Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-18 / 166. szám

12 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. JULIUS 18., SZERDA Hallgatagok és beszédesek a Házban parlament Már minden Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselőnk megszólalt a parlamentben Megyénk legbeszédesebb képviselője a fideszes Varga Mihály. A legtöbb módosító indítványt pe­dig az MSZP-s Rózsa End­re jegyzi ebben a parla­menti ciklusban. Teleki József Megyénk honatyái és bonanyái a tavaly tavaszi választások óta eltelt bő egy esztendőben nem tétlenkedtek. A legdolgosabb megyei képviselő - akárcsak az elmúlt parlamenti ciklusban - Rózsa Endre volt. A mezőtúri MSZP-képviselő ugyan nem tar­tozott a legtöbbet beszélők közé, csupán 17 alkalommal szólalt fel a parlamentben, összesen több mint egy órán át szónokolva, amivel a középmezőnyben van. Mindeközben azonban 185 in­dítványt fogalmazott meg és tett le az Országgyűlés asztalára. A beadványgyártásból más me­gyei képviselő is kivette a részét. Bár e tekintetben leginkább a szocialisták jeleskedtek. Farkas Imre (MSZP) 144, Jauernik Ist­Akik a legtöbbször szólaltak fel az Előző, 2002-2006 közötti parlamenti ciklusban sem fukarkodtak a szavakkal a most is beszédes képviselők. Akkor megyénk honatyái közül a legtöbbször Jauernik, István (MSZP) emelkedett szólásra. Négy év alatt 217 alkalommal, összesen 12 óra négy percet beszélt. Bár kevesebbszer, de nála is hosszabb ideig szónokolt Varga Mihály. A fideszes képviselő 213-szor szólalt meg, és 19 óm 21 percet beszélt a Tisztelt Házban. A legtevékenyebb megyénkben honatya a mezőtúri Rózsa Endre (jobbra) volt. A karcagi Varga Mihály pedig a legbeszédesebbnek bizonyult. ván (MSZP) 113, Botka Lajosné (MSZP) 108 javaslat kidolgozá­sában vett részt. Igaz, szorosan a nyomukban jár Karcag fide­szes honatyája: Varga Mihály ugyanis 91 indítványt jegyez eb­ben a parlamenti ciklusban. Varga Mihály bizonyult ugyanakkor a legbeszédesebb­nek. Pár perc híján négy és fél órán át hallatta a hangját a Tisz­telt Házban. Ezzel pedig 28. a parlament „beszédességi” listá­ján. Ha időtartamban nem is, de megszólalások számában azon­ban még őrajta is túltesz Jauer­nik István. A szocialista honatya ugyanis 48, míg a fideszes társa eggyel kevesebb, 47 alkalommal emelkedett szólásra. A két hon­atya ezzel a legtöbb képviselő- társát lepipálta, hiszen a felszó­lalások számát tekintve a parla­ment élmezőnyében vannak. Jauernik István a 44., Varga Mi­hály pedig a 45. az egész parla­mentben. A leghosszabban az SZDSZ-es Kis Zoltán beszélt a megye kép­viselői közül. Bár ez idáig csak 25 alkalommal kért szót a parla­mentben, ám összesen 3 óra és 10 percen át tartotta szóval kép­viselőtársait. így átlagosan egy- egy alkalommal több mint hét és fél percet beszélt. Jász-Nagykun-Szolnok megye képviselőinek munkája a parlamentben Képviselő Felszólalás Javaslat Botka Lajosné (MSZP) 9 108 Farkas Flórián (Fidesz) 19 35 Farkas Imre (MSZP) 33 144 Dr. Fazekas Sándor (Fidesz) 14 6 Dr. Gedei József (MSZP) 5 16 Herbály Imré (MSZP) 38 49 Iváncsik Imre (MSZP) 15 2 Járvás István (Fidesz) 21 19 FORRÁS: WWW.MKOGV.HO Képviselő r6!$ZOk3kíS Javaslat Jauernik István (MSZP) 49 113 Kis Péter László (MSZP) 15 27 Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) 25 23 Rózsa Endre (MSZP) 17 185 Szalay Ferenc (Fidesz) 6 26 Dr. Szekeres Imre (MSZP) 14 0 Dr. Vadai Ágnes (MSZP) 31 8 Varga Mihály (Fidesz) 48 91 Az Országgyűlés internetes oldalain közzétett adatok és információk tanúsága szerint szűkebb hazánknak, Jász- Nagykun-Szolnok megyének már nincs olyan képviselője, aki még nem szólalt volna még meg. Bár a szocialista Gedei Jó­zsef és a fideszes Szalay Ferenc mondhatni inkább csendben tette a dolgát. Ugyanis ők szólal­tak meg a legkevesebbszer: öt, illetve hat alkalommal. Módosító javaslatot azonban ők is szép számmal nyújtottak be, így Szalay Ferenc 26, míg Gedei József ló indítványt je­gyez. A honvédelmi miniszter, Szekeres Imre viszont inkább beszélt. Bár több alkalommal kért és kapott szót a Tisztelt Házban, ám saját nevén jegyzett indítványt még nem tett le a par­lament asztalára. A megye képviselőinek parlamenti felszólalásai Név Idő Varga Mihály (Fidesz) 4:22:04 Kis Zoltán (SZDSZ) 3:10:06 Jauernik István(MSZP) 2:50:25 Farkas Imre (MSZP) 2:07:27 Herbály Imre (MSZP) 1:54:24 Vadai Ágnes (MSZP) 1:48:59 Járvás István (Fidesz) 1:17:35 Rózsa Endre (MSZP) 1:13:22 Farkas Rónán (Fidesz) 1:06:00 Szekeres Imre (MSZP) 53:18 Kis Péter László (MSZP) 51:14 Fazekas Sándor (Fidesz) 40:11 Iváncsik Imre (MSZP) 32:46 Botka Lajosné (MSZP) 36:27 Szalay Ferenc (Fidesz) 19:41 Gedei József (MSZP) 8:56 FORRÁS: VVWW.MKOGY.HU A miniszterelnök a csúcstartó gyurcsäny Ferenc miniszter- elnök beszélt a leghosszab­ban. A kormányfő az új par­lament megalakulása óta 16 óm 47 percen át tartotta szó­val a törvényhozókat. A kor­mányfőt Csizmár Gábor köve­ti. A volt szociális és munka­ügyi miniszter több mint 13 órát beszélt az Országgyűlés­ben. A legtöbb alkalommal viszont egy fiatal demokrata képviselő emelkedett szólásm a parlamentben. Ékes József 209 ízben kapott szót. Alig marad el azonban tőle a má­sodik helyezett dr. Molnár La­jos. Az egykori egészségügyi miniszter 183 alkalommal szólalt meg. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online HALLGATÓ Megérkeztek a mozivászonra a játékboltokból már jól ismert Transformerek, a mindenféle szerkezetté átalakítha­tó robotok. A mozihoz pedig egy olyan film­zenealbumot adtak ki, amely nem a score-t tartalmazza, hanem különböző bandáktól olyan szerzeményeket, ame­lyek vagy szerepelnek a film­ben, vagy az inspirálta a meg­írásukra az együtteseket. És ezt nagyon jól tették, hiszen egy friss, modern, húzós, kemény anyag állt össze, javarészt ame­rikai csapatoktól. Többek kö­zött itt van a Linkin Park új slá­gerével, a What I’ve Done-nal, a Smushing Pumpkins dübörgő felvétellel az új CD-jéről, fajsú­lyos power metallal a Disturbed vagy a Goo Goo Dolls egy dalla­mos felvétellel. Igazi fejleverő, újabb ke­mény szám erőteljes énekkel és dobbal a The Used felvétele. A finn HIM is egy húzós, összetett számmal van jelen. De jutott hely ezen a remek válogatáson rap métáinak, sőt britpopnak és elektronikákban gazdag felvé­teleknek is! (Filmzene: Transformers. Kiadó: Warner) ■ B. Gy. A jó párkapcsolat megvéd az infarktustól Boldog párkapcsolatban kisebb a szívinfarktus kockázata, mint magányosan élőknél vagy bol­dogtalan pároknál - állítja Jochen Jordan professzor. Szerin­te „az egyént tartósan megterhe­lő párkapcsolat okozta szívfájda­lom tényleges szívproblémát idézhet elő”. Ha egy kapcsolat hosszabb időn át nem működik jól, akkor ez stresszt és szomo­rúságot okoz. Ez hatással van a szervezetre, növeli a szívbeteg­ség kockázatát. ■ TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE T‘“’ p'r'1 - ' GYÓGYVÍZ ■ FEDETT USZODA ■ JACUZZI ■ ÉLMÉNYMEDENCE ■ SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel : (76) 441-363 www.thftrmalt'Szapart.hu tíü»**" Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Kerékpárút a gáton, Tiszaroff és Tiszabő között elkészült a Tisza gátjának a töltésmagasítása. A gátkoronán kerékpárutat alakítottak ki, ezzel újabb szakaszon lehet biztonságosan közlekedni és túrázni a Tisza mentén. THYL UUENSPIEGEL 77. rész CHARLES DE COSTER regénye alapján írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA I Amszterdam kikötőjében jegbe fagyva vesztegel három '' SPANYOL HADIGÁLYA. KÖZTÜK A HAROMARBOCO$UALS/SANE! Azon raboskodik nele. ...AZZAL TESZI . ÁRTALMATLANNÁ A MERÉNYLŐT. Másodszor mentettedé MEG AZ ÉLETEMET. THYL i/LENSPIEGEL. M/VEL j JUTALMAZZALAK ? 1 OB» mSPANYOLOK ELHURCOLTÁK A MÁTKÁMAT. Adj mellém . NÉHÁNY KATONÁT, HERCRfi UR, H06Y MEGSZABADÍT­HASSAM.

Next

/
Thumbnails
Contents