Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-29 / 150. szám
Minden család önálló otthonra vágyik. Ehhez adhat segítséget Kisújszálláson a bérlakásprogram is. Felvételünk illusztráció. Bérlakásokat szeretnének ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 29.r PÉNTEK iiiiiiiiaiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiii ME Kisújszállás Ha valaki nem tudja megvenni, új bérlőt jelölnek érint, 61 vagyok - közölte Kiss Józsefné. - Jónak tartom az ötletet, bár félnék belemenni. Húsz éve még vállaltam volna, de a mai körülmények között, amikor lehet, hogy holnap már munkája sincs az embernek, nem mernék belevágni. Mi lesz, ha nem tudja a fiatal fizetni a hitelt, a szülőknek sem garantált a munka. A városnak azonban kellenek a fiatalok, úgyhogy remélem elindul az építkezés és nem mindenki ilyen pesszimista.- Két éve házasodtunk össze, jelenleg albérletben lakunk egy kertes házban — mondta Nagyné Jutka. — A rezsivel 28 ezret fizetek. Semmi bajom a háziakkal, de sokkal szívesebben fizetnék harminckettőt is, ha tudnám, hogy a sajátomat fizetem. Jónak tartjuk a programot, beszéltük a férjemmel, hogy jelentkezni kellene, hiszen úgy tudom a szoc- polt is felvehetjük. Két gyermeket szeretnénk, de hát albérletbe hogy szüljön az ember? S hogy elindul-e a program? Az hamarosan kiderül. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Hét évvel ezelőtt épült utoljára Kisújszálláson önkormányzati bérlakás. Két hete ismét bérlakásépítési programot hirdetett a város. Hogy bevált- ja-e a hozzá fűzött reményeket, még nem tudni. Daróczi Erzsébet Tavaly Kisújszálláson 17 kertes családi ház épült és tizennégy család kezdett lakásbővítésbe. Sokan azonban anyagiak híján nem tudják ezt vállalni. Több tucatnyian várnak bérlakásra. Rajtuk próbál most segíteni a város- vezetés.- Elsősorban a fiatalok lakáshoz jutását és helyben tartását szeretnék ezzel is segíteni - fogalmazott Kecze István polgármester. - Egy budapesti kft.-vel közösen valósítanánk meg a beruházást. Az önkormányzat bérlakás állománya az elmúlt években száz alá csökkent, bérlőigény azonban jócskán van. így kerestük a lehetőségeket, ekkor találtunk erre a kft.-re. Ajánlatukban szimpatikus volt, hogy a pályakezdők is akár egy forint nélkül csatlakozhatnak. A halasztott fizetéssel az első három évben 32 ezer forint bérleti díjat fizetnek majd a jelentkezők, a negyedik évtől a hátralévő 10 Bíró Andrea Kecze István polgármester előtt már ki is töltötte a jelentkezési lapját a Kisújszálláson meghirdetett bérlakásépítő programra éves futamidő alatt évi egyenlő részletben pedig megvásárolják a lakást. Mi is szeretnénk segíteni, az első lakáshoz jutók támogatását felemeltük 400 ezer forintra. Jó lenne ha minél több, de legalább 24 család jelentkezne a programra, ők 2008 nyarán már be is költözhetnének. A bérlőkijelölés joga a városé marad, aki a 13. év végéig nem tudja megvásárolni a lakást, ott az ön- kormányzat új bérlőt jelöl ki. A bérlakás-építési program adatai Jelentkezők száma minimum 24 Teljes futamidő 13 év Első három év havi bérleti dija 32 ezer Ft Lakások alapterülete 45-50 m2 FORRÁS: KISÚJSZÁLLÁSI ÖNKORMÁNYZAT Bíró Andrea a polgármesteri hivatalban dolgozik. Jelenleg egyszobás önkormányzati bérlakásban él 17 éves lányával. Az elmúlt napokban többször beszélgettek az önkormányzat új kezdeményezéséről.- Szimpatikus, hogy előre nem kell befizetni semmit és csak a negyedik évben kell elkezdeni fizetni a vételárat, addig pedig bérlő leszek — mondta. — Csábító, hogy a 13. év végéig nem fog emelkedni az ár, így előre lehet tervezni a részleteket is. S nem kell kilincselni hitelekért a bankoknál. Remélem, megépül ez a ház, a jelentkezési lapomat ma ki is töltöttem. — Engem kedves ez már nem wkfwhsm Kisújszállás BELENYÚLT Nyomozást rendelt el a rendőrség egy ismeretlen férfi ellen, aki kedden a reggeli órákban Kisújszállás, Szabadság úton kerékpárjával neki hajtott egy gyalogosnak. Eközben a gyalogos táskájába benyúlva onnan kiemelte annak pénztárcáját, melyben iratok és készpénz volt. A rendőrség keresi a körülbelül tizenhat éves, szökés hajú fiatalembert, aki szürkés színű térnadrágot viselt az esetkor, mrfk Kunhegyes kár Feltörtek egy parkoló gépkocsit a kunhegyesi református temetőben. A tulajdonos a járműben hagyta táskáját, melyben iratok és készpénz is volt. A kár mintegy negyvenezer forint mrfk Kunszentmárton utoljára váratlan bejelentést tett nemrégiben a városi televízió működtetője Kunszentmártonban. Súlyos pénzügyi nehézségekre hivatkozva ugyanis beszüntette tevékenységét. Az utolsó adást június húszadikán láthatták a településen élők. Ezzel egy jelentős korszak zárult le a helyi sajtó történetében, hiszen a stúdió tizenhét esztendőn át működött, bj Mezőtúr IMMÁR tizenharmadik alkalommal rendezik meg július 4-6. között a Nemzetközi Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Diákkonferenciát. A rendezvény fő napja csütörtök, ekkor tartják ugyanis a szekcióüléseket. A konferenciára előadásokkal, illetve poszterekkel lehetett jelentkezni. Az ötödikéi programokat megelőzi szerdán egy prekonfe- rencia, míg 6-ára szakmai tanulmányutat és terepgyakorlatot szerveztek, ka Szolnok LEBONTOTTÁK Ismeretlen személyek betörtek egy szolnoki hétvégi házba az elmúlt napokban. Az elkövetők bejutottak az épületbe, de onnan nem vittek magukkal semmit. Ám az udvaron elhelyezett lakókocsi lemezborítását lebontották és eltulajdonították. A kár hetvenezer forint, mrfk Szolnok LEZÁRTÁK A Magyar Honvédség megyeszékhelyünkön felkészített afganisztáni tartományi újjáépítési csoportjának PRT—3 állománya zárógyakorlatot tartott Táborfalván. Az általános tájékoztatón túl a programok között úgynevezett statikus, illetve dinamikus bemutató is szerepelt, ng szoinok-jászkun online 3 JEGYZET BÉKÉSI BRIGITTA Ha kidől, nem lesz költség nagyapáink korában nem kellett darus kocsi egy nyárfa eltávolításához. A szomszédok összefogtak és baltával kivágták. Ma viszont a különféle engedélyeken kívül szakképzettség meg áramtalanítás szükséges ehhez, mint a kengyeli eset is bizonyítja. Vannak persze emberek most is, akik a biztonságot és a felelősséget szem előtt tartva kivennék a termetes nyárfát. Csak hát ők meg mindenféle szabályok miatt nem tehetik. A többéves hiábavaló ri- mánkodás után felvetődik az érintettekben, hogy miért nem halad az ügyük? Főként, ha a környéken már csak az őket veszélyeztető fát nem vágták ki. Lehet egymásra mutogatni, felelősöket keresni és lehet várni. Akár egy újabb évtizedig is. De érdemes? Jelenleg csak háztető szakadt be a lehullott fadaraboktól, ám mi lesz akkor, ha valakit fejbe kólint egy lehulló faág? nem tudni, miért az időhúzás. Talán mindenki arra számít, hogy az öreg fa majd magától kidől és akkor nem jár vele semmilyen költség. Ha meg véletlenül egy házat talál el, akkor sincs nagy baj, hangzott már el az ügyben. Hiszen van a házakon biztosítás. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Kikapta a lány kezéből a mobiltelefont Szolnok egyik forgalmas utcáján sétált egy fiatal pár szerdán. Egyszer csak egy ismeretlen elszaladt mellettük, és a lány kezéből kikapva a mobiltelefont, tovább futott. A készülék értéke 50 ezer forint. ■ MRFK személyi Dr. Székely Péter átvette rektori kinevezését Dr. Székely Péter, a Szolnoki Főiskola megválasztott rektora tegnap vette át rektori kinevezését az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. A megválasztott rektor július 1-jétől tölti be tisztségét, mga Kővágó Györgyné a Építészeti Szakközép- és Szakiskola igazgatója Kővágó Györgyné lett az igazgató a szolnoki Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskolában. Öt évre kapott bizalmat a szolnoki közgyűléstől, mg Skultéty József különdíjat is kapott a filmfesztiválon Álom vagy valósággal a címe annak a filmalkotásnak, amellyel Skultéty József, a Szolnok TV munkatársa a negyedik szekszárdi Digi 24 filmfesztiválon különdíjat, illetve második helyezést ért el. TA Akik az egészségünkért dolgoznak semmelweis-nap Elismeréseket, kitüntetéseket adtak át az ünnepen- Helytállás, áldozatkészség és a másokról való gondoskodás jellemezte Semmelweis Ignácot, aki megalkuvás nélkül küzdött az igazáért - mondta ünnepi beszédében tegnap a Hetényi kórházban Fejér Andor, a megyei önkormányzat elnöke. — Talán éppen ezért választották az egészségügyben dolgozók szakmai ünnepükként az ő születésnapját. Ä közgyűlés elnöke beszédében arra kérte az orvosokat és ápolókat, hogy Semmelweis szellemében tegyék a dolgukat a mindennapokban az egészségügy mai viszonyai között is. Hagyományosan a Semmel- weis-napi ünnepség keretében elismeréseket is átadtak. így például a megyei egészségügyi díjakat is. Megyei elismerésben részesült Battyányi Józsefné új- szászi egészségügyi dolgozó, dr. Jakab Zoltán kunhegyesi háziorvos és dr. Petkovics Mária kisújszállási fogorvos. A Hetényi aranyérmet idén is hárman kapták meg. Dr. Nagy Zoltán .szemész főorvos, Skui- téty József beruházási osztály- vezető és Papp Ilona, az ápolási osztályvezető főnővére munkáját ismerték el a díjjal ebben az esztendőben, illetve tízen kapták meg a Hetényi-emléklapot, s többen a törzsgárdatagsági elismerést. ■ Szilvási Zsuzsa A megyei egészségügyi díjat Battyányi Józsefné is átvehette Fejér Andortól