Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-22 / 144. szám

Idézet „Még az édesanyámtól kap­tam az első gitáromat. Biciklit szerettem volna, de arra akkor nem futotta.” (Elvis Presley) Vidám percek ÉTTEREMBEN- Főúr, kérem! Tévedésből az egész sót beleöntöttem a leve­sembe.- Nem tesz semmit, uram! Rögtön hozok uraságodnak új sót! RENDELŐBEN Az orvos tollba mondja a meg­vizsgált ember látleletét az asszisztensének.- A férfin ötpengős nagysá­gú ütésnyom, húszfilléres nagyságú heg és két kétfillé- res nagyságú, ugyancsak ütés­ből származó duzzanat észlel­hető. Le tudta írni, kollegina?- Igen, le.- Olvassa föl, legyen olyan kedves!- A páciensen öt pengő és huszonnégy fillér nagyságú sérülés észlelhető. Sztársztori Egy betontömb esett kapocs zsóka lábára a hét végén, és eltört a jobb lábán az egyik lábujja. A baleset egy vitorlás- verseny után történt, és mivel begipszelni nem tudták a mű­sorvezető lábát, most jó pár hétig sántikálni fog, és kényte­len lesz kímélni magát — ol­vasható egy internetes olda­lon. „A vitorlásverseny jó han­gulatát vittük tovább estére is, ahol karaokival múlattuk az időt. Amikor hazaindultam, ki akartam kerülni a tömeget, és véletlenül két napernyőt tartó betontömbre léptem. Becsú­szott a lábam a két kő közé, majd ráborult a súlyos beton. Iszonyatos fájdalmaim voltak. Másnap megröntgeneztettem, és kiderült, hogy a lábujjam eltörött. Most így ugrott a nyá­ri testmozgásom, hisz’ nem tu­dok most se futni, se görkoriz- ni, se biciklizni” - mesélte ka­landját a 28 éves szőkeség. Gyerekhumor SZORZÓTÁBLA Pistikéék tanulják a szorzó­táblát az iskolában. Másnap felelnek belőle. Felszólítja Pis­tikét a tanár néni. — Tanár néni, kérem, a szö­veg még nem annyira megy, de a dallamát már tudom. La- lalalaa lalalalaa. KÖNYVVÁSÁRLÁS Móricka anyukája a fiával be­szélget: — Figyelj, kisfiam, megvet­tem neked az iskolához a tan­könyveket. Drágák voltak, úgy­hogy nagyon vigyázz rájuk! Erre Móricka: — ígérem, anya. Lehetőleg hozzájuk sem nyúlok! •7 r - - V Gólyalábon járnak. A szabadidő vidám, szórakoztató, hasznos eltöltését élvezik a nemrég kezdődött nyári szünidőben az általános iskolás gyerekek a szolnoki Napsugár Gyermekházban. Az alkotómunka mellett a kisfiúk és a kislányok ügyességüket gólyalábon is fejlesztik. Virágzó Tisza napja ünnep Fegyverneken Délutántól reggel ötig tart a Csillagok éjszakája Férfikórusok hangversenye a VOKE-ban Virágzó Tisza napja ünnepséget tartanak a fegyverneki sporttele­pen. Ma este koncerttel kezdő­dik a programsorozat. Holnap többek között este fél nyolctól dá- malovas-bemutatót tartanak a Dobó téren, lovas-menettáncos felvonulás és csónakos-virágos felvonulás lesz a Holt-Tisza 1-es taván. Dal és tánc, tűzijáték, pá­lyabál várja a szórakozni vágyó­kat. A programok vasárnap is folytatódnak: többek között ze­ne, tánc, divatbemutató, bábelő­adás, valamint íjászat és főzőver­seny várja az érdeklődőket. ■ Fedezzük fel este a tiszakürti arborétumot! Fedezzük fel éjszaka az arborétu­mot! címmel hagyományteremtő arborétumlátogatás lesz a Tisza­kürti Arborétumban június 23- án. Különféle szórakoztató prog­ramokra várják az érdeklődőken ezen a napon a településen. Reg­gel 9 órától Ki lakik a fűkunyhó­ban? címmel gyermekprogram kezdődik, ló órakor kórustalál­kozót tartanak a református templomban. Este hatkor kézmű­ves-foglalkozások kezdődnek, majd néptáncelőadás lesz. Este kilenctől arborétumi közös séta, utána tűzgyújtás és népszokások felelevenítése történik. ■ Különféle alföldi betyárételeket főznek Kétpón Másodszorra rendezik a hét vé­gén az alföldi betyárételfőző fesztivált Kétpón. Péntektől va­sárnapig gazdag szórakoztató programok Várják az odalátoga­tókat. ■ Egy teljes napon át, éjjel és nap­pal is zajlanak a különféle prog­ramok a hét végén a szolnoki TIT Jubileum téri Uránia bemu­tató csillagvizsgálójában. Mint Újlaki Csaba, a csillagvizsgáló és a szervező Kopernikusz Kör vezetője lapunknak elmondta, a Csillagok éjszakája nevű ren­dezvénnyel a Múzeumok éjsza­kája című programsorozathoz kapcsolódnak. Június 23-án, szombaton délután három órá­tól 24-én reggel nagyjából öt órá­ig egymást követik majd az ese­mények a megyeszékhelyen, a Jubileum téri toronyház XXIII. emeletén. Többek között szó lesz a szolnoki csillagászati életről, a Holdról, a Napról, a napforduló jelentőségéről, a klímaváltozás­ról, a földönkívüli élet lehetősé­geiről. Lehetőség lesz a napfel­kelte és a naplemente közös megtekintésére is. Az egyes programok közötti szünetekben a témák hangula­tához illő zenéket hallhatnak majd a látogatók. Este tíz óráig a kaputelefon használatával sza­badon be lehet menni az épület­be. Azután minden egész órá­ban van belépési lehetőség szer­vezett formában. ■ M. G. A. Férfikórusok hangversenyét rendezik vasárnap délután Szolnokon a VOKB Csomópon­ti Művelődési Központ és Könyvtárban. A 15 órakor kez­dődő hangversenyen fellép a Ti- szafóldvári Férfikórus Egyesü­let, az ECHO Férfikar (Tczew) és a MÁV Járműjavító Férfikar. ■ Piacvezető talajbaktériumokat forgalmazó cég TERÜLETI KÉPVISELŐ­SZAKTANÁCSADÓT keres Nógrád és Szolnok megyébe. Feladatok: A cég termékeink értékesítése Szakmai előadások, szántóföldi bemutatók megszervezése Elvárások: Mg.-i inputértékesítési min. 2 éves tapasztalat Meglévő, széles kapcsolatrendszer Felsőfokú agrárvégzettség Juttatások: Versenyképes jövedelem (fix+progresszív jutalék) Cégautó és mobiltelefon Pályázatokat, fényképes szakmai önéletrajz és motivációs levél kíséretében az alábbi címre kérjük elküldeni: AGRO.bio Hungary Kft. 9700 Szombathely, Hollán E. u. 21. E-mail: info@aerobio.hu. www.agrobio.hu Jelentkezési határidő: 2007. július 2. ARANYEREI vannak? Ne várja meg, míg vérez- ni is kezdenek, vagy VISSZEREI begyulladnak. Műtét nélküli, végleges ellátás Dr. Borbás Jó­zsef sebész adjunktus magánrendelésén, Szol­nok, Arany J. u. 8. fsz. H., Sz. 16-18. Jászapá­ti, orvosi rendelő Cs. 16-17. Tel.: 20/9689- 589. Honlapom: www.drborbasj.hu---------------------------------------*269323* TA RGONCÁSOKAT keresek hosszú távra magas kereseti lehetőséggel, Pest megyei munkahely­re, mindennapos hazajárással. Érd.: 30/394- 8529. ——-----------------------------------*271939* KL ÍMÁK és hűtőgépek akciós árakon! Akár in­gyen hitelre is! Műszaki kereskedés Szolnok, Ady E. u. 20. Tel: 56/341-133.---------------------------------------*276235* » MEGBÍZHATÓ, önállóan dolgozni tudó rako­dó munkást keresek. Szandaszölősiek előny­ben. 06-70/542-1367,17 órától.---------------------------------------*276585* IT ISZA TAXIS 0-24-IG INGYENES KISZÁLLÁS, KEDVEZMÉNYES TARIFÁVAL! SZEMÉLY- ÉS TEHERTAXI, AUTÓMENTÉS. Gyom a belvárosban. Szolnok közismert, szép környéke a Mária utca. A kitüntető jelző mellett szégyenfoltként láttuk, hogy helyenként hatalmas gyom nő, még az úttestre is benyúlva a házak előtt. liiromsHa www.astronet.hu rák (VI. 22-VII. 22.). Érzelmi éle­te a nyári napforduló után kiegyensúlyozottabbá válik. Jólesően tapasztalja, hogy nem küzdött hiába, az ered­mények Önt igazolják. OROSZLÁN (VII.23-VHI.23,), A nö­vekvő Hold hatására úgy érezheti, hogy mostanában szinte minden munka Önre vár. Hajlamos túlvállalni magát. szűz (VIII.24-IX.23.). Váratlan bevételek fordítják jobbra a helyzetét. A kapott pénzből rendezheti adósságait, me­lyek az elmúlt időszakban meglehetősen összegyűltek. mérleg (IX. 24-X 23.). Érdekes ta­lálkozásokra számíthat a nö­vekvő Hold idejében. Egy ré­gi ismerőse is betoppan, és csinos kis összeget kér köl­csön. Kérdezze ki alaposan! SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Vállalko­zás beindításán gondolko­zik. Kényszerhelyzetben olyan döntést hozhat, amit később akár meg is bánna. Maradjon meg a tervezge- tésnél. nyilas ptl. 23—XII. 21.). Ezen a nyáron is célokatállít maga elé, mert szüksége,van,kihí­vásokra. Irigyel féltékenyen figyelik, ezért válogassa meg, hogy kinek beszél tit­kos vágyairól. bak (XII. 22-1.20.). A Hold első negyedben növekszik. Szerel­mi ügyekben keresse meg boldogsága forrását, és te­gyen meg mindent annak el­éréséért vízöntő (1.21-11.20.). A negatív hatások ellenére is kemé­nyen dolgozik, mert bízik abban, hogy ezek a korlátok megszűnnek. A növekvő Hold magabiztossággal és lelkesedéssel tölti fel. HALAK (II. 21-111.20.). A növekvő Hold arra ösztönzi, hogy kellő mennyiségű tartalékot halmozzon,fel úgy anyagi, mint egyéb szempontból. Szeretete kimutatásával harmonikus kapcsolatot alakíthat ki. KOS (lll.21-IV.20.). A növő Hold Idején bármilyen munkába is kezd, szinte azonnal tud­ja, hogy mi a leghatéko­nyabb módszer annak vég­hezviteléhez. Elnyerheti má­sok jóindulatát. BIKA (IV. 21—V. 20.). A boldogság és elégedettség érdekében ki kell mozdulnia a folytonos unalomból. Ez most extra költségekkel jár, de megéri, mert sok örömöt is jelent egyben. IKREK (V. 21—VI. 21.). A növekvő Hold hatására Ön most igen költekezővé válik. Bár álta­lában sosem szórta a pénzt, ez az eset most kivétel. Vá­gyik arra, hogy divatos és elegáns legyen. l*Vi I \ II1 fii 11 Mii! ill íi !1W1V11 ;l mm

Next

/
Thumbnails
Contents