Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-17 / 165. szám

PÉNZ SIKER VÁLLALKOZÁS UJ NÉPLAP - 2007. JULIUS 17., KEDD Egyre kevesebb lesz az egyéni vállalkozó A megyében nőtt a társas vállalkozások száma, ám összességében 940 gazdasá­gi szervezettel kevesebb mű­ködött az első negyedév vé­gén, mint egy esztendővel korábban. A KSH adatai sze­rint leginkább az egyéni vál­lalkozások száma esett visz- sza, egy év alatt öt százalék­kal csökkent. Ezer ember juthat munkához a régióban AZ ÉSZAK-AIFÖLDÖN 32 cég nyert munkahelyteremtő be­ruházási támogatást a mun­kaügyi minisztérium pályá­zatán. Ugyanakkor 17 cég a megváltozott munkaképes­ségűek foglalkoztatásához kapott segítséget. Ez a két program a jövőben közel ezer embernek ad majd el­helyezkedési lehetőséget. Új Start kártya: egy év járulékmentesség az adóhatóságnál már ki­váltható a Start Plusz és Start Extra kártya. Az ezek­kel rendelkezők - annak kétéves érvényességi ideje alatt - akár több munkálta­tónál is jelentkezhetnek, és a foglalkoztatók igénybe ve­hetik a járulékkedvezményt. Az új Start kártyákkal első évben teljesen járulékmen­tesen, a második évben 15 százalékos járulékkal foglal­koztathatók az ötven év fe­letti vagy csak alapfokú vég­zettséggel rendelkező, tartó­san álláskereső személyek. Idei csúcson a cégek gazdasági várakozásai júniusban idei legmagasabb értékét érte el a gazdasági várakozásokat tükröző kon­junktúraindex. A GKI Gaz­daságkutató - az Európai Unió támogatásával készí­tett - felmérése szerint a ke­reskedelemben és a szolgál­tatás területén tevékenyke­dők a múlt hónapnál kedve­zőbbnek látták az üzleti le­hetőségeiket. Az inflációs várakozások csökkentek. Az ország gazdasági helyzeté­ben azonban a többség rom­lást vár. A cégközlönyben ismertetett eljárások A Cégközlöny 2007. június 28-án megjelent, 26. számában közzétet­tek alapján a megyében a követke­ző végelszámolási, illetve felszámo­lási eljárások indultak: Végelszámolás: Kunhalom 1000 Szövetkezet, Szol­nok. Végelsz.: Morvay Istvánná, 5008 Szolnok, Juhász Gyula u. 58. Berekfürdői Vízközmű-társulat, Be­rekfürdő. Végelsz.: Dr. Kenyeres Imre, 5309 Berekfürdő, Kunhalom u. 16. Felszámolás: Kiss Poly Bt., Tiszaföldvár. Félsz.: Dr. Felső Kft., 1072 Bp., Dob u. 52. Berni és Társa Bt., Zagyvarékas. Félsz.: ÁFI Rt., 1055 Bp., Szent Ist­ván krt. 1. A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben 2007. augusztus 7. Bíróság: Jász-Nagykun- Szolnok megyei bíróság. Az adatok tájékoztató jellegűek, melyekért fe­lelőséget nem vállalunk. Alig izmosodott a vásárlóerő kutatás Megyénk továbbra is az országos rangsor végén foglal helyet Megyénkben tavaly nőtt a vásárlóerő. Ennek ellené­re Jász-Nagykun-Szolnok még mindig sereghajtók között van. Teleki József- Nagyon szerény mértékű nö­vekedést lehetett érzékelni - mondta érdeklődésünkre a Szolnok Coop Zrt. igazgatója. Csepeli Lajos szerint azonban már annak is örülni kell, hogy nem csökkent a vásárlóerő a megyében. Milyen mértékű volt az emelkedés, azt nehéz megmondani, hiszen volt tavaly infláció és általános forgalmi- adó-változás is. A Gfk Hungária évről évre számol is mindezzel. A vásárló­erő-index számításánál ugyanis a statisztikai, népességi, adózá­si, járulékfizetési és egyéb pénzügyi adatokat is figyelem­be veszik. A végeredmény, vagyis az in­dex azt jelzi, hogy adott megyé­nek az országos 100-nak tekin­tett átlaghoz viszonyítva mek­kora a vásárlóereje. Ha tehát ez a szám nagyobb, mint száz, ak­kor átlag feletti, ha kisebb, az átlagnál gyengébb vásárlóerő­ről beszélhetünk. Eszerint Jász- Nagykun-Szolnokban továbbra is az átlag alatt van a vásárló­erő. Megyénk ugyanis 85,5 pontot ért el a legutóbbi vizsgá­latban. Ennél kisebb értéket csak Szabolcsban, Borsodban, Békésben mértek. A rangsor elején az elmúlt évekhez hason­lóan Győr-Moson-Sopron me­gye áll. A képzeletbeli dobogón pedig Pest és Fejér megyének van helye. Némi örömre azonban okot adhat, hogy szűkebb hazánk­ban ha kis mértékben is, de emelkedett a vásárlóerő. Ez két okból is figyelemre méltó. Egy­A kereskedők szerint csekély mértékben lehetett érzékelni, hogy megyénkben tavaly emelkedett a vásárlóerő. Képünk illusztráció részt, mert az elmúlt években fokozatosan csökkent a vásárló­erő. Másrészt csupán négy me­gyében tapasztaltak emelke­dést a piackutató cég szakem­berei. A többi térségben vissza­esést mértek. Még Budapesten is több mint fél százalékponttal csökkent a vásárlóerő. A legerősebb és a leggyengébb vásárlóerejű megyék Megye Vásárlóerő-index Budapest 134,7 Győr-Moson-Sopron 109,4 Pest 103,4 CöiÁr rvjuf 102,6 Vas 102,0 Nógrád 85,9 . Jász-Nagykun-Szolnok 85,5 Békés 83,3 Borsod-Abaúj-Zemplén 82,1 Szabolcs-Szatmár-Bereg 80,9 FORRÁS: GFK HUNGÁRIA Az országossal ellentétes fo­lyamat éppen megyénk sajátos helyzetére vezethető vissza Csepeli Lajos szerint. A szak­ember elmondta: szűkebb ha­zánkban igen sokan dolgoznak minimálbérért. Ennek növeke­dése jelenhet meg a vásárlóerő kis mértékű erősödésében. Mi­Sokszoros különbség az európai országok sor­rendjét is elkészítette a pi­ackutató cég. De a vásárló­erő-indexek mellett összeha­sonlították azt is, hogy egy át­lagpolgár egy évben mennyi el­költhető öszszeggel bír. Esze­rint egy lichtensteini évi 31 ezer eurót (7,6 millió forint), vei pedig a legkisebb keresetek emelkedését jó előre meghatá­rozták a jogszabályokban, így idén és jövőre is kismértékű ja­vulásra lehet számítani. Tavaly egyéként a háztartá­sok havi rendszerességgel je­lentkező kiadásainak közel 70 százalékát élelmiszerre, lakás- fenntartásra, valamint közle­kedésre és hírközlésre fordí­tották. A KSH adatai szerint az életszínvonal növekedésével párhuzamosan az élelmiszer­re fordított kiadások részará­nya csökkenő. Az utóbbi években a legerő­teljesebben a közlekedésre, hír­közlésre fordított összegek növekedtek. Ebben döntő szerepet játszott a mobiltele­fonok térhódítása. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu egy luxemburgi 22 ezer eurót, egy svájci 19 ezer eurót költ­het, míg egy magyar 8095 euró (1,98 millió forint) felett rendelkezhet szabadon. szoinok-jászkun online Az oldalt szerkesztette: Teleki József Információkkal hívja munkaidőben az 56/516-755-ös telefonszámot, vagy írjon a telekij@ujneplap.hu e-mail címre. bbé nem Az. Új Tíanslttal a munka la jobban megy Vagányabb külseje most rrrég több kéoyatnves es praKtiku# be<sö megoldást rejt Könnyed vezretfretössága verhetetlen vartalhato&ággaí párosul, az utasok és a rakomány biztonságáról pecfcg a legfejlettebb technikai újdon­ságok gondoskodnak. : <>>>,■< < «ww.iwsaw.hu Még kérhetik a támogatást a tehéntartók Idén kétféle módon is igénybe vehető a támogatás az anyate- héntartáshoz. Mindez nem ke­vés félreértésre adott okot a gazdálkodók között. Az úgyne­vezett termeléstől elválasztott támogatásnál az igényléséhez szükséges nyomtatványokat ok­tóber végéig megküldi a gazdál­kodóknak. Ezeket kitöltve és aláírva a kézhezvételtől számí­tott 15 napon belül postára kell adni a Mezőgazdasági és Vidék­fejlesztési Hivatal megyei ki- rendeltségének. A támogatási összegről szóló határozatot pe­dig az év végéig kapják kézhez a gazdálkodók. A támogatás ter­meléshez kötött részére a kérel­meket lényegileg a tavalyihoz hasonló módon és feltételek szerint külön kell benyújtani július 31-ig. A termeléshez kö­tött támogatás legfeljebb 28 500 forint lehet anyatehenenként, míg a termeléstől elválasztva történelmi bázisjogosultságon­ként legfeljebb 8 ezer forint. Te­hát az az állattartó, aki nem nyújtja be a támogatás terme­léshez kötött részére a kérel­met, az eddigi összeg harmadá­val lesz kénytelen beérni. ■ Hidegretettük a kánikulát iJBgiandis ajánlatok a PéugeOt-tól. Partner Totem i speciális széria 2.820.000 Ft-tól ««lek fújnak a Peugeot-márkakereskedésekben. hiszen most egyes kh'más Peugeot mezeket szenzációs áron kínálunk.A részletekről és további akciós modefljeinkről i ««lekfddjon márkakereskedésünkben! PEUGEOT. VEZETNI MINŐIG ÉLVEZET. Szolnok, Verseghy út 3. Kunszentmárton, Erdő tér 30. Jászberény, Nagykátai út 20/A 'OUAUrL

Next

/
Thumbnails
Contents