Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-18 / 193. szám

4 ALMA MATER ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 18., SZÓMBA Eredményesek lettek a folyamatos kísérletezések A tiszaparti legstabilabb egysége a kezdetektől ma napjainkig a gimnáziumi képzés. A gimnázium ha­gyományai közé tartozik a négy évfolyamos iskolaszer- kezet. Kezdetben kísérleti jelleggel kapcsolódott be az intézmény a társadalomtu­dományos integrációs prog­ramba, amely tíz év alatt az iskola egyik legnépszerűbb és legeredményesebb képzé­si iránya lett. Emellett emelt szintű matematika-, infor­matika-, nyelvi gimnáziumi képzés, illetve a korábbi vi­lágbanki program alapján PHARE-támogatású humán szakközép-iskolai képzés bontakozott ki. A 2005 szep­temberében indított 0. évfo­lyam az idegennyelv-oktatás intenzifikálását célozza. 2002-től az iskola ECDL- vizsgaközpont szerepet vál­lalt, és felnőttképzési akkre- ditációja van. A feltételek adottak a hatékony munkához az intézmény felszereltsége megfelel a képzési irányok­nak, illetve a korszerű köve­telményeknek. Természet- és társadalomtudományos előadók előkészítő szertá­rakkal, informatikai szak- tantermek, énekkari próba­terem, közel 20 ezer kötetes iskolai könyvtár és médiatár, tornaterem, kondicionálóte­rem megfelelő kiszolgálóhe­lyiségekkel, parkosított ud­var, illetve sportudvar áll a diákok és a tanárok rendel­kezésére. Aulája rangos rendezvényeknek ad helyet. Minőségi gyakorlóhely, egyetemi elismeréssel az intézmény tíz éve gyakor­lóhelye a Debreceni Egye­temnek, valamint a Testne­velési Egyetemnek. 2006 szeptemberében az iskola el­sőként kapta meg a „Kiváló vidéki gyakorlóhely” címet és vándorserleget. Az iskola a Nemzeti Tankönyvkiadó referenciaiskolája. A Tisza- parti Gimnázium és Humán Szakközépiskola a Comenius 2000 közoktatási minőségfejlesztési program I. és II. intézményi modelljé­nek bevezetésében is részt vett. A Comenius-klub házi­gazdájaként 21 intézményt segített a helyi minőségirá­nyítási rendszer bevezetésé­ben és működtetésében. Az iskola az ország első tíz In­tézménye között van a minő­ség terén. Sziilinapra készül a Tíszaparti évforduló Leporolták az emlékkönyveket a volt iskolavezetők, tanárok és diákok Jubileumi tanévnyitóra készül szeptemberben a szolnoki Tíszaparti Gim­názium és Humán Szak- középiskola. A 45 eszten­dős tanintézmény törté­netét egy ünnepi kiad­ványban is megörökítik. A tanintézmény 45 évvel ez­előtt - 1962. szeptember 1-jén — nyitotta meg kapuit a város egyik legszebb részén, festői környezetben, a Tisza-parti sé­tányon. Ebből az alkalomból a Tiszaparti Gimnázium jubileu­mi tanévnyitó ünnepséget ren­dez, és elismerésként, egyfajta kitüntetésként a megyeszék­hely összes nevelési-oktatási intézményei számára is ez a nap lesz a városi tanévnyitó. A gimnázium 45 éves születés­napja alkalmából egy jubileumi emlékkönyv készül, amelyben az iskola egykori vezetői, taná­rai, diákjai emlékeznek vissza a (h)őstörténeti évekre. Az idei „kerek” évforduló kapcsán ez­úttal az iskola első igazgatójá­nak, Cseh Andrásnénak memo­árjából idézünk fel történeteket: - A Varga Katalin Gimnázi­um igen rossz állapotban volt, amikor 1957-ben az iskola igaz­gatójává neveztek ki. Az épület romlása rég elkezdődött. A me­gyei tanács művelődési osztá­lya új, nagyobb iskola építését és a Varga bezárását szorgal­mazta. A megyei tanács ülése megszavazta a tervet, és a Ti- sza-parton, az egykori tűzoltó- laktanya helyén megkezdődött az építkezés. Az 1962 végére el­készült épületbe költöző iskola a Tiszaparti Gimnázium nevet kapta, igazgatójává engem vá­lasztottak. Mivel előző gimnázi­Az intézmény közel fél évszázados fennállása óta számos külföldi vendég ismerkedett meg a gimnáziummal. Képünk egy japán delegáció látogatását örökítette meg a Tiszaparti Gimnázium épülete előterében. ló fiatal kollégánk, Borhy Tibor megszervezte az Aula Klubot. Tanulóink nagyszerű művé­szekkel — Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Keres Emil, lancsó Adrienn, Kovács Dénes, Szabó Csilla - találkozhattak. A klub rendszeres irodalmi és zenei estjei a városban is fontos kul­turális eseménynek számítot­tak, felnőttek is gyakran voltak vendégeink. 1967 tavaszán Szolnok egész ifjúságát meg­mozdította a Tiszaparti: az Illés- együttes lépett fel, s a koncer­ten természetesen mindenki szeretett volna ott lenni. Nem­csak az aula, a Tisza-part is megtelt. A kintrekedők maji betörték a bejárat üvegajtóit, i rendőr apukák segítségét kél tűk, mint később is, ha népsze rű budapesti beatzenekarok jöi tek hozzánk. Egykori iskolám sorsa nyu^ díjasként is élénken foglalko; tat. Megmelegszik a szívem, h tiszapartis diákok tanulmán) sikereiről vagy országos tekir tetben is kiváló felvételi erec ményeiről olvasok, ha ottjái tamkor a folyamatos tárgyi gye rapodást látom. A Tiszaparti m is olyan, mintha vadonatúj ler ne. Nagyon drukkolok a mindi is gyerekközpontú iskolámnak A Tiszaparti Gimnázium első ballagásainak egyike. Cseh Andrásné egykori igazgató 1969-ben közösen búcsúzik az akkori IV/B-s diákoktól. umom bezárása addigra leke­rült a napirendről, májusban kettéválasztottuk a Varga tan­testületét. Az 1962/63-as tan­évet a Verseghy Gimnázium épületében kezdtük. Az új isko­la átadását 1963 elejére fejezték be, kezdődhetett a beköltözés. Az általános iskolát befejező gyerekek között rögtön indulás után nagyon népszerű lett a Ti­szaparti. Rengetegen akartak nálunk tovább tanulni. Nem sokkal az iskola megnyitása után 1200 tanulónk volt. Mindig bőven volt teendőnk, kisebb bosszúságaink is gyak­ran akadtak, de a Tiszapartiban töltött évek tanári pályám leg­szebb, legsikeresebb korszaka­ként élnek bennem. Nem csak szakmai eredményeinkre, a ta­nulmányi versenyeken elért jó helyezésekre gondolok öröm­mel, a végig nagyon jó tanár-di­ák kapcsolat, iskolánk gyerek­központúsága talán ezeknél is szebb emlékem. A hatvanas évek elején például a művészvi­lággal kiváló kapcsolatokat ápo­AZ INTÉZMÉNY dolgozóinak összlétszáma nyolcvan. A ne­velőtestületet 48 pedagógus alkotja. Valamennyi tanár rendelkezik a szaktárgya taní­tásához előírt végzettséggeL Az intézmény igazgatója 1988 óta - immáron 20 éve - dr. Pataki Mihály (képünkön). Igazgatóhelyettesek Nagy Györgyné és Barna Antal. A nevelőoktató munkát segítő alkalmazottak száma 21. Az intézmény gazdaságvezetője Nagyné Kecskés Nikolett. Az iskola tanulólétszáma 684 fő. A diákönkormányzat vezetője Bordás Ildikó. Az intézményt a szülők, valamint a tágabb társadalmi környezet támoga­tása veszi körül. A nevelőtes­tület 2000 decemberében „Eötvös Józsefemlékplakett”- ben, 2007-ben a kultúra nap­ján „Az év nevelőtestülete" el­ismerésben részesült. A Tiszaparti Gimnázium első nagykórusa, a 70-es évek elején alapított énekkar számos sikert ért el a hazai és a külföldi színpadokon is. Mérési gyakorlatok fizikaórán, a diákok már a kezdetekben hatalmas lelkesedéssel vették birtokukba a korszerű előadókat. A Suli focicsapata. A kép bal szélén álló Varga Sándor később FIFA-játék vezető lett, középen sötét mezben a tanár úrrá vált Pethő János, a gug­golok között balról a második a Bp. Honvéd egyszeres válogatottja, Pál József, a jobb szélen pedig a Vasas olimpiai válogatottja, Vidáts Csaba. A Tiszaparti Gimnázium számokban, napjainkban

Next

/
Thumbnails
Contents