Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-13 / 136. szám
3 JEGYZET BÁN JÁNOS A véletlenek játéka lehet, hogy Balázs Péter a világ legjobb színházigazgatója, és szolnoki kinevezésének az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy időnként Orbán Viktor választási rendezvényein bukkant fel. Lehet. ahogy az is lehet, hogy Szilvásy István a világ legjobb kórházigazgatója, és kinevezéséhez semmi köze annak, hogy édestestvére Gyur- csány Ferenc kancelláriaminiszterének. Ez is lehet. csakhogy egyre kevesebben hiszik el. Hovatovább már vécésnéni sem lehet politikailag megbízhatatlan elem. Ma, ha valaki kórházigazgató vagy színidirektor szeretne lenni, fel sem merülhet, hogy ne kötelezze el magát az egyik oldalnak. SZOLNOKON sokáig a kompromisszumok győzedelmeskedtek a pártérdekek felett. Szalay Ferenc polgármester „legutóbb” nem Fidesz közeli szakembert tett a színház élére. Emlékeznek? Vass Lajost nevezték ki akkor. Azóta eltelt néhány év. Kérdés persze, ezalatt milyen viszonzást kapott a jobboldal ax.ilyesfajta gesztusokért cserébe. Jószerivel semmit. És az is kérdés, hogy születik-e még valaha megkérdőjelezhetetlen szakmai döntés ebtien az országban? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Busz és autó ütközött, ketten meghaltak Tegnap a 44-es és 45-ös főút kereszteződésében, Kunszent- márton külterületén egy román autóbusz autóval ütközött, és az autó vezetője és utasa életét vesztette. A 44-est lezárták, a forgalmat elterelték. ■ N. G. ÚJ NÉPLAP - 2007. JUNIUS 13., SZERDA TŰKOR Jésziadány megvennék a Rákóczi úti tagóvoda és a közelében lévő önkormányzati telek közötti ingatlanon álló házat megvásárolná az önkormányzat. A képviselők, a külsős bizottsági tagok, az alpolgármesterek, a jegyző asszony és a polgármester saját tiszteletdijukból adják össze azt a két és fél millió forintot, amibe az ingatlan megvásárlása kerül. így lehetővé válhat, hogy az épület felújításával bővüljön a tagóvoda — mondta Dankó István polgármester, bgy Portelek lángolt Négyes fokozatú, kiemelt jelzésű tűzesetről érkezett jelentés tegnap a kora délutáni órákban a megyei katasztrófavédelmi ügyeletre. Eszerint tizenhárom hektáron lángra kapott a talpon álló búza Jászberény és Portelek között, és egy közeli tanyát is veszélyeztetett. Elsőként a berényi egységek értek ki, addigra a helyszínen már erőgépekkel körbeszántották az égő területet, így hamar megfékezték a lángokat, ng Szolnok garázda Egy helybeli lakosnak garázdaság vétsége miatt kell felelnie. A férfi hétfőn az esti órákban az egyik nagy bevásárlóközpont kávézójában keveredett szóváltásba a sértettel. Hangoskodást követően megrongálta az üzletben lévő berendezést is. MRFK Tiszafüred mesterek Az Életmentők nevű családi-baráti társaság tiszafüredi csapata nyerte el a hét végi ételfesztiválon a Tiszafüredi Kondérmester címet. A zsűri tetszését a pandúrgulyás, a csirkefalatok tócsniban szalon- nás zöldbabbal és a rózsafánk házi szilválékvárral menüjükkel nyerték el. bgy ÚjSZáSZ ÉTKEZTETÉS A városban nyári gyermekétkeztetést szerveznek. A szünidőben százhúsz tanuló kap majd napi egyszeri meleg ételt. Az állam támogatásával megvalósuló kezdeményezés tavaly indult el. Akkor még el lehetett vinni az ebédlőből az ebédet, idén azonban azt már csak ott, helyben fogyaszthatják el a gyerekek, rá Zagyvarékas spórolás a képviselő-testületi ülésén szóba került a minap a művelődési ház és az általános iskola összevonása, valamint egy gazdasági társaság létrehozása is. A tervek megvalósítása költségtakarékossági szempontból lenne fontos, bb ME Az őstermelők többsége szép portékát kínál. Hamarosan csipkártyás rendszer váltja majd fel a régebbi igazolványokat. Képünk illusztráció. Szigorított őstermelés gazdaság Kiszűrnék a bizonytalan eredetű termékek árusítását Sokan bújnak adóeltitko- lási szándékkal az őstermelés mögé. Az agrártárca az illegális kistermelők kiszűrését tervezi. Békési Brigitta — Minden évben meg kell újítanunk az őstermelői igazolványunkat — mondja Dudás János kétpói gazda. — Az önkormányzattól jön el hozzánk a gazdász, és ellenőrzi, hogy valóban tar- tunk-e hízókat. Hallottam már olyan esetről, hogy magát a termelést nem is az őstermelő végezte, ráadásul az alkalmazottak be sem voltak jelentve. Nekünk ez a megélhetési forrásunk, bár egyre kevésbé éri meg. A földművelési tárca szerint megengedhetetlen, hogy az utak mentén bizonytalan eredetű áru kerüljön a vásárlók elé. Az ellenőrzés során szeretnék kiszűrni, hogy valóban az értékesítő állítja-e elő a terméket. A szaktárca szerint 750 ezer őstermelőből idén 600 ezren váltották ki a működéshez szükséges igazolólapot. Ezzel szemben az APEH-nél 1 millió 239 ezer őstermelőről számoltak be. Az eltérés abból adódik, hogy a minisztériumnál bejelentett alig több mint félmilliós szám a gazdaságokra vonatkozik, míg az adóhatóságnál a családtagokat is szerepeltetik a bejelentők a nyilvántartásban. Sokan vannak az őstermelői körön belül, akik nyugdíjasok, vagy nem rendelkeznek olyan mértékű jövedelemmel, ami után társadalom- biztosítási járulékot fizetnének.- A jövő évtől szeretnék őstermelő lenni — mondja Zsigmond Gergely törökszentmiklósi vállalkozó. — Közel húsz hektáron termesztek növényt és több mint tíz ko.cát tartok. Az egészségi állapotom leromlott, és az állami elvonás is egyre magasabb. Őstermelőként évi 600 ezer forint árbevétel felett kellene csak adót fizetnem, hétmillió forintos évi jövedelem esetén pedig kedvező feltételek mellett adózhatnék. Jelentős változást hozott az idei esztendő, hiszen azoknak, akik 2007. január elsején biztosítottnak minősültek, be kell jelentkezniük az APEH-hoz. A kormány szándéka az, hogy csak a járulékot fizetők kapjanak egészségügyi ellátást. A pénzügyi tárca 130 ezer őstermelőt kíván rávenni arra, hogy társadalombiztosítási járulékot fizessen a jövőben. Újdonság lesz az is, hogy a jelenlegi őstermelői igazolványt felváltja nemsokára a csipkár- tya, ami lehetővé teszi a termeAz APEH sokszor talál szabálytalanságot GLANT CSABA. 02 APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága ellenőrzési főosztályvezetője elmondta, hogy folyamatosan végeznek ellenőrzéseket az őstermelők között. Júliustól a tevékenység idényjellege miatt ez még fokozottabb mértékben várható megyénkben is. Vtsgálják többek között azt, hogy valóban az értékesítő állítja-e elő a termékeket, és hogy rendelkeznek-e az árusok érvényes őstermelői igazolvánnyal és értékesítési betétlappal. Ezenkívül nézik azt is, hogy az alkalmazottak után fizetnek-e járulékot a munkáltatók. A főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy sokszor találnak szabálytalanságokat. lök alaposabb és hatékonyabb ellenőrzését. Az agrártárca közel egymillió ember közül tervezi kiszűrni azt, hogy ki végez illegális tevékenységet. Az igazolvány jelzi majd, hogy a termelő betartja a zöldség- és gyümölcstermesztésre vonatkozó szabályokat, és feljogosítja a tulajdonosát arra, hogy portékáját eladja. Az új kártya ezer forintjába kerül majd a termelőknek, és évente háromezer forint regisztrációs díjat is kell majd fizetni utána. Azoknak, akik valóban a maguk által termelt árut. értékesítik, nem jelent majd gondot az új típusú kártyára való áttérés. Szolnokon érdeklődésünkre a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkatársai nem tudtak konkrétumokat mondani, ők is csak a médiából értesültek a csipkártya bevezetéséről. \ GYORSSZAVAZÁS [ ■ Ön szerint valóban szigorítani kell az őstermelők ellenőrzését? Szavazzon honlapunkon ma ló óráig: www.szolion.hu Gúth Ferenc Újabb öt évre a Gépipari vezetője Gúth Ferencet a szolnoki képviselő-testület öt évre megbízta a Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola igazgatásával. A pedagógus az elmúlt öt évben is a Gépipari élén állt, előtte 15 évig pedig igazgatóhelyettese volt itt. b. Gy. Kentési Sándort ügyvezetővé választották A karcagi önkormányzat létrehozta az önkormányzati ingatlanok kezelésével is foglalkozó Nagykun-Ház Kft.-t. Ennek az ügyvezetőjévé Kentési Sándort választották meg. d e. Dr. Úri Szabó Károly kinevezett osztályvezető főorvos Dr. Úri-Szabó Károly kinevezett osztályvezető főorvosként Irányítja a Hetényi Kórház szülészetét és nőgyógyászatát. A főorvos korábban megbízott vezetőként dolgozott, és végül az ő pályázatát fogadta el a kórház vezetése. sz.zs. Hiánylefaragás elbocsátással megszorítás Burán tanárok, óvónők kerülnek az utcára- Tiszaburán élek. Az egész életem a hátrányos helyzetű gyerekek segítéséről szólt — mondta Molnárné Káló Katalin. Hat évig igazgatóhelyettes, 11 esztendő át- egészen tavaly nyárig - intézményvezető volt Ám utána sem hagyta el az iskolát, tanított. Tanítana most is, ha nem lett volna rosszul, amikor hírét vette a pedagóguselbocsátásoknak, és ő is az elküldendők közé került. Az iskolát, óvodát és művelődési házat magában foglaló Recs- ky Klára Általános Művelődési Központból négy technikai dolgozót, három pedagógust és három óvónőt bocsátanak el. Farkas László polgármester szerint nem volt más választásuk. A polgármesteri hivatalból már két éve elküldték több embert, még a karbantartó-szolgálatot is megszüntették. Most újabb takarékossági intézkedésre volt szükség, hiszen a település költségvetés hiánya eléri a 60 millió forintot. Az önkormányzatnak a legnagyobb kiadást pedig az ÁMK jelenti. Az intézmény költségvetésének 60—70 százalékát fedezi az állami támogatás, a többit a településnek kell állnia. Kiket küldtek el, azt több szempont határozta meg - tudtuk meg Brankovics László igazgatótól. Az óvodában például azok munkaviszonyát szüntették meg, akiket korábban szülni ment óvónők helyére vettek fel. Az óvoda vezetője pedig az úgynevezett prémiumévek-kedvez- ménnyel élhetett. Az iskolában elsősorban a tanórakedvezménnyel bíróktól váltak meg. Itt ugyanis korábbi három helyett egy igazgatóhelyettes maradt. Brankovics László elmondta, mindez igazi megtakarítást jövőre eredményez, hiszen január közepéig mindenki a felmentési idejét tölti, igaz, felmentették őket a munkavégzés alól. Ezzel próbálva segíteni elhelyezkedésüket. Hiszen a nyár az, amikor egy tanár el tud helyezkedni. ■ T. J. ■ A polgármester szerint nem volt más választásuk. Több pénz jut az idén a helyi közlekedésre Döntés született a helyi közlekedés szervezésében érintett ön- kormányzatok normatív támogatásáról. Jász-Nagykun-Szol- nok megye ezen települései idén közel 77,5 millió forintot, a tavalyihoz képest 2,6 millióval több pénzt kapnak erre a célra. A támogatást azok az önkormányzatok igényelhették, amelyek 2007-ben helyi közforgalmú közlekedést működtető szervezetet tartanak fenn. A megye települései közül Szolnok kapta a legtöbb (69,1 millió), míg Újszász (85 ezer) a legkisebb összeget. Jászberény 3,3, Karcag 1,9, Kun- szentmárton pedig 1,3 millió forintot fordíthat a helyi közlekedésére. ■ N. G.