Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-17 / 192. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE Már javában vizsgálják az intézmények energiahelyzetét Még januárban a törökszentmiklósi önkormányzat pályázatot nyújtott be energiahatékonysági beruházásokkal kapcsolatban. A megvalósíthatósági tanulmányok készítői vizsgálják az intézmények jelenlegi energetikai helyzetét, és javaslatokat dolgoznak ki a hatékonyabb fel- használására. Az első beavatkozások már szeptemberben el is kezdődhetnek. A tanulmányok határozzák meg azokat a feladatokat, amelyek a hatékonyságot elősegíthetik. Az önkormányzat dönt a beavatkozásokról, hogy milyen forrásokból és ütemezéssel kívánja ezeket megvalósítani. A pályázati források gyorsíthatják a fejlesztéseket, így pár éven belül jelentősen csökkenthető lesz az intézmények energiafelhasználása. ■ N. G. A zene kerül a középpontba a városban Immáron negyedik alkalommal rendezi meg a város önkormányzata és a Kodály Zoltán Zeneiskola közösen a Zenei örökségünk Európában nevű programját. A miklósiak vendégül látják a szlovákiai Detva és Tornaalja, a csehországi Ostra- va-Svinov, a lengyel Mielec, a finn Riihimaki zenei küldöttségeit. Az egyhetes program több részből tevődik össze. Augusztus 13-án képzőművészeti tábor vette kezdetét, amely ma egy táborzáró kiállítással zárul. Szintén ma a fegyverneki művelődési házban este 6 órától komolyzenei hangversenyt rendeznek, míg szombaton a szolnoki görög katolikus templom lesz a helyszín. Vasárnap a miklósi római katolikus templom előtt térzenére és a szolnoki szimfonikusok koncertjére várják az érdeklődőket. Augusztus 20-án egy nagy gálaműsorral zárul a rendezvény, ahol fellépnek majd a külföldi vendégek kamaracsoportjai. ■ A Tenyői úton lakók lassan már együtt élnek az óriási teherforgalom okozta zajjal. A kamionok robaja sok helyen a falakat is megrepesztette. Reped a fal a kamionoktól forgalom A Tenyői úton lakók nem bírják elviselni a nagy zajt A városon keresztülhaladó, 20 tonnás kamionok tönkreteszik az utat és zavarják a környékbelieket. A polgármesteri hivatal munkatársai hamarosan megkezdik a forgalom felülvizsgálatát. Békési Brigitta- Iszonyatosan nagy zaj van a házunk előtt elhaladó kamionok miatt - panaszkodik Marika néni, aki már hetvenéves. - Körülbelül két éve tart ez az állapot. Hajnali négy órakor kezdődik és tíz-tizenegy óráig tart a hatalmas kocsik dübörgése. Megszámoltam, tíz perc alatt tizenöt-húsz autó halad el az ablakom előtt. A nyugdíjas hölgy elmesélte, hogy a húszéves ház mennyezetéről lehullott két négyzetméternyi felületen a vakolat. - A legtöbb itt lakó idős ember, akik nem szeretnének már költözködni - mondta Marika néni. Egy másik, a Tenyői úton lakó idős asszony is hasonló helyzetben van. —Nem győzünk ajtót javíttatni, reped a fal is, a rekamié dübörög — kesereg az idős hölgy - Nemcsak a reggeli órákban, hanem egész nap elviselhetetlen a zaj. A panaszos hölgytől megtudtuk, hogy korábban arról is szó volt, a Béla király útra terelik a forgalmat, mert az szélesebb és erősebb is, de azóta nem történt előrelépés. Ari Károly, a Miklós-Trans Fuvarozó, Javító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője is állást foglalt az ügyben. — A mi cégünk a Tenyői úton található, de úgy gondolom, hogy a fuvarosok tettek a legkevesebb kárt ebben az úttestben- közölte. - Szerintem a tiszatenyői vasútállomás pályarekonstrukciója viselte meg főként az utat, hiszen akkor rengeteg betont szállítottak errefelé. A cégüknek is van két, húsztonnás kamionja, de azok egy hónapban csak kétszer haladnak ezen az úton - számolt be Ari Károly. - Kötöttek vagyunk ahhoz a helyhez, amelyre a telephelyengedélyünk szól. Azt hiszem, nem csak a magunk nevében mondom, de nem ártana megerősíteni az utakat. Az Exel-Trans Kft. szintén a Tenyői úton található, előtte egy kamionparkoló áll. Fülöp Tibort, a cég ügyvezetőjét is megkérdeztük.- Panasz nem érkezett hozzánk — hangsúlyozta az ügyvezető - A Tenyői út a város egyik legforgalmasabb útvonala, amelyet vasúti átjáró keresztez, ez pedig nagy zajjal jár. Saját, illetve az idegen autók részére is parkolót biztosítunk, így azok nem zavarják a forgalmat, mivel a parkoló közelében nincs lakóház. Dr. Varga Imre, Törökszent- miklós jegyzője elmondta: több bejelentés is érkezett a lakosság részéről. Szakemberek bevonásával hamarosan elkezdődhet a forgalom felülvizsgálata a Tenyői és annak környékén.- Az úttesteket nem ekkora járműforgalomra tervezték, valószínűleg súlykorlátozás lép majd érvénybe - számolt be a jegyző. — Persze figyelembe kell azt is venni, hogy a nagy üzemek környékét nem lehet súlykorláttal körbevenni. Kovács Károly, a Közútkezelő Kht. megyei igazgatója elmondta, még nem végeztek zajszintfelmérést a környéken, és nem is terveznek ilyet a jövőben, mivel a lakosság részéről nem érkezett még panasz a társasághoz. hiába van kitéve a tábla Tö- rökszentmiklós határától 30 méterre (Martfű irányába), hogy legfeljebb húsztonnás járművek közlekedhétnek az úttesten, a sofőrök ezt gyakran figyelmen kívül hagyják. Hasonlóan a sebességkorlátozó táblához, mely 50 km/órás maximum sebességet ír elő a város határát átlépve. A vezetők ezt sem mindig tartják be. ■ Tíz-tizenegy óráig tart a hatalmas kocsik dübörgése. 5 Megkezdték a harcot a parlagfű ellen A MIKLÓSI Kapocs a Mozgás- sérültek Segítésére Alapítvány az elnyert 250 ezer forintos pályázati támogatást felhasználva megkezdte a parlagfű elleni küzdelmet. Ennek során szórólapokat és plakátokat készítettek, melyeken az allergia és a parlagfű részletes leírásán túl az ellenük való hatékony fellépéshez nyújtanak hasznos tanácsokat mindenkinek. Tovább folytatódhat az akadálymentesítés A törökszentmiklós önkormányzat képviselő-testülete döntött arról, hogy a szociális szolgáltatóközpont Almá- sy úti központi irodáját, az idősek klubját, a Petőfi utcai óvodát, valamint a polgár- mesteri hivatalt teljes körűen akadálymentesíti. A város jól áll az akadálymentesítés terén, hiszen fizikai korlátok már csak néhány épületben akadályozzák a sérült embereket a bejutásban. A kevés utas miatt változik a menetrend ütemes menetrend bevezetését tervezi a Jászkun Volán, mivel a helyközi és távolsági járatokon egyre kevesebben utaznak. Ennek érdekében, a változtatások előtt már teljes körű utasszámlálást végeznek, amit ősszel tovább folytatnak. Elsősorban a frekventáltabb útirányokat vizsgálják, így többek között a Törökszentmiklós—Kisújszállás vonalat is. Óriási amurt fogtak ki a fegyverneki holtágból nem mindennapi fogása volt a minap egy ceglédi horgásznak a fegyverneki Holt- Tiszán. Bálint Zoltán baráti társaságával érkezett a holtághoz, és már az első nap rámosolygott a szerencse. Majd’ háromnegyed órán keresztül fárasztott egy 19 kilós amurt, amely végül a szákjában végezte. ^ Jöjjön hozzánk dolgozni! BETANÍTOTT SZERELŐI ÁLLÁSAJÁNLAT minimum 8 általános iskolai végzettségű, 18 éven felüli, nők és férfiak részére A TEVÉKENYSÉG: AUTÓ KÁBELKORBÁCS GYÁRTÁS AMIT KÍNÁLUNK: • GYÁRTÓSORON TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉS (KÖNNYŰ FIZIKAI MUNKA) • 2 MŰSZAKOS MUNKARENDBEN, ÁLLÓMUNKA • BEJÁRÁS A CÉG ÁLTAL BIZTOSÍTOTT AUTÓBUSSZOKKAL - TELEPÜLÉSEK: KUNHEGYES, BÁNHALMA, TISZAGYENDA, TISZAROFF, KENDERES, KISÚJSZÁLLÁS, KARCAG, BEREKFÜRDŐ, KUNMADARAS, FEGYVERNEK, TISZAPÜSPÖKI, KUNCSORBA, KÉTPÓ, MEZŐTÚR, TÚRKEVE, TISZATENYŐ, KENGYEL, MARTFŰ, TISZAFÖLDVÁR, SZOLNOK • HA HOSSZÚ TÁVÚ, BIZTOS ÁLLÁSRA VÁGYIK, KÉRJÜK ÉRDEKLŐDJÖN A HELYSZÍNEN, AHOL MEGTEKINTHETŐ A SZERELÉS! MUNKANAPOKON: 8-12 ÓRÁIG IEC KFT. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, DÓZSA GYÖRGY út 13. TELEFONON: 590-160, 56 590-167, 590 -168, 06 70 316- 45-22, 06 70 316-45-32 1182639:---------------------- ■■ ...... .... ........ 1 -\ Fé mfelületek tisztítása HOMOKSZÓRÁSSAL fémfelületek műanyag bevonása | (porszórás) Törökszentmiklós, Pánthy út 57. Tel.: 56/590-787. Fax: 56/590-788. e-mail: szigmab@t-online.hu Exklusive angol használt ruha Törökszentmiklós, Almásy út 47. Nyitva tartás: H: 12-17-ig, K-P: 9-17-ig, Szo:8-12-ig ■ • Riasztók, tűzjelzők, megfigyelők, • 24 órás távfelügyelet-kivonulás, • 3 M fóliázás, kapuautomatizálás, • Gépjárművédelem, klímaszerelés. 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 32. T./f.: 56/391-477, 20/9439-164 PONYVAKÉSZÍTÉS, -JAVÍTÁS, CSUKLÓKAROS | NAPELLENZŐK gazdag választéka SZOLNOK, TÓSZEGI ÚT 16. A TEL.: 20/9357-119. ^ Szakmát ragu érettségit szeretne! Mxg nem késői Jelentkezzen 2007. augusztus 30-ig a Lábassy János Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumba, (5200 Törökszentmiklós, Almásy út 51., tel.: 56/590-780), szeptembertől megkezdheti tanulmányait. Amit korlátozott számban kínálunk: 10 osztályt végzetteknek: villanyszerlő, nőiruha-készítő szakmák. Érettségizetteknek: számítástechnikai szoftverüzemeltető 1 év. Érettségire felkészítő: iskolai végzettségtől függően 2-3 év nappali vagy esti tagozaton. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás az iskola titkárságán ^ munkaidőben, az eddigi iskolai végzettséget igazoló okmányokkal. | Lovagló diákok. Az utóbbi években már a városban is egyre több helyen lehet lovagolni, ezért nem kell utazniuk a lovaspalántáknak, elvételünk egy városszéli tanyán örökítette meg a lovakkal ismerkedő fiatalokat. Baby British Shop Törökszentmiklós, Kölcsey utca 1/4. Baby-, gyermek-, kamaszruhák és kiegészítők nagy választéka! Nyitva tartás: H-K: 10-18-ig, Sze: 8-16-ig Cs-P: 10-18-ig, Szó: 8-12-ig .;713|r Csempe-Centrum Figyelmen kívül hagyják a KRESZ szabályait