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni. Az igénylőlapot GKM honlapjáról (www.gkm.gov.hu) és az Energiakpzpont Kht. irodájából is be lehet szerezni. Magyarországon 3,5 millió hagyományos építésű lakás van, ebből mintegy 3 millió rossz energetikai tulajdonságú. A tapasztalatok szerint átlagosan 900 ezer-1 millió forintos beruházással mintegy harmincszázalékos energiamegtakarítást lehet elérni. Egy átlagos családi ház energetikai korszerűsítésére szánt összeg körülbelül 8-9 év alatt térül meg, ennyi idő alatt lehet a számlákon megspórolni az elköltött pénzt. ■ N. M. Szeptember elsején újra emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, ezért tíz-húsz forinttal nőhet a füstölnivaló ára. A folyamatos drágulás ellenére egyre több cigit vásárolnak a magyarok legálisan. Németh Márk Ismét emelkedik a cigaretták ára, a forgalom azonban alig csökken: a magyarok több mint harmada dohányzik Egy doboz cigaretta adótartalma Fix kisker. ár az adójegyen: , Adó nélküli kisker. ár: 136,92 Ft Jövedéki adó Összetétele: FORRÁS: EUROPRESS-GRAFIKA - EUROPRESS-GYÜJTÉS A magyarok harmada dohányzik Tíz-húsz forinttal is emelkedhet a cigaretta dobozonként! ára. Az áprilisi emelés után ugyanis szeptember elején újra 2,7 százalékkal nő a dohánytermékek jövedéki adója. Hogy melyik márkájú cigi mennyibe fog kerülni, azt nehéz előre megjósolni. „Mindegyik gyártó saját maga dönti el, hogy az adóteher növekedését milyen mértékben érvényesíti az áraiban” - magyarázta érdeklődésünkre Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség elnöke. Mivel a tavaszi adóemelést követően tíz forint körüli összeggel emelkedett átlagosan a füstölnivaló ára, körülbelül hasonló mértékű drágulásra lehet számítani most is. Rossz hír a káros szenvedély rabjainak, hogy a következő másfél évben inflációt meghaladó mértékű adóemelésre lehet számítani. Az uniós előírásokhoz való alkalmazkodás jegyében ugyanis 2009 januárjáig el kell érnie a 64 eurót a cigaretta ezer szálanként! jövedékiadó-terhé- nek. Ez jelenleg 57-59 euró. Szintén brüsszeli előírás, hogy a cigaretta jövedékiadó-mértékének el kell érnie a kiskereskedelmi ár 57 százalékát, ezt a követelményt hazánk már teljesítette. A korábbi évek folyamatos adó- és áremelkedései ellenére tavaly nőtt a cigaretta legális piaca. Nagyjából 15,4 milliárd szál füstölnivalót vásároltak 2006-ban a magyarok a 2005-ös 13,6 mil- liárddal szemben. Az idei első félévben további 12 százalékkal emelkedtek az eladások. Ez nem azt j elenti, hogy egyre többen válnak hazánkban a dohányfüst rabjává, csupán azt, hogy fehéredik a piac. Azaz a termék egyre nagyobb részét legálisan szerzik be a dohányosok. „Becslések szerint úgy 10-12 százalék lehet a feketepiac aránya” - tette hozzá Patai. A legáüs piacon a fogyasztás az olcsóbb, dobozonként 400 forint körüli termékek felé tolódott az elmúlt években. A drágulásra tehát a fogyasztók egy része úgy A MAGYAR lakosság 38 százaléka dohányzik egy másfél éve végzett reprezentatív felmérés szerint A férfiak 43 százaléka, a nők 30 százaléka vallotta magát dohányzónak. A rendszeresen dohányzók közül a férfiak átlagosan napi 20, a nők napi 16 cigarettát szívnak el. A dohányzással évente 28 ezer honfitársunk halála hozható összefüggésbe, ez több, mint amennyit az alkohol, a heroin, az AIDS, a gyilkosság, az öngyilkosság, az autóbaleset és a tűzvész együttesen okoz. Csak tavaly kb. 8-10 ezer dohányos halt meg szívinfarktusban. reagált, hogy inkább alacsonyabb kategóriájú cigarettára tért át. A piac fehéredése Patai András szerint a gyártók közötti versenynek, a kiszámíthatóbb ad6 politikának és legfőképpen a szigorúbb határ- és jövedélti ellenőrzéseknek köszönhető. A feketepiac visszaszorítása az állam érdeke is, a csempészcigik után ugyanis nincs bevétele a költség- vetésnek. Pedig a dohánytermé- kék után minden évben vaskos összeg folyik be. Tavaly áfa formájában 63 milliárd, jövedéki adó formájában pedig 213 milliárd forint bevételt könyvelt el a költségvetés - kaptuk a tájékoztatást a Pénzügyminisztériumtól. Az idei első félévben pedig 34, illetve 116 milliárd forintot kaszált az állam. A dohányzás miatt meg- betegedők kezelése azonban szintén milliárdokba kerül. A teljes hazai dohányipar (a dohány termesztésétől kezdve a kereskedelemmel bezárólag) egyébként közel 25 ezer embernek ad munkát Magyarországon. HIRDETÉS Betéti ajánlat magas kamattal. Citibank lekötött betét 12% betéti kamat Citibank Szolnoki Piák Kossuth L. u. 7. Tel; (56) 516-120 Nyitva tartás: H-F» 816 Kiugróan magas kamat, a betét teljes összegére. Vannak időszakok, amikor különösen fontos, hogy jól kezelje a megtakarításait. A Citibank 12%-os MEGA betéti ajánlata már rövid távon is kiemelkedő kamatot nyújt, még a kamatadó mellett is! cííibank váltsuk valóra! "EBKM: 12.00%. A kamat az eltérő díjazású MEGA Díjcsomagot igénylő ügyfelekre és kizárólag Bankon kívüli forrásból szármázó összegre vonatkozik, a betétlekötés első két hónapos periódusára, ha az általános betétlekötési feltételek teljesülnek. A részletes feltételeket a hatályos lakossági Kamat- és Díjfeltételek és a vonatkozó általános szerződési feltételek tartalmazzák. A Citibank Zrt. a feltételek egyoldalú módosításának jogát fenntartja. Kevesebbet vásárolunk - főleg a kisboltokban Egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok: a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben 1,5 százalékkal, ezen belül a második negyedévben 3, júniusban 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Leginkább a kisebb boltok forgalma esett vissza. A kiskereskedelemben az első fél évben 2790 milliárd forint értékű árut forgalmaztak. Ennek 50,4 százalékát az élelmiszer- és vegyesboltokban bonyolították le. Júniusban a kiskereskedelem forgalma megközelítette az 516 milliárd forintot Tovább csökkent az élelmiszer- és vegyes kiskereskedelem változatlan áron számított forgalma: 2007 első fél évében 0,3 százalékkal, júniusban 0,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos h6 napjának szintjétől. Míg az eladások jelentős részét, 92 százalékát lebonyolító vegyes termékkörű üzletek (hipermarketek, szupermarketek, vegyesboltok) forgalma júniusban 0,2 százalékkal mérséklődött, az élelmiszer-, ital-, do- hányáru-szaküzletek eladásai ennél jelentősebb mértékben, 6,8 százalékkal csökkentek. ■ Z. H. ■ A hipermarketek forgalma alig változott egy év alatt.