Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-20 / 168. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 20.. PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Cserkeszölő LOPÁS A strandon egy pádon hagyta őrizetlenül ira­tait és pénzét tartalmazó szaty­rát egy cserkeszőlői fürdőző. A tolvaj négyezer forinttal gazdago­dott. MRFK Szolnok LEBONTOTTÁK Szerdá­ra virradóra a Liget Úti Általános Iskola kazánházának tetejéről is­meretlenek lebontották a szellő­zőrostélyt, valamint nyolcvan mé­ter hosszúságban eltulajdonítot­ták a tető párkányának alumíni­um lemezborítását is. Az okozott kár közel hatszázezer forint. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, mrfk Szolnok FELTÖRTÉK Három ga­rázst törtek fel a Pozsonyi úton. Nem tudni, hogy mit kerestek az elkövetők, mivel egyik helyről sem vittek el semmit. Nem volt ilyen szerencsés egy mosonyi ut­cai garázs tulajdonosa. Hiszen az ő garázsából közel százezer fo­rint értékben vittek el szerszá­mokat. MRFK Tiszaföldvár csatornáznak Az Észak-alföldi Regionális Fej­lesztési Tanács támogatásának köszönhetően elindulhat a tele­pülésen a szennyvízcsatorna-há­lózat fejlesztése. Az önkormány­zat ugyanis pályázaton közel 25 miliió forintot nyert a fejlesztés­hez. A beruházás összköltsége meghaladja az ötvenhárommillió forintot, tj Tiszaroff komp A hosszú, aszá­lyos nyár és az alacsony vízállás miatt a tiszaroffi komp többször úgy megfeneklett, hogy meg kel­lett tolni. Lassan már egy autót se nagyon bírt el. Időközben esett is, meg a csapadék hatásá­ra ^'kiskörei erőműből jókora víz­tömeget zúdítottak erre a sza­kaszra, így a vízszint kilencven centit emelkedett. Mindez lehe­tővé tette, hogy néhány nap szü­netet követően reggel hat és es­te nyolc óra között ismét járjon a komp. dszm Zagyvarékas ÚTBURKOLAT Je­lenleg a község belterületi útjai­nak a nyolcvan százaléka porta- lanított. Legújabban pályázaton közel hétmillió forintot nyertek, amely arra lesz elég, hogy két rö- videbb utcából száműzzék a port és a sarat. Természetesen oly módon, hogy az útépítések­hez az önkormányzat is hozzá­teszi a maga forintjait. Ami nem mellékes: az érintett ut­cák lakóinak nem kell fizetni semmilyen hozzájárulást, dszm Ha leáll a klímaberendezés, minden eszközt bevetünk, hogy valahogy lehűtsük magunkat otthon és az irodában is. Felvételünk illusztráció. A klímának is melege van forróság A hibás géphez most csak sokára jön szakember Ezekben a napokban csúcsra járnak a klímabe­rendezések. Ha elromla­nák, lehet, hogy csak he­tek múlva jön ki hozzá­juk szerelő. Szilvási Zsuzsa — Már a tizedik szerelőt hívtam fel, de egyik sem ér rá — panasz­kodott D. Ferenc, akinek ottho­nában a legnagyobb kánikula közepén romlóit el a légkondici­onáló berendezés. — Legkoráb­ban jövő hét végére ígérik, hogy ki tudnak jönni, de addig mit csi­náljunk ebben a hőségben? Idős, beteg édesanyám, meg a felesé­gem a kislányommal egész nap otthon vannak. Most visszakap­csoltuk a tavalyi ventillátort, de az csak a meleg levegőt kavarja. Épp azért szereltettünk klímát, hogy könnyebben viseljük a nya­rat, s épp most romlik el!- Mióta elrendelték a hőségri­adót, legalább harmincán hívtak fel azzal, hogy újonnan vásárolt légkondicionálót kellene besze­relni - mondja Kádár János szol­noki háztartásigép-szerelő. — Már csak két hetes határidővel tudok munkát vállalni, annyi a tennivaló. Nagyon sokan csak most ébrednek, az utolsó pilla­natban akarnak klímát, s termé­szetesen azonnal. Pedig azok­nak, akik időben ébredtek, ápri- lisban-májusban kényelmesen, időben elvégeztük a munkát. Az új berendezést megrendelők mellett természetesen olyanok is szép számmal akadnak, akik az elromlott klíma miatt hívnak. Pedig a jó minőségű, szakember által beszerelt, megfelelően kar­bantartott gépek nagyon ritkán hibásodnak meg. A szakemberek szerint, ha már egyszer rászánjuk magun­kat a klímavásárlásra, érdemes megfelelő minőségű berende­zést venni. A különféle, gyanú­san olcsón beszerzett légkondici­Hogyan működtessük a légkondit? Fontos a légkondi karbantartása 7 két dologra érdemes ügyelni a légkondicionáló mű­ködtetésekor. Egyrészt sosem szabad a légáramlatot közvet­lenül magunkra irányítani, így lehetőleg ne úgy állítsuk be, hogy az íróasztalhoz, fek­vőhelyhez fújja a hideg leve­gőt. Emellett a kintinél legfel­jebb öt fokkal alacsonyabb hőmérsékletet válasszunk. A megfelelően karbantartott, jó minőségű berendezés ilyen kö­rülmények között még a mos­tani kánikulában is bizton­sággal működtethető. onálók ugyanis nem ritkán gyengébb minőségűek, ráadásul szó szerint zabálják az áramot. A drágább, jó minőségű gépek el­lenben gyorsan visszahozzák az árukat. Emellett egyre többen ki­áltják ki magukat önhatalmúlag klímaszerelőnek, s a végén ki­derül, hogy legfeljebb felszerelni képesek az új gépet, a karbantar­tására, esetleges javítására már nincs meg a kellő szaktudásuk, így azutáú előbb-utóbb itt is ki­derül, hogy végső soron az ol­csóbb sokkal drágább. Természetesen azért jó ma­gyar szokás szerint, mint min­denre, a gyors klímaszerelésre is létezik megoldás, még akkor is, ha elfoglalt az összes szerelő.- Közel negyven fok volt kinn, amikor egyszer csak leállt a lég­kondi - meséli Ildikó. - Mint ki­derült, elszökött a hűtőgáz belő­le. Szerencsére a férjem gyorsan intézkedett, s bár háromszoros áron, de még aznap este újra működött a berendezés. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online H1BEK JEGYZET NÉGYESI ILDIKÓ Ráfizetés, ha előkerül? A SZEMÉLYIGAZOLVÁNYUNK, jogosítványunk és az útleve­lünk mind-mind fontos ré­sze életünknek. Nem egy hi­vatalos vagy kevésbé hivata­los helyen kérik őket, hogy azonosítsuk velük magun­kat. Elvesztésük komoly problémákhoz vezethet. Jár­hatunk az okmányirodába és fizethetjük a sok pénzt il­letékre. Legalább tízezer fo­rintba kerülhet az összes irat újbóli beszerzése. Rossz esetben többe is. A legcélszerűbb az lenne, ha strandra, szórakozóhely­re nem vinnénk magunkkal minden okmányunkat. Csak a legszükségesebbet. Eze­ken a helyeken ugyanis na­gyobb az esély arra, hogy egy óvatlan pillanatban el­tűnnek. az már csak hab a tortán, ha elmegyünk az irodába, elindítjuk az iratpótlási fo­lyamatot és menet közben megkerülnek az elveszett­nek hitt dokumentumok. Ilyenkor foghatjuk a fejün­ket. Mitévők legyünk? Az il­letéket befizettük, az igazol­ványokat már készítik. A pénzt nem valószínű, hogy visszaadják. Némi iróniával legfeljebb annak örülhe­tünk, hogy lesz egy tarta­lék. Mert a sorban állásért, hosszas ügyintézésért egyébként más nemigen kárpótol. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Levágták a kábelt, egy részét el is vittek Jászberény külterületén a Zagyva vasúti hiújánál isme­retlenek elvágták a vasúti ká­belt még szerdán. Összesen há­rom métert tulajdonítottak el belőle. ■ MRFK személyi HÍREK Béres Mária a Tiszazugi Földrajzi Múzeum új igazgatója Új igazgatója van a Tiszazugi Földrajzi Múze­umnak. A Szarvason élő Béres Mária, aki ko­rábban már dolgozott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságánál, néhány hete vette át az intézmény vezetését, rá Dr. Pintér László nyugállományba vonult Noha idén már nyugdíj mellett igazgatta a Ma­gyar Közút Kht. területi igazgatóságát, nemrég végleg nyugállományba vonult dr. Pintér Lász­ló. Posztjára Kovács Károly egykori műszaki és fejlesztési osztályvezetőt nevezték ki. mg Posztumusz djj Csüllögné Kerekes Csillának Rákóczifalva Kulturális Díját posztumusz ítél­ték oda Csüllögné Kerekes Csillának. Az elismerést a közelmúltban elhunyt Csüllögné Kerekes Csilla férje és fia vette át. szs Rövidesen működhet a révátkelö Várkonynál Jelentős változást hozhatnak majd a következő hetek Tisza- várkony életében. Mint Mészá­ros Zoltán polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, a ter­vek szerint már e hónap végén vagy pedig augusztus elején megkezdheti működését a rév­átkelő. A teljes beüzemeléshez egyéb­ként már csak néhány apróság hiányzik, hiszen az irodai és szo­ciális blokk konténereinek elhe­lyezése még hátra van. A konté­nerek már a településen van­nak, csupán a helyükre kell emelni ezeket. Mindezeken túl például a parton a villanyvezeté­kek kiépítését is meg szeretnék még oldani. Emellett informáci­ós táblák kihelyezésére is szük­ség lesz, tájékoztatott a polgár- mester. Ami talán a révátkelés szem­pontjából a legfontosabb, az vi­szont már biztosított. Nevezete­sen az a jármű, az a hajó, amely majd közlekedhet a Tisza két partja között Tiszavárkony és Rá­kóczifalva között. A tizennyolc személyes hajó jelenleg egyéb­ként még Vezsenyben pihen. Ko­rábban már kipróbálták, s akkor meg is győződtek a működőké­pességéről. A jármű amellett, hogy természetesen az utasok­nak segít majd eljutni az egyik községből a másikba, kismotor­ok, illetve kerékpárok szállításá­ra is alkalmas lesz. ■ M. G. A. VíZeí osztanak. Szolnoki vállalkozók összefogásával pár napja a nagy hő­ség enyhítésére a város több pontján vizet osztanak az autósoknak és a gyalogosoknak. Elsősorban a délutáni csúcsforgalom idején. A klímaszerelés és -karbantartás átlagos költségei Egy jobb minőségű klímaberendezés 100-400 ezer forint __ Besz erelés (a szükséges anyagokkal)________________30-50 ezer forint Éves karbantartás átlagos díja________________________4-10 ezer forint Ja vítási alkalmanként____ _________________5-50 ezer forint FO RRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS

Next

/
Thumbnails
Contents