Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-26 / 122. szám
2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. MÁJUS 26., SZOMBAT 'Mm iiHllliiSlSMlllllfflMIIIlllll POSTÁNKBÓL Későn lett szebb a város A gyerekek felnőttségre vágynak ünnep Úgy érzik, hogy sokszor könnyű tizenévesnek lenni- Tavaly gyereknapon a Meki- ben (McDonald's-ban - a szerk.) voltunk. Szeretnék végre nagy lenni, mert nekik jó, hiszen nem kell mindig tanulni, dolit írni, és nem nyüstölik mindig, hogy mit kell csinálni. Meg kialudnám végre magam, hiszen abból nagy bajnok vagyok. Este 9-től másnap délig is tudom húzni a lóbőrt. Egyébként etológusnak készülök: az az állatok viselkedését tanulmányozza. A nyolcéves Sára erre a napra kulcstartót szeretne, a nála esztendővel idősebb Zalán bármilyen ajándékot szívesen vesz. Ezt azzal indokolja, hogy erre a napra mindig szoktak valamit venni neki. Csak halkan súgja: egy akármilyen bicikli jó lenne. Természetesen kétkerekű, a másikat már kinőtte. Egyik ismerősöm, Éva elmúlt ötvenéves. Ő már árva gyermek, mert a szüleit évekkel ezelőtt eltemette. A gyermeknapot azonban megünnepli náluk is a család. Éva és férje egy-egy tábla csokoládét kapnak minden évben a férj nyugdíjas édesanyjától, hiszen neki ők a gyerekek. Az unoka, aki most 27 éves, szintén csokoládét kap a nagyitól, a szüleitől pedig egy könyvet. Márötvenhétéve... május utolsó vasárnapja 1950 óta gyermeknap. Hasonló ünnep már a második világháború előtt is létezett. Mégpedig gyerekhét, amelyet szintén májusban rendeztek, elsősorban jótékonysági céllal, először 1931-ben. Megyénkben valamivel több mint kilencvenezer fiatalkorút érint a gyereknap. Belőlük 65 ezret nagy valószínűséggel, mert ennyi a 0-14 éves, míg az idősebb korosztályt, a 14-19 esztendősöket már kevésbé, pedig belőlük is él több mint huszonhétezer Jász-Nagykun- Szolnok megyében. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu gatni, teregetni, és a ruhámat is én vasalom. Meg olykor szájalni is szoktam, ha már elszakad a cérna. Elvégre nekem is megvan a napi munkám, hiszen a kitűnőséget nem mérik ingyen. Soma, akinek a haja inkább sündisznószerű, mint jól fésült, tizenegy múlt: — Régebben úgy volt, hogy ezen a napon kirándultunk valahová: állatkertbe, vidámparkba, a hegyekbe. Most mintha már erre sem érnénk rá. Nemrég olvastam a Vasárnapi Új Néplapban, hogy a Virágos Magyarországért verseny szervezőbizottsága a nagy érdeklődés miatt meghosszabbította a hónap végig a környezetszépítő vetélkedő jelentkezési határidejét. Amikor márciusban Hajdúszoboszlón jártam, ott már akkor virítottak az árvácskák, tulipánok stb. a parkokban. Szép és üde, mutatós színfoltja volt a városnak. Megyeszékhelyünkön pedig a kopár, belvárosi szürke környezet fogadott visszaérkezvén. Most, két hónap elteltével ültetnek Szolnok parkjaiba virágpalántát. Azonban a virágosítást már korábban, netán ősszel évelő virágok ültetésével is el lehetett volna kezdeni. Hosz- szabb távon talán még olcsóbb is lenne, hiszen nem kellene évente palántákra költeni. ID. JUHÁSZ PÉTERNÉ, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP 5001 SZOLNOK, PF. 105. Egy önkényes beköltöző okozott tüzet Egy budapesti férfi költözött be önkényesen az egyik, a jászberényi önkormányzat tulajdonában lévő tanyába. Nem volt elég körültekintő, mivel úgy gyújtott rá egy szál cigarettára, hogy nem törődött az aláhulló hamuval, amitől meggyulladt az egyik szoba. A negyvenhét éves férfi állítása szerint egy kabáttal látott neki a szobatűz eloltásának, ami sikerült is. Nem sokkal később besétált a városba, ám a hatástalaní- tottnak hitt cigarettacsikk újra meggyulladt, és másodjára már a teljes lakrész leégett.'A kár felmérése még folyamatban van - tájékoztatott a rendőrség. , ■ N. G. Életünk jobbik felei, így hívják sok helyütt a felnőttek a gyerekeket. Május utolsó vasárnapján az ő napjukat ünnepeljük. Vajon ők hogyan látják helyzetüket, önmagukat? D. Szabó Miklós Dóra nyolcadikos és csodálatos sportoló, táncos, szép arcú, tetőtől talpig kisportolt, de tele szemrehányásokkal: - Ha otthon véletlenül anyu és apu beszélgetésébe kottyintok, rám mordulnak: ne szólj bele, még gyerek vagy. Ha a mosogatóban estig ott az edény, jön a hegyibeszéd: már lassan udvarlód lesz, és mosogatni sem tudsz! Akkor most mi vagyok? Gyerek vagy nem? Egyébként a nagyi május utolsó vasárnapján mindig beledug kétezer forintot a zsebembe. Most is elmegyek hozzá! M. Lili tízéves, és csuda boldog: - Ketten vagyunk tesók, és tavaly a szüléink kirándulni vittek gyereknapon. Most nem lesz ilyen hosszú túra, mert a gyereknapi ajándékot már megkaptuk: egy spániel. Húszezerbe került, és sok örömet szerez. Én jó tanuló vagyok, de tessék elhinni, ilyenkor nem mindig jó gyereknek lenni. Az igazi gyereknapok szerintem a nyári szünetben kezdődnek. Azért valamit biztos kapunk most is, olyasmit, amit felvehetünk. Marcell magas fiú, 13 éves, hetedikes: —A három tesó közül én vagyok a középső. A szüleim szerint mi ketten, az idősebbek már kinőttünk a gyereknapból. Hogy mit szeretnék? Felnőtt lenni, dolgozni, állatorvosnak készülök. A gyereknap úgy telik el, hogy jönnek a rokonok. Talán én is kapok erre a napra valamit: ezerötszázat, kétezret, de ez úgy szokott lenni, hogy beleszámít a zsebpénzembe. A babának a kislányok mindig nagyon örülnek ■r Május utolsó vasárnapján, azaz a gyereknapon számtalan program közül választhatnak az érintettek- Korábban játékot kaptam, meg kirándulásra mentünk - mondja Márti, aki tizenöt éves, kitűnő tanuló. A nagytesója 17, a kicsi 4 éves múlt. - Most nem várok semmit. Az az igazság, szívesebben leszek már idősebb, több joggal. Mert a kötelességem most is megvan: a szobámat rendbe rakni, törölgetni, mosoAzért a nagyikat felkeresem, mert ők szoktak egy kis zsebpénzzel szponzorálni. Ezerrel, kétezerrel. Most volt a szülina- pom, és megkaptam életem első juniorkártyáját, rajta ötezer forinttal. Igaz, ennyivel tartoztak anyuék, mert tőlem kértek kölcsön. Szerintem az ovisoknak a legjobb, mert nincs az a sok hülye témazáró felmérő. Petra 13 éves lesz karácsonykor. Egy hatéves ikerpár nővére. Hadd szóljon! szolnok-jászkun online Hétfőn gyertyákat gyújtanak a Daniiért Pünkösdhétfőn nyit ki utoljára a szolnoki Damjanich uszoda, ezért a Szolnokiak Szolnokért Egyesület erre a napra nyilvános egyesületi ülést szervez az uszoda területén. Ugyanitt hat órától gyertyagyújtás is lesz — hangzott el tegnap az egyesület sajtótájékoztatóján. Gedei Tibor, a Szolnokiak Szolnokért Egyesület elnöke elmondta: olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint már megvan az uszoda új tulajdonosa, és a hétfői bezárás után megkezdik az épület bontását. A Dami megmentésének érdekében az egyesület létre szeretne hozni egy úszóklubot, melynek segítségével továbbra is üzemelhetne a város egyetlen gyógyvízzel rendelkező uszodája. Ugyanis közfürdőként nem üzemelhet tovább, ám amennyiben a zárt körű klub létrejön, nem tilthatják meg annak működését. Azonban az ilyenfajta klub nem nyilvános, ezért tagságot kell vásárolni, és csak úgy lehet az uszodában tartózkodni. Mivel még nem hozták nyilvánosságra az uszoda további sorsát, ezért az egyesület abban bízik, hogy ha a közgyűlés az ingatlan eladása mellett szavaz, akkor lehetőséget biztosít a város lakóinak az úszásra, és a befolyt ösz- szeget az úszófunkció fenntartására fordítja, az uszoda témájára LAPUNKBAN VISSZATÉRÜNK. ■ Hutter Zs. MOZAIK: Háza megbízható társa Az egyszerűtől a luxusig, minőségi termékek elérhető áron! A szolnoki Mártírok útján közlekedőknek régi jó barátként köszön vissza a feltűnő színekben pompázó MOZAIK Kerámia Szaküzlet. Ám már azok az ügyfelek is megbízható partnerként ismerik a tarka épületet, akik mint célállomáshoz érkeznek a csempéket és padlólapokat, szaniterárukat, fürdőszobai bútorokat, illetve hidroká- dakat és gőzkabinokat forgalmazó üzlethez. A MOZAIK Kerámia Szaküzlet kizárólagos partnere a német MU- REXIN burkolási segédanyagokat, valamint az olasz DADO CERAMI- CA csempe és padlólapokat gyártó nemzetközi hírű cégeknek. A kereskedés a magyar érdekeltségű DURABOND ragasztástechnikával foglalkozó vállalkozással is kiemelkedő munkakapcsolatot ápol. A MOZAIK mindig is arra törekedett, hogy olyan egyedülálló termékeket forgalmazzon, amely a szaküzlet környezetében nem található meg. Megfelelő ár—érték aránnyal kínálja áruit, amelyekre gyári garanciát biztosít. Ügyfelei megelégedettségére folyamatos, változatos akciókat tart — jelenleg a hidro- és gőzkabinjaira, maszszázskádjaira nyújt kedvezményeket. Raktárkészlete bőséges, ám egyedi igényekre egy héten beiül házhoz szállítva biztosítja a partnerei által megrendelt termékeket. A MOZAIK 30 ezer forint feletti vásárlás esetén ingyenes házhoz szállítást biztosít Szolnok területén, de a kádakat illetőn értékhatártól függően 100 km-es körzetben is megoldást talál a fuvarozásra. A szaküzletben CETELEM banki hitelszolgáltatásra is van lehetőség! ▲ Mozaik Kerámia Szakiizlet Cím: 5000 Szolnok, Mártírok útja 19. TeL/fax: 56/413-639 Nyitva tartás H-P: 8.00-17.00 Sz: 8.00-12.00