Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-13 / 136. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 13., SZERDA SPORT A BL második körében kiemelt lesz a magyar bajnokcsapat A Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája 2. selejtezőköré- ben kapcsolódik be a küzdelem­sorozatba, és már azt is lehet tud­ni, mely csapatok közül kerül majd ki a hajdúságiak ellenfele. Az UEFA versenybizottsága el­készítette a besorolást a BL követ­kező idényére, eszerint a magyar bajnokcsapat kiemelt lesz a selej­tező 2. fordulójában. Miután az el­ső kör továbbjutóira még várni kell, így sok esetben csak feltéte­lezhető, hogy kik jutnak tovább. Az már biztos, hogy a Beitar Jeru­zsálem (izraeli), a Zaglebie Lubin (lengyel), az Elfsborg (svéd), a Sa­rajevo (bosnyák), a Hafnarfjordur (izlandi) és a Pobeda (macedón) le­hetséges elleniéi. Mint ahogy az is biztos, hogy a Steaua (román), a Rangers (skót), a Sahtar (ukrán), a Besiktas (török), a Levszki (bol­gár), a Slavia (cseh), a Rosenborg (norvég), a Crvena Zvezda (szerb), a Köbenhavn (dán), a Dinamo Zagreb (horvát), a Genk (belga), a Salzburg (osztrák) és az Apoel Ni­cosia (ciprusi) nem akadhat egy­ből Sándor Tamásék útjába, ugyanis ezen gárdák, a DVSC-hez hasonlóan, kiemeltek lesznek. A sorsolás június 29-én lesz, míg a selejtező második forduló­jának első meccset július 31-én- augusztus 1-jén rendezik, a visz- szavágóra pedig augusztus 7-8- án kerül sor. ■ MTI Két bronzérem jutott a szolnoki sportiskolásoknak Szegeden, a Maty-éren rendez­ték meg a kajak-kenusok számá­ra az első ifjúsági világbajnoki válogatót. Bordács Balázs és Chaldek Kálmán szolnoki sport­iskolás tanítványai közül Terék Vivien, valamint a Balogh Ádám, Kovács Balázs kajakkettős állha­tott fel a dobogóra. Eredmények— fiúk, K-2 1000 m: 3. Balogh Ádám, Kovács Balázs. K-2 500 m: 5.6. Ba­logh Ádám, Óvári Attila. C-l 500 m: 7. Spanyiel Zsolt C-2 500 m: 8. Spanyiel Zsolt, Mező Dávid. Lá­nyok, k-1100 m: 3. Terék Vivien. K- 2 500 m: 4. Szabó Petra, Szakolczai Fédra. K-2 1000 m: 4. Szabó Petra, Chladek Vanda. K-1 500 m: 5. Sza­bó Petra. K-2 500 m: 5. Terék Vivi­en, Chladek Vanda. ■ Gelei J. A védők eladták a meccset? labdarúgás Bundázással gyanúsítja játékosait a jászapáti edző Mi azért másként láttuk a mérkőzést A Látottak alapján a Jászberény együttesének tagjai sokkal többet jutottak, sokkal szervezettebben játszot­tak, mint a házigazdák. Bár az első negyedórában valóban a Jászapáti játszott fölényben, végül örülhe­tett, hogy megúszta kétgólos vereséggel. A vendégek elsősorban a középpályán múlták felül riválisukat. Sokkal lendületesebbek voltak, a test test elleni küz­delmeket rendre megnyerték, és soraikban játszott egy olyan labdarúgó, akinek minden megmozdulása életveszélyes volt. Potemkin Károly szerzett három szemet gyönyörködtető gólt, kihagyott egy óriási zic­cert, s rúgott egy meseszép kapufát Ezek után nem is születhetett más eredmény, mint herényi győzelem. A mai magyar labdarúgás­ban minden elképzelhető, ám az, hogy egy edző nagy nyilvánosság előtt bundázással gyanúsítsa meg saját játékosait, azért mindenképpen meglepő. Géléi József Meglehetősen érdekes nyilatko­zatot adott lapunknak a hét vé­gi NB Il-es bajnoki labdarúgó­mérkőzést követően a Jászapáti vezetőedzője, az egykori élvo­nalbeli futballistából edzővé lett | Szabó András:- Az első félidőben úgy érez­tem, mintha a védelem eladta volna a meccset. Nem egy szokványos edzői megnyilatkozás, még akkor sem, ha tudjuk, a Jászbe­rény elleni kiesési rang­adón elszenvedett vereség­nek (3-1) köszönhetően az NB II. Keleti csoportjának tavalyi bronzérmese vissza­csúszott a 14. helyre, és sor­sának alakulása már nem a saját kezében van.- Érthetetlen a mester nyi­latkozata. A meccs óta még nem találkoztunk, de gondo­lom az öltözőben magyaráza­tot ad mondataira — felelte la­punk érdeklődésére az együttes csapatkapitánya, Mosonyi Attila, akinek teljesítményét egyéb­ként nem érheti kritika, hiszen „levette” a pályá­ról a gólkirályi cím vá­rományosát, a húsz ta­lálatnál járó Németh Gyulát. - Azt nem mondom, hogy nem hibáztunk, de a csa­pat nevében vissza­utasítom a vádaskodását. Véle­ményem szerint egyébként sok­kal inkább gyenge középpályás védekezésünk miatt vesztettük el a meccset. Arról már nem is beszélve, pluszpénz volt feldobva győzelmünk esetére. Annál na­gyobb motiváció pedig szerintem nem is kell, hogy sikerünk ese­tén bebiztosíthattuk volna bentmaradásunkat. Természetesen megkerestük a klub vezetőit is, ők miként érté­kelik a meccsen látottakat, s el­képzelhetőnek tartják-e, hogy va­lóban szándékosan hibáztak já­tékosaik.- Úgy érzem, a lefújás után indulatból nyilatkozott Szabó András — vélekedett az edző mondatairól Tajti Gábor szak­osztályvezető. — Nem hiszem, hogy szó szerint kellene venni mondandóját. A vereség okozta feszültség miatt rosszul fogal­mazott, szerintem sokkal in­kább az elkeseredettség beszélt belőle. Aki látta a meccset tanú­síthatja, az első húsz percben eldönthettük volna a három pont sorsát. Utána Jászberény azt játszotta, amit ilyenkor kell, Potemkin pedig tíz perc alatt megvert minket. Kíváncsiak voltunk, néhá­nyat aludva a fájó vereségre, Szabó András finomít-e valamit nyilatkozatán, vagy változatla­nul fenntartja mondandóját.- Az alapján nyilatkoztam az Új Néplapnak, amit a meccsen láttam. Ilyen gólokat nem lehet kapni, csak két esetben: vagy megye kettes játékosaim van­nak, vagy eladták a meccset — tartott ki véleménye mellett Szabó András. - Félreértés ne essék, semmi konkrétumot nem tudok, de öreg motoros va­gyok a szakmában, három heré­nyi játékosra hívtam fel meccs előtt a figyelmet, ezek közül az egyik Potemkin volt. Ehhez ké­pest három gólt szerzett. Az eredmény, bármennyire is fájó az apáti szurkolók számá­ra, nem meglepetés. A JSE együttese ugyanis a tavaszi eredmények alapján 22 pontjá­val az ötödik a táblázaton, míg az általa legyőzött rivális kieső, tizennegyedik helyen tanyázik. WE3M3M Ciprusra szerződött az ex-karcagi csatár tavaly nyáron még a karcagi labdarúgó-szurkolók kedven­ce volt a villámléptű csatár, Fekete Gábor. A gólerős játé­kos az idei szezont az NB III. Tisza-csoportjában ezüstér­met szerző Nyírmada gárdá­jánál töltötte. Most Ciprusról kapott ajánlatot, és a sikeres próbajáték után eldőlt, ősztől a második vonalbeli Paphos csapatát erősíti. Három magyar öklöző is ringbe lép szombaton három évvel utolsó magyaror­szági fellépése Után ismét Bu­dapesten lép kötelek közé Er­dei „Madár” Zsolt A WBO fél­nehézsúlyú vüágbajnoka szombaton az amerikai Blades ellen próbálja megvédeni övét Rajta kívül Balzsay Károly és Bedák Zsolt is fellép a „Bajnok hazatér” elnevezésű gálán. Henry mégicsak Barcelonába költözhet a spanyol labdarúgó bajnoki címvédő FC Barcelona ajánlatot tett Thierry Henrynak, az Arse­nal francia sztárjának. A kata­lán klub hároméves szerződést kínál a világ- és Európa-bajnok csatárnak, egyéves hosszabbí­tási opcióval. A 29 éves klasszis állítólag már bejelentette távo­zási szándékát Londonban, de még nem egyezett meg az Agyúsok vezetőivel MTK—Liverpoo I- együttműködés Agárdon a jövőben az MTK és a Li­verpool labdarúgóklub kö­zösen működteti az agárdi Sándor Károly Akadémiát. Az aláírt megállapodás ér­telmében edzők érkeznek Angliából a futballakadémi- ára, és a liverpooliak igényt tartanak majd a legtehetsé­gesebb játékosokra. Véget ért a kispályás fociszezon Szolnokon csütörtökön 17 órától rende­zik meg a Szolnoki Sportcent­rum által szervezett városi kispályás labdarúgó-bajnok­ság idényzáróját. A csapatok ekkor kapnak tájékoztatást a következő bajnoki szezont érintő átszervezésről, a pont- vadászatok menetrendjéről. Sporttáborokat szerveznek a megyeszékhelyen A szolnoki főiskolásoké lett a kilencedik hely vízilabda ob i. Pólósaink idegenbeli győzelemmel búcsúztak el az idei bajnoki szezontól Sok' családnál, gondot jelent, hogy hová helyezzék el cseme­téiket a nyári szünetben. A Szol­noki Sportcentrum igyekszik segíteni ezen gondokon, ugyan­is az elmúlt esztendőhöz hason­lóan szabadidős és sporttáboro­kat szervez több helyszínen is. Június 18-án indul az első egy­hetes turnus. Szakképzett edzők és prog­ramszervezők vezetik majd a fog­lalkozásokat. A sport - atlétika, kosárlabda, úszás, kajak-kenu és röplabda - mellett kézműves- és kulturális programokat szervez­nek a fiatalság számára. Mind­ezekkel kapcsolatban bővebb fel­világosítást az 56/423-902-es te­lefonszámon adnak. ■ V. Cs. OSC-OPUS-VIA—SZOLNOKI FŐISKOLA VSC 13-14 (2-4, 5-3, 2-3, 3-2,1-1, 0-1) Hajós Alfréd, 200 néző. Vezette: Schosser, Füzesi. OSC: Áts - Takács 1, HANGO- DY L. 5, Garádi, Bállá í, Ferkó 1, Hangody Gy 1. Csere: Buday (kapus), Ürögi, Klie, Ibolya, TI- BA 3, Szöcs 1, Gergely. Mb. edző: Ürögi Zsolt. SZOLNOK- Veres - HANGAY Z. 2, Csányi, HANGAY R. 2, SÜ­VEGES 2, Pásztor 1, IFJ. CSEH S. 2. Csere: Kistamás 2, Balog, Mohi, BALOGH 3, Mb. edző: Cseh Sándor. Gól emberelőnyből: 13/5, ill. 12/5. Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1. Parázs hangulatú találkozót játszott egymással a két gárda szombaton a Tiszaligetben. Ak­kor 52 másodperccel a vége előtt, 11-9-es szolnoki vezetés­nél Bíró Attila, az OSC edzője botrányt csinált, a bírók pedig lefújták a találkozót. Az eset folytatásként az MVLSZ illeté­kes bizottsága a szolnokiaknak ítélte a két bajnoki pontot, Bíró Attilát pedig három meccsre el­tiltotta kispadtól. Az más kér­dés, hogy tegnap este a főváros­ban a szolnokiak mestere, Luk­ács Dénes sem irányíthatta csa­patát, mert reklamálásért őt is kiállították legutóbb, ezért egy mérkőzésre szóló eltiltatást ka­pott. Jól kezdett a szolnoki csa­pat, mely az első, sőt a második negyedben is egyaránt vezetett. A folytatásban azonban feljött az OSC, kihasználva a vendé­gek védekezési hibáit, kiegyen­lítette hátrányát, 7-7. A fordu­lást követően Balogh és Hangay Z. mutatós találatával ismét a Tisza-partiak álltak jobban. A zárónegyedben már 9-12 volt az állás, ám a fővárosiak innen is döntetlenre mentették a mécs­esét. A 2x3 perces hosszabbítás első részében egy-egy gól esett, az utolsó percben azonban Han­gay Róbert lövése utat talált az OSC hálójába, s ezzel a Szolnok megszerezte a győzelmet, mely egyben a kilencedik helyet is je­lentette számára. ■ Varga Cs. Hangay Róbert második gólja döntötte el a kilencedik hely sorsát Szabó András meccs közben többször is tehetetlenül támaszkodott a pálya mentén elhelyezett reklámtáblára

Next

/
Thumbnails
Contents