Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-07 / 157. szám
JEGY Z E T MAJERCSIK LÍVIA Adni, de csak ha tetszett borravalót adni alapvetően szép szokás. Megköszönjük a kedves kiszolgálást, az előzékenységet, a fülbemászó cigánymuzsikát, ahogy azt tették apáink is. Akkor van baj, ha kötelezve érezzük magunkat arra, hogy adjunk valamennyit (egész pontosan a cech 10 százalékát), még akkor is, ha a felszolgálás pocsék volt, a hely visszataszító, a pincér pedig udvariatlan. alapvetően a borravaló ugyanis arra való, hogy kifejezzük tetszésünket, így tehát ha nem adunk, azzal is minősíthetjük a kiszolgálást. Ne érezzük magunkat rosszul, ha egy felejthető ebéd után nem hagytunk még 500 forintot a háznál. Sajnos, egyre kevesebb az olyan szakember, aki igazán ért a vendéglátáshoz, aki tudja, hogy mitől érzi jól magát a vendég és aki valóban meg is érdemli a borravalót. A borravalóadás egy intim, cinkos egyesség a vendég és a vendéglátó között, amit sem követelni, sem erőszakolni nem szabad, és semmiképpen nem érdemes. borravalót tehát adjon mindenki bátran, de csak akkor, ha úgy érzi, hogy a szolgáltatás áráp felül kapott valami pluszt, amit érdemes egy jelképes összeggel megköszönni a minket kiszolgálóknak. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 7, SZOMBAT MEGYEI TŰKOR IlIlliliRlIIillI Ahol a madárdal ébreszt nagykörű A fizetést gyümölcstermesztéssel egészítik ki- Egy pillanatig sem. Bár Szolnokon születtem, de itt éltem 14 éves koromig. Aztán még egy kistesót is tervezünk, de két-há- rom év múlva. A kisasszony teljesen lefoglal, kétnaponta főzök. Nincs unalom, mert olykor eljönnek a barátaink, máskor mi megyünk hozzájuk. Ebben a korban már nem az első helyen van a szórakozás. Az is mond valamit, hogy a harminckét volt osztálytársunk, nyolcadikos közül tízen itthon maradtunk. Abban a faluban, amelyre a csend, a nyugalom a jellemző. Makk József is mehetett volna más helyre dolgozni, de osztott, szorzott, és maradt.: - Lehet, Pesten vagy a Dunántúlon többet keresnék, de a több mégis kevesebb lenne. Az albérlet, a különélés, a különkoszt, az utazás manapság nem olcsó. Aztán ezt a levegőt nem lehet összehasonlítani a városival. Ráadásul itt, ebben az utcában mindennap madárdalra ébredünk. Az itteni kevesebb kereseteket pedig a körűiek kertészkedéssel, gyümölcstermesztéssel igyekeznek pótolni. Sajnos az idei cseresznyezárlat agyonvágta a termelőket, dolgos családokat fosztott meg a pluszbevételtől. Egyébként Makk úr önkormányzati képviselő, a párját Erdélyből választotta, a szilágysági Stuparu Annamáriát. Őt is megszólaltattuk: - Dolgoztam korábban Olaszországban, Németországban és Spanyolországban. Úgyhogy most jól jön a csend. Később szeretnék kialakítani, nyitni egy tolmácsirodát, mert beszélek magyarul, románul, angolul, olaszul, és tanulom a spanyolt, a portugált. Még a tizenhat éves Majzik Katalint is kifaggattuk. Ő azért szeret itt élni, mert a családon, rokonságon kívül ismeri az itt lakók zömét. Ezért ahogyan Tamási Áron írta: ő itt van otthon... Több nemzedék lakja Nagykörűt, de mi most a fiatalok nyomába eredtünk. Arra voltunk kíváncsiak, miért választották ezt a csupa zöld, csendes falut a városi komfort, panellakónegyedek helyett. D. Szabó Miklós Nagykörűt 1750-en lakják. Hosz- szan elnyúló, általában szépen megművelt kertek tartoznak a házakhoz. Megszámlálhatatlanul sok gyümölcsfával, jelezve a kert- és szőlőkultúrát. Noha a vasút elkerüli, a buszjárat sűrű. Réz Mezei Istvánék a gyümölcsös Dózsa György úton laknak. A ház ura 29 éves, párja, Szekeres Erzsébet eggyel kevesebb. Istvánnak sűrűk ezek a napok, hiszen az aratás nyújtott műszakot jelent. így otthon napközben csak a párja tartózkodik, akit teljesen leköt egyéves kislányuk.- Öt évet a fővárosban is éltem — mondja Erzsiké -, mert ott tanultam, szereztem érettségit meg szakmát. Őszintén szólva, egy percre sem fogott meg az ideges, rohanós világ, már akkor is hazautaztam hétvégeken. A páromat meg régóta ismerem, mert oviba meg az általánosba is együtt jártunk. Közben dolgoztam is pár évet, majd esztendeje érkezett Dorka lányunk. Tavaly vettük ezt a szép házat kilencmillióért, és még sok a tartozás.- Mennyiből élnek, ha szabad kíváncsiskodnom ?- Nyáron 150 ezerből, télen kevesebből. Úgy osztjuk be, hogy elég legyen.- Nem bánta meg a főváros- f Nagykörű cserét? | Stuparu Annamária a Szilágyságból jött Harminc ház vár új gazdára a faluban millió forintot is elkérnek. Mintegy kétszázötven embernek van nyaralója itt, akik főleg a főváros és Szolnok lakói, de egyre több a belga, holland, német is köztük. Ide tartozik még az is, hogy a vállalkozók száma elérte a százhúszat, az autóké meg meghaladta a négyszázat. Szekeres Erzsébet lányával, Dorkával, aki annyira mozgékony, hogy valószínűleg világutazó, felfedező lesz. A fiatal anyuka jól érzi magát Körűben. A településen, nyolcszáz, döntő többségében gondozott, szép lakóház van. A 2000-es nagy árvíz óta alaposan megemelkedtek az árak, bár jelenleg is harminc ház vár új gazdára. Lehet venni már hárommillióért is, de a modernebbekért, mutatósabbakért tíz-tizenkétJASZJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Területi képviselő (30157) Elvárások: középfokú végzettség, agilitás, önállóság, határozottság Munkavégzés helye: Közé p-KeIet-Magya rország Készletkönyvelő (30011) Feladatok: kiadási, bevételi bizonylatok kitöltése, selejtezés, statisztikák készítése, adminisztratív feladatok ellátása Feltételek: pénzügyi középfokú végzettség, terhelhetőség, büntetlen előélet Munkavégzés helye: Tiszaföldvár-Homok Fejlesztőmérnök (30283) Feltételek: növényvédelmi szakirányú egyetemi végzettség, mobilitás, angol nyelvismeret, jó elemzőkészség, felhasználói szintű számítógépes ismeretek Munkavégzés helye: Nádudvar Fiókigazgató (30284) Feladatok: az üzleti terv végrehajtása, az értékesítési módszer kialakítása, új ügyfelek akvizíciója Elvárások: 3 éves banki, pénzintézeti gyakorlat, felsőfokú gazdasági vagy pénzügyi végzettség, ügyfélközpontúság, teljesítményorientáltság Munkavégzés helye: Szolnok További információ és megyei állásajánlatok a www.iasziob.hu oldalon találhatók, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával, v ________________________________________________________/ Já szjákóhaima gyakoroltak Hét német asztalostanuló ismerkedett a politúrozás tudományával a Bieder Kft. üzemében. A diákok öt napot töltöttek a Jászságban — ebből kettőt Jákóhal- mán — Eberhard Thun asztalos gyakorlati tanár vezetésével a németországi Lohnéból a jászberényi szakiskolával való testvér- kapcsolatuk keretében, ta Jászivány máshová az óvoda éves munkájáról tárgyaltak a település vezetői. Augusztus elejétől a tíz kilométerre levőjász- szentandrási oviba járnak majd a gyerekek. A kicsik szállítását a szentandrásiak oldják meg. bb JászEadány együtt Nyugdíjas-találkozót rendeztek négy település (Jászladány mellett Jászkisér, Jásza Isószentgyörgy, Jánoshida) szépkorúinak részvételével nemrég a nagyközségben. Százötvenhét nyugdíjast láttak vendégül a ladányi nyugdíjasklub tagjai. A találkozó oldott, kiváló hangulatban zajlott — mondta Dankó István polgármester, bgy Kunhegyes karbantartás a főutcán lévő helyi középiskolát átvette a megyei önkormányzat Ezért jelenleg olyan karbantartási, felújítási munkát végeznek a helyiségekben, mint takarítás, festés, mázolás. A költségeket a városi alapítvány biztosítja, dszm Mesterszállás falunap A község önállóvá válásának 110. évfordulója alkalmából falunapot tartanak ma. Elszármazottak találkozója is lesz az évente megtartott rendezvényen, valamint hat elszármazott közös kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a kultúrházban. A programok közt szerepel bűvészműsor, tűzijáték, kirakodóvásár, vetélkedők, vete- ránmotoros-találkozó, valamint sztárvendégek is lesznek, lzs Tiszaszőlős ÉLELMISZER Közel 120 mázsányi ételt osztottak szét szociális alapon a napokban a településen. A pályázaton nyert alapvető élelmiszerekből a lakosok túlnyomó többsége, összesen 1130-an részesültek, szs Törökszentmíklós FÓRUM Törökszentmiklósi napokat tartanak a hét végén. Ma 10 órától kiállítás és állatbemutató, valamint mezőgazdasági szakmai fórum lesz, melynek során Jakab István, a Magosz elnöke tart előadást a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről, lzs Alaposan egyeztetett javaslatokat vár Szekeres Az ingatlanadóról és a társadalombiztosítás rendszerének átalakításáról a napokban tudakoltuk megyénk szocialista képviselőinek véleményét. Akkor megváltozott telefonszáma miatt nem sikerült utolérnünk Szekeres Imrét. A honvédelmi miniszter, alsó-jászsági képviselő azonban tegnap megkereste szerkesztőségünket.- Az ingatlanadó esetében egy jól előkészített törvényjavaslatot várok a Pénzügyminisztériumtól - fogalmazott Szekeres Imre. - Egyetértek azzal, hogy az ingatlan- és a vagyoni típusú adókat összevonják, és egy igazságosabb adórendszer jöjjön létre. Az ingatlanadónak azonban önkormányzati hatáskörben kell maradnia. Fontos, hogy települések bevétele ne csökkenjen, a lakosság terhei pedig ne nőjenek. Az ingatlanadó bevezetésére 2009. január 1-jével látok lehetőséget. A jelenleg is meglévő luxusadó 100 millió forintos határának 50 millióra való leszállítása azonban már jövő év elejével megtörténhet. A társadalombiztosítás átalakításánál a legfontosabb a szolidaritási elv fenntartása. Ugyanakkor olyan megoldást kell találni, ami takarékosabb működést tesz lehetővé. Ez akkor lehet, ha az állampolgár választhat, hogy egységnyi befizetésére hol kapja a legjobb szolgáltatást. ■ T. J. A szakiskolából viszik az ebédet a megyeházára Amint azt korábban hírül adtuk, július 1-jei hatállyal visszalépett a szerződéstől a megyei önkormányzat konyháját utóbbi hónapokban működtető Nádas és Társa Kft. Mivel az újabb pályázat sikertelenül zárult, a közgyűlés döntése alapján a továbbiakban a megye egyik intézményének konyhájáról, a Sipos Orbán Szakképző Iskolából szállítják az ebédet. A megyeháza nemrégiben pályázati pénzből felújított konyháját tehát mostantól melegítésre használják. Amint Búsi Lajos, a közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, természetesen továbbra is vállalják a pályázathoz kapcsolódó szerződésben foglaltakat. ■ Sz. Zs. Távolról jött trükkösöket fogtak el Fiatal trükkös tolvajokat fogott el a rendőrség Szolnokon. Csütörtökön a kora esti órákban két fiatal fiú leszólított egy tizenhat éves srácot, majd a beszélgetés során elkérték annak mobiltelefonját. A baj csak az volt, hogy azt nem kívánták visszaadni, és a készülékkel együtt távoztak. A bejelentést követően a rendőrök még a közelben fülön csípték az egyébként az ország másik feléről érkezett, mosonmagyaróvári és pénzesgyőri elkövetőket, akiknél megtalálták a mobiltelefont is — tájékoztatta lapunkat Pásztorné Kovács Ágnes hadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ■ N. G.