Új Néplap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-02 / 179. szám
Új Néplap NEHÉZ RAJT VÁR AZ NB ll-BEN A BERÉNYI FOCISTÁKRA, DE AZ ELSŐ TÍZ KÖZÉ PÁLYÁZNAK A PIROS-KÉKEK n, oldal ■■ ■■ ■■ MARK RÖGTÖNZÖTT KONCERTJE SZOLNOKON ► 13. OLDAL JUDY MINDENKIT ÁTEJTETT M8.0LWU. ____________at Ki ad nekünk nyugtát? vizsgálat Van, aki már messziről kiszúrja az ellenőröket Nem tudják kigazdálkodni a patikusok az ügyeleti díjat Több APEH-ellenőrzésre és a lehető legszigorúbb szankciókra számíthatnak augusztus 1- je után azok a kereskedők, akik elmulasztanak számlát adni. Lapunk is tapasztalta, hogy sok esetben nem kapnak számlát a vásárlók. Ugyanakkor egy vendéglátásban dolgozó vállalkozó szerkesztőségünknek tegnap elmondta, hogy ez nem feltétlenül riaszt majd vissza mindenkit a szabálytalanságoktól. Ő maga már gyakran kiszúrta az ellenőröket. ►2. ÉS 7. OLDAL Olvasóink véleménye ■ Ön szerint miért keresnek többet a férfiak? A megyeszékhelyen mostanság sokan cserélik ki a nagyobb kukájukat kisebbre, hogy kevesebbet kelljen fizetniük a szemétszállításért. A második negyedévben nagy összegről kapott csekket, panaszolta el tegnap egy idős úr. A szolgáltatónál elmondták, a tavalyi díjhoz képest lényegében nem emelkedtek a gyűjtő- edényzetek elszállítási tarifái. Csak megszűnt a korábbi kompenzáció, ezentúl rászorultsági alapon kaphatnak támogatást az érintettek. >-2. oldal A nők és a férfiak is keveset keresnek. Hamarosan kiderül, ide települ-e a Stadler A napokban megérkezett a Stadlerhez a MÁV hivatalos lehívólevele, amelynek értelmében a vasúttársaság újabb harminc motorvonatot rendel a svájci vonatgyártó cégtől. A harminc FLIRT-ért ezúttal 141,6 millió eurót kell fizetnie a MÁV-nak, azaz hárommillió euróval kevesebbet, mint az első harmincért. Az újabb vásárlás finanszírozására a MÁV már májusban tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki, amelyre a bankok június 25-ig jelentkezhettek. Á vasúttársaság várhatóan augusztus közepéig hirdet győztest á tenderen, és egyúttal megköti a finanszírozásról szóló szerződést. Az hivatalosan egyébként továbbra sem dőlt el, hogy Szolnokon vagy éppenséggel Székesfehérváron építi fel a Stadler a mintegy ötszáz munkahelyet teremtő, már tavaly nyáron beharangozott vonatgyárát. Bár Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy az opciólevél kézhezvételének másnapján bejelentik a helyszínt, a mostani állás szerint ezzel megvárják majd a finanszírozási tender eredményhirdetését. ■ Mészáros G. Szerencsére az üzletek egy jelentős részében valamennyi vevő megkapja a vásárlását igazoló számlát. Felvételünk illusztráció. Nincs meg az anyagi háttere annak, hogy biztosítsák a Jászság kisvárosaiban a hét végi gyógyszertári ügyeletet. A térségben egyedül Jászberényben megoldott a huszonnégy órás ellátás. Pedig ha pirulákra van szükség, nem lehet várni, azonnali segítség kell. Ráadásul azzal, hogy nincs helyben gyógyszertár, bizonyos utazási költségekkel is számolniuk kell azoknak, akiknek ügyeleti időben kell kiváltaniuk gyógyszereket. S hogy várható-e a helyzetben valamiféle változás? Amennyiben lesz rá igény, lesz huszonnégy órás ügyelet is, fogalmazott egy jászárokszállási gyógyszertárvezető. Elmondta, szombaton fél egyig nyitva vannak, vasárnap pedig egy másik patikával felváltva reggel nyolctól tízig tartanák ügyeletet. Ám a tapasztalataik nem túl jók, ebben az időszakban annyira kicsi a forgalom, hogy a több ezer forintos ügyeleti díjat sem lehet kigazdálkodni. ► 5. OLDAL Sokan szabadulnának a nagy kukától szemétdíj A lakóknak jóval mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk A kicsik egészségét óvják táplálás Az anyatej világnapját ünnepelték Az anyatejjel való táplálás fontosságára hívta fel a figyelmet a védőnők szolnoki szervezetének tegnapi, hagyományos ünnepsége. Ä szoptatás világhete alkalmából szervezett rendezvényre szakmabelieket és kismamákat egyaránt vártak. Amint Bakos Ferencné vezető védőnő hangsúlyozta, idén a születést követő első óra fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. Kutatások bizonyítják ugyanis, hogy azok a babák, akik már közveüenül születésük után önállóan szophatnak, egészségesebbek és később is kevesebb probléma adódik náluk a szoptatással. ■ Sz. Zs. Szekerka-Kardos Orsolya kislányával, Lara Sárával a rendezvényen www.szoljon.hu (százalék) Mert többet dolgoznak a munka- helyükönN. Már annak is örülnék, ha lenne munkám. IDŐJÁRÁS Ma ismét melegszik az idő. A déli szél kissé megélénkül. A jellemző hőmérséklet délután 29 fők körül alakuL ►11. OLDAL Akik elbukták a felvételit Akiket nem vettek fel főiskolára, egyetemre, bizonyára elkeseredtek. Sokan tanácstalanok, mihez kezdjenek most? M. OLDAL Nagy kiadással indul az ősz Idén sem lesz olcsó a tanévkezdés. Az első osztályba készülő kisdiákok szüleinek legalább 20-25 ezer forintos költséggel kell számolniuk a tankönyvek, tanszerek beszerzésekor. A nagycsaládosok szerint a rászorulók kevés támogatást kapnak kiadásaik enyhítéséhez. ►8. OLDAL Vérszomjas szúnyogok MEGYEI TŰKÖR 2 Szerencsére idén a ahol élünk-----5 ko rábbinál gazdaság 6—7 jóval kevesebb szúnyog közélet muzsikál a levegő- életmód----------9 be n. De mi lehet műsor_______10 en nek az oka? szolgáltatás 11 ►9. OLDAL SPORT írjon, hívjon Hívja az ügyeletes újságírót: tel.: 06-30/3379-639 Terjesztés: 7.30-16.00 tel.: 06-80/200-690 16 óra után: 56/516-703 üzenetrögzítő Információs és szórakoztató portál: www.szoljon.bu szoljon@szoijon.hu SZÓVÁ TESSZÜK Egy férfi nagy cikkcakkban közlekedett az úton a kerékpárjával. Valószínűleg fogyasztott korábban pár korty alkoholt. Ráadásul este volt, s a járművén semmiféle fény nem világított. Azaz a vak szerencsén múlott, hogy senki sem ütötte el. Kiszámíthatatlan mozgása miatt lépésben gurultak el mellette az autók. Páran kikiabáltak a kocsijukból, hogy talán nem kellene az úttest közepén közlekednie. Ám az illető tovább imbolygóit biciklijével. Pedig jó lett volna, ha legalább azt átgondolja, hány ember életét veszélyeztette a sajátjával együtt azon az estén. (M. G. A.) ^NLRp^áitó Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Pénznem (1 egységre) Vétel EUR USD SKK 249.0000 255,4900 182.0000 188,2500 7,3000 7,8500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: 2007. augusztus 1. A skandináv lottó 31. heti nyerőszámai GÉPI: 5 14 19 20 27 28 34 KÉZI: 2 11 14 19 28 32 33 EGY PERCBEN á