Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-21 / 169. szám
2 WMM$WM8MW& POSTÁNKBÓL Megfelelő így a helyfoglalás? Sűrűn járok vonattal az ország egyik pontjáról a másikba. Olykor ráadásul interci- tyvel utazom. Úgy tudom, hogy ha ilyen járatot veszek igénybe, akkor a helyjegy magában foglalja az helybiztosítást. Ezért is lepődtem meg a múltkor, hogy nem volt a jegyemen se kocsiszám, de az ülőhely száma sem szerepelt rajta. Mindezt otthon vettem észre. Azt hittem elfelejtették ráírni, ezért visszamentem a jegyirodába, ahol megvásároltam. Ott közölték velem, hogy semmi probléma nincs a jegygyei. Erre a vonatra, mivel egy nemzetközi járatról van szó, nem kell külön lefoglalni a helyet. Ezt máig nem értem. Idáig azt hittem, azért jobb az intercity a normál vonatnál, mert biztos van ülőhelye az embernek és nagyobb az esélye, hogy időben beérkezik az állomásra. Az is eszembe jutott, hogy akkor van így nekem helybiztosításom, amelyet elvileg a helyjegy foglal magában? m.m., martfű LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK, PF. 105. Villámkérdés, villámválasz Úgy hallottam, július 1-jétől változott a vizitdíj fizetésének szabálya, és a gyermekek után is 1000 forintot kell fizetni az ügyeleti vizsgálat alkalmával. Bevallom őszintén, eddig nem figyeltem oda erre, de most fontos lenne tudni. Nos, valóban igaz ez? - érdeklődik egyik olvasónk. Csakugyan, vannak esetek, amikor tényleg ekkora ösz- szegről van szó A gyermekek után is 1000 forintot kell fizetni abban az esetben, ha indokolatlanul vagy beutaló nélkül keresik fel az orvosi ügyeletet, szakrendelőt. Van kérdése? írjon! Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztősége, 5001 Szolnok, Pf. 105. MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 21., SZOMBAT lllillllll BÜ —ÉKM Mv" ■■■[gMM$$s' Külföldről is járnak a tóhoz abádszalók A víz kiváló, de pár jó pasi azért még jöhetne Szűkebb körben ugyan, de mégis megvalósult a társulás A reggel nyolcórai kapunyitást követően özönlöttek a fürdőruhás, rövid- nadrágos, gumimatracos vendégek az abádszalóki strand bejáratán. Volt, aki jókora távolságból érkezett a partra. D. Szabó Miklós Légrádi József negyedmagával utazott ide Tiszaörsről. A feleségével két kis unokájukat is elhozták.- Hosszú kikapcsolódást nem engedhetünk meg magunknak, mert otthon a gazdaság, de ilyenkor egy nap is jól jön az Alföld Balatonjánál. Nem is miattunk, inkább az unokák kedvéért, akik lubickolnak, eveznek, esznek, isznak, úgyhogy fellendítjük a forgalmat. A nap talán egyik legeredetibb vendége volt Kincses Ferenc plébános úr Rozsnyó környékéről. A krisztusi korú, jóképű férfi ki- § gombolt, kockás ingben egy au- g tóbusznyi fürdeni, napozni vá- 5 gyó hívőt hozott két napra ide a : felvidéki városból.- Nekünk Rozsnyó körül hegyeink, völgyeink, erdőink vannak, itt meg a végtelen síkság, a hatalmas tó fogad bennünket - mondja.- Fiatal még, hogy csak ezt lássa meg. Hogy tetszenek a nők?- Nagyon szépek. Felénk is, itt is...- De nőtlenséget fogadtak...- Ez igaz. De a jó Isten adott két szemet, azt csak használhatom? Jót nevetünk, kezet fogunk. A plébános úr a parton felejtett gyékényéért nyúl, és már is siet a csoport után. Fiúk-lányok vegyesen küzdötBódi Kornélia a szalóki strandon dolgozik Ebben a korábban még nemigen tapasztalt hőségben rengetegen fordulnak meg a Tisza-tónál. Az ország különböző, távoli pontjairól, de még a határainkon túlról is érkeznek a pihenni, fürödni vágyók. ték le a beléptetés ajtót. Öten jöttek: Szolnokról, Törökszentmik- lósról. Kovács Petra sajátságos észrevétellel ostromol.- Jó a víz, klasszak a programok, de ha riportot ír, tessék beleszerkeszteni, kevés a jó pasi. Beleírom: hátha olvassák a jó hapsik, és lóhalálában sietnek a Tisza-tó strandja felé. Egyre több a vendég. Nemcsak a víz mellett, de a söröspultok, gyorséttermek körül is. Farkas Valterék igen messziről, Rajkáról érkeztek a gyerekeikkel.- A kíváncsiság hozott ide, mert a szülőhelyünk messze van a Tisza-tótól.- Hogy tetszik a mini Balaton ?- A strand, a víz nagyon jó, taSzolgáltatások Belépőjegy felnőtteknek 450 forint Belépőjegy gyerekeknek, nyugdíjasoknak 350 forint Időkorlátos belépőjegy 200 forint Utazás a vízibanánon, személyenként 1500 forint/10 perc Bob _______2500 forint/10 perc Ví zibicikli 700-1200 forint Napágy _ 500 forint Faház 1300-2200 forint/fő Ián a vízi sportok drágák. Legalábbis a többi, vizes helyhez viszonyítva. Egyébként jövőre visszatérünk. A csúszdánál, ahol az egy híján húszéves Darmos Edit dirigál, rendszerint sor áll. Most éppen egy csomó 16-18 éves srác vár a sorára.- Dagl, te maradj utoljára, mert ha beszorulsz, majd kibontjuk a csövet - így az egyik, nagy kacagás közepette. Kiderül, győriek valamennyien, itt táboroznak öt napig. Pár perc múlva Dagi is simán kicsúszik. Nagyot csattan a vízben, de vérszemet kap, és újra sorba áll. Valamivel odébb azután egy nem éppen szégyenlős, bikinis Ennyit» kerül az enni- és innivaló f Korsó sör 250-280 1 dl üdítő 40-60 Lángos 180-200 1 cső kukorica 150-200 Ebéd, menü 600* Hotdog 200-250 Hamburger 250-300 *Összesen huszonöt helyen árulnak valamilyen harapnivalót FORRÁS: ÚI NÉPLAP-GYŰJTÉS hölgy - látva a fotózást - ajánlatot tesz.- Ötven rongyért leveszem a felsőt...- Huszonötezer egy cici?- Igen - pirul el, és nevet egy kereket.- Majd egyeztetek a főnökeimmel. Jó? Mellette néhány lány szemrebbenés nélkül válik meg a felsőtől. Németek. Egy kicsit mo- lettek, egy kicsit nagy a pocijuk, de a közelükben üldögélő három öregúr szeme jókorára nyílik. Nem sokkal később elindulnak libasorban inni egyet. Egy bizonyos helyet emlegettek, mert ott állítólag sokféle jó bor kelleti magát. Ráadásul a csaplárné is nagyon csinos. Kell ennél több a nyugdíjas évekre? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szoínok-jászkun online Megszületett a közelmúltban a közoktatási intézményfenntartó társulás Tószeg és Vezseny között - tájékoztatta lapunkat a tószegi általános iskola igazgatója. Varga Józsefnétől megtudtuk, a szeptember 1-től érvénybe lépő egyezség szerint Vezseny óvodája és iskolája a tószegi tagintézményeként működik tovább. A szülők és a gyermekek érdekei ezzel nem sérülnek. ■ Az egyezség szerint Vezseny óvodája és iskolája a tószegi tagintézményeként működik tovább. A két önkormányzat számára pedig előnyt jelent az együttműködés, hiszen az ily módon hozzáférhetővé váló kiegészítő normatíva segíti az intézmények fenntartását. A döntést hosszú hónapok egyeztetése után hozták meg az érintettek. Ám eközben szűkült a partnerség eredetileg tervezett köre. A térség két másik települése, Tiszavárkony és Tiszajenő ugyanis időközben saját iskolájuk önállósága mellett foglalt állást - mondta a minap Vezseny polgármestere. Hatvani Lajos szerint ők viszont ebben a lehetőségben látják a legbiztosabb jövőt a község diákjai számára. ■ Bugány János Mennyibe kerül pontosan az útlevél? A szolnoki polgármesteri hivatal osztályvezető-helyettese, dr. Botka János Hunor jelezte, hogy tegnapi lapszámunkban az okmányok pótlására vonatkozó táblázatunkban néhány adat nem pontosan jelent meg. A normál, magánútlevelek árát tartalmazó táblázat helyesen: négy év alatt két évre ezerötszáz, négy-tizennyolc év között öt évre ezerötszáz, tizen- nyolc-hetven év között öt évre hatezer, tizennyolc-hetven év között tíz évre tízezer, hetven év felett öt évre ezerötszáz forint. A vesztett, rongált, magánútlevél pótlása 4-18 év között öt évre háromezer forint. ■ Némileg enyhülhet a hőség hőmérséklet Jövő héten csapadékra is számíthatunk Egész héten negyven fok körüli kánikula volt Szolnokon. Ezekben a napokban mindenki azt találgatja, vajon meddig tart még ez a szinte kibírhatatlan kánikula? S vajon mi okozza? Nos, az időjósok szerint nem a globális felmelegedésnek, hanem a Közép-Európa fölött kialakult anticiklonnak tudható be a hőség. Mint azt Kis Tamás, a 86. kis tamás arról is beszámolt, hogy az emberek komfortérzetét a hőmérséklet mellett a szél, valamint a relatív páraSzolnok Helikopter Bázis meteorológus tisztje lapunk érdeklődésére tegnap elmondta, vasárnap gyenge hidegfront érkezik majd a térségünk fölé, amely felkavarja kissé a légkört. Ez pedig szerencsére némi változást is hoz a hőmérsékletben. Emiatt ugyanis a hét utolsó napján, néhány fokkal talán már alacsonyabb hőmérsékletet mérhetartalom is befolyásolja. Utóbbi minél magasabb értéket mutat, annál elviselhetetlenebb a hőség. tünk majd. Jó hír, hogy a jövő hét közepétől, egy markánsabb hidegfrontnak köszönhetően, 25- 29 fok körüli értékre esik vissza a hőmérséklet. Ráadásul még csapadék is várható. A szolnoki katonai repülőtér meteorológiai szolgálatától megtudtuk, az előrejelzések beválási valószínűsége 90 százalékos, amennyiben három napon belüli értékekre vonatkoznak. Ezen túl, ennél hosszabb időszakot vizsgálva azonban csökken az előrejelzések megbízhatósága. Harmincnapos jóslás esetén már csak öt-tíz százalék az esélye annak, hogy valóban a vártnak megfelelő értéket mutatja majd a hőmérő higanyszála. ■ B. B. A szél és a páratartalom is meghatározó Sokat ért végül a tiszaroffi civil összefogás Tiszaroff megnyerte egy bruttó 5 millió forint értékű játszótér megépítését egy napokban megrendezett sorsoláson. Borosné Zabolai Ibolya és Mé- szárosné Laczházi Erzsébet vezetésével helyi lakosok vettek részt azon a versenyen, amelyen ezt a nyereményt végül megkapták. A játszótér megépítése egy fillérjébe sem kerül így az ön- kormányzatnak, a kivitelezést is a verseny kiírói végzik. Szeptemberre azután a tervek szerint birtokba vehetik majd a gyerekek a Szabadság téren megépített játszóteret. Kamarás Zsolt polgár- mester példaértékűnek nevezte a cél érdekében a civil összefogást. ■ Békési B. Szomjazó virágok. Tavasszal a lámpaoszlopokra kihelyezett cserepes virágokat a mostani rekkenő hőségben naponta bőségesen öntözik a megyeszékhelyen. Egy tartályos teherautó járja az utcákat, amelyről a felvételünkön is látható módon locsolják a szomjas növényeket.