Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-02 / 179. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Abádszalók kerékpár Egy ház udvarán álló, tizenötezer forintot érő női kerékpárt vittek el ismeretlenek. MRKF Jászberény lelopták Hétfőn éjjel a város egyik utcáján parkoló Golf kettő könnyűfémfelnijét a gumiabroncsokkal együtt lelopták. A sértett kára hetvenezer forint. MRFK Kunmadaras átkutatta Nyitva hagyta házának bejárati ajtaját egy kunmadarasi idős férfi, amíg a kertben munkálkodott. Egy ismeretlen besurranó tolvaj ez idő alatt átkutatta a házat, és a talált ötvenezer forint készpénzzel együtt távozott, mrfk Mezőtúr ÜZLETRÉSZ A Mezőtúr és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. szétválása esetén az üzemeltető kft.-ben a mezőtúri ön- kormányzat üzletrészének nagysága ötvenegy százaléknál nem lehet kevesebb. Az önkormányzatnak a többségi tulajdont meg kell tartania, tr Rákóczifalva ÜNNEP A napokban tölti be századik életévét Szelei Béláné. Erzsiké nénit, aki öt gyermeke, 14 unokája, 24 dédunokája és öt ükunokája körében ünnepli születésnapját, augusztus 5-én délben a település önkormányzatának képviselői is felköszöntik. rá Szolnok ZSEBRE RAKTA Eljárást indított a rendőrség egy ismeretlen nő ellen, aki még hétfőn délután két órakor magát a víz- és csatornaművek dolgozójának kiadva és ellenőrzést színlelve bejutott egy szolnoki nő lakájába. A „szolgáltatás" fejében az elkövető ötgjer forintot kénLcjajd végül elterelve a sértett figyelmét, az asztalon felejtett kilenc- venhétezer forintot is zsebre rakva távozott. MRFK Tiszajenő tábor Egyhetes katolikus tábor indul a tiszajenői kápolnában. A hitéletről szóló, fiataloknak szánt rendezvényre körülbelül száz érdeklődőt várnak. Ami még a vallási életet illeti, vasárnap fél tizenkettőkor dr. Beer Miklós váci püspök fog istentiszteletet tartani a település kápolnájában, nk Tiszaszentimre kár Ismeretlen elkövetők betörtek egy tisza- szentimrei házba, ahonnan ruhaneműket, DVD-lejátszót, arany ékszereket és iratokat vittek el.. A kár kettőszázezer forint, mrfk Akik elbukták a felvételit Akit felvettek, már örülhet. A többieknek viszont marad a bosszúság, s a fejtörés, hogy most mihez kezdjenek. Felvételünk illusztráció. döntés Sokakat a tanulás, másokat viszont a munka vár Jelentkezők és felvettek aránya az idei évben országosan Év Jelentkezők Felvettek összesen Államilag támogatott összesen Államilag támogatott 2006 132 527 103 431 93 599 57 523 2007 108 849 88 795 81 043 48 240 FORRÁS: OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Lívia sem lett egyetemi hallgató idén, de nem fog tétlenkedni az elkövetkező időszakban. — A jászberényi főiskola angol tanítói szakára jelentkeztem, de négy pont hiányzott még ahhoz, hogy felvegyenek - közli. - Angol középfokú nyelvvizsgám van , s hasznos lenne az elkövetkező egy évben a nyelvet gyakorolni. Az angliai béblszitteri lehetőségeket böngészem, mert így pénzt is keresnék és az angol tudásomat is fejleszthetném. Andrea tavaly sikeresen felvételizett a BME építőmérnöki karára, de az első év túl nehéznek bizonyult számára.- A decemberi vizsgaidőszakban rájöttem, hogy nem tudok az elvárásoknak megfelelni, ezért félévet halasztottam és beadtam a jelentkezésemet egy főiskolára, ahová sajnos nem vettek fel - panaszolja. - Mondhatnám úgy is, hogy két szék között a padlóra estem. Nagyon sokat készültem a felvételire, ezért úgy érzem kárba veszett minden eddigi erőfeszítésem - kesergett a fiatal lány. - Úgy döntöttem, hogy az elkövetkező egy évben egy ismerősöm nyomdatechnikai cégénél dolgozom és ezalatt eldöntőm, hogy mi az, amit valójában szeretnék tanulni. Zoli biztosra ment a jelentkezési lapok kitöltésekor. — Az ELTE jogász szakát jelöltem meg első helyen, másodikként pedig a politológia szakot. Mint utóbb kiderült, jól tettem, mert az első helyen megjelölt szakra a sikeres felvételhez két pontom hiányzott, de így legalább bekerültem az egyetemi hallgatók népes táborába. Füle István, a Szolnoki Főiskola üzleti fakultás igazgatója lapunknak elmondta, a fel nem vett hallgatóknak náluk augusztus 13-ig van lehetőségük pótfelvételizni, akár a korábbitól eltérő szakra is.- Ezenkívül jelentkezhetnek az érettségizettek a főiskolánkon egy kétéves felsőfokú szakképzésre. Ennek elvégzése nem jelent automatikus felvételt a főiskolára, de plusz pontként számítják majd be a felvételinél - tudtuk meg Füle Istvántól. \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön szerint mit tegyenek azok, akiket nem vettek fel? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.szolion.hu Akiket nem vettek fel főiskolára, egyetemre, bizonyára elkeseredtek. Talán tanácstalanok is, hogy most akkor mihez kezdjenek? A döntésre nincs sok idejük. Békési Brigitta- Testnevelő-edző szakra jelentkeztem a nyíregyházi főiskolára, sajnos nem vettek fel - mondja a tizenéves Ádám, — Jövőre újra próbálkozom, addig elvégzem a mezőtúri szakközépiskolán ötödévesek száihára indított szoftverüzemeltetői tanfolyamot, amely egy évig tart. A sikeres felvételi jó ok az örömre Hatszáznegyvenen első helyen jelölték meg füle István, a Szolnoki Főiskola üzleti fakultás igazgatója elmondta, hogy a tavalyihoz képest többen jelentkeztek idén az oktatási intézménybe. A 4800 jelentkező közül 1100-an jelölték meg első helyen a szolnoki főiskolát. Nappali tagozaton a 2640 felvételiző közül 640 volt azok száma, akik első helyen jelölték be ezt a főiskolát. Eddig, a júliusi adatok szerint 834jelentkezőt vettek fel az üzleti fakultásra, 406 főt nappali, 320 főt levelező tagozatra és 108 főt a távoktatás keretén belül. 3 JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Csak lábat ne lógassunk! egyesek örültek, mások elszomorodtak, amikor meglátták a felvételi ponthatárokat a múlt héten. Egy pillanat alatt eldőlt, hogy volt-e értelme a sok különórának, fakultációnak. A legtöbb felvételiző persze felkészül a legrosszabbra, az elutasításra is, mégis felér egy nagy pofonnal, amikor szembesülnek a sikertelenséggel. PERSZE könnyű mondani, hogy ne essen az ember fia vagy lánya kétségbe egy ilyen helyzetben. A fel nem vett diákoknak azonban gyorsan dönteni kell, mit tegyenek ebben a helyzetben. Van, aki elvégez egy tanfolyamot, nyelvvizsgát tesz vagy megszerzi a rég áhított jogosítványt. Sokan pénzt keresnek, elmennek dolgozni. Mások külföldön próbálnak szerencsét. Utóbbiak között vannak, akik kint is maradnak és egy külföldi egyetemen vagy főiskolán kezdik meg a következő tanévben a felsőfokú tanulmányaikat. a tapasztaltak szerint egyvalamit nem érdemes tenni: lógatni a lábat és kihasználatlanul hagyni a következő felvételi vizsgáig tartó időszakot. Ennél csak jobb megoldások vannak. Ám hogy az kinek micsoda, valószínűleg csak utólag, évek múlva derül ki. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Távoztak a háromszáz kiló vezetékkel Betörtek egy újszászi család udvarán lévő melléképületbe. Az elkövetők kibontották az épület falát, és onnan mintegy 300 kilogramm elektromos vezetéket loptak el. ■ MRFK Megkérdeztük olvasóinkat Ön mindig elrakja a kapott számlát? sass Gábor, Jászberény:- Nem minden esetben rakom el a különböző helyeken kapott számlákat. Bevásárláskor, vendéglátóhelyeken általában nem szoktam eltenni. Pedig ajánlatos lenne leellenőrizni a fizetett összeget. A közüzemi számlákat viszont mindig el szoktam rakni, mert előfordulhat, hogy igazolnom kell a befizetést CSENDA ANIKÓ, Karcag: — Legtöbbször el szoktam rakni, egyrészt, hogy megnézzem nem csaptak-e be, másrészt a garanciához is kell. Ha műszaki cikket vagy ruhát, cipőt veszek mindig elteszem, mert a reklamációhoz keli Ha élelmiszert veszek, akkor meg azért, hogy ha otthon kiderül, romlott az áru, csak a blokk ellenében reklamálhatok. CZIGÁNY MÁRK, Szolnok - Nem szoktam eltenni, mert nem érdekel. Csak ha nagyobb értékű dolgot veszek és szükség van a garanciához a blokkra, akkor őrzöm meg. Amúgy, ha mondjuk egy vendéglátóegységben vagyok, és kapok számlát, ott nem teszem el. Nem tartom fontosnak, mert ilyen esetben nincs rá szükség. nagy istván, Túrkeve:- Nem jellemző rám, hogy elraknám a számlákat. Talán megszokásból, talán figyelmetlenségből adódóan nem élek ezzel a lehetőséggel. Bár van olyan, amikor elkérem és megőrzőm a számlát, főleg ha nagyobb értékű vásárlásról van szó. Úgy hallottam, a jövőben szigorítás várható a számlák ellenőrzésével kapcsolatban. A külügyminiszter is előadást tart Berényben Göncz Kinga külügyminiszter nyitja meg Jászberényben holnap délután a magyar—magyar konferenciát. A tizenhetedik alkalommal megszervezett Csángó Fesztiválhoz kapcsolódó, a Déryné Művelődési Központba (DMK) megszervezett eseményről tegnap dr. Gedei József, Jászberény polgármestere, Sas István, a DMK igazgatója, illetve Szűcs Gábor, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője tartott sajtótájékoztatót. A szakminiszter a határon túli magyarság érdekében megfogalmazott nemzetpolitikai szempontokat foglalja össze előadásában. A konferencia célja a magyarság határokon átívelő együttműködésének elősegítése kistérségi szinten. A rendezvényre meghívást kapott az erdélyi Nyárád-mente kistérség, velük szeretné szorosabbra vonni kapcsolatát a Jászság, amelyet a települések, az intézmények, a szervezetek, a vállalkozások, a magánszemélyek szintjén is élővé kívánnak tenni. A kapcsolatok további erősítésével a tágabb értelemben vett magyar nemzet erősítéséhez, kultúrájának, identitásának megőrzéséhez járulhatnak hozzá. A ma este kezdődő Csángó Fesztivál mellett a konferenciához kapcsolódik az évezredes magyar harcművészet, a Baranta bemutatása is a DMK előtti téren. ■ B. Cs.