Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-03 / 153. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 3., KEDD KULTÚRA 13 A legjobb emlékek kötötték hozzánk színház A Nemzet Színésze, Darvas Iván két évadban szerepelt vendégként a Szigligetiben Nemrég hunyt el Darvas Iván, a Nemzet Színésze, akinek csodálatos játéká­ban a szolnoki színházlá­togatók is gyönyörködhet­tek. írásunkkal a színész­óriásra emlékezünk, aki­től a közelmúltban látvá­nyos külsőségeket mellőz­ve búcsúztak el. Valkó Mihály Volt egyszer egy Miatyánk, majd aztán egy Amadeus - az egyiknek már több mint tíz éve, a másiknak lassan másfél évtizede. Időben egyre távo­labb esnek tőlünk, az emlékei is homályosulnak, mégis jól­esik visszaemlékezni rájuk, mert mindkettő színházi ese­mény volt. Azzá avatta egy zseniális szí­nész játéka, aki túl ugyan már a hetvenen, amikor Szolnokra érkezik, ám ereje teljében még­is. Abban a korban - vallotta - , amikor hülye az, aki nem gondol a halálra, ám végtele­nül ostoba, aki csak vele foglal­kozik. Egyébként az a korsza­ka ez a Szigligetinek, amikor igazi sztárok csillognak a szín­ház egén. Itt játszik Törőcsik Mari, ideszerződött Garas De­zső, jön Hernádi Judit, Szacs- vay László, Almási Éva. Darvas Ivánt azzal csábítja Szolnokra Schwajda, a színidirektor, hogy új, groteszk drámájának, a Miatyánknak egyik főszerep­ét egyenesen reá szabja, neki írja. Amikor híre jár, hogy jön a Szigligetibe, már az felvilla­nyozza a színházszerető szol­nokiakat. Különben csendben érkezik, nem mint valami ün­nepelt nagy művész, mondhat­ni szerényen. Mintha terhes is lett volna már neki a saját nagysága. A szálló, a Tisza — ugyanis ott lakott, olykor kis­lányával együtt - recepciósa úgy emlékszik rá, mint egy igen szolid úriemberre, kinek soha nincs külön igénye, vagy különös igénye. S oly udvarias vele szemben is, hogy amikor köszön, mélyen meghajol min­dig, s hozzá még kalapját is megemeli. Ugyanakkor rend­kívül zárkózott volt - idézi őt Mészáros István, aki együtt játszott vele Szélmolnárfiként- távolságtartó. Már az is ki­tüntetésnek számított, ha vala­kitől, akár tőle is, megkérdez­te, hogy érzi magát? Ez már mondhatni, részéről beszélge­tésnek számított. Ahogy most visszagondol rá, neki képe barna szemüvegével ugrik be, melyet mindig, még a próbá­kon is hordott, merthogy állí­tólag túl érzékeny volt szeme a fényekre. Nagy tekintélynek örvend a színész kollégák körében. Tisz­teltük őt, de figyeltük is ahogy próbál, hogy bizonyos mester­ségbeli fogásait elleshessük. A feladat nagyszerűsége vonzza, amikor igent mond Schwajdá- nak, hogy olyan előadás része­se lehet - vallja -, amelyben szembenézhet nemcsak a vi­lággal, de önmagával is, és fel­teheti a kérdést: mi ez az őrü­let, ami itt folyik körülöttünk? És vajon hogyan is őrizhet­nénk meg magunkat a változá­soknak abban az erős széljárá­sában, amit a rendszerváltozás jelent? A Miatyánknál szelle­mesebb, furcsább, groteszkebb és ugyanakkor mélyebb megfo­galmazású darabot még nem írtak arról - nyilatkozta egy- helyütt. Művészi pályájának ebben az utolsó szakaszában érezhetően erősen foglalkoz­tatja: vajon mit és mennyit is ér az ember, nem értékeli-e túl önmagát vagy épp ellenkező­leg, nem becsüli-e alá túlságo­san? Amikor a Miatyánk sikere után újra hívják 2001-ben, le­gyen Salieri, a meghasonlott kö­zépszerű muzsikus az Amade- usban, akkor is ez izgatja, ezért is vállalja a feladatot, az idősze­rűsége miatt. No, meg azért is, mert a Miatyánk révén a leg­jobb emlékek kötik a szolnoki színház közönségéhez. Rajong­tunk érte mi is mindannyian - ezek már Gombos Judit lelkes szavai, aki ugyancsak együtt játszott vele az Amadeusban. - Nemcsak munkabírását csodál­tuk, azt is, hogy bár már hetve­nes éveinek közepén járt, de mit sem veszített férfiúi vonze­rejéből. Irigyeltem is kolléganő­met, Létay Dórát, aki szerepe szerint intim közelségbe kerül­hetett vele. Aki viszont így be­szél erről: — Az egész női kar engem iri­gyelt, amiért csókolózhattam Darvas Ivánnal. Koszi szépen. Az Amadeusban nyújtott játékára ma is emlékeznek Szolnokon Vallanak róla: Mészáros István, Gombos Judit, Molnár László, Császár Gyöngyi, Eszterházy Péter Egy hónap kellett ahhoz, hogy feloldódjak. Emlékezetes bemutató ez azért is, mert Darvas Iván part­nere drámabéli játszótársa Al­földi Róbert, akivel először hoz­za össze sorsa színpadon. És akit menten a szívébe is zár, mert - miként megemlíti -, va­rázslatosan azonosulni tudott szerepével, hogy amikor diri­gálja szerepe szerint a közre­működő Liszt Ferenc Zenekart, akkor Mozartot láttam egyene­sen, mintha ő vezényelt volna. Ennek láttán még könny is szö­kött a szemembe. Büszke vol­tam, hogy része lehettem e cso­dának. Alföldi viszont igen nagy megtisztelésnek veszi, hogy partnere lehet. Micsoda páros volt! Legendás, mond­ják, ahogy ügyelt a pontosságra. A já­ték legkisebb rész­letében is. Molnár László máig fris­sen, jól emlékezik arra a jele­netre, amikor az Amadeusban inasként egy tálca süteményt kellett átnyújtania neki. Las­san, zenei végszóra kellett oda­érnie hozzá, aztán figyelni, mi­kor mozdul a kisujja, mert ez volt a jel. Legalább húszszor mondta, hogy rossz tempóban adom. Én azt gondoltam, hogy mindig ugyanúgy és ugyanak­kor adom, de nem. Aztán a so­kadik előadásban e jelenet után bejött az öltözőmbe, és azt mondta: „Most volt tökéletes! így csinálja. Pontosság, érti? Pontosság!” Ennek örömére a következő jelenetben öt poha­rat törtünk el közösen, véletle­nül. Rámmosolygott, és azt mondta: „Pontosság...” Amikor megszületett az Ama­deus, harsányan trombitálta a helyi sajtó: íme a színház forró ünnepe! A publikum valóban lázban égett, úgy szakadt fól a taps, mint valami jótékony mennydörgés. S ez még az ide­látogató és az előadást megte­kintő Eszterházy Pétert is meg­lepi, a neves írót, hisz mint írta is, ilyet színházban ritkán látni, hogy felállva tapsolnak önfeled­ten. Darvas Iván alakítását pe­dig oly nagyszerűnek érezte, hogy kész volt őt meg is védeni a modorosság vádja ellen, mely- lyel az irodalmi újság fanyalgó kritikusa illette. Szerinte: az utóbbi idők legfontosabb Dar­vas-alakítását nyújtja a színész. Az Amadeus aztán a Pécsi Or­szágos Színházi Találkozón is elnyeri a közönség díját, meg­koronázva ezzel mintegy az ott­honi sikert. Becses volt a humora. Csá­szár Gyöngyi, aki Salieri felesé­ge az előadásban, „férficsibész” humorát említi, amikor emlé­kezik. Ahogy az egyik jelenet­ben, bár a helyzet párbeszéd nélküli, csendben csak hallgat­ják a zenét, halkan, csábosán odasúgta neki: „Milyen csinos, Ön, ma este!” Szinte hihetetlen, hogy tudott visszafiatalodni, amikor levette parókáját: le­nyűgöző, csodás élmény volt számomra. Ilyet Törőcsik Mari­tól látott, ekkora varázslatot. Mértéktartó ele­ganciája bizony humorral is páro­sult. Sokszor lepte meg színésztársa­it. Ugyancsak Csá­szár Gyöngyi me­séli, hogy amikor próbán ment fölfelé a lépcsőn, s arra instru­álták Darvast, mit és hogyan te­gyen, beszéltek, mondták- mondták neki, ő egyszercsak megállt, mérhetetlen nyuga­lommal, ám kissé ravaszul így szólt oda nekik: „Gyerekek! Nem lehetne ezeket akkor el­mondani, amikor nem a lépcső közepén állok, hanem a szín­pad sokkal biztonságosabb deszkáján?” A színészet mellett tudták róla, létezett egy másik szenve­délye, kedvtelése: megörökíte­ni pályatársait rajzokban. Port­rét készíteni róluk a la Darvas, ahogy ő látja őket. számítógép­pel kialakítva. így elkészíti arcképét többek között Schwaj- dának, aki idecsábította, Ga­rasnak, akivel a Miatyánkban játszott és Alföldinek is az Amadeusból. Arcképek, me­lyek most is ott láthatók a Szig­ligeti jobb oldali feljárójában, ott sorakoznak a falon. Közöt­tük a sajátja is, a zseniális ko­médiásé, aki az évtizedek so­rán annyi, de annyi kincset hullajtott el, s az égnek hála, jutott belőle nekünk is jutott bőven itt, a Tisza-partján is. Sokféle kép élhet bennünk ró­la. Hogy melyik az ő halhatat­lan arca? A Miatyánk Szélmol­nára és az Amadeus Salierije is ott kell, hogy legyen az ő arc­képalbumában. ■ Nagyon tiszteltük őt, de figyeltük is, ahogyan próbált. Darvas Iván nagy sikereket aratott filmszerepekben, mint például a Liliomfiban is. Képünkön Dajka Margittal. Egy másik film: Férjhez menni tilos! Darvas Iván Mezei Máriával. Művész Színház 1946-tól Madách Színház 1949-1956 miskolci színház, József Atti­la Színház 1963 Vígszínház 1965-1989 Szabadfoglalkozású színész 1990-től, közben vendégjáték Szolnokon: 1995-ben Mi­atyánk, 2005-ben Amadeus

Next

/
Thumbnails
Contents